Kategória:
- Casco biztosítás
Kérdés:
Felszíni parkolóban tolatott neki az autómnak valaki vonóhoroggal, két elemet sértett. Elhajtott, kontaktot nem hagyott, szemtanút nem találtunk, sőt sajnos a helyszínt elhagyva mi is csak otthon vettük észre a sérülést. Hívtam telefonon az Union biztosítót, ahol a Casco-m van, de több mint egy óra alatt nem sikerült kapcsolniuk az ügyintézőt. Olvasgattam a szerődéses feltételeket, de nem találtam benne infót arról, hogy ilyenkor kell-e feljelentést tennem ismeretlen tettes ellen. Valójában az érdekel, hogy a Casco önrészt illetve avulást mindenképp bukom-e, vagy ha véletlen meglesz az elkövető, akkor megúszhatom-e ingyen. Maga a kár sztem kb 100-200eFt hivatalos úton javítva, de 100 alatt megállna ismerősökön keresztül. Köszönettel: Wilhelm Tibor
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Cascora tudja indítani a kár rendezését; az avulás mértéke függ a gépjárműve életkorától, az Union cascoja a külső elemeket hat évig nem avultatja. Az önrészt fizetnie kell, az csak abban az esetben térül meg, ha előkerül a kárt okozó, ezért is célszerű és indokolt a rendőrségi feljelentés. Kéri ezt a biztosító is, amint meg van az elkövető, azonnal behajtja tőle a már kifizetett kártérítést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1901 - 1920 / 2613Tisztelt Kérdező!
Kötelező felelősségbiztosításnál minél előbb, ha lehet, azonnal újra kell kötnie biztosítását ugyanannál a biztosítónál, ahol megszűnt a biztosítása és a biztosítással nem fedezett időszakra fedezetlenségi díjat is fizetnie kell. Casconál évfordulóig biztosítója behajthatja az elmaradt díjat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárrendezés szempontjából nem követett el hibát, mert a kárbejelentés mindegy, hogy melyik biztosító felé történt. Feltételezhető, hogy nem csak az Ön lakása sérült, ezért valószínűleg társasház biztosítás fogja rendezni. A kár rendezése csak az egyik biztosítás alapján történhet. A kár rendezése a szükséges iratok beérkezésétől számított 15 nap elteltével aktuális.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem ismerjük milyen biztosítással rendelkezik, így nem tudjuk kérdését megválaszolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem ismerjük milyen biztosítással rendelkezik, így sajnos nem tudjuk kérdését megválaszolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Aki felelős a gondozottakért, az felelős a gondozottak által okozott károkért. Javasoljuk, vegye fel a kórházzal a kapcsolatot, hiszen amennyiben az intézménynek van felelősségbiztosítása, arra rendezhető a kár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kárrendezésével kapcsolatban segítséget kaphat a CLB kárügyintézési szakértőitől, amennyiben adataival regisztrál a következő oldalon: Kárügyintézés >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felújítási munkák idején a keletkezett károkra csak akkor áll kockázatban a biztosító, ha a szerződés tartalmaz építés-szerelés kiegészítő biztosítást. Mivel ez felelősségi kár, ezért Önnek, az Ön biztosítójának vagy az iparosnak kell fedezni a keletkezett kárt. Ha a vállalkozónak van felelősségbiztosítása, a kárt bejelenthetik arra, mert tulajdonképpen az ő hibájából történt a csőtörés. A szomszéd biztosítója viszont csak abban az esetben fizeti ki a kárt, ha ismert a károkozó, mert ebben az esetben - ha a károkozónak nincs biztosítása- a károkozó felé tud regresszel élni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás fedezete az ilyen jellegű károkra nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Forgalomba helyezni gépjárműveket csak érvényes kötelező felelősségbiztosítással lehet, fizetési kötelezettsége az adásvételi szerződésben meghatározott tulajdonba vétel időpontjától lehet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Be kell jelenteni az okozó biztosítójánál a kárt, a biztosító majd dönteni fog a jogalapról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elért bónuszfokozat egy másik gépjárműre csak érdekmúlás (eladás, végleges forgalomból való kivonás stb.) esetén vihető át, az ideiglenes forgalomból való kivonás nem minősül annak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A másik gépjárművén elért bónusza, besorolása nem változik, ha a balesetet okozó gépjárművét eladja és két éven belül párhuzamos üzemeltetőként új gépjárműre biztosítást köt, akkor ott az új szerződésén érvényesül a málusza.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jelentse be casco biztosítójánál a káreseményt, a kárfelvételt követően a kárszekértő tud felvilágosítást adni a kár mértékéről és a várható kártérítésről.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az újonnan kiállított szerződéseknél a szerződőnek ellenőrizni szükséges, hogy a kötvény a helyes adatokat tartalmazza. Az esetleges téves adatok pontosítására természetesen van lehetőség. Amennyiben nem történt jelzés a biztosító felé, a szerződés a benne lévő adatokkal életbe lépett.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a lakásbiztosításában szerepelt a baleseti halás fedezete, akkor most kell bejelenteni az esetet és a szükséges dokumentumokat be kell nyújtani a biztosító felé. Mivel a lakásbiztosításokban nincs jelölve kedvezményezett az ilyen esetekre, a kifizetésre csak a hagyatéki eljárás után kerülhet sor.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Biztosítási időszakon (évfordulótól a következő évfordulóig, egy éves időszak) belül egy károkozás két bónusz osztály visszasorolást eredményez, tehát a következő biztososítási időszakban, ha nem okoz több kárt B10-ről B8-ra módosul a besorolása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Gépjármű kötelező felelősségbiztosítást az üzembentartónak kell megkötnie. Ha az üzembentartói jogot a tulajdonos visszaveszi a korábbi biztosítás érdekmúlással megszűnik és az új üzembentartónak egy új biztosítást kell kötnie. A megszerzett bonus-malus jogokat mindig az üzembentartó viszi tovább, ha a megszűnés időpontja és az új biztosítás megkötésének időpontja között még nem telt el két év.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, megállapíthat a biztosító roncsbörze nélkül is maradványértéket, viszont köteles ezen az értéken átvennie a roncsot, amennyiben önök írásban lemondanak róla.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárszakértő nem jelölhet ki javítót, javaslatot tehet, ha erre kimondottan a károsult kéri. Az elvégzett munka minőségével kapcsolatos kifogásait csak a javító felé intézheti, náluk kell reklamálnia. Ha a megállapított kártérítési összeg nem fedezi a az indokolt javítás költségeit, a biztosítónál kell számlákkal, javítói kalkulációvak kifogást emelnie.