Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Társasházunkban a csatorna alapvezeték eltört. Az alapvezeték földszinti lakásom étkezőj-nappalija alatt fut. A csőtörés részben a lakás alatti, részben a lakás melett, a főfalon kívül történt. A csőtörés miatt a lakás étkező-nappalijában jelentős mértékű süllyedés történt, amit injektálással lehet rendbehozni. A süllyedést, mint káreseményt a kárszakértő a kár felmérésekor felvette.
A csőtörés helyreállításának számlái benyjtásra kerültek a társasház biztosítására, melyet a biztosító kb. 50%-ban térített.Ezután a társasház biztosítását a biztosító felmondta. A süllyedés helyreállítására vonatkozó előzetes kalkulációt a közös képviselő a biztosítónak eljuttatta. A biztosító egy szakértőt rendelt ki, hogy igazolja, hogy a már kárként felvett süllyedés és a csőtörés nincs kapcsolatban.
A szakértő kint járt, azonban a szakvéleményt sem a biztosító, sem a szakértő nem adja ki. Az injektálásra vonatkozó igényünket a biztosító elutasította.
Kérdésem, hogy mentesülhet-e a biztosító a süllyedés kár alól? Az elutasító levelében csak a ház sarkára hivatkozik, mely távol van a csővezeték nyomvonalától, a lakás alatti területről nem esik szó. Milyen lépéseket lehet tenni, hogy a kárt megtérítse?
Köszönettel:
O. Gertrúd
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 181 - 200 / 2611Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nincs jogszabályba foglalva, hogy hány napon belül kell a kárszakértőnek kiérkeznie, általában ez 5 nap szokott lenni. Mindenképpen készítsenek fotókat a vihar utáni állapotról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítást minden esetben a felhasználásnak megfelelően kell megkötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szomszédok lakásbiztosítójánál jelezni kell, hogy Önök nem rendelkeznek lakásbiztosítással. A felelősség elismerésével a biztosító később visszakövetelheti a kifizetett összeget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító általi kárrendezéshez szükség lett volna a javítás számlájára is. A páraelszívót jelentse be a biztosítóhoz és a kárszakértő is meg fogja majd nézni a készüléket. Illetve a kárrendezéshez szükség lesz majd az új készülék számlájára is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás szerződője az a személy, aki a biztosítási szerződést megköti és a biztosítási díj fizetésére kötelezettséget vállal.
A lakásbiztosítást az kötheti, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt, ez lehet tulajdonos, bérlő, haszonélvező, stb. Ő az a személy, aki az esedékes szolgáltatások kedvezményezettje /biztosított/
Ha a szerződő és a biztosított eltérő személy, akkor a biztosítási esemény bekövetkeztekor, a kárkifizetéshez szükséges a tulajdonos hozzájárulása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kértünk ajánlatot több biztosítótól is ilyen esetre, de sajnos egyik sem kínál erre az esetre biztosítást. Egy biztosítónál elérhető a garázsban tárolt gépjárműre biztosítás, de a térítési limit itt 2 millió forint és csak olyan káreseményekre vonatkozik, amik a garázsban történnek pl.: tűz üt ki a garázsban.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Próbálja meg bejelenteni a saját biztosítójánál a kárt. A kirendelt kárszakértő vizsgálni fogja, hogy mi okozta a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco feltételek biztosítónként eltérnek, ezért érdemes elolvasni a biztosítási feltételeket. A konkrét biztosítás ismerete nélkül nem tudjuk megválaszolni a kérdést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A rendőrségi határozat nem bír kötelező erővel a biztosító számára. A biztosító által kirendelt kárszakártő rekonstruálni fogja a balesetet, így jelentsék be a kárt nyugodtan.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ennél többet nem tud jelenleg tenni, meg kell várni, hogy méltányossági alapon töröljék az egyiket.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az évszaknak megfelelő gumi használata a kedvezmények tekintetében bír csak relevanciával és a négy évszakos gumi is megfelel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco biztosítások bónuszát egyénileg határozhatják meg a biztosítók, azt is, hogy alkalmaznak-e visszaminősítést és hogy mennyi ideig.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az utazás előtt keletkezett sérülésekre és az azzal kapcsolatos ellátásokra nem terjed ki az utasbiztosítás fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kérdése nem biztosításhoz kapcsolódik, forduljon a társasházhoz.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a társasház nem rendelkezik biztosítással, a társasház kezelővel pedig nem értenek egyet, így polgári peres úton tudná érvényesíteni a kártérítési igényét.
Ha a saját biztosítására történik kárrendezés, akkor a biztosítási díj valószínűleg emelkedni fog a következő időszakra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A meglévő biztosítást nem lehet átvinni, fel kell mondani a mostanit és újat kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító jogosan járt el ebben a helyzetben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítójától betekintést kérhet a káranyagba, itt láthatja majd, hogy mi alapján lett kifizetve az összeg.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Azzal, hogy megállapodást kötött a károsulttal elismerte a károkozást, a biztosító a kárbejelentés és a rendőrségi határozat alapján rendben találta a jogalapot és kifizette a kártérítést. Betekintést kérhet a biztosítójától a káranyagba és, ha észrevételeit megalapozottnak találják, kérheti a kárügy felülvizsgálatát.