2023 május 23.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Szakértő!
Az alattam lévő lakó lakást felújít, kivett 2 falat alólam, amelyet rövid időn belül pótolt acélgerendákkal. De ennek hatására, a 1,5 éve kifestett nappalim-fürdőm-előszoba-konyha falam körberepedezett. Jogosult vagyok kártérítésre? Ha igen, van lakásbiztosításom, nekem kell bejelentenem ott, vagy az alattam lakó viseli a költségeket? Ha ő viseli, hogy tudom érvényesíteni?
Köszönöm szépen előre is a válaszát! Üdvözlettel: E. Judit

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A szomszédja és a saját lakásbiztosítása terhére is rendezheti a kárt, azonban mivel felújítás következtében történt, ezért a biztosító nem köteles kifizetni. Amennyiben a biztosítás a felújítás alatt történt károkra is tartalmaz kiegészítőt, akkor megtéríti a biztosító.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 1661 - 1680 / 2616
Baleseti kàrrendezés
2019 december 16.
Kategória:
Kárrendezés
Kérdés:
Csinàl hát é olyat egy kaàrszakértō hogy miutàn kijōn megàllapitja hogy Az autóm gazdasàgi totàlkàr felteszi a roncsbōrzére s azt mondja két hét utàn jelentkezik az autó licit értékét a mindenkori korànak megfelelōen érték kōzti külōnbōzetet fizeti ki a biztosító s erre két hetet jelōl meg s ezutàn. Jelentkezik a kàrrendezéssel vagy egy csaloval van dolgom
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A totálkáros gépjárműveket a biztosító felteszi a roncsbörzére és a legmagasabb árat kínáló partnerének kínálja azt megvételre. A kár időpontjában megállapított értékből (kárkori érték) a biztosító levonja a roncsértéket, a különbözet adja a kártérítési összeget. A kártérítés, amit a biztosító fizet és a roncs érték, amit a börzén legmagasabb licitet elérő vásárló fizet összesen fedezi a gépjármű kárkori értékét.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztositas valtasa
2019 december 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Jo napot kivanok az lenne a kerdesem , hogy ha en M004 fokozatban vagyok es meg valtozik az uzembentarto szemelye es le mondom az elozo biztositomat az lehetseges ? Es kot az uj uzembentarto egy uj biztositast az o nevere akkor akkor a gepjarmu viszi magaval a tartozast vagy az elozo uzembentarto nevere terhelik a tartozast ?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Üzembentartó váltás esetén a korábbi üzembentartónál keletkező díjhiányt a biztosító a szerződött partnerétől, a korábbi üzembentartótól hajtja be.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

biztosito valtas
2019 december 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Jo napot kivanok az lenne a kerdesem ,hogy ha le mondom a biztositomat evkozben es valtok egy masikra ,de az uzembetarto mas szemely lesz , akkor azt a tartozast ami volt a biztositomnal akkor azt viszi magaval a gepjarmu vagy pedig uj uzembetartoval uj biztositassal indul A00 fokozatrol ? Es az elozo uzembentarto nevere terhelik a tartozast ?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Üzembentartó váltás esetén a korábbi üzembentartónál keletkező díjhiányt a biztosító a szerződött partnerétől, a korábbi üzembentartótól hajtja be.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás felmondása
2019 december 13.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Hölgyem/Uram! Évfordulóváltáskor szerződést szerettem volna kötni egy másik biztosítónál. A szerződést megkötöttem, személyesen voltam egy biztosító irodájában, viszont a régit nem mondtam fel, mert végül meggondoltam magam. Az évfordulóig még több mint 30 napom van.Van-e ilyenkor lehetőség felmondani/elállni az újonnan megkötött szerződéstől? A 14 napos elállás csak az elektronikus megkötésre vonatkozik? A biztosítási törvény mely szakasza rendelkezik arról, hogy nem lehetséges felmondani/elállni egy szerződéstől,mielőtt még a biztosítási idôszak megkezdődne? Köszönöm válaszát.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha a régi szerződését nem mondta fel, az új nem léphet életbe, azt az új biztosító nem tudja kötvényesíteni, mivel a Központ Nyilvántartó rendszerben élő biztosítást talál. Ennek ellenére írásban tájékoztassa új szerződésének biztosítóját, hogy a régi biztosítását nem mondta fel.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

sérült,javítás előtt álló gépkocsira melyik Biztósítónál lehet Cascot kötni?
2019 december 13.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Bátyám felesége Augusztusban meghalt. Gépkocsijuk a feleség nevén volt, a biztosítási szerződéseket is az ö nevén kötötték meg.Időközben -szept. 15-én az utcán parkoló gépkocsinak nekiment egy lengyel turista busz, sérüléseket okozva. Az esetet szemtanú látta, rendörségi eljárás történt,a rendőri határozat megállapította az elkövetést. Jelenleg a jogalapszerzés folyik, ezért kell várni a javítással.A hagyatéki végzést megkapva testvérem a nevére íratta a járművet és saját nevére uj kötelező biztosítást kötött, azonban a Casco megkötését a korábbi Biztosító (Uniqua) elutasította,mert sérült a kocsi. A kocsi utcán parkol,jelenleg nincs rajta védelem, a biztosítók a sérülés miatt nem vállalják a Cascot. Mit lehet tenni?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A jogalap elbírálásáig lehetőség van előzetesen cascora rendezni a kárt. Amennyiben a baleset időpontjában volt érvényes casco biztosításuk jelentsék be a kárt, a casco biztosítója nem utasíthatja el a kár rendezését.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

szakértő feladata
2019 december 13.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Köszönöm a válaszait amit eddig küldött. November 20.-án kérdeztem a szakértő feladatáról: "szakértő feladata-e, hogy megvizsgálja, a káresemény során a felelősség kié, ki volt szabálytalan? Mert a káresemény akkor következik be, ha valaki szabálytalan volt. Válasz: Tisztelt Kérdező! Minden esetben vizsgálna kell a biztosítónak, hogy az érvényes jogszabályok, a KRESZ, a kárleírás, a helyszín, a látható sérülések alapján kit, vagy kiket terhel a felelősség a bekövetkezett balesetért." Ezzel kapcsolatosan kérdezek: Van valamilyen törvény, ami kötelezi a biztosítókat, hogy az Ön által leírt módon járjanak el? Melyik az? Köszönettel várom válaszát.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Többek közt a BIT, a BTK, és a PTK, bővebben itt tájékozódhat https://mabisz.hu/jogszabalyok/

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Panellakás robbanás
2019 december 12.
Kategória:
Kárrendezés
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Bizonyára Ön is hallott a sajnálatos Eperjesi gázrobbanásról. A kérdésem a következő lenne. Én is egy panellakásba lakom és érdekelne ,hogy egy ilyen szintű robbanás és tűz után mi lenne a biztosító dolga? Mivel kezdené a kármegállapítást? Hogy számolnák ki annak a lakásnak a teljes értékét főleg úgy,hogy a felső emeleteket Eperjesen le is kell valószínűleg bontani. Tehát ez az ingatlan 100%ban megsemmisülne. Számítana e az hogy fél éve teljeskörűen felújítottam több millió forintért vagy kapnék egy ő általuk mondott összeget ami valószínűleg ugye nem fedezné egy új lakás árát? Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítók ilyen esetben a mindenkori törvények, az adott biztosítási kötvények és a hozzá tartozó feltételek alapján rendezik a keletkezett károkat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kártörténeti azonosító szám
2019 december 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Van egy személyautóm, és egy kisteher autóm (Renault traffic). Nem találom a kisteher kártörténeti azonosító számát, az indexlevél "elkallódott. Megegyezhet ez a szám a személyautóm indexlevelében lévő számmal, vagy a gépjármű kategóriák szerint lehet eltérés? Ha van eltérés, honnan tudom megnézni a kisteherautóm kártörténeti azonosító számát. köszönettel Pávai Viktor
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kártörténeti ügyfél-azonosító személyre szól, nem az autóra. A felületen lehetősége van kötés közben beírni, de nem kötelező adat. A biztosító jelezni fogja felénk, ha esetleg probléma van a lejelentéssel, mert nem tudja az ügyfelet azonosítani.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

üvegkár
2019 december 10.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Mi tartozik bele az alapbiztosításba? konkrét, hétköznapi példákat szeretnék kérni. Ezentúl egy korábbi hsz-ban a szomszéd gyereke kárt okoz, elvileg a szomszéd felelősségbiztosása térítheti, de mi van akkor, ha nincs biztosítása a szomszédnak? mi van akkor, ha saját magam - persze, nem direkt - okoztam a törést pl. egy rossz mozdulat következtében?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Részletesen és érthetően tartalmazza minden biztosítási feltétel, hogy milyen kockázatokra terjed ki az adott biztosítás fedezete, illetve mely esetekben nyújt szolgáltatást.

Az Ön példájánál, ha a szomszéd kiskorú gyermeke okoz kárt Önnél, az a szomszéd részéről felelősségi károkozásnak számít, ezért a lakásbiztosításának a felelősségbiztosítási kiegészítője fedezi a keletkezet kárt.
Ha a szomszédjának nincs biztosítása, akkor személyesen a szomszédnak kell megtéríteni az okozott kárt, ha másképpen nem megy, akkor akár perelhető is.

A felelősségbiztosítás mindenkor a harmadik személynek okozott károkra nyújt fedezetet, így az önmagamnak okozott kár nem felelősségi kár, ezért ez nem biztosítási esemény.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Ki örökli az életbiztosítás összegét?
2019 december 07.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Szeretném megkérdezni, ki örökli az életbiztosítás összegét, ha nincs egyenes ágon leszármazott, a biztosításon nincs megjelölve kedvezményezett. Végrendelet van, mely szerint egy testvérpár örökli a vagyont és az autót, egy másik testvérpár pedig a pénzt, betétállományt, értékpapírt.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben az életbiztosítási kötvényben nincs kedvezményezett megjelölve, akkor a hagyatéki eljárás során dől el, hogy ki kapja a biztosítás haláleseti szolgáltatását.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Végleges kivonás a forgalomból
2019 december 07.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Szeretnék vásárolni egy törött autót alkatrésznek. Amit ha megvettem egyból ki is vonatnék a forgalomból. Ebben az esetben át kell iratni az autót, illetve biztosítást is kötnöm kell rá?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az átíráshoz szükséges a kötelező felelősségbiztosítás megkötése, amint kivonta a forgalomból a megvásárolt gépjárművet, úgy a biztosítását is megszüntetheti.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Fal, kémény repedezés
2019 december 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Szobánkba vettünk egy servant típusú fatüzelésű vaskandallót. Használata során a kéménynél, a szobában, a fal függőleges irányban csúnyán végigrepedt. Ennek helyreállítását fizeti a biztosító?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítás csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújt fedezetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

évforduló
2019 december 05.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
T CLB csapat, kérdezem, hogy van-e változás abban, hogyha nem váltok biztosítót, akkor nincs teendőm, mert a jelenlegi biztosító meghosszabbítja automatikusan a szerződésemet és küldi az erre vonatkozó papírokat? köszönettel, KOPE
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben Ön nem szeretne váltani, semmit nem kell tennie: biztosítása évfordulóval megújul és csak a szokásos módon folytatnia kell a befizetéseket.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

szakértői vélemény
2019 december 05.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Kötelező gépjármű felelősség biztosítási ügyben károkozó lettem. Van-e lehetőségem betekinteni a szakértői véleménybe? Ezt gondolom, írásban kel kérnem a biztosítómtól. Ha nem elég alapos a szakértői vélemény, hol tudok panasszal élni?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a Biztosítóval való egyeztetés nem vezet sikerre, akkor a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat panaszával.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

aránytalanul magas kárkifizetés
2019 december 04.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Károkozóként hol tehetek panaszt,ha túl magasnak találom a biztosítom által,károsultnak kifizetett kártérítési összeget?Fotó készült
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a Biztosítóval való egyeztetés nem vezet sikerre, akkor a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat panaszával.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kérdés
2019 december 04.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Jó estét kívánok ! Azt szeretném megkérdezni hogy az autómat átt irattatom az édesanyám nevére , de a biztosítás maradhat az én nevemen ? Vagy legyek az üzembentartó ? Vagy hogyan lehet megoldani hogy ne keljen ujj biztosítást kötni ? Köszönöm válaszát
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kötelező felelősségbiztosítást az üzembentartónak kell megkötnie, a tulajdonosváltást írásban kell jelentenie biztosítójánál.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Baleset
2019 december 04.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Jó napot! Arról érdeklődnék, hogy szabályos-e az, ha autósiskolás baleset után az iskola megpróbálja kifizettetni a károkat a tanulóvezetővel is, noha a biztosító is fizet. Előre is köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az autósiskolával kötött szerződés, az autósiskola biztosítása és a károkozás ismerete nélkül felelősen nem ítélhető meg, hogy jogszerű-e az autósiskola eljárása.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

műszaki cikk
2019 december 04.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Tiszteletem! Ha utazni megyek külföldre a családommal, és valamilyen értékünk elveszik/ellopják, azt hogy tudom bizonyítani a biztosítónak? Például egy műszaki cikk esetében?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A poggyász bármely okból történő elvesztésére, ottfelejtésére, nem terjed ki a biztosítás fedezete.

- Az útipoggyász sérülése, ellopása, rablása, megsemmisülése esetén az illetékes rendőrség által készített jegyzőkönyv szükséges;
- Repülős utazásoknál a poggyász eltűnése, sérülése esetén a légitársaság által kiadott igazolás szükséges;
- Amennyiben az útipoggyász elemi kár következtében sérül vagy megsemmisül, helyi szakhatóság által kiadott igazolást kell beszerezni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Tető beázás
2019 december 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás, Kárrendezés
Kérdés:
Üdvözlöm! Olyan kérdésem lenne, hogy a régi palatetőnk nagyon sok helyen beázik, amiről videó is készült már. El vannak öregedve a palák nem zárnak jól, illetve el vannak repedve, töredezve, csúszkálva. A víz, ahogy befolyik a rossz tetőről a tetőtérbe, ott pontosan az alatta lévő egész alsó szintet áztatja több helyen. A biztosításom maximális vagyis a legjobbat fizetem, ami minden kárt rendez(betörés,beázás, vandalizmus stb...) Hozzávetőlegesen a kárszakértők ilyenkor mekkora összeget ajánlanak fel az esetleges tetőcsere vagy több helyen való beázás megszüntetésére? Mert ezt házilag egyáltalán nem lehet kivitelezni, szakember kell hozzá mindenképpen.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosításoknak a természetes elhasználódás, illetve az elmaradt karbantartások miatt keletkezett károk esetére nincs fedezete.
A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen fellépő károkra nyújt fedezetet; viszont a felújítási, tatarozási munkálatokra egyetlen biztosítás sem nyújt védelmet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Terasztető kár
2019 december 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Jó Napot! Kérdésem:Tetőteraszt építünk. A tetejére megvásárolt 4,5m hosszú trapézlemezeket a teraszon tároltuk, amelyen a lambéria borítás már rajt van. A lemezekre némi sújt hejeztünk. Egy hét tárolás után hirtelen nagyerejú viharos szél lett. 3db lemezt laponként felkapta és a teraszoszlopnak, majd az ereszcsatornának lökte. A lemezek megsérültek, meghajlottak. Van lehetőség kártérítésre? Groupama prémium van kötve Köszönöm a választ.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítások fedezete nem terjed ki az átépítés, felújítások idején keletkezett károkra.
Ha viszont Ön rendelkezik az alapbiztosításhoz (Groupama Prémium) köthető épület felújításának, bővítésének biztosítására szolgáló kiegészítő biztosítással, akkor a biztosító megtéríti a felújítás, bővítés során keletkező épületkárokat, valamint a biztosított tulajdonát képező építőanyagok, építőgépek azon kárait, melyek a biztosítás feltételeiben meghatározott biztosítási események miatt keletkeztek.

Oldalak