Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Az ingatlanban tűzeset történt. Van egy 120m2 főépület egy 120m2 melléképület ami 1993-ban épült. 1996-ban lett megkötve a biztosítás ami azóta is fizetve van. 2001-ben épült mellé egy istálló ami nem volt biztosítva. Mind építési engedéllyel lett építve. A tűz eset után a kár szakértő felmérte a károsodott épületekben a kárt. Ami nem volt biztosítva semmilyen kárfelmérést nem csinált. Majd két nap múlva telefonált, hogy készítsük el a helyreállítási árajánlatokat és a nem biztosított épület rész tetőszerkezetről is.
Úgy gondoltuk naivan milyen jó hiszemű a biztosító. Majd a kifizetéskor szembesültünk, hogy csak 1/3 részét fizette ki a kárnak mert összevonta a nem biztosított épület négyzetméterét. Arra hivatkozott, hogy a biztosított épületek, melléképületek alapterülete, vagy építési módja megváltozott, be kellett volna jelenteni. Úgy gondoljuk, hogy mivel külön építési engedéllyel lett építve annak külön alapterülete van. Többször lett jelezve, hogy ami nincs biztosítva arra nem kérjük a kártalanítást mivel teljes kárfelmérés nem is történt. Csak a biztosított rész legyen kifizetve. Van lehetőség bírósági úton történő jogorvoslásra?
Válaszukat előre is köszönöm!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2141 - 2160 / 2627Tisztelt Kérdező!
A felelősségbiztosítás keretében a biztosító mentesíti a biztosítottat olyan kár megtérítése alól, melyet harmadik személynek okozott és jogszabály szerint felelős a kár bekövetkeztéért.
Az önmagának okozott károkra a felelősségbiztosítás fedezete nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási feltételek minden esetben tartalmazzák a kockázatból kizárt eseményeket.
Általánosságban a lakásbiztosítás fedezete nem terjed ki:
- pl.: tetőjavítás, szigetelés során felmerült költségek megtérítésére
- valamint az építés, felújítás alatt álló épületek ideiglenes fedésének elégtelensége miatt keletkezett károk megtérítésére.
Fentiek alapján sajnos az Ön által leírt eseményre a lakásbiztosítás fedezete nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bank mindenképpen jogosan kéri a hitel és a járulékos költségek megfizetését.
Amennyiben a testvére nem fizette a biztosítást (mely a tőketörlesztést jelentette), a bank az adóstárstól fogja kérni az elmaradt befizetéseket és a kamatterheket. Amennyiben ez nem érvényesíthető, a fedezetként felajánlott ingatlan kerül árverezésre.
Ha Ön szerint a kialakult helyzetért a biztosító, illetve a bank a felelős, panaszával a Pénzügyi Békéltető Testülethez tud fordulni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Változás bejelentési kötelezettsége van a biztosítás szerződőjének, jelentenie kell az üzembentartói változást, ami alapján érdekmúlással törölni fogják szerződését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító ügyfélszolgálatán az alábbi dokumentumokkal kell bejelenteni a szolgáltatási igényt:
- A szolgáltatási igény bejelentésekor be kell nyújtani a biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul kitöltött szolgáltatási igénybejelentőt,
- a biztosítási eseménnyel kapcsolatos, szolgáltatási igény bejelentéséig keletkezett összes orvosi dokumentum, és az első orvosi ellátás dokumentumát,
A fentieken kívül a biztosító a szolgáltatási igény elbírálásához szükséges további igazolásokat, nyilatkozatokat is bekérhet, illetve beszerezhet.
A biztosító jogosult arra, hogy a biztosított egészségi állapotát a biztosító által megnevezett orvosokkal ellenőriztesse.
Valamennyi irat beérkezésétől számított 15 napon belül általában megtörténik a teljesítés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások kockázata két vagyoncsoportból, az épületből és az ingóságból tevődik össze. A lakásbiztosítások megköthetők egy-egy vagyoncsoportra, illetve mindkét fedezeti körre is.
Az épület vagyoncsoportba tartozik az épületbe szerkezetileg beépített valamennyi egység (pl. csővezetékek, nyílászárók, üvegezések, stb).
Az ingóság vagyoncsoportba pedig azok a vagyontárgyak tartoznak, melyek a lakáson belül elmozdíthatók, nincsenek az épület szerkezetéhez rögzítve.
Általában csak ingóságra abban az esetben kötnek biztosítást, ha az épület valamilyen formában - pl.társasház biztosításban - már biztosítva van.
Javasoljuk, érdeklődjön a közös képviselőnél, hogy a ház rendelkezik-e társasház biztosítási szerződéssel. Ha igen, akkor az üvegtörés kárigényt arra a biztosításra kell bejelentenie.
Amennyiben a ház ilyennel nem rendelkezik és Önnek csak ingóságra szóló lakásbiztosítása van, a biztosító jogosan utasítja el a kárrendezést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Biztosítása azzal a nappal szűnik meg, amit a felmondó levelében a biztosító megjelölt, addig kockázatban van, a kockázati időszakban bekövetkezett károkat biztosítójának rendeznie kell.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben az üzembentartó a szerződést felmondja vagy az érdekmúlás jogcímén megszűnik, majd később új szerződést köt, a korábban megszerzett fokozatot azonos gépjármű-kategóriára továbbviheti, feltéve, hogy az új szerződéskötésre két éven belül sor kerül. A már megszerzett bonus fokozatot az új szerződést kötő biztosító köteles figyelembe venni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A fedezetlenségi díjat a biztosító mindig az üzembentartótól követelheti. Amennyiben a biztosító időben értesült az üzembentartó személyek változásairól, nem követelheti a fedezetlenségi díjat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Új szerződés kötése esetén a biztosító az üzemben tartó nyilatkozata alapján állapítja meg a szerződés előzetes besorolását, ennek hiányában - illetve a rendszerbe újonnan belépő üzembentartó esetén - a szerződést előzetesen az A00 osztályba sorolja. Ugyanakkor a korábbi gyakorlatból adódóan a biztosító köteles a hozott kárelőzményi igazolást figyelembe venni, amennyiben az tartalmazza a releváns adatokat. Ha nem szerepel a központi nyilvántartó rendszerben, mint károkozó, akkor nem kell tartania negatív besorolástól.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárrendezés minden esetben a biztosítási feltétel és az adott szerződéshez mellékelt kizárások alapján történik.
Amennyiben az Ön szerződésében a csőtörés által elfolyt víz megtérítése ki van zárva, akkor annak kifizetését a biztosító jogosan utasítja el.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha kötelező felelősség biztosítása 2017. 04. 11. óta a kivonás miatt szünetel, akkor a biztosítónak szerződését érdekmúlással meg kell szüntetnie a GFB t. 26. §(4) szerint. Megszűnt szerződéséről a bónusz átvezethető, a megszerzett besorolást a szerződés megszűnését követő 2 éven belül lehet figyelembe venni ugyanazon gépjármű-kategóriába tartozó gépjárműre az új szerződés besorolásánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Biztosítójának ügyfélszolgálatán tudja bejelenteni a kifizetési igényt. Korábbi tapasztalataink szerint bejelentéstől számítva 8-10 napon belül ezt meg is teszik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás fedezete nem terjed ki az időjárási hatásokból keletkező, vagy az ezek miatti összegyűlt víz, jég által okozott károkra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A pontos összegről, hogy mennyi fedezetlenségi díjat kell fizetnie, biztosítója ad tájékoztatást, amikor az esedékességi díjról értesítést kap.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel Ön a biztosítónak megküldött levelében a maradékjogon (visszavásárlás) történő kifizetést kérte, a biztosító kérésének megfelelően teljesítette azt.
Egyébként a megtakarítás jellegű életbiztosításoknál a lejárat pillanatában a visszavásárlási érték és a lejárati érték azonos.
Ennek megfelelően Önt károsodás nem érte.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A Garancia 126 Forrás II vegyes életbiztosításnak különös feltételeiben valóban az olvasható, hogy a nyereségtartalékból a szerződés tartama alatt azt részben vagy egészben lehetőség van annak felvételére.
Ez valóban így van, ha nem záradékolt szerződésről lenne szó.
Viszont Ön ezt a biztosítást 2005-ben hitelfelvételhez kötötte. Ebben az esetben záradékolják az életbiztosítást a bank javára.
Ez annyi jelent, hogy a hitel lejártáig, illetve a hiteltartozás mértékéig, a biztosítás valamennyi szolgáltatására a hitelintézet a kedvezményezett.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos a kivitelezési hibákból valamint a természetes elhasználódásból keletkező károkra sem a lakásbiztosítás, sem pedig a társasház biztosítás fedezete nem terjed ki, ez nem biztosítási esemény.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, regisztráljon kárügyintézés szolgáltatásunkra, ahol a konkrét adatok megadása után tudunk segítséget nyújtani problémájának megoldásában:
Kárügyintézés