Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Totálkárosra törött autóm után (vétlen szereplő voltam a balesetben) a K&H Biztosító nem akarja kifizetni a saját elszámolásuk szerinti kárösszeget. Az elszámolásuk szerinti roncsösszegnél (amennyiért a roncsbörzén elkelt) többért sikerült eladnom a roncsot. A biztosító viszont így nem a saját elszámolásuk alapján fizetett, hanem a beküldött (amit ők kértek) adásvételi alapján. Vagyis felesleges volt másik vevőt találnom, mivel a biztosító annyival kevesebbet fizetett. Mindezt annak ellenére, hogy a telefonos tájékoztatásnál (amiről hangfelvétel is készült) többször is úgy tájékoztatott az ügyintéző, hogy ha többért eladom, akkor az az én hasznom lesz. Kérem segítségüket, hogy milyen jogszabály rendelkezik arról, hogy a biztosító helyesen járt-e el, mivel bárhol próbálok utána keresni, ilyen esetre nem találok megoldást. Nem tudom, hogy kinek van igaza, illetve azt sem, hogy a biztosító előzőleg félretájékoztatott engem, és emiatt károsodtam.
Kérem szíveskedjenek segíteni.
Köszönettel: Völgyesi Éva
20/9961-966
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, regisztráljon a weboldalunkon névvel, rendszámmal, így ez esetben pontosan utánajárhatunk kárügyének!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2321 - 2340 / 2652Tisztelt Kérdező!
Üzembentartó változás esetén új kötelező biztosítást szükséges kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Köszönjük, hogy lakásbiztosítását segítségünkkel köttötte meg! Egy esetleges káreseményt a biztosítója felé kell jeleznie. A biztosítója fog segíteni a kiegészítő termékek esetén is, valamint a biztosító honlapján megtalálhatók az elérhetőségek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben biztosítási esemény következtében (lopás, rablás, rongálás) hibásodott meg a gyújtáskapcsolója, úgy casco biztosításra rendezhető a kár, térít a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben az ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, vagy az alábbi telefonszámon.

A biztosítások átírására a jogerős hagyatéki végzés időpontjától számított 30 napig van lehetőség. Jelentse be cascos kárát és ha díjjal rendezett volt a biztosítás, akkor a biztosítónak térítenie kell, nem utasíthatja el a kár rendezését.

Igen átírhatja újonnan vásárolt gépjárművét, a korábbi tulajdonos biztosítási díj hátralékaiért nem felel, bármelyik biztosítónál köthet biztosítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön által említett biztosítóval nem áll cégünk kapcsolatban, így csak a biztosítójához tud fordulni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kösse meg újra minél gyorsabban biztosítását. A díjat és a fedezetlenségi díjat a GFB törvény alapján azonnal fizetnie kell, ebben a biztosítóknak nincs mozgástere.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Casco biztosításával kapcsolatos kérdéseket a lízing szerződése szabályozza, javaslom olvassa el az erre vonatkozó tételeket. A lízing szerződésétől függetlenül javaslom casco szerződésének fenntartását, illetve törlés esetén újra kötését, mivel az autó, annak üzemeltetése, fenntartása az egyik legnagyobb kockázatot jelentő tevékenység.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket. Kérem regisztráljon kárügyintézési oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben az ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, vagy az alábbi telefonszámon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, van, a Generali és az Allianz ad határozott idejű cascot, köthető rajtunk keresztül is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Telefonon, vagy az üzenjen nekünk menüpontban kérem, vegye fel ügyfélszolgálatunkkal a kapcsolatot, hogy a két ügyfélkaput össze tudjuk vonni, valamint a szerződéseket, dokumentumokat rendezni tudjuk.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, be kell jelenteni a biztosítónál, (kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség - biztosítója válogatja), általában kisebb nagyobb önrésszel hozzájárulnak a zárcserékhez.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók addig nem kötvényesíthetik a kötelező felelősségbiztosítást, amíg a központi nyilvántartó rendszerben más személyt találnak az adott forgalmi rendszámhoz. Javaslom kösse újra szerződését és írassa át minél előbb gépjárművét!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, 4 lakásos társasháztól köthető társasház biztosítás. Kollégáim rövidesen felveszik Önnel a kapcsolatot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket. Kérem regisztráljon kárügyintézési oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérem, vegye fel velünk a kapcsolatot a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, és ügyfélszolgálatunk segít a szerződés megkötésében.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítások a bekövetkezett káreseményekre nyújtanak fedezetet az eredeti állapot visszaállításához. A biztosító a korábbi szerkezeti hiányosságok (szigetelés hiánya) pótlását nem téríti. Amennyiben ugyanazon okból kifolyólag ismét bekövetkezik egy káresemény, a biztosító csak abban az esetben áll helyt, ha számlával tudják igazolni , hogy az előző káresemény teljes mértékben és szakszerűen javítva lett (hiányzó szigetelés pótlásával). Amennyiben ez nem igazolható, a biztosító kártérítési kötelezettsége ismételten már nem áll fenn.
Lehetősége van egyéni biztosítás megkötésére, de a korábban bekövetkezett hibára az nem nyújt fedezetet. A biztosító a kockázatkezdetet követően bekövetkezett károkra áll kockázatban. A korábbi szerkezeti hiányosságok (szigetelés hiánya) pótlását az sem fogja téríteni.
Egyébként a felső szomszédtól eredő beázást az Ő biztosításának a terhére lehetne bejelenteni, mert annak bekövetkezte az ő hibájából történt (felelősségi kár). Biztosítási szempontból az is csak a későbbiekben bekövetkező károkra vonatkozik, visszamenőlegesem természetesen az sem.