2023 május 23.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Szakértő!
Az alattam lévő lakó lakást felújít, kivett 2 falat alólam, amelyet rövid időn belül pótolt acélgerendákkal. De ennek hatására, a 1,5 éve kifestett nappalim-fürdőm-előszoba-konyha falam körberepedezett. Jogosult vagyok kártérítésre? Ha igen, van lakásbiztosításom, nekem kell bejelentenem ott, vagy az alattam lakó viseli a költségeket? Ha ő viseli, hogy tudom érvényesíteni?
Köszönöm szépen előre is a válaszát! Üdvözlettel: E. Judit

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A szomszédja és a saját lakásbiztosítása terhére is rendezheti a kárt, azonban mivel felújítás következtében történt, ezért a biztosító nem köteles kifizetni. Amennyiben a biztosítás a felújítás alatt történt károkra is tartalmaz kiegészítőt, akkor megtéríti a biztosító.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 1741 - 1760 / 2616
Több életbiztosítás egy helyen
2019 október 15.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Az lenne a kérdésem, hogy egy biztosítónál lehet-e két életbiztosításom? Egy csoportos, illetve egy saját, személyre szabott, hogy a kedvező árú csoportos biztosítást kiegészítsem a saját igényeimnek megfelelően. Köszönettel: Zoli
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, lehet egy személynek több életbiztosítása akár egy, akár több biztosítónál. Az életbiztosítások biztosítási összegei a szolgáltatáskor összeadódnak.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Társasházi beázás
2019 október 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Lakásomban csőtörés történt, mely kapcsán eláztattam az alattam lakó szomszédot. A csőtörés a társasházi csőrendszerben történt, nem nyitva hagyott csap, vagy tönkrement mosógép miatt történt a szomszéd eláztatása. A társasház rendelkezik biztosítással, amit a közös költségben fizetünk én is, és a szomszédom is. Ezen biztosítás kiterjed a vezetékes vízkárokra is. A káreseményt követően bejelentettem a kárt a közös társasházi biztosításra, mind a saját ingatlanomra, mind az alattam lakó ingatlana tekintetében is. A biztosító rendezte is volna a szomszédomnál keletkezett kárt, azonban a szomszédom két biztosítással rendelkezik és ő a másik biztosítónál jelentette be a kárt, és ezen kárrendezést vette igénybe, az általam bejelentett ügyintézést lemondta. Jelenleg az ő biztosítója kártérítést követel tőlem. Az én biztosítóm tájékoztatása szerint, amennyiben a lakóközösségből károkozó vagy károsult jelenti, be a káreseményt úgy vízkárként rendezik, de mivel jelen esetben társbiztosító felé kellene már fizetni, ezt minden esetben felelősségbiztosításként bírálják el, ezt nem tartalmazza a közös biztosításom, ezért feléjük nem rendezik a kárt. Van-e lehetőségem mentesülni az okozott kár megfizetése alól, hiszen volt egy olyan lehetőség, ahol egyik felet sem érte volna plusz költség, tehát sem engem sem pedig a szomszédot. Köszönöm válaszát!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a társasház biztosításuk nem tartalmaz felelősségi fedezetet, akkor felelősségi károk fedezésére nincs jogalapja. Ha nem ért egyet a biztosító hozzáállásával, lehetősége van megfellebbezni a döntést. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez ( e-mail: pbt@mnb.hu honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt ).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Pannónia
2019 október 14.
Kategória:
Motor biztosítás
Kérdés:
Sajnos nem engedi kiválasztani a Pannónia gyártmányt, mit tegyek ?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A gyártmány mezőnél az "Egyéb" lehetőséget kell kiválasztania, majd a forgalmi engedély alapján kitölteni az járműre vonatkozó további adatokat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Üvegkár - biztosító
2019 október 14.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! Az ügyem röviden: 2015-ben casco biztosítást kötöttem a járművemre, 2017-ben egy kőfelverődést miatt ki kellett cserélni a szélvédőt. 2019-ben értesített a javítást végző cég, hogy a biztosító nem fizetett, 8 napom van kifizetni nekik a költségeket. A biztosító nekik azért nem fizetett (anno), mert állítólag a casco szemlén(2015) már sérült volt a szélvédő. Több indoklás nincs. A kötvényt átnézve semmi nyoma nincs annak, hogy sérült lett volna a szélvédő. Mit tanácsol, mit tegyek?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha a casco biztosítása megkötésének időpontjában sérült volt a szélvédő, annak nyoma van az ajánlaton és szerepelnie kell záradék formájában a kötvényen is. Kifogással élhet biztosítója felé, ha casco szerződésének időpontjában szélvédője sértetlen volt és kizárások nélkül jött létre biztosítási szerződése.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Érvényes biztosítással, de lejárt műszakival baleset okozása
2019 október 11.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözletem! Az lenne a kérdésem, hogy ha a rendesen fizetett kötelező biztosítás mellett, de sajnos figyelmetlenségből elmulasztott (tehát érvénytelen) műszakival balesetet okoz valaki (speciel fékhiba miatt akaratán kívül belehajt az előtte álló autóba), akkor a biztosítója kifizeti-e a vétlen autós kárát, ill.behajtja-e azt a károkozón? Milyen jogszabály rendelkezik erről? Előre is nagyon köszönöm a választ! Üdvözlettel: Ági
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az okozott kárt téríteni fogja a biztosító viszont vizsgálnia kell azt, hogy a baleset egyértelműen műszaki hiba, vagy a fékrendszer hibájától függetlenül az adott forgalmi szituáció miatt következett be. Ha a vizsgálat egyértelműen a műszaki hibát mutatja ki a baleset okozásáért a biztosító, mivel volt érvényes kötelező felelősségbiztosítása limitált összeg erejéig regresszálhat, behajthatja a kifizetett kártérítést.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

társasházi beázás
2019 október 11.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Juniusban beáztattak a fenti lakásból, ahol fürdőszoba felújitás volt, de rosszul végezték el munkát. A fenti fürdőszobát ujra szerelték, de amikor elkezdték használni, akkor ujra beáztattak minket, ezek után már három helyiségünk falait. A közös képviselő nyugtat, hogy először a fenti fürdőszobát kell megcsinálni, utána jön a mi festésünk. Már 3 hónapja folyik ez a dolog és nem tudom, hogy mi a garancia arra, hogy rendesen megcsinálják a fenti fürdőszobát? A mi lakásunkban egyre nagyobb károk keletkeznek, veszít az értékéből. A biztositó embere juniusban és most októberben is kinnt volt. Meddig célszerű várnom? Kihez fordulhatok? MInd a fenti lakónak, mind nekem, mind a társasháznak van biztositása, ugyanannál a biztositónál.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A szerződő (biztosított), köteles a biztosítási eseményt annak bekövetkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb a felfedezésétől számított 2 munkanapon belül bejelenteni a biztosítónak (tehát nem halasztható, majd ha sikerült megcsinálni, ráérünk utána bejelenteni). A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, vízkárok) nyújt fedezetet, nem pedig a 3 hónapja tartó vízszivárgás okozta egyre nagyobb összegű károkra (kötelező kárenyhítés).

Egyébként fontos tudni, hogy a lakás- és társasház biztosítások feltétele szerint a biztosítás kockázatviselése nem terjed ki az építés, bővítés, átépítés, felújítás alatt álló épületekre és épületrészekre.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

biztosítás átírása
2019 október 09.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Amennyiben a szerződő fél elhunyt, de még nem lett a biztosítás átíratva más személyre, a bekövetkezett káreseményre érvényesíthető a lakásbiztosítás? Van türelmi idő, jogfolytososság, amiről tudni kell ilyenkor? Üdvözlettel: N. Róbert
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Javasoljuk, vegye fel a kapcsolatot az illetékes biztosító ügyfélszolgálatával.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

csőtörés
2019 október 09.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Kedves Szakértő! Csőtörés történt családi házban. Valószínűleg a terasz alatt vagy a házba bemenetel körül. A javításhoz az egész teraszt fel kell verni és helyre állítani. Erre fizet a biztosító? A csőtörés következtében elfolyt vízre van biztosítás, ez az összeg hogyan kerül kiszámításra? Üdvözlettel: V. Erika
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Csőtörés kár esetén megtéríti a Biztosító a kár elhárításához szükséges feltárás, az indokolt vezetékszakasz cseréjének és a helyreállításának a költségét. Kiszámításnál a csőtörés következtében elfolyt víz mennyiségéből kivonásra kerül az átlagos fogyasztás értéke.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Vadkár
2019 október 07.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt ügyintéző! A mult hónap végen sikerült elgázolnom egy szarvast. Nem voltam ittas, és sebességi korlátozást is betartottam. Az Autó 2019.03.18 án lett forgalomba helyezve újként. A casco biztósitáson feltüntette vétel ár 8 200 000 FT. A kedvezményekkel csökkentett ár kb 7 000 000FT.Van esély a gazdasági TK-ra. Az autó lizingre lett vásárolva , 3millió megy még a banknak. Allianz casco biztositásom van C1 kb 140e/per év 10% önerő .Kérdésem a következő lenne , GTK esetén mire számíthatok? Mekkora buktával fogok ebből kikerülni? Melyik értéket veszik alapul a számításnál ? A szerződésben lévőt vagy a másikat?. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel Cs. Ferenc
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Totálkár esetén először a kárkori értéket határozza meg a biztosító az Allianz casco biztosítás Ügyféltájékoztató és Általános szerződési feltételek lent kiemelt pontja alapján. A kárkori értékből a biztosító levonja a szerződésben vállalt önrészt és az évfordulóig esedékes biztosítási díjat.

14.1.b. A kárkori érték megállapítása az Eurotax értékelési módszerrel – a biztosítási esemény napján érvényben lévő belföldi eladási (használt) árjegyzés (katalógusérték) alapján, a biztosított jármű pontos kivitele, műszaki és esztétikai állapota, kártörténete és futásteljesítménye, valamint az aktuális piaci értéket befolyásoló értékmódosító tényezők figyelembe vételével – történik.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lemondás
2019 október 07.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Jó napot! Szeretném megkèrdezni hogy most vásárolok új autót és kötöttem rá előzetesen egy kötelező biztosítást,de találtam egy sokkal olcsóbbat ráadásul casco-val együtt,a csekket még nem fizettem be,szóval az lenne a kérdésem hogy lemondthatom-e ezt az előzetesen kötött biztosítást,vagy már nem csak évforduló valtàskor?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

2005. évi XXV. törvény a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről

„7. § ...
(2) A fogyasztó 6. § szerinti elállási (felmondási) jogának gyakorlása a szerződéshez kapcsolódó azon egyéb távollévők között kötött szerződést, illetve távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződést is felbontja (megszünteti), amely a szolgáltató által vagy egy harmadik fél és a szolgáltató előzetes megállapodása alapján a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásra vonatkozik.”

A biztosítási szerződés megkötésétől számított 14 napon (naptári nap!) belül élhetünk elállási jogunkkal.

Ha biztosítási szerződései nem távértékesítéssel jöttek létre, elállási joga csak a casco biztosításánál érvényesíthető.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gépjármű kőtelezo bisztositas
2019 október 06.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Újra szeretném kötni
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kalkulátorunkban tudja kiszámolni, összehasonlítani, illetve megkötni kötelező biztosítását: KGFB Kalkulátor >>
Amennyiben kérdése merül mel a kötéssel kapcsolatban, keresse bizalommal Ügyfélszolgálatunkat a lenti telefonszámon, vagy üzenjen nekünk weboldalunkon ide kattintva!

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Fal átázása
2019 október 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Szomszédom eláztatta a hálószobám falát, pereg a vakolat, a fal vizes. Ezen az oldalon van az ágyunk a matracon érezni lehet , hogy dohos szaga van. Kicsi a hálónk és nem fér el másképp az ágyunk. Kérdésem az lenne, hogy a biztosító megtéríti-e a matrac árátvagy csak a helyreállítási költséget? Nekem és a szomszédomnak is van biztosítása. Várom válaszát!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kárt a szomszéd felelősségbiztosítására kell bejelenteni. Amennyiben a beázás csőtörés következménye, akkor a biztosító fedezi a keletkezett kárt. Amennyiben viszont ez a vizesedés a falszigetelés problémából ered és a talajvíz okozta a falak nedvesedését, arra lakásbiztosítás fedezete nem terjed ki.

éRDEKLŐDÉS !
2019 október 06.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Van egy autóm.B 10. a bizt.besorolása,Venni szeretnék egy másik autót is.Kérdésem a második autóra milyen biztosítási besorolást kapok? Érdeklődnék szeretnék még,ha a már meglévő autómmal balesetet okozok, akkor a második autómnak a bizt.besorolása mennyiben változik? Válaszát Tisztelettel köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Új gépjármű vásárlásakor A0-ból indul annak Bonus Malus besorolása. Ha egy másik autójával okoz balesetet, csak annak a biztosításának a Bonus Malus besorolása fog változni, azonban új autójának következő éves díjára is hatással lehet a károkozás a károkozói szorzó miatt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Leázás kártérítés
2019 október 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Leázás miatt tönkre ment a laminált padló. A kárt felmérték. Egy 10 nm-es helyiségben 6 nm laminált parkettát számolt el, mert nem a teljes padló sérült. Ez így helyes? Cserélni az egészet kell, nem a felét.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt szemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez( e-mail: pbt@mnb.hu, Honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt ).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kötelező biztosításban a- nics nyilatkozat- tételek ügye
2019 október 05.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Ügyintéző! Már 2016 óta vagyok partnerük a kötelező biztosítással kapcsolatban. A K and H biztosítótól megkaptam a következő évre szóló biztosítási szerződést, melyben feltűnt, hogy sok kérdés mellett a "Nincs nyilatkozat" szöveg szerepel. pl "A gépjárműre került kiadásra taxi engedély?" Ez a biztosított jármű adatai között szerepel. De van a - "szerződő díjszámítás során figyelembe vett adatai" -között is ilyen jellegű kérdés, pl: "Az üzemben tartó rendelkezik nemzetközi árutovábbítási engedéllyel?" Ehhez a kérdéshez is a "Nincs nyilatkozat" szöveg van írva. Kérdésem: Módosít a szerződéses összegen, ha ezekre a kérdésekre nyilatkozom, hogy "NEM, illetve NINCSEN". Vagy hogyan kell nyilatkozni. A gépkocsit csak Magyarország területén használom, csakis saját magam vezetem, nem végzek kereskedelmi munkát. H**1** rendszámú Nissan Vanette Cargo kisteher- gépkocsi. A CLB ügyfélazonosító: 8***** Előre is köszönöm válaszát. Üdvözlettel: T. Gergely
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ahol a "nincs nyilatkozat" szerepel, ott nincs felszámolva az adott pótdíj. Javasoljuk, hogy számolja újra biztosítását, mert ennél valószínűleg talál kedvezőbb konstrukciót.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Utazási iroda csődje
2019 október 04.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Érdeklődni szeretnék,hogy létezik e olyan biztosítás ami az utazási iroda csődje esetén teljes mértékben megtéríti meghiúsult utazás esetén a teljes káromat? 2020.februári utazásomra fizetem be több ezer eurót a Neckermann utazási irodának!A Neckermann érdeklődésemre közölte csak jelentős ködbér levonásával állhatok el utazási szerződésemtől!Van e olyan biztosítás,ha csődbe megy a Neckermann és nem vagy csak részben kártalanítanak akkor biztosíás fedezi a teljes káromat? Várom szakszerű válaszuk. B. Károly
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az Ön által feltett kérdést két részre kell bontanunk:
- Amennyiben az utazási iroda csődje miatt hiúsul meg az utazás, akkor az utazási irodák számára kötelező felelősségbiztosítás kártalanítja az utasokat.
- Amennyiben Ön áll el az utazástól, akkor az utazási feltételekben rögzített módon téríti vissza a befizetett díjat az utazási iroda. Minél inkább közeledik az elutazás ideje, annál magasabb az iroda által visszatartott pénz.
Létezik az utas által köthető Útlemondás biztosítás, az viszont elállás esetén csak bizonyos indokolt esetekben téríti meg a befizetett költségeket, ilyen pl.: az utazók valamelyikének igazolt betegsége, család tragédia, stb.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Társasházi kárrendezés járulékos költségei
2019 október 03.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Társasházi lakásban az alattunk lévő lakást felújítják. A felújítás során megállapították a vízvezeték szerelők hogy cserélni kell a víz "fővezetékét". Ez érinti a mi lakásunkat is, ahol a beépített konyhabútort ki kel szerelni, majd vissza. Állítólag ez a fő vezeték szivárog is így a felújítandó lakást folyamatosan áztatja. A társasház biztosításának a terhére kívánják a javítást elvégeztetni. Kérdésem, hogy a konyhabútorom ki és visszaszerelésének a költségét, esetleges helyreállítási költséget is állja ilyen esetben egy társasházi biztosítás?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben indokolt a hibás csőszakasz kicserélése, a biztosító fedezi az ezzel kapcsolatos járulékos költségeket. Azt viszont fontos tudni, hogy a lakás- és társasház biztosítások feltétele szerint a biztosítás kockázatviselése nem terjed ki az építés, bővítés, átépítés, felújítás alatt álló épületekre és épületrészekre, vagy az ezekben tárolt ingóságokat érintő káreseményekre.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Okozott baleset kártérítés kifizetése
2019 október 02.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB Munkatársa! Kisebb sérülést okoztam egy parkoló autón mikor indultam gépjárművemmel. A kárt bejelentettük a biztosítónál, 132.000 forint összeget állapított meg a biztosító kifizetendő kárként. Felajánlotta, hogy ha kifizetem, a bonus malusom sértetlen marad. A kérdésem, hogy érdemes-e még ezt a díjat nekem kifizetni a biztosító helyett? A biztosítóm a bonus malus változásának hallatán például rögtön kiküldött a már egyébként befizetett összegen felül 85 294 forintos csekket, ami valójában már nincs nagyon messze a 132.000 forinttól. Főleg ha azt nézem, hogy a következő években (talán 5?) minden biztosító drágább biztosítást ajánl majd a bonus malus romlása miatt. Kérdés az, hogy várhatóan mennyivel? Köszönöm előre is!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Hogy az okozott kár díjbesorolását ne rontsa, a kártérítési összeg visszafizetésére a biztosító tájékoztató levelének kézhezvételétől számított 45 napon belül van lehetősége. Biztosítási díja nem csak a bónusz besorolása miatt változhat, ha meg is téríti a kárra kifizetett összeget, a biztosítók okozói pótdíjat számolnak fel. Azt, hogy a következő biztosítási időszakban mennyit változik a díja nem lehet pontosan meghatározni, a biztosítók is csak évforduló előtt 60 nappal hirdethetnek díjat. Érdemes az évfordulója előtti 30 és 60 nap közötti időszakban tájékozódnia honlapunkon és választania biztosítót a következő biztosítási időszakra.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco Avulásmentes térítés részkárok esetén
2019 október 02.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelettel kérdezném a szakértőt a Casco biztosítással kapcsolatosan. A Generalinál van a Casco Optimal biztosításom melyben van 12 hó avulásmentes térítés/ Új autó érték biztosítás. Sajnos a balesetben sérült az egyik oldalon mindkét ajtó. 5 hónapos autóról van szó. Kérhetem a sérült elemek cseréjét vagy csak a javítását a Casco terhére? Köszönöm a válaszukat!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Cascojára a biztosító avulás mentesen téríti a baleset során sérült elemek javítását, ha műszakilag indokolt cseréjét. Általában az ajtók sérüléseit cserével oldják meg, azt külön nem kell kérnie, a szakértő a kárfelvétel során jegyzőkönyvben rögzíti a cserélendő és a javítandó elemek listáját.

Oldalak