2023 május 23.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Szakértő!
Az alattam lévő lakó lakást felújít, kivett 2 falat alólam, amelyet rövid időn belül pótolt acélgerendákkal. De ennek hatására, a 1,5 éve kifestett nappalim-fürdőm-előszoba-konyha falam körberepedezett. Jogosult vagyok kártérítésre? Ha igen, van lakásbiztosításom, nekem kell bejelentenem ott, vagy az alattam lakó viseli a költségeket? Ha ő viseli, hogy tudom érvényesíteni?
Köszönöm szépen előre is a válaszát! Üdvözlettel: E. Judit

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A szomszédja és a saját lakásbiztosítása terhére is rendezheti a kárt, azonban mivel felújítás következtében történt, ezért a biztosító nem köteles kifizetni. Amennyiben a biztosítás a felújítás alatt történt károkra is tartalmaz kiegészítőt, akkor megtéríti a biztosító.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 21 - 40 / 2616
Gtk
2024 november 29.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdv Gtk után a biztosító akkor is kifizeti a az "uj" autó áttírását ha az ugynevezett roncsot ajándékozással adom tovább egyenesági rokonnak (hivatalosan adásvételivel csak ugye nem viszterhesen hanem ajándékozással íratjuk átt )? A választ előre is köszönöm !
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, a biztosító általában kifizeti az új autó átírási költségeit gazdasági totálkár (GTK) esetén, függetlenül attól, hogy a roncsot eladás vagy ajándékozás keretében adja tovább. Fontos, hogy a roncs tulajdonjoga hivatalosan átkerüljön az új tulajdonoshoz, és ezt megfelelő dokumentációval igazolja (ajándékozási szerződés vagy adásvételi szerződés).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco
2024 november 29.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Balesetet okoztam. Rendőrségi eljárás indul. Lebonyolítható-e a Casco ügyintézés, a kártérítés kifizetése addig, míg tart az eljárás?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, a CASCO-ügyintézés lebonyolítható a rendőrségi eljárás lezárása előtt is, mivel a CASCO biztosítás nem a felelősség jogi megállapításától függ. Mielőbb jelentse a kárt a biztosítónál, és nyújtsa be a szükséges dokumentumokat, például a rendőrségi jegyzőkönyvet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Károkozás saját magamnak?
2024 november 29.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Vállalkozásom tulajdonában lévő gépjármű kárt okozott feleségem tulajdonában lévő gépjárműben. A sofőr én voltam. A vállalkozás székhelye és feleségem lakcíme megegyezik. A biztosító arra hivatkozva csak a kár felét vállalja, hogy: A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 15.§. c.) pontja szerint a biztosítás fedezete nem terjed ki a biztosítottak egymással szembeni igényéből származó dologi károkra, azaz a gépjárművezető és az üzembentartó jogviszonyában felmerült kárt nem téríti a biztosító. [ ld. 3. § 4. pont] Tekintettel arra, hogy a károsulti gépjármű nyilvántartásba bejegyzett tulajdonosa az okozó gépjárművezető felesége, ezért törvényi vélelem áll fenn arra nézve, hogy a házasság alatt vásárolt károsulti gépjármű házastársi közös vagyon tárgyát képezi. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:37.§. (3) bek-e szerint a házastársi közös vagyon a házastársakat osztatlanul, egyenlő arányban illeti meg, továbbá a közös vagyon fenntartásával együttjáró költségek is közös tehernek minősülnek. Erre való tekintettel a férj által a házastársi közös vagyonban okozott kárt 1⁄2 arányban van lehetőségünk téríteni. A károkozó jelen esetben én vagyok, mint sofőr, vagy a vállalkozásom, mint a gépjármű tulajdonosa/üzembentartója? Valóban csak a kár felét kell, hogy térítsék jelen esetben? Köszönöm válaszukat előre is!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A károkozó az üzembentartó, tehát ebben az esetben a vállalkozás. Az üzembentartó biztosítással fedezett felelőssége csak arra a részre terjed ki, amely jogilag nem érinti közös vagyonként a károsulti járművet. Ezért az egyéni kárrész (50%) térítése indokolt​​.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítás felmondása
2024 november 29.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Clb! Üzembentartó változás miatt fel szeretném mondani a biztosításomat . Tisztelettel: K. Dávid
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Külföldi személy biztosítás kötése Magyarországon
2024 november 26.
Kategória:
Általános
Kérdés:
Kedved szakértő! Van- e biztosítási lehetőség , ha igen, milyen biztosítás köthető a következő esetben: A fiam kanadai állampolgárságú menyasszonya Magyarországra költözik a fiamhoz. 3-6 hónapra szüksége lenne biztosításra, ami fedezi az esetleges sürgősségi, baleseti , kórházi ellátást, míg elrendeződik a magyarországi Tb ellátás. (Magán egészségügyi biztosítás nem tartalmazza a sürgősségi, baleseti , intenzív ellátást, tehát vagy amellé, vagy a helyett is jó lenne valami). Van lehetőség kanadai állampolgárnak Magyarországra biztosítást kötni ? Köszönöm válaszát! G. Zsuzsanna
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Külföldi állampolgárként nem lehet Magyarországon biztosítást kötni. Kanadában tud érdeklődni az ottani biztosítóknál, hogy van-e esetleg hosszabb távra is utasbiztosítási csomagjuk.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kárkori autóérték meghatarozás, fellebezés
2024 november 26.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Kedves Szakértő, Vétlen félként balesetet szenvedtem 2.5 éves nagyértékű gépjárművemmel. A szakszervíz kalkulációja alapján a javítás közel 7 millió forint. Tőlük tudom, hogy a biztosító kárszakértője 9 millió forintra értékelte az autó kárkori értékét, amivel az autó biztosan gazdasági totálkár kategóriába lesz sorolva. Az autómhoz nagyjából azonos kategóriába sorolható autók 11 millió forintért vannak hirdetve több vezető portálon is, de alacsonyabb felszereltséggel is 10 millió forint körül mozognak. Semmilyen értesítést még nem kaptam a biztosítótól a döntésükkel kapcsolatban de úgy tudom fellebbezhetek a biztosítónál a döntéssel kapcsolatban és erre szeretnék felkészülni. A kárkori érték befolyásolja a javíthatóság felső határát és azt is, hogy gazdasági totálkár esetén mennyit hajlandó végső soron a biztosító fizetni. Tanácsot szeret kérni a fellebbezéssel kapcsolatban, Hogyan érdemes megtenni, mit és hogyan érdemes beletenni, illetve milyen esélyekkel indulok egy ilyen helyzetben. Illetve van e egyéb általános tanácsa az esettel kapcsolatban. Köszönettel
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítók a kárkori érték kiszámításánál több korrekciós tényezőt vesznek figyelembe melyek a következők:

- átlagos futásteljesítménytől eltérő adatok
- műszaki vizsga érvényességének ideje, lejárata
- korábbi káresemények
- tulajdonosok száma
- szervizkönyv, kötelező karbantartások megléte
- gépjármű állapota, megkímélt, átlagos, elhanyagolt
- gépjármű első forgalomba helyezésének helye, ideje
- helyi keresettségi tényező

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gázkazán elektronika meghibásodás
2024 november 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Egy szerda reggel többször elment az áram.A gázkazán elektronikája. kiégett.Hivtam szerelőt az elektronika cseréje és munkadíj 220000ft.Megtériti nekem ezt a biztosító?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A pontos válasz attól függ, hogy az Ön biztosítási szerződése mit tartalmaz, az ilyen jellegű károk fedezésére ugyanis sokszor kiegészítő biztosítás szükséges.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Pince beszakadás
2024 november 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Biztosító! Az ingatlan, amit vásárolnánk rendelkezik egy különálló pincével. Telekmegosztás fog történni, miénk lenne az utcafronti telekrész. A belső nyelestelekre egy 3 méteres út vezet majd a telkünkön keresztül, a pince közelében. Ilyen esetben lehet-e egyáltalán biztosítást kötni rá? Félek, hogy kárt tehetnek benne a munkagépek, ha egyszer elkezd valaki építkezni a belső telken.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a szomszéd ház rendelkezni fog önálló lakcímmel, helyrajzi számmal, úgy nincs akadálya a biztosítás megkötésének. Célszerű írásos megállapodást kötni a belső telek tulajdonosával, amely rögzíti az átjárási joggal kapcsolatos felelősségi szabályokat, és tartalmazza, hogy bármilyen, a pincében keletkezett kárt köteles megtéríteni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Ingatlan érték meghatározás
2024 november 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Két éve lakásbiztosítást kötöttem kalkulátor felhasználásával. Megadtam az alapadatokat (lakás méret, falazat, tetőzet, építés éve) az épület négyzetméter szorzóját a Biztosító adta meg, amelyet én elfogadtam. A második évben a felajánlott indexállást is elfogadtam és így is fizettem Csőtőréses kárszámításnál 0,645 mértékű alul-biztosítást állapítottak meg és ennek alapján térítettek. A következő évi - 2025 évre - indexálást is az eredeti Biztosító által megadott értékre alapozva adták meg. Kérdésem az lenne, hogy milyen alapon kell nekem a Biztosító ajánlatát felülbírálni, amihez nekem sem szakmai ismeretem, sem rálátásom nincsen.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító által javasolt összeg egy becslés, a szerződő módosíthatja ezt. A számolásnál azt érdemes figyelembe venni, hogy mennyibe kerülne helyrehozni vagy pótolni valamit.
A biztosító nem rendelkezik minden olyan adattal, amik növelhetik az ingatlan értékét: ilyen lehet például egy felújítás vagy nagyértékű ingóságok.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kazán meghibásodás
2024 november 22.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő gázkazánomba a vezérlő panel feltehetően áramszünet utáni áram bekapcsolás után tönkre ment, a lakás biztosítás fedezhető e a kárt
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A pontos válasz az adott biztosítási szerződés feltételeitől függ, ugyanis az ilyen típusú kárra sokszor kiegészítő biztosítással kell rendelkezni. A biztosítás terméktájékoztatójában szerepel, hogy mire terjed ki a biztosítás fedezete, de a biztosítója ügyfélszolgálatán is tudnak segíteni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Új személyigazolványom lett és ezáltal a belépést megnézését nem teszi lehetővé,a kötelező gépjárműadò kalkuláciò megnézését,
2024 november 22.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Érdekelne hogy jelenleg melyik biztosítò volna számomra kedvezőbb a kötelező éves gépjárműadò tekintetében.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás társasház beázás
2024 november 21.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
A társasházban, ahol lakunk, egy cső kilyukadt és a szomszéd alattunk lévő garázsa beázott. A biztosító azt mondta, h ez a társasház biztosítást érinti. (Falakban futó csövek) A biztosító szabály szerint értesítve lett. A kárt, a csöveket a vízszerelő helyrehozta. A közös képviselő azt szeretné, ha mi fizetnénk a vízszerelő és a kőműves költségét is. Majd ha a biztosító fizet, az összeget átutalják nekünk. Ez így jogos? Hogy ugyan a kár a házbiztosítás területeit érinti, és természetesen azt sem tudom, h a biztosító mennyi kártérítést ítél meg, de hogy ezt az összeget nekünk kell megelőlegezni. ill.kifizetni? Hogy ez akkor nem a ház pénzéből kellene, hogy menjen? Hiszen ezek szerint a ház tulajdonát javíttatom meg. Előre is köszönöm a válaszukat, üdvözlettel, Sz Ágnes
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ön nem köteles megelőlegezni a költségeket. A helyreállítás költségeinek fedezése alapvetően a társasház közös pénzéből, például a közös költségből történhet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

GTK ?
2024 november 21.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm. Parkoló autónkat törték össze. A vétkes sofőr elismerte felelősségét. Az autóra teljes körű CASCO biztosítással is rendelkezek. A vétkes sofőr biztosítójánál a rendőrségi igazolás birtokában elvileg el tudom indítani az eljárást. Az autó 7 éves. A javítására a megbontás nélküli szemle alapján 3,8 milliós kalkulációt végzett a szerviz. Ez valószínűleg még emelkedni fog, ha nekiállnak. Hasonló paraméterekkel rendelkező autókat jelenleg 6 millió fölött hirdetnek. A kárszemle megtörtént, de a biztosítótól még visszajelzést nem kaptunk. Kizártnak tartom, hogy a biztosító az autó piaci értékét 5,5 fölé hozná ki, így szinte biztos, hogy kötelezőre és cascora is GTK kerül megállapításra. A roncsérték várhatóan 1.5 körül alakul. Nagyon kicsi esélyét látom, hogy a biztosító által várhatóan megajánlott összeg fedezze a javítást, arra még kevesebbet hogy ha az autót roncsként eladom, akkor azzal kvázi azonos állapotú használtat vehessek. A kérdésem a következő: Kérhető-e a biztosítótól ajánlatának felülvizsgálata, illetve egy olyan maximális összeg megállapítása amit a szerviz által végzett előkalkuláció alapján hajlandó kifizetni a javításra? CASCO esetén a GTK 70%-ban van meghatározva. Ha GTK kerül megállapításra, akkor is működik-e az az eljárás, hogy a CASCO biztosítás terhére elkezdem a javítást, majd a biztosítóm ráterheli a vétkes biztosítójára, az önrészt pedig részemre kiutalja? Jelenleg úgy látom, hogy vetlenként, CASCO biztosítás mellett is akár milliós mínusszal is járhat számomra ez az esemény, de sem a biztosító, sem a szerviz nem tud abban nyilatkozni, hogy milyen módon tudom minimalizálni ezt a kárt. Ha ebben tud tanácsot, iránymutatást adni, köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kárkori érték felülvizsgálatát kérheti és kérnie is kell, ha a biztosító által meghatározott összeg jelentősen eltér az azonos korú és kategóriájú gépjármű piaci értéktől. Javítási határt is kérhet GFB-re és cascora is viszont, ha kár rendezését már elindította GFB-re, azt nem teheti át cascora.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Utasbiztositas
2024 november 21.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm, Egy olyan kérdésem lenne,hogy van egy repülőjegyem amin a dátumot át kellene módosítanom … viszont amikor vettem a repülőjegyet nem kötöttem ra ilyen biztositast. Olyan opcio működhet hogy utolagosan kotok ra biztositast kulsos biztosito cegen keresztul es utana modositom? Ilyen kiskapu van? Vagy van egyaltalan kiskapu? Ez egy retúr jegy Írországból magyarországra és vissza KLM légitársasággal. Köszönöm előre is a válaszát!!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Utólagos biztosításkötéssel nem lehet fedezetet biztosítani egy már meglévő eseményre.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelező gépjármű biztosítás felmondás
2024 november 18.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Ügyintéző! Szeretném felmondani az autómra a kötelező gépjármű biztosítást, mert ki lesz vonva a forgalomból, viszont nem tudom mikor veszek másikat talán 1-2 hónap múlva. A kérdés, hogy az megfelelő ha évfordulóra felmondom és utána amikor veszek másikat akkor arra átvihetem a bónuszomat, illetve mennyi idő amire elévül a bónuszom? Segítségét előre is köszönöm! Tisztelettel: V. István
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az eladástól számított két éven belül átviheti a bónuszt az új járműre.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítás lemondása
2024 november 14.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
A holnapi napon eladom az autómat, amire jelenleg a biztosítás van kötve. A következő autó nem az én nevemen lesz, így átvinni a pontokat nem tudom. Szeretném a biztosításomat lemondani, viszont sehol nem találok ilyen opciót az ügyfélkapus fiókomban. Hogyan tudom megszüntetni a szerződést? köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

E-roller biztosítás
2024 november 14.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
E-roller bérlése esetén kinek kell a járműre biztosítást kötni? A bérbeadó franchise szerződés keretein belül adja bérbe a külföldi tulajdonos járműveit. Köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha a bérbeadó egy vállalkozás vagy franchise keretében működik, neki kell gondoskodnia arról, hogy a bérbe adott e-rollerek rendelkezzenek a megfelelő biztosítással. A bérlő általában nem köt közvetlenül biztosítást, de a bérleti szerződés tartalmazhat olyan kikötéseket, amelyek a bérlő kárfelelősségét szabályozzák.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Évforduló miatti biztosítás felmondás
2024 november 12.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Ügyintéző! Évforduló miatt, a kötelező gépjármű felelősség biztosításomat szeretném felmondani, majd újrakötni. Kérem írja meg, hol és hogyan tehetem ezt meg. Köszönöm. Üdvözlettel: V. Roland
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Weboldalunkon a Kötelező biztosítás kalkulátorra >> kattintva, az adatok kitöltése után meg tudja tekinteni a biztosítók ajánlatait és ha talált Önnek kedvezőt, akkor egyből meg is tudja kötni online.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

felmondás
2024 november 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Lakásbiztosítást 2023.december 13.-án kötöttem, aláírás is ezen a napon történt, kockázatviselés kezdete pedig 2023 december 14.étől. Mai nap (2024.november 11-én) 32 nappal az évfordulós dátum előtt szerettem volna felmondani a szerződést, de ők ( a biztosító) szerint én későn jeleztem, mert október 31-én lejár a 30 nappal az évfordulós nap előtti dátum. Mivel azt mondta a hölgy is a biztosítónál, hogy minden hónap 1-jétől számítják, (így December 1-től nézik). De én December 13.-án kötöttem a szerződést és akkor is írtam alá. Visszamenőlegesen nem számíthatnak dátumot nem? Ha papírom van róla, hogy a mai nappal (November 11) be adtam a felmondást. És december 13-án kötöttem a szerződést, akkor joggal térhetek el a következő éves lakásbiztosítástól igaz? Hiába akarnák rám verni. Válaszát előre is köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítási kötvényen szerepel az évforduló dátuma, arra tud hivatkozni a biztosítónál.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítás lemondása
2024 november 09.
Kategória:
Motor biztosítás
Kérdés:
Mi a folyamata a biztositas lemondásának? Eladtam a motort és holnap szeretnék venni másikat.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Szkennelve küldje el az adásvételi szerződést a biztosítójának. Az eladást jelentse be a kormányablakban is.
Amint megszűnik a biztosítása, átvihető az új járműre a bónusz.

Oldalak