2014 január 02.

Kategória: 

  • Kárrendezés

Kérdés: 

Tisztelt Szakértő!

Édesapám féltve őrzött 12 éves autójába egy figyelmetlen terepjárós, oldalról belehajtott és alaposan végigszántotta a gépjármű ezen oldali elemeit. A kárszakértő felmérte a kárt, meglepődött a 65 ezres kilométeres álláson, majd karácsonyi ajándékképpen megsúgta, hogy ez bizony gazdasági totálkár lesz. Ezek után sok jóra nem számíthatunk. Az években megőszült kocsi tulajdonos egy szakszervizt keresett fel (így előzetesben, mivel a biztosítótól még nem érkezett semmi hír), ahol javasolták, hogy a javítás, a biztosított kár összegén felüli, önköltségeit hajtsa be a kárt okozón… Létezik ilyen, hogy valaki kifizetne így bármit is, mikor (joggal) hivatkozhat, hogy ő rendesen fizette a kötelezőjét! Mi erről a véleménye?

Tisztelettel: Sz. Tamás

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A biztosító a gépjármű felelősségbiztosítás keretein belül minden kárigényt ki kell, hogy elégítsen a károkozó helyett, dologi károk esetén kárkori avult értéken. Vélhetően a szakszerviz a javítási kalkulációit új elemek beépítésével végezte, ami egy 12 éves gépjármű esetén értékemelkedést jelent. Javaslom kérjenek a biztosítótól javítási határt, minden bizonnyal találnak olyan megbízható szervizt, aki eltudja vállalni a javítást a biztosító által felkínált összegért.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 241 - 260 / 2612
Kötelező felmondás kár után
2024 május 19.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Kedves CLB! Baleset után, vétkes félként fel tudjuk mondani a kötelező biztosítást? A Biztosító követelhet ilyenkor valamilyen összeget a kár rendezésre? Több milliós a kár a vétlen autóban. A miénk nem javítható gazdaságosan, véglegesen kivonnánk, édesanyám nevén van, de ő már nem szeretne másik autót, így ugye biztosítást se.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Válthat biztosítót évfordulóval, azonban a központi nyilvántartó rendszerben minden károkozással kapcsolatos eseményt rögzítenek, így ahogy a kifizetés megtörtént, azonnal értesítést kap erről az éppen aktuális biztosítója.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Csöpög a nyakamba katrany
2024 május 17.
Kategória:
Kárrendezés
Kérdés:
Jó napot Az ajtón felet csöpög a katrany évek óta Én vagyok a legfelső emelet. Szóltam a közös képviselőnek is . Kérdés kinek a felelőssége a javítás. Lakásom értéket is rontja . xIi. Ker márvány utca
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mivel a probléma már évek óta fennáll, ezért ez nem tartozik a lakásbiztosítási fedezetek alá. Nem biztosítással kapcsolatos felelősségi kérdésekben sajnos nem tudunk állást foglalni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Bélelt kemény cső a legaknaban
2024 május 17.
Kategória:
Általános
Kérdés:
Jó napot! 3 .emeletről jön ki egy bélelt kemény cső A tető íg. Én a 6. Emeletén lakom . A probléma az hogy bélelt kemény cső nem lehet egy legaknaban , ahol fürdő ablakok és konyha ablakok vannak. A közös képviselő szóltam de nem történik semmi . Mit lehet még tenni . XIi.ker márvány utca
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A leírt probléma nem biztosítási kérdés, így sajnos nem tudunk segíteni Önnek.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás
2024 május 16.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Januárban vásároltam egy házat , májusban kimerült hogy a falban van egy vas viz cső amiből szivárog a viz, a vályog fal beáztatott a viz cső hosszáig kb 7 m. Kárszakértő el utasította az igényt azzal a kifogasal hogy rég ótta van a szivárgás min a szerződés kötés vagyis REJTET hibára hivatkozik. Előre is köszönöm a segítséget válaszát
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

biztosítási díj
2024 május 16.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözletem! Akkor újra feltenném a kérdésemet, pontosítva. Érdeklődni szeretnék, hogy jogszerű-e, hogy a biztosító által kiküldött ajánlat magasabb biztosítási díjat tartalmaz, mint ha új ügyfélként kötnék szerződést. A paraméterek betűről-betűre, számról-számra megegyeznek a korábbival. Megelégszem egy szavas válasszal! Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, lehet azonos paraméterekkel kedvezőbb az új belépők biztosítási díja, ha a biztosító új kedvezmény rendszert vezetett be.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Èrdeklődès
2024 május 15.
Kategória:
Általános
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! A párom kb.15 èvvel ezelőtt kötött Alfa RetroCSÈB biztosítást Mèg kb.12 èv van hátra,amit fizetni kell...Kèrdèsem, hogy ha letelik a kijelölt fizetési határidő, akkor igènyelhető e bármilyen pènzösszeg,vagy ide csak befizetni lehet?Ha nem történik semmi káresemèny, automatikusan megszűnik a biztosítás?Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A CSÉB biztosításokkal kapcsolatban kérjük, forduljon az Alfa Biztosítóhoz.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

koccanás
2024 május 15.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdv! Helyes e a következő mondat: Elsőbbségadás kötelező Útkereszteződést úgy közelítünk meg, hogy az előttem haladó járműnek elegendő helyet kell hagyni a visszahúzódásra, míg az előttem haladó jármű el nem hagyja a kereszteződést”? (nehezen belátható kereszteződés)
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A pontos körülmények ismerete nélkül nem áll módunkban véleményt alkotni a káreseményről. Amennyiben nem ért egyet a biztosító döntésével, lehetősége van megfellebbezni azt. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Cséb 80
2024 május 15.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Azt szeretném megkérdezni hogy a cséb 80-as biztosítás hány éves korig és mennyit fizet köszönöm szépen
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A CSÉB biztosítással kapcsolatos kérdésekkel és ügyintézéssel kérjük, forduljon az Alfa Biztosító ügyfélszolgálatához.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Károkozás
2024 május 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Néhány nappal ezelőtt autóinkat ismeretlen személy lekente valamilyen festék maró szerrel. Mindkét személyautón van kötelező biztosítás. Fordulhatunk valamilyen kártérítésért valamilyen szervhez?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos a kötelező biztosítás rongálásra nem térít. A casco biztosítás lehetne ebben az esetben a megoldás.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

tető ázás
2024 május 14.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Jó napot Több éve beázik a fürdő, a konyha, Közös képviselő váltás után az uj közös képviselő már harmadik alkalommal hoz fel / szakembert megnézni a beázást/ A kérdésemre nem válaszol hogy mikor lesz javítás mert csak akkor tudom elkezdeni a belső javítást . Legfelső emelet ,és a szurok is a nyakamba csöpög amikor kánikula van , és a ház fala is esik rám morzsákban mit tegyek levelemre nem válaszol a közös képviselő A bítzosító már kifízette a káromat , hogy legyen tovább?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mivel a biztosító már rendezte a kárt, ezért innentől ez nem biztosítási kérdés. Sajnos ebben az esetben a közös képviselővel kell megbeszélnie a továbbiakat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítási díj
2024 május 14.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözletem! Érdeklődni szeretnék, hogy jogszerű-e, hogy a biztosító által kiküldött ajánlat magasabb biztosítási díjat tartalmaz, mint ha új ügyfélként kötnék szerződést. Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító díjszabásának részleteiről a biztosítónál tud érdeklődni. Érdemes ellenőrizni, hogy az új ügyfélként történt kalkuláció során minden adatot, kedvezményt és díjbefolyásoló tényezőt (pl. korábbi károkozást) pontosan adott meg, ugyanis ezek jelentősen befolyásolhatják az Ön által látott biztosítási díjat, illetve a biztosító ezeket az ajánlat beérkezése után a Központi nyilvántartási rendszerben ellenőrzi, és ha pontatlanul lettek megadva, utólag is korrigálhatja a biztosítási díjat.
Ha esetleg a jelenlegi biztosítás megkötése óta valamilyen kedvezményre lett jogosult, azt jelezze a biztosító felé, hogy beszámíthassák a következő időszak biztosítási díjába.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Társasház biztosítás váltás
2024 május 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Van társasház biztosításunk, de lehetőség szerint szeretnénk váltani. E mailben el tudnám küldeni a paramétereket, ha kapnék alkalmas e mail címet. Herczeg József az intézőbizottság elnöke Tel: ***********
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Megkeresését továbbítottuk illetékes kollégáink felé, akik rövidesen felveszik Önnel a kapcsolatot.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

fedezetlenségi díj
2024 május 09.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Fedezetlenségi díjat számított fel Posta biztosító, amikor még biztosításban által egy másik biztosítóval . Ilyenkor mi a teendő ? Új szerződést kell Kötni vagy fizessen be és vissza díjak utalni a részemre ?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben volt élő biztosítása arra az időszakra, amire fedezetlenségi díjat állítottak ki Önnek, akkor javasoljuk, hogy forduljon a Posta Biztosítóhoz az ügy tisztázása érdekében.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

pótdíj
2024 május 03.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Traktorral nekitolattam egy 8.000.000,- FT-os autónak, melyben a kár szakértői vélemény szerint 2.000.000,- Ft lett. A kárt természetesen elismerem, én voltam a hibás, de a bíztosítási díjamat illetően én kapok valami büntetést a károkozás miatt? Hogyan alakul a biztosítási díjam?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A bonus-malus fokozat csökkenésén kívül a biztosító alkalmazhat károkozói pótdíjat, ami növelheti a következő évi díjat. Ennek alkalmazása és összege biztosítónként eltér, van aki egy károkozás után még nem szab ki rögtön pótdíjat, de van aki viszont igen. Az okozott kár mértéke azonban nem befolyásolja a pótdíj összegét.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Fedezetlensegi dij torlesztese
2024 május 03.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakerto! A fedezetlensegi dijamat szeretnem torlesztve rendezni. Van e ra lehetoseg? Mi befolyasolja a pozitiv negativ elbiralasat? Pl 200.000 ft a dij viszont a motor kgfb eves dija a 10-e csak. Tisztelettel : k. gergo
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A Kgfb törvény (2009. évi LXII. tv.) alapján a biztosító, ha a fedezetlenséggel érintett időszak meghaladja a 120 napot, részletfizetési lehetőséget nyújthat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Működés közben a ruha-szárítógép füstölni kezdett. Jó hogy a mosó helyiségben tartózkodtunk. Biztosítékot lekapcsoltuk, dugaljból kihúztuk! De, a gép hátulja megolvadt, füst áramlott ki minden honnan a motor térből.
2024 május 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tárgyban leírtak esetén milyen kártérítésre vagyunk jogosultak??
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítások az Ön által leírt kárra alapvetően nem nyújtanak fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gépjármű biztosító váltás
2024 május 01.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Jó napot kívánok! Tavaly szeptemberben volt egy parkolásos koccanásom, én okoztam a kárt, kisebb sérülés keletkezett a károsult autó hátsó sárvédőjén. A biztosító kifizette azt részére. Májusban lesz a biztosításom évfordulója, így is válthatok biztosítót kedvezőbbre? Előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Természetesen válthat biztosítót, az évfordulót megelőző 60. és 30. nap között. Kötelező biztosítás kalkulátorunkban >> egyszerűen összehasonlíthatja a biztosítók díjait.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beázás
2024 április 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő, A tél folyamán egyik nap nagy mennyiségű hó esett, majd másnap a hőmérséklet 10 fokot emelkedett, így a hó hirtelen elolvadt, ennek következtében házam az emeleti terasz felől beázott. A biztosító a rendkívüli időjárási körülményt elismerte, azonban a kárigényt elutasította, arra hivatkozva hogy nincs olyan biztosítási kategória hogy hirtelen hóolvadás, és a beázást szigetelési hiba okozta. A 'kárszakértő' 5 percet töltött a helyszínen, csupán egy pillantást vetett a helyzetre, rendes felmérésről szó sem volt. Álláspontom szerint amennyiben valóban szigetelési hibáról lenne szó, úgy a kérdéses fal folyamatosan, a nagyobb esők alkamával is ázna. Erről azonban szó sincs, nyilvánvaló hogy egyszeri esetről van szó, melyet a rendkívüli időjárási körülmény okozott. Kérdésem, hogy ezek alapján a biztosító jogosan utasította-e el a kárigényt, illetve amennyiben nem, hová érdemes fordulni a panasszal? Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a biztosító döntésével, lehetősége van megfellebbezni azt. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

bonus jóváiras
2024 április 30.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Az eladott járművem B6 fokozatát átvezettem az új járművem B0-ás biztosítására. Biztosítom kb 8 százalékkal csökkentette díjamat. EZ REÁLIS???? Köszönöm válaszát. tisztelettel: K. Zoltán
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mivel minden biztosító saját díjszabás alapján határozza meg a díjait, erről a biztosítójától kérhet további tájékoztatást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

casco
2024 április 29.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tiszteletem!A casco biztosítás fizet katalizátor cserére?Gondolom a biztosítók is támogatják a környezetvédelmet.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A casco biztosítás balesetből és elemi károkból eredő sérülésekre nyújt fedezetet.

Oldalak