Kategória:
- Kárrendezés
Kérdés:
A minap sávváltás során egy Toyota jármű sofőrjét a helyszínelő elmondása szerint megijesztettem, ezért ő félre rántva a kormányt az autó két első kerekével fékezve hajtott fel a padkára.
Az eset rövid leírása:
A kiinduló sávomban lassú gurulásból váltottam át a jobb oldali (szélső) sávba, ahol egyenesen haladhattak zöld lámpa mellett az autók. Azért váltottam sávot, mert előttem 2 vagy 3 autó állt, azonban ők balra szándékoztak kanyarodni. Emlékezetem szerint indexeltem a sávváltás során és nem láttam a másik sávból jövő Toyotát. A két autó mellett elhaladtam, amikor hallottam a fékezést és a dudálást. Természetesen egyből félreálltam a legközelebbi helyen és oda mentem a másik fél autójához. Mivel nem tudtunk megegyezni, így rendőrt hívtunk. Amikor a rendőrök kiérkeztek, megszondáztattak és felvették az adatokat, valamint helyszínelőt hívtak, ugyanis továbbra sem sikerült megegyezni. A helyszínelő kiérkezése során készített pár fotót kissé messzebb távlatból a kocsi elejéről és hátuljáról, majd 20 000 Ft-os helyszíni bírságot szabott ki rám, illetve közölte velem, hogy mivel én váltottam sávot, így ezzel megijesztve a másik sofőrt, én voltam a hibás. Hiába mondtam neki, hogy én a két autót megelőzve már a lámpáknál elöl álltam, ahol a másik autónak már látnia kellett volna, hiszen kb. 10 m-re már egyenesben kellett állnom a sávváltást követően és ő mégis ott rántotta el a kormányt. Szerény véleményem szerint ő nem figyelt és ezért már csak így tudta elkerülni, hogy belém hajtson. Helyszínelés után a másik féllel betétlapot töltöttünk ki. Ő ráírta bármiféle szemügyre vétel ellenében a betétlapra, hogy a járművön látható sérülés van, én azonban szemügyre véve ennek ellenkezőjét írtam (hiszen megvizsgáltam és csak apró horpadás, tehát esztétikai hiba történt, amennyiben az akkor történt).
A kérdéseim tehát:
- A „sértett” fél kötelezhet-e engem, a Toyota jármű szervízelésének ideje alatt bérautó fizetésére? (ugyanis ezzel fenyegetőzött)
- Nekem értesítenem e kell a saját biztosítómat az esetről, és ha igen, ezt hány napon belül kell megtennem?
- Ha a kárszakértő úgy dönt, hogy egy elemet vagy bármi meghibásodást orvosolni kell, az hogyan befolyásolja az én bónuszom?
- Én hogyan és miképpen értesülök az egész ügy fejleményeiről, ha okoztam, illetve ha nem is okoztam kárt az autóban?
- A jelenlegi biztosításom az év végén megszűnik, és januártól egy másik lép hatályba. Ha én már kitöltöttem a papírokat, hogy nem történt semmi kár és nem okoztam balesetet, akkor ez így tulajdonképpen, hogy fog végbe menni?
Válaszát előre is Köszönöm!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosítójának jelentenie kell a káreseményt, akkor is, ha nem ismeri el, mivel a károsult is ezt fogja tenni. A biztosító a kárleírás alapján vizsgálni fogja a felelősség kérdését, műszakilag azonosítani fogja a vélt, vagy valós károkozást, itt a horpadásra gondolok, ha szükséges helyszíni szemlét is tart. Vizsgálni fogja azt is, hogy ki milyen mértékben vétett a KRESZ előírásainak, annak eredménye a rendőrség álláspontjának ellenkezőjét is eredményezheti. A sértett fél, ha be is bizonyosodik az Ön felelőssége sem kötelezheti a baleset miatt kártérítésre, arra ott van a biztosítója, minden kárral kapcsolatos igényét neki kell benyújtania. Mivel még nem történt kárkifizetés, évfordulóval ez a káresemény még nem befolyásolja díjának mértékét, a kár lezárását követően változhat bónusz besorolása. Biztosítójának a kár kifizetését követően tájékoztatnia kell Önt a kár mértékéről összegéről, hogy azt, ha úgy dönt, bónusz besorolása érdekében megtéríthesse.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1261 - 1280 / 2611Tisztelt Kérdező!
A megszerzett jogokat gépjármű kategóriákon belül lehet csak érvényesíteni, így a motorkerékpárokat nem érinti a visszaminősítés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal munkaidőben a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön által keresett, keresőképtelenség (táppénz) esetén szolgáltató biztosítás általában az egészség - baleset biztosítások mellé köthető kiegészítő. Egészség - baleset biztosítás szinte valamennyi biztosítónál elérhető.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Amennyiben a keletkezett kár a biztosítással nem rendezhető, a kutya tulajdonosa anyagilag felel a keletkezett kárért.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Gépjármű kötelező-felelősségbiztosítást a gépjármű üzembentartójának köteles megkötni és azt díjfizetéssel hatályban tartani. Az üzembentartó személye és a tulajdonos személye elválhat egymástól, a lényeg az, hogy a forgalmiban bejegyzett üzembentartónak vannak kötelezettségei.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A közúti büntetési tételekről sajnos nincs információnk, kötelező felelősségbiztosítására a díjon felül egy nap fedezetlenségi díjat kell fizetnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A díjbekérőn minden adat szerepel az átutaláshoz, így javasoljuk, hogy az alapján rendezze az éves díjat.
A biztosítás befizetési módja díjváltoztató tényező, azaz ha más befizetési módot választ, mint amit a biztosításkötésnél megadott, akkor a díj is változhat. Amennyiben a jövőben mégis csekken szeretné befizetni a díjat, akkor ezt a biztosítójánál tudja kérvényezni. A díjmódosító tényező miatt azonban a biztosító ezt elutasíthatja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elhasználódásból, kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra, továbbá a felújítási munkálatokból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete. Amennyiben a kivitelező rendelkezik felelősségbiztosítással, úgy az ő biztosítójánál érdemes próbálkozni a kárrendezéssel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben nem szeretne váltani, úgy automatikusan megkapja majd a következő csekket biztosítójától (amennyiben a csekken történő fizetést választotta). A biztosítási fedezet folyamatosan él, amíg Ön fizeti azt és nem kezdeményezi a lemondást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elhasználódásból, kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra, továbbá a felújítási munkálatokból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A baleset során szenvedett teljes kárt az okozó biztosítójának térítenie kell, beleértve a javítást és a fényezést is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Párhuzamos üzemeltetésnél a kötelező felelősségbiztosítások bónusz-malus fokozata nem befolyásolja az egyes szerződések besorolását, nincsenek egymásra hatással.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Véleményünk szerint a biztosítók általában azonos feltételekkel, azonos paraméterek alapján kalkulálják ki a kárkifizetések mértékét. Kétségtelen, hogy ennek ellenére minimális eltérések lehetnek.
Lehetősége van, hogy bejelentse a káreseményt a társasház biztosítójához is, majd utána eldönti, melyik szolgáltatást fogadja el. Természetesen egy káreseményre a szabályok szerint csak egy kárrendezés fogadható el.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A megadott kategória 63 kW fedezetlenségi díja 2020. évben napi 680 Ft. Kérdésére csak a biztosító tud választ adni, hogy miért 139 napra számolt fedezetlenségi díjat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Díj nem fizetéses törlés esetén a kötelező felelősségbiztosítást újra kell kötni. A biztosítási évfordulóig nincs lehetőség a váltásra, és a díjat egy összegben a fedezetlenségi díjjal együtt ki kell fizetni. Üzembentartó váltás esetén az új üzembentartónak a biztosítás kezdetétől vannak csak kötelezettségei, a korábbi üzembentartótól a biztosító az elmaradt díjat behajthatja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A díjak késve történő befizetésének a következményeiről az adott biztosítás feltétele ad tájékoztatást. A Kompakt életbiztosítás ( Union Biztosító) esetében, ha a szerződő az esedékes biztosítási díjat nem fizeti meg időben, a biztosító a szerződőt írásban felszólítja. A felszólítás elküldésétől számított 30 napos póthatáridő kitűzésével a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik.
Amennyiben a szerződés a díj meg nem fizetése miatt szűnt meg, a szerződő a megszűnés napjától számított 60 – amennyiben a szerződő fogyasztó 120 – napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. Amennyiben a szerződő a teljes díjhátralékát megfizeti, a biztosítás eredeti tartalommal és összeggel lép újra hatályba.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem ismerjük a pontos részleteket, így nem áll módunkban kérdésének érdemi megválaszolása. Amennyiben nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van megfellebbezni és új szemlét kérni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A pontos körülményeket sajnos nem ismerjük.
Be kell jelenteni a káreseményt a biztosítójánál és a kárszemle alapján kerül kiszámításra a kárkifizetés mértéke.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jogos a károsult casco biztosítójának követelése, mint érvényes felelősségbiztosítással nem rendelkező okozó, a teljes kártérítési összeget ki kell fizetnie.