2024 augusztus 26.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Címzett!

Az ingatlanban tűzeset történt. Van egy 120m2 főépület egy 120m2 melléképület ami 1993-ban épült. 1996-ban lett megkötve a biztosítás ami azóta is fizetve van. 2001-ben épült mellé egy istálló ami nem volt biztosítva. Mind építési engedéllyel lett építve. A tűz eset után a kár szakértő felmérte a károsodott épületekben a kárt. Ami nem volt biztosítva semmilyen kárfelmérést nem csinált. Majd két nap múlva telefonált, hogy készítsük el a helyreállítási árajánlatokat és a nem biztosított épület rész tetőszerkezetről is.
Úgy gondoltuk naivan milyen jó hiszemű a biztosító. Majd a kifizetéskor szembesültünk, hogy csak 1/3 részét fizette ki a kárnak mert összevonta a nem biztosított épület négyzetméterét. Arra hivatkozott, hogy a biztosított épületek, melléképületek alapterülete, vagy építési módja megváltozott, be kellett volna jelenteni. Úgy gondoljuk, hogy mivel külön építési engedéllyel lett építve annak külön alapterülete van. Többször lett jelezve, hogy ami nincs biztosítva arra nem kérjük a kártalanítást mivel teljes kárfelmérés nem is történt. Csak a biztosított rész legyen kifizetve. Van lehetőség bírósági úton történő jogorvoslásra?
Válaszukat előre is köszönöm!

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 61 - 80 / 712
Pince beázás- fal
2024 június 13.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Kedves Szakértő, Az évek alatt az eső, illetve egy eltört cső többször is eláztatta a társasház pincéjét. Ennek következtében szép lassan, már 1m-es magasságban ázik a lakás fala. (vízcső nincs) Mind a társasház, mind a lakás biztosítója elküldött, mondván nem beázás, nem friss kár. Na de nyilván nem egy hét alatt fogja a fal felszívni a vizet. Ilyen esetben kihez fordulhatnék? Köszönettel, Adrienn
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mivel a kár a többszörös ázás miatt keletkezett, ezért erre nem szokott kiterjedni a biztosítók fedezete. A biztosítók a hirtelen fellépő balesetekre nyújtanak fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

villanybojler meghibásodása
2024 június 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Meghibásodott villanybojler a vihar után, szerelő megnézte, nem javítható, fizet e alakásbiztosító?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Jelentse be a lakásbiztosítójánál és a kárszakártő megvizsgálja, hogy a meghibásodás biztosítási eseménynek minősül-e.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Üvegtörés
2024 június 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Fiam albérletben lakik, az erkélyről leejtett egy fatárgyat, ami az alatta lévő erkély üvegét megrepesztette. Szeretném megkérdezni, hogy bennünket terhel-e a javítási költség, illetve ha nem csináltatjuk meg, lehet-e jogi következménye? Köszönettel:
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A károkozót terheli a felelősség a javítási költségek megtérítésében. Ha ennek nem tesz eleget, akkor a károsult peres úton tudja érvényesíteni a kártérítési igényét.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Társasház épület biztosítás
2024 június 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Társasház esetében mi a különbség a vízkár és az elfolyt víz esetén? Van olyan biztosító, amelyik mind kettőt bele teszi a díjkalkulációba, de olvasható a biztosítási kis füzetükbe is, melyet kap az ügyfél. Válaszát köszönöm szépen.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az elfolyt vízkár társasházaknál többnyire a csőtörés miatt történt többlet vízfogyasztást téríti meg a biztosító, míg a vízkárba a tényleges javítás tartozik bele.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Káresemény elutasításának fellebbezése
2024 június 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Csőtöréses káreseményem történt. A kárszakértő által megállapított összeget a biztosító nem ítélte meg Azzal indokolták, hogy szerintük már régóta fennállt a csőtörés.. Fellebbeztem képekkel és érvekkel email-ben 2024 Június 06-án.A biztosítónak a válaszra hány nap a határidő?A választ köszönöm: T. Zoltán
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A panasz kivizsgálására 30 napos határidő áll a biztosító rendelkezésére.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Villanybojler
2024 június 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Leéget a villanybojler hökioldoja. Ezért jár e valami
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az elhasználódásból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás - márciusi kampány
2024 június 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! 2024. április 3. nappal elfogadta a biztosító a lakásbiztosításom felmondását a márciusi kampány keretében. A biztosító kérte március 22-én 4700 Ft befizetését, amit már addigra csoportos beszedéssel befizettem, így március 31-ig rendezett lett a lakásbiztosításom. Egy későbbi levelében tájékoztatott arról, hogy mivel nem fizettem be a 4700 Ft-ot, nem fogadja el a felmondásomat a kampány keretében. Április hónaptól kiszámlázott 5066 Ft-ot és ezt még május, június hónapra is, így most 3 havi be nem fizetett díjam van olyan biztosításra, amit felmondtam, elfogadtak és utána mégsem fogadtak el. Kértem a biztosítót, hogy az április 1-3 napra járó biztosítási díjat számlázza ki, ez a mai napig nem történt meg. Kérdésem, hogy jogosan járt el a biztosító, hogy egy későbbi időpontban mégsem fogadta el a felmondásomat a kampány keretében és továbbra is érvényben tartja azt a biztosítást, amit felmondtam, ahelyett, hogy kiszámlázott volna 3 napot ? Mennyi esély van arra, hogy közös megegyezéssel mégis megszüntetésre kerüljön a biztosításom az eredeti, április 3-i felmondás elfogadással (méltányosság, közös megegyezés) ? Van lehetőség, hogy a megadott e-mail címemre válaszoljanak? Köszönöm, Mária
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az leírtak alapján ez a feltétel az Ön szerződése esetén nem valósult meg. Ezért a biztosító nem szüntette meg a szerződését és kérte a következő időszakra az aktuális díjat.
Megszűnő szerződéseknél, az esetlegesen túlfizetett biztosítási díjak arányos részét visszafizeti a biztosító.
Természetesen van lehetősége írásban kérni a biztosítót, hogy méltányossági alapon szüntesse meg a szerződését.
Amennyiben nem ért egyet a biztosító eljárásával, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes)

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A jég szétverte az uborkánkat ara is jár a biztositás
2024 június 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Jó napot van nekem lakásbiztositásom arol szeretnék érdeklödni hogy a jég szétverte az uborkánkat a biztositásom ugy szol hogy kerti épitményekre is hogy az bele tartozik mert mán be jelentetem a kárt volt kint a szakértö de ö nem tudot semit mondani azt szeretnem kérdezni hogy a szakértőt akor is ki kúldik hogy ha nem tartozik bele vagy csak akor ha igen válaszát elöre is köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás alapvetően nem terjed ki az ilyen jellegű vagyoni károkra. Lehet úgynevezett "lábon álló növényzet biztosítás" kiegészítőt kötni, ami kiterjed a gabonák, zöldségek, gyümölcsök lopás vagy vandalizmus általi káraira.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Osztatlan közös lakas
2024 május 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! A korábbi kérdés, arra vonatkozott, hogy egy lakóingatlan, ami nem osztható lakásokra, ennélfogva nem lehet lakás A B stbnek elnevezni, akkor arra több tulajdonos esetén hogy köthető biztosítás. Az egyetlen szerződő fél, hogy kötelezhető, hogy a tulajdoni hányadok alapján a kártérítést tovább adja.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Biztosítást bárki köthet, akinek érdeke fűződik hozzá. Ha egy ingatlannak több tulajdonosa van, akkor a tulajdonosoknak kell egymás között rendezni a kártérítés megoszlását, a biztosítónak vagy más szervnek ebbe nincs beleszólása.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Osztatlan közös ház
2024 május 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! Korábbi kérdésem pontositom. A kérdéses ingatlanon egy lakóház szerepel, több tulajdonossal. Tehát erre az osztatlan közös ingatlanra (lakóházra) az egyik tulajdonos köt biztosítást (teljes épületre). A biztosítási díjat tulajdoni arnnyban elosztják. Mi módon garantálható, hogy egy adott kar esetében (pl leég a ház), a többi tulajdonos is részesüljön a karrendezesbol. Legjobb tudomásom szerint közös (több névvel és szerzodovel) biztosítás nem köthető.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Osztatlan közös tulajdonú ingatlan esetén a biztosítás szempontjából különválaszthatók a lakások a hozzájuk tartozó melléképületekkel, garázsokkal. Érdemes a biztosítást lakásonként megkötni (ingatlanra és ingóságra egyaránt). Ehhez egyértelműen el kell nevezni a lakásokat, pl. 1-es lakás és 2-es lakás, vagy A és B lakás. Ilyen formában külön-külön megköthető az összes lakásra a biztosítás, kár esetén pedig csak arra a részre vonatkozik a kárkifizetés.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Vízkár Groupama GB524 lakásbiztosítás
2024 május 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm ! A zuhanykabinnal érintkező fal túloldalán átvizesedett a fal. Csőtörés gyanúja merült fel a kárfelvevőnél, de első lépésben bontás előtt a zuhanytálca vízszigetelésének felújításával, újra szilózásával megszűnt a fal vizesedése. Kérdéseim: ez a sziló elöregedés általi átázás biztosítási esemény ? Fizet a vizes fal javítására-festésére a Groupama ? Köszönöm a segítségét ! S. László
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az elöregedésből származó károkra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete. Amennyiben azonban mégis csőtörés okozta a kárt, és a káresemény megismétlődik, akkor a biztosító vizsgálni fogja, hogy az első alkalommal a javítás szakszerűen történt-e.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Osztatlan közös ingatla
2024 május 22.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Osztatlan közös ingatlanra (lakóházra) az egyik tulajdonos köt biztosítást (teljes épületre). A biztosítási díjat tulajdoni arnnyban elosztják. Mi módon garantálható, hogy egy adott kar esetében (pl leég a ház), a többi tulajdonos is részesüljön a karrendezesbol.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Osztatlan tulajdonviszonyok esetén a biztosításhoz egyértelműen meg kell határozni, melyik lakásra terjed ki a biztosító fedezete (pl. lakás 1, lakás 2, stb).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Épületbiztosítás kötése emeletráépítés után
2024 május 22.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő!Olyan kérdésem lenne hogy a tavalyi évben emelet ráépítés történt a családi házunkra.Az alsó szint 1992-ben épült.Online biztosítás megkötésekor mindig kérdezik hogy hogy melyik évben épült az ingatlan.Szeretnék az emeltre is biztosítást kötni.Ebben az esetben az építés éve 2023 vagy 1992.A biztosítást nem kiegészíteni szeretném hanem újrakötni. Üdvözlettel: G.V
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ilyen esetekben az eredeti építés évét kell figyelembe venni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beáztattam.a szomszédom
2024 május 20.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Fizeti e a bitosító a kárt.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, a lakásbiztosítás kiterjed az ilyen jellegű károkra. Jelentse be a kárt a biztosítóhoz és a kiérkező kárszakértő felméri majd a helyzetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás
2024 május 16.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Januárban vásároltam egy házat , májusban kimerült hogy a falban van egy vas viz cső amiből szivárog a viz, a vályog fal beáztatott a viz cső hosszáig kb 7 m. Kárszakértő el utasította az igényt azzal a kifogasal hogy rég ótta van a szivárgás min a szerződés kötés vagyis REJTET hibára hivatkozik. Előre is köszönöm a segítséget válaszát
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

tető ázás
2024 május 14.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Jó napot Több éve beázik a fürdő, a konyha, Közös képviselő váltás után az uj közös képviselő már harmadik alkalommal hoz fel / szakembert megnézni a beázást/ A kérdésemre nem válaszol hogy mikor lesz javítás mert csak akkor tudom elkezdeni a belső javítást . Legfelső emelet ,és a szurok is a nyakamba csöpög amikor kánikula van , és a ház fala is esik rám morzsákban mit tegyek levelemre nem válaszol a közös képviselő A bítzosító már kifízette a káromat , hogy legyen tovább?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mivel a biztosító már rendezte a kárt, ezért innentől ez nem biztosítási kérdés. Sajnos ebben az esetben a közös képviselővel kell megbeszélnie a továbbiakat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Társasház biztosítás váltás
2024 május 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Van társasház biztosításunk, de lehetőség szerint szeretnénk váltani. E mailben el tudnám küldeni a paramétereket, ha kapnék alkalmas e mail címet. Herczeg József az intézőbizottság elnöke Tel: ***********
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Megkeresését továbbítottuk illetékes kollégáink felé, akik rövidesen felveszik Önnel a kapcsolatot.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Működés közben a ruha-szárítógép füstölni kezdett. Jó hogy a mosó helyiségben tartózkodtunk. Biztosítékot lekapcsoltuk, dugaljból kihúztuk! De, a gép hátulja megolvadt, füst áramlott ki minden honnan a motor térből.
2024 május 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tárgyban leírtak esetén milyen kártérítésre vagyunk jogosultak??
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítások az Ön által leírt kárra alapvetően nem nyújtanak fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beázás
2024 április 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő, A tél folyamán egyik nap nagy mennyiségű hó esett, majd másnap a hőmérséklet 10 fokot emelkedett, így a hó hirtelen elolvadt, ennek következtében házam az emeleti terasz felől beázott. A biztosító a rendkívüli időjárási körülményt elismerte, azonban a kárigényt elutasította, arra hivatkozva hogy nincs olyan biztosítási kategória hogy hirtelen hóolvadás, és a beázást szigetelési hiba okozta. A 'kárszakértő' 5 percet töltött a helyszínen, csupán egy pillantást vetett a helyzetre, rendes felmérésről szó sem volt. Álláspontom szerint amennyiben valóban szigetelési hibáról lenne szó, úgy a kérdéses fal folyamatosan, a nagyobb esők alkamával is ázna. Erről azonban szó sincs, nyilvánvaló hogy egyszeri esetről van szó, melyet a rendkívüli időjárási körülmény okozott. Kérdésem, hogy ezek alapján a biztosító jogosan utasította-e el a kárigényt, illetve amennyiben nem, hová érdemes fordulni a panasszal? Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a biztosító döntésével, lehetősége van megfellebbezni azt. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

négyzetméter meghatározása
2024 április 22.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
A családi házunk alapterülete 100négyzetméter, a melléképület pedig 65 négyzetméter.A melléképület kamra, takarmány tároló, tyúkól, fa tároló, tároló. Az üzletkötő, aki itt volt, S megnézte 165 négyzetméteres lakóingatlanra kötötte meg a biztosítást, mert egybe van építve a ház a melléképülettel, nincs közös tető, nem lehet a házból közvetlenül átmenni a melléképület be (csak egy közös faluk van ). S így a tyúkólra ugyanúgy fizetek mint pld a fürdőszobára. A kiküldött kötvényen is 165 négyzetméter szerepel a lakóingatlanként. Szeretném megkérdezni jó lett e kötve a biztositásom? Köszönöm szépen.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosításban külön kell jelölni a melléképületet, megadni a méretét, funkcióját, akkor is, ha az a lakóépülettel egybe van építve. Érdemes felvenni a biztosítóval a kapcsolatot és ha szükséges, módosítani a szerződést, vagy ha évforduló előtt áll és biztosítást szeretne váltani, akkor a CLB lakásbiztosítás kalkulátorában >> a helyes paraméterekkel kiszámolni és összehasonlítani a biztosítók ajánlatát.

Oldalak