Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
A velem történt eset a következő:
2017. áprilisában tapasztaltuk, hogy a vízóránk jelentős (200m3) többletfogyasztást mutat.
Mivel a Groupama biztosítónál rendelkezem "Garancia-24" gyorsszervízzel, így kihívtam őket!
A kiérkezésig az ingatlan területén megtaláltuk a többletfogyasztás okát.
A kerti csap altalaji elzáró csapja (fagytalanító csap) meghibásodott. Nyitott állapotban a leeresztő szelep is folyamatosan engedte a földbe a vizet.
Gyorsszervíz jött, javított, majd másnap megérkezett a kárszakértő is, aki jegyzőkönyvet vett fel és távozott.
Következő napon telefonon a kárszakértő tájékoztatott, hogy hiába van "vezetéktörés során elfolyt víz értékének térítése" biztosításom, nem térítenek a részemre semmit.
Első indok az volt, hogy nem keletkezett kár az ingatlanban!
Másodszor az volt az indok, hogy nem történt vezetéktörés, és egyébként is a szerelvény (amely fogalma sehol nem található a biztosítónál, vagyis bármi amit ők annak mondanak esetemben a csap) hibásodott meg, nem jogos a kérésem!
Mit tudok még tenni?
Beszereztem igazolást a vízközmű szolgáltatómtól, hogy többletfogyasztásom volt, 1m3 víz áráról igazolás (mert először a telefonos bejelentésnél ezt kérték tőlem).
Panasszal éltem, mert a biztosító és a kárszakértő mindenképpen "Vezetékes vízkár" hibára hivatkozik, annak ellenére, hogy én "elfolyt vízkár" hibát jelentettem be.
Mit tettem rosszul, mit tudok tenni, illetve milyen jogorvoslatra van lehetőségem?
Köszönettel:
Solti József
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási feltétel szerint az elfolyt víz értékét a biztosító csak csőtörés estén fedezi. A csővezetékre szerelt vízcsap szerelvénynek minősül, így annak meghibásodásából eredő károkat, illetve annak javítási költségét vagy cseréjét nem fedezi a biztosítás. (Groupama Biztosító lakásbiztosítási feltételéből az ide vonatkozó rész: 24.oldal, 5R pontja - Vízkár)
A biztosító részéről azért hivatkoznak vezetékes vízkárra, mert az elfolyt vizet csak akkor téríti meg a biztosító, ha az csővezeték töréséből, sérüléséből keletkezik. A szerelvények hibája és az azok okozta károk nem térülnek a lakásbiztosításból.
Panasszal élhet a biztosítónál, illetve amennyiben ez nem vezet eredményre, akkor a következő lépésben a Pénzügyi Békéltető Testülethez (https://www.mnb.hu/bekeltetes) fordulhat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1041 - 1060 / 2629Tisztelt Kérdező!
A KGFB törvény lehetőséget ad a biztosítás szünetelésére, ha az üzembentartó kérelmére a gépjármű a forgalomból ideiglenesen kivonásra kerül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A 48 órát, illetve a két munkanapot a biztosítók általában a kárbejelentéstől számítottan a szakértői szemléhez kötik. A szemlét követően, ha a fedezet és a jogalap rendben és műszakilag is azonosítható, számítható a kárösszeg, igyekeznek a biztosítók mielőbb lezárni a kárügyet. Általában nincs határnaphoz kötve, hogy a kárfelvételt követően mennyi időn belül kell reagálnia a biztosítóknak, irányelveket többször megfogalmaztak, ha mindent rendben találnak nem érdekük a halogatás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra, továbbá a felújítási munkálatokból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kötelező biztosítás attól a naptól fogva érvényes, amit megadott a kockázatviselés igényelt kezdeti időpontjának.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárt okozó traktor kötelező gépjármű felelősségbiztosítására rendezhető a kár. Próbálja meg elérni a traktor üzembentartóját és elismertetni vele a károkozást. Ha nem tudja elérni az okozót, a forgalmi rendszám ismeretében lekérdezheti az okozó biztosításának adatait és jelentheti a kárt a MABISZ https://mabisz.hu/gepjarmu-karrendezes/ oldalán.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kockázati életbiztosítások lejáratkor kifizetés nélkül megszűnnek. Ettől eltérő a Generáli Testőr kockázati biztosítása, ahol a 10 évnél hosszabb tartam esetében, amennyiben a tartam alatt nem történik semmilyen kifizetés (pl. kiegészítő kockázatokra), akkor a befizetett díjak 20%-t visszafizeti a biztosító a szerződőnek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jogos a Biztosító követelése, de biztosítójától kérheti, hogy méltányosságból reaktiválja, helyezze újra érvénybe biztosítását az eredeti kezdettel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a lakásbiztosítása tartalmaz balesetbiztosítás kiegészítőt akkor fizethet a biztosító.
A kárigényt közvetlenül a biztosítóhoz kell benyújtani, amihez szükség lesz az orvosi szakvéleményre és leletekre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha személyi sérülés történt, nem kell kitölteni a kék-sárga kárbejelentőt, a sérülés mértékétől függően rendőrségi határozat,vagy bírói ítélet dönt a felelősségről. Ha csak a felelősség kérdése miatt volt helyszínelés és egyértelmű az okozó személye, maga a rendőr kéri a kárbejelentő kitöltését, ha ezt nem kérte, rendőrségi határozat dönt a felelősség kérdéséről.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások fedezete kizárólag a hirtelen fellépő, balesetszerű külső behatások okozta károkat téríti meg. Amennyiben nem ilyen jellegű külső hatás okozta a kárt, úgy a biztosítónak nem kell megtérítenie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Határzár esetére a sztornó biztosítás nem nyújt fedezet. Az útlemondás biztosítás az utazó családján belüli haláleset, baleset, betegség, lakásába történő betörés, rablás, stb.(a pontos felsorolás a biztosítás feltételében megtalálható) események miatt meghiúsult esetekben térít.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Z rendszámra a kötelező biztosítás kalkulátorunkban >> bármelyik partnerünknél tud KGFB-t kötni. Amennyiben a biztosítás megkötésében segítségre lenne szüksége, vegye fel bátran a kapcsolatot az ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók csak hivatalos megkeresésre adnak ki információt az ügyfelekről. A biztosítási kötvény tartalmazza az ehhez szükséges információkat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Munkagép biztosítást lehet kötni rá.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások fedezete nem terjed ki az ilyen jellegű károkra. Amennyiben rendelkezik casco biztosítással, akkor arra kérheti a kár rendezését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco fiatal gépjárműveknél nem avult értéken térít, ott nincs értékcsökkenés, a beépítendő gyári új alkatrészekre nem von le értékemelkedést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a szerviz jogosult a javítói tevékenységre és meghatalmazás alapján javít és a biztosító elfogadja a számláit, nem okozhat gondot a főtevékenység ként jegyzett vendéglátás a kár rendezésében.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a kárkifizetés nagysága nem haladhatja meg a tényleges kár nagyságát, ezért mindkét biztosító szolgáltatása a kárrendezésnél nem vehető igénybe. Bejelenthetik a kárt mindkét biztosítónál és választhatják az Önök számára kedvezőbb kártalanítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ennyire idős autóra sajnos nincs ilyen szolgáltatás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az üzembentartónak a biztosítása nem szűnik meg, azonban a tulajdonosváltást jelentenie kell a biztosítójának.