Kategória:
- Kárrendezés
Kérdés:
Gépjárművemmel vétlenként szenvedő alanya voltam egy hármas karambolnak 2013 decemberében.
Már több gépkocsi az árokba csúszott,amikor a helyszínre értem,ezért lassítottam,mire a mögöttem haladó kocsi belémrohant.Ez lepattant rólam oldalra,s az ő mögötte haladó kocsi is belém csapódott.A káreseményt annak rendje és módja szerint bejelentettük mindkét biztosítóhoz.A kocsimat a szervíz lelkiismeretesen,precízen megjavította.
Az első károkozó biztosítója átutalta a kárértéték 70%-át.A második kocsi biztosítója viszont elzárkózik a fizetéstől,mondván,hogy az általa biztosított kocsi már nem okozott további kárt nekem.
Kihez fordulhatok jogorvoslatért?Mi tehetek?Ki fizeti a maradék 30%-ot?
Várom válaszukat.
Tisztelettel : Nagy József
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Minden bizonnyal a második okozó is elismerte a felelősségét, erre való hivatkozással kérnie kell a kár rendezését. A első biztosító, amikor megállapította a 70%-os részesedését, a kár leírása és a műszaki szemle alapján azonosította a rásérülés mértékét (30%), amit a második biztosító vitathat, de teljes mértékben el nem utasíthat. Egy biztos Önnek jár a teljes kártérítés. Kára rendezése érdekében fordulhat hozzánk a http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre oldalon, vagy fordulhat a felügyeleti szervekhez, MNB.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1141 - 1160 / 2611Tisztelt Kérdező!
Casco ajánlat szempontjából nincs felső korhatár, azonban megfontolandó ennyi idős gépjárműre cascot kötni. A díjat a biztosítók az egykori új érték szerint határozzák meg, a kockázat befogadását is szigorított szemléhez kötik a gépjármű állapota és a várható amortizáció miatt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárt 5 napon belül jelentse be a biztosítójánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az életbiztosítás megkötésekor a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos kérdést nem tesznek fel, így a hír nem igaz. Az életbiztosítás megkötése a védettségi igazolványtól teljes mértékben független.
A MABISZ közleménye az életbiztosításokról a covid-védőoltásokkal kapcsolatban: https://mabisz.hu/szemle/?p=41054
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Minden cascos káreseményt a szerződéskötéskor választott önrész levonásával rendez a biztosító. A javítást igazoló számlát vélhetően azért kéri a biztosító, mert rendben találta a jogalapot és térítené az önrész levonásával a kárt. Azt, hogy cascora megéri rendezni a kárt az nem a biztosító döntése, ha úgy ítéli meg bármikor elállhat kárigényétől.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A feltett kérdés megválaszolása nem a biztosítással kapcsolatos. A fennmaradó kár megtérítése a ház és a lakó közötti megállapodás kérdése, ha az nem sikerül, akkor csak a peres út lehet a megoldás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, köthető utasbiztosítás úgy is, hogy nem rendelkezik védettségi igazolvánnyal. Javasoljuk, hogy utazás előtt tájékozódjon figyelmesen az adott célország határátlépési szabályairól (teszt- illetve karanténkötelezettségről).
Ezen az oldalon megtalálhatja összegyűjtve a coviddal kapcsolatos utasbiztosítási információkat: https://www.clb.hu/utasbiztositasi_tudnivalok_koronavirusrol
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Elvileg minden automatikusan történik, mivel szüneteltetésről van szó a biztosító is értesítést kap az újra forgalomba helyezésről és küldi a díjbekérőt. Azonban érdemes a biztosításra odafigyelni, nehogy törlés, majd fedezetlenségi díj legyen belőle.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco díja visszamenőleg nem fog emelkedni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Párhuzamosan üzemeltetett gépjármű biztosítására szüneteltetésnél nem, csak érdekmúlás (értékesítés, végleges kivonás) esetén vihető át a megszerzett bónusz fokozat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Útlemondás biztosítás esetében nem minősül káreseménynek, ha a célország az elutazás előtt felkerül a Magyarország Külügyminisztériuma által az utazásra nem javasolt térségek kategóriába, vagy az utazó fél a koronavírustól, vagy az utazás szervező (iroda) visszamondja az utat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A keresetveszteség meghatározására nincs általános szabály. Egyedi elbírálást igényel, mivel minden esetben más és más vállalkozásról (tevékenységről) van szó. Általános esetben a nyereség alapján kerül meghatározásra a napi keresetveszteség.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Biztosítási díjának változásáról csak a biztosítója tud felvilágosítást adni, ha tisztázták az okokat és elfogadhatatlannak tartja a díj mértékét, kezdeményezheti biztosításának közös megegyezéssel való törlését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a fellebbezés után sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben nem ért egyet a kárrendezéssel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt káreljárást kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az üzembentartónak kell a forgalomba helyezés előtt, az újra forgalomba helyezés időpontjával biztosítást kötnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A pontos körülményeket nem ismerjük, de amennyiben nem ért egyet a kárrendezéssel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt káreljárást kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Először is kössön sürgősen biztosítójánál új biztosítást, hogy a KGFB törvényben foglalt kötelezettségének eleget tegyen. Biztosítás nélkül egy esetleges károkozás kapcsán minden költséget fizetnie kell a károsultnak, nem szabad ekkora a kockázatot vállalnia. Amint rendezte biztosítását és tudomása lesz arról, hogy mekkora anyagi kár érte, kérheti számon a mulasztásért felelősöket.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, megkötheti Ön helyett bárki, akár az utazás napján is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Korábbi biztosításának érdekmúlással történt törlését követő nappal biztosítójának az új szerződésén érvényesítenie kell elért bónusz fokozatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ilyen jellegű szolgáltatást nem nyújtanak a biztosítók.