Kategória:
- Kárrendezés
Kérdés:
Kérdésem a következő. Egy ismerősünknél rendezett baráti összejövetel sajnálatos módon meglehetősen balszerencsésen sült el számunkra. Történ ugyanis hogy gyermekem „jóvoltából” egy eltévedt játékkocka (Duplo lego) a házigazda LCD televíziójának képernyőjén landolt. Sajnos azonnal láttuk hogy nagy a baj, a kijelzőn ugyanis azonnal csíkok jelentek meg. Másnap a házigazda egy szakszervizest a helyszínre hívott (még garanciális készülékről beszélünk), aki azonnal megállapította hogy az keletkezett hiba egy ütés következménye. Kérdésem a következő: Lakásbiztosításom rendelkezik felelőség biztosítási kiegészítő biztosítással, így úgy gondolom hogy ennek terhére segíteni tudnánk az ismerőseinknek a káruk enyhítése céljából. Kérem szakvéleményét arra vonatkozólag hogy ezt mennyire gondolom jól, illetve ha sikerül a biztosítón keresztüli kárrendezés, az milyen anyagi terhet von ránk nézve az elkövetkezendő időszakokban, már ami a biztosítási díjunk esetleges emelkedését illeti, az okozott kár miatt.
Előre is köszönöm megtisztelő segítségét.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben önök rendelkeznek saját lakásbiztosítással és erre az ingatlanra van bejelentve kiskorú gyermekük, aki a kárt okozta, így ennek a biztosításnak fedezetével valóban rendezhető egy ilyen káresemény.A biztosítóév közben erre a kifizetésre hivatkozásul nem emelheti meg az Ön díját, ha pedig a következő évet illetően változásról értesítené, úgy még a lejárati idő előtt kereshet magának kedvezőbb konstrukciót a weboldalunkon. Ebben az esetben kérem ügyeljen arra,hogy előző biztosítása időben és szakszerűen kerüljön felmondásra. Ellenkező esetben a régi marad érvényben (forduló nap előtt minimum 30 nappal, írásban)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 721 - 740 / 2611Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások fedezete nem terjed ki a biztosított vezetékekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények, például kazánok javításának, pótlásának költségeire, ezek sérülése kockázatból kizárt eseménynek minősül. Mindenesetre javasoljuk, hogy jelentse be a biztosítójához a kárt, a kiérkező kárszakértő felméri a helyszínt és megvizsgálja, hogy milyen kárt fedezhet a biztosítása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások fedezete nem terjed ki a biztosított vezetékekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények, például kazánok javításának, pótlásának költségeire, ezek sérülése kockázatból kizárt eseménynek minősül. Mindenesetre javasoljuk, hogy jelentse be a biztosítójához a kárt, a kiérkező kárszakértő felméri a helyszínt és megvizsgálja, hogy milyen kárt fedezhet a biztosítása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító akkor is csak az általa megajánlott összeget fizeti ki. Ilyenkor érdemes fellebbezni a biztosítónál és újbóli ajánlatot kérni a kárrendezésre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kiskorú is lehet tulajdonos, azonban érdemes átgondolni, mert kérhetik a gyámügy engedélyét is, valamint ha az ő nevére lesz megkötve a kötelező biztosítás, akkor jóval drágább lehet. Illetve limitált azon biztosítók száma, akiknél meg tudja kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a fennmaradó összeg visszajár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Üzembentartó váltásnál új biztosítást kell kötni, tehát nem fogják figyelembe venni az Ön által okozott kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A műszaki érvényessége nem befolyásolja a biztosítást baleset esetén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Befizetheti más is a biztosítás díját, nem csak a szerződő. A megjegyzés rovatban tüntessék fel a kötvényszámot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Először is érdemes megnézni a társasház által kötött biztosítás feltételeit. A terasz az épület része, tehát az ingóságbiztosítás nem fedezi. Az ingatlanbiztosítások nem kimondottan a teraszra vállalnak fedezetet, hanem olyan káreseményekre, mint az üvegtörés, a szabadban tárolt tárgyak megrongálódása, a beázás stb.
A biztosítóknál általában beleszámít a hasznos területbe a terasz is, de online kalkulátorunkban megnézheti az egyes csomagokhoz tartozó feltételeket, illetve összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A károkozónak minden esetben el kell ismernie a felelősségét ahhoz, hogy a biztosító megtérítse a kárt. Amennyiben ezt nem teszi, akkor polgári peres úton lehet követelni tőle a kárrendezést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Minél előbb kösse meg az új szerződést, mert minden biztosítási napra számlálódik fedezetlenségi díj, ebben az esetben az üzembentartó változás napjától. Online is megteheti a szerződéskötést, viszont ellenőrizze, hogy érdekmúlással le lett-e mondva az előző biztosítás (a biztosító ügyfélszolgálatán is meg tudja kérdezni a kötvényszám ellenében).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérdésére a Groupama Biztosító tud választ adni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szomszéd kéménye által okozott sérülésre az Ön lakásbiztosítása nincs fedezetben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos mindenképpen szükség van a kötvényre, ugyanis a biztosító csak ennek bemutatása után nyújthat segítséget, egyébként nem adhat ki információt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Elérési biztosításoknál az időszak végén a kedvezményezett részére történik kifizetés. Azonban mivel a biztosítás pontos típusát nem ismerjük, javasoljuk, hogy olvassa el a részleteket a biztosítási feltételekben vagy érdeklődjön a biztosítójánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, hogy egyeztessen a biztosítójával, mert csak előzetes írásos engedéllyel javíttathat külföldön.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hagyatéki eljárás lezárultáig a volt elhunyt volt párjának jogában áll használni az autót, viszont eladni vagy új kötelező biztosítást kötni nem tud rá. A meglévő kötelezőt hatályban kell tartani a hagyatéki lezárultáig, különben fedezetlenségi díj számolódik a biztosítás nélküli napokra.
A hagyatéki után már sajátjaként rendelkezhet az autó felett, így legkésőbb 30 nappal a jogerőre emelkedés után meg kell kötni az új kötelezőt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás nem terjed ki az elhasználódásból eredő károkra.