2023 május 23.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Szakértő!
Az alattam lévő lakó lakást felújít, kivett 2 falat alólam, amelyet rövid időn belül pótolt acélgerendákkal. De ennek hatására, a 1,5 éve kifestett nappalim-fürdőm-előszoba-konyha falam körberepedezett. Jogosult vagyok kártérítésre? Ha igen, van lakásbiztosításom, nekem kell bejelentenem ott, vagy az alattam lakó viseli a költségeket? Ha ő viseli, hogy tudom érvényesíteni?
Köszönöm szépen előre is a válaszát! Üdvözlettel: E. Judit

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A szomszédja és a saját lakásbiztosítása terhére is rendezheti a kárt, azonban mivel felújítás következtében történt, ezért a biztosító nem köteles kifizetni. Amennyiben a biztosítás a felújítás alatt történt károkra is tartalmaz kiegészítőt, akkor megtéríti a biztosító.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 2101 - 2120 / 2616
Beázás
2018 szeptember 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Társasházban élünk, beáztunk a felső szomszédtól, mivel elrepedt a mosogatógép tömítése. A lakásunkon kiegészítő biztosítás van az ingóságokra, mivel a társasháznak ugyanazon biztosítónál van ingatlan biztosítása. A társasház kárára szeretnénk bejelenteni a kárt, mivel úgy tudjuk, nekik fizetniük kellene a teljes szoba festését, mivel két fal is érintett. Működhet ez a megoldás? A felső szomszéd biztosítója csak a folt festését fizetné. Köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A beázáskárra az ingóságbiztosítás nincs fedezetben.
A felső szomszéd által okozott kár felelősségi kár, azt csak a társasház biztosítójához jelentheti be.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

károkozás utáni biztosító váltás
2018 szeptember 06.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Az elmúlt évben vásároltam egy második autót, mellyel A0-val kezdtem a biztosítást. Most augusztusban történt egy károkozás egy osztrák rendszámú autóban, amit a károsult be is jelentett. Jelenleg a helyszíni szemlénél tart az ügy és azt a tájékoztatást kaptam, hogy sokáig el fog húzódni. Közben kaptam egy ajánlatot a biztosítótól a következő évre mivel november 2-án van az évforduló. Ebben csak a károkozási szorzó szerepel és B1 kategóriát kaptam mivel a kárkifizetés még nem történt meg. Azt tudom, hogy vagy kifizetem a kárt egy összegben vagy visszasorolnak M2-be. Kérdésem az lenne ha én biztosítót váltok, hogyan alakulhat ez a károkozási ügy? Mindenki azt tanácsolja, hogy váltsak! Ha nem zajlik le az ügy november 2.-ig akkor a következő biztosítómtól is megkapom ezt a lehetőséget az egyösszegű kifizetésre vagy a malus 2 díjazásba kerülök ? Illetve amikor megadom az új adatokat a biztosító keresésnél a bonus-malus kérdéseknél milyen adatot adjak meg? És az utolsó kérdésem pedig, hogy az első autómat amellyel B 10 ben vagyok egy másik biztosítónál ez a károkozás fogja érinteni a későbbiekben? Válaszát előre is köszönöm Tamás
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az okozott kár csak akkor érinti a bónusz-malusz rendszert, ha a károsult részére a kárt rendezték, a kifizetés megtörtént. Válthat biztosítót évfordulóval, a központi nyilvántartó rendszerben minden károkozással kapcsolatos eseményt rögzítenek, ahogy a kifizetés megtörtént, azonnal értesítést kap az éppen aktuális biztosítója. A kár kifizetését követően levélben tájékoztatják a kártérítés összegéről, melynek visszatérítésére 15 nap áll majd a rendelkezésére. Független attól, hogy a bónusz besorolását még nem érinti az okozott kár, javaslom, az új biztosító választásánál már tájékozódjon a M2 díjakról is. Másik gépjárművén elért jogokat ez a káresemény mindaddig nem érintheti, amíg több gépjárművet üzemeltet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakásbiztosítás
2018 szeptember 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözletem, Bp.-i tégla építésű 25 lakásos társasházból vagyok egy lakó, a társasháznak van biztosítása (Aegon) tavalyi évben a fsz-i lakásomat 83 nm teljes felújítást-átalakítást végeztem: galériát építettem be, több fürdőszoba és több WC került kialakításra. A falakban lévő víz, csatorna és villanyvezetékek teljes cserjét és bővítését végeztem el, a teljes fűtési rendszert lecseréltem (konvektoros) kondenzációs kazánra, ami radiátoros és padlófűtési köröket működtet (természetesen a kéményt is át kellett alakítani). Az ingatlant részben jövedelem szerzésre is használom (rövidtávú szobakiadás). Kérdésem az lenne, hogy milyen biztosítást célszerű kötnöm (csak ingóság vagy)?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Javasoljuk, hogy érdeklődje meg a közös képviselőnél, hogy a társasház biztosításában milyen m2 áron vannak biztosítva a lakások.
Amennyiben ez Önnek nem megfelelő, keresse fel a biztosítóját és lehetősége van az Ön igényének megfelelően az Ön lakásánál ezt megemelni. Ezt rábiztosításnak vagy különbözet-biztosításnak nevezik.
Ennek megkötésével Önnek csak a m2 árkülönbözetnek megfelelő díjat kell fizetni. Ha ez megtörtént, utána elegendő lesz csak az ingóságra megkötni a biztosítást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Üzemben tartó váltás
2018 augusztus 17.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
T.Cím ! Károkozást követően nagyfokú díjemelés miatt , más biztosítónál, üzemben tartó váltás történt. A korábbi üzemben tartó így a már befizetett , emelt biztosítási díjat visszakapja. Ilyen esetben az eredeti biztosító a későbbiekben követelheti-e a kár megtérítését hiszen a kötelező visszatérítésével a kár részben fedezetlen marad? Köszönöm válaszát !
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a károkozás időpontjában biztosítása díjjal rendezett volt, a biztosító fizeti a kárt, azt nem kell visszatérítenie.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kartorteni igazolast
2018 augusztus 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Jo napot! Ki koltoztem kulfoldre es elhoztam az uniqa tol a kartorteni igazolast besorolas B06. De csak egy angol kartorteni igazolas fogadnak el ami olvasnzni birnak az hol birom beszerezni Koszonom elore is. Kar torteni Asz: 110049372069.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérnie kell a biztosítójától és az Uniqa kiadja angolul is a kártörténeti igazolást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

KYN 685 Groupama Biztosító Zrt. Szerződésszám: 867619926867619926
2018 augusztus 13.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
A KYN 685 rendszámú gépkocsimat beadtam javításra a Duna autó Zrt-hez. A bizosító a szervizzel közölte, hogy a gépkocsit avultnak tekinti (10 éves, 97000 km) és új alkatrész nem térít. Kérdésem, hogy ez jogos-e. Tisztelettel: Miklós Árpád János
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, jogos a biztosító eljárása. Ha új elemeket kíván a sérültek helyére beépíttetni, akkor az avulást fizetnie kell, melynek mértékéről a kárfelvételi jegyzőkönyvből tájékozódhat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Uzembentarto akartam lenni meg is kotottem a kotelezot de viszont az atirasnal kiderult hogy a lakcimem nem el mar igy nem irtak at az autot ha megkotom az asszony nevere az uj biztit attol en feltudom momdani erdekmulas miatt a biztositast?
2018 augusztus 08.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Biztositas
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A Gépjármű Kötelező Felelősségbiztosítást az üzembentartónak kötelező megkötnie. Ha az üzembentartó személye változik, akkor a korábbi üzembentartóra kötött biztosítás érdekmúlással megszűnik.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

forgalomba visszahelyezés
2018 augusztus 08.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Hölgyem/Uram! Személyautómat ideinglenesen kivonattam a forgalomból!Ezt jeleztem a biztosítómnak is!Augustus 13-án jár le a 6hónap,de hiába írok emailt nem válaszolnak!Ilyenkor visszaállítják a régi szerződést?Január 8 az évforduló! Újat kell kötni? Az autó menne műszakira,de kötelező nélkül nem mehet!Forgalomba meg nem állítják vissza műszaki nélkül! Mit tudnék tenni ilyen helyzetben? Köszönöm a segítséget!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Újra kell kötnie biztosítását ugyanannál a biztosítónál, ahol szüneteltette biztosítását.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Bali utazás, földrengés
2018 augusztus 06.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Biztosító, már hónapokkal ezelőtt megvettük 3 hetesre tervezet Bali/Indonézia utazásunk repülőjegyeit. Mivel most a földrengés miatt akár evakuáció is várható lehet bizonyos helyeken, köthető-e olyan utasbiztosítás, mellyel az ilyen esetekben a fel nem használható/használt repjegyet visszatérítik? Köszönettel
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az útlemondás (sztornóbiztosítás) az előre kifizetett utazási költségeket téríti meg, kizárólag a biztosítás feltételében felsorolt biztosítási események bekövetkezésekor.
Olyan általános körülményekre, mint a rosszra fordult időjárás, a kevés hó, vagy a munkahelyi szabadságolás elmaradása, nem hivatkozhatunk a biztosítónál.
Viszont például a halál, baleset, betegség, betörés, az utazó vagyontárgyát ért elemi csapás, előre nem látott egészségügyi probléma esetén kifizeti az útlemondással járó károkat, az önrész levonásával. Egyes biztosítóknál egy rosszul sikerült felvételi, vagy érettségi eredményt is elfogadják, mint biztosítási esemény.

A sztornóbiztosítást általában az utasbiztosítással együtt javasolt megkötni. A későbbi kötésnél türelmi időt alkalmaznak a biztosítók (általában 30 nap), azaz a türelmi idő alatt bekövetkezett esetleges utazást meghiúsító eseményt nem biztosítják. Az utazást megelőző 30 napban sztornó biztosítás már önmagában nem is köthető.

Az Ön esetében az utas illetve a sztornóbiztosítás nem tud megoldást nyújtani. Esetleg próbálja meg a jegyvásárlás helyén, amennyiben még lehetséges, visszaváltani a fel nem használt jegyeket.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Utas és Casco biztosítás
2018 augusztus 05.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Ha van Casco biztosításom és külön utasbiztosításom, mindkettő fedezi az autómentést, egy esetleges eseménynél beadhatom mindkét helyre a számlát?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben több biztosítása van ugyanarra a kockázatra, akkor is csak a tényleges kár értéke kerül megtérítésre.
Az ilyen jellegű károkat csak számla ellenében rendezik a biztosítók. A biztosítók a kárrendezéshez minden esetben az eredeti számla benyújtását kérik, így tudják kivédeni, hogy ugyanazon káreseményre ne történjen többszörös kifizetés, mivel a biztosításokkal történő haszonszerzést a törvény bünteti.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Utasbiztosítással kapcsolatos tájékoztatás
2018 augusztus 03.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB Biztosító Szakértő! Görög utazás során hajóról a mobiltelefon a tengerbe esett sajnos. Meglévő utasbiztosítás fizet e rá kártérítést és milyen mértékben? Mielőbbi válaszát köszönöm! Tisztelettel Florek Tibor
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az Ön által megnevezett káreseményre az utasbiztosítás fedezete nem terjed ki.
A mobiltelefon ellopásával illetve elrablásával kapcsolatos károk is csak abban az esetben térülnek,
ha a biztosítás feltételében rögzített néhány órán belül a telefonszám a szolgáltatónál letiltásra kerül.
A leejtés, leesés következtében keletkezett károkat a biztosító nem téríti.

állitólagos káresemény bizonyítása
2018 augusztus 03.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
T.cim! Idén biztosítót váltottunk. A szerződés megkötése, az éves dij kifizetése után kaptunk bonusmalus besorolás miatt egy módosítást, állítolag egy 2016-os baleset ill az erre kapott. kárkifzetés miatt. Mi balesetet nem okoztunk, ill.kifizetes sem történt. A korábbi biztosítoval is felvettük a kapcsolatot, az általuk megadott tény dokumentálására, de ma levelükben csak a dátumokat rögzítik. Kérdés? A baleset, ill, a kifizetes dokumentációjának bemutatása miként lehetséges? Köszönettel
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérjük, regisztráljon kárügyintézés szolgáltatásunkra, ahol a konkrét adatok megadása után tudunk segítséget nyújtani problémájának megoldásában:
Kárügyintézés

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Utasbiztosítással kapcsolatos tájékoztatás
2018 augusztus 02.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB Biztosító Szakértő! Görög utazás során hajóról a mobiltelefon a tengerbe esett sajnos. Meglévő utasbiztosítás fizet e rá kártérítést és milyen mértékben? Mielőbbi válaszát köszönöm! Tisztelettel Florek Tibor
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az Ön által megnevezett káreseményre az utasbiztosítás fedezete nem terjed ki.
A mobiltelefon ellopásával illetve elrablásával kapcsolatos károk is csak abban az esetben térülnek,
ha a biztosítás feltételében rögzített néhány órán belül a telefonszám a szolgáltatónál letiltásra kerül.
A leejtés, leesés következtében keletkezett károkat a biztosító nem téríti.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kérdés
2018 augusztus 02.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Szép napot ! Arra kérdésemre szeretnék válasz kapni , hogy ma kötöttem biztosítást önökön keresztül . letöltöttem a dokumentumukat( TÁJÉKOZTATÁSI PÓTLAP, ADATKEZELÉSI PÓTLAP, AJÁNLAT ÉS IGAZOLÁS, NYILATKOZAT, ) aláírtam őket de kinek kell vissza szkennelni???Vagy nem kell én aláírtam és már így érvényes is ?? A választ előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérjük, lépjen be ügyfélkapujába, ahol meg tudja nézni, hogy van-e hiánypótlás fül szerződéséhez.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Csőtörés
2018 július 31.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Ma reggel a fürdőszobánkat elöntötte a víz. A mosdó csapjánál a falból folyik kifelé folyamatosan. A teljes bejövő vizet el kellett zárnunk. A kérdésem az lenne, hogy a biztosítás kiterjed-e a teljes fürdőszoba csempére vagy csak arra a részre, ahol bontva lesz a fal? Régifajta kb. 1980-as évek beli van még fent. Mivel nem régen vásároltuk a házat, így a felújítással még nem értük el a fürdőszobát. Válaszát előre is nagyon köszönjük!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az Ön által jelzett káresemény a részleges kár (javítással, részek pótlásával helyreállítható) kategóriába tartozik.
Részleges kár esetén a biztosító a javítási, helyreállítási költséget téríti.

A helyiség egész felületének helyreállítási költségét csak abban az esetben téríti meg a biztosítás, ha a helyiség
mennyezetének és legalább egyik oldalfalának vagy két oldalfalának a burkolata károsodik.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A baleseti adó
2018 július 25.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt ügyintéző! Szeretném tudni, hogy a baleseti adót pontosan mire kell fizetni? Illetve mire lehet igényelni és mekkora összeget? Konkrétan egy autóbalaest következtében. 2 személyautó ütközésnél. Üdv. Varga Beáta
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A baleseti adót a biztosítótársaságok a biztosítási díjjal együtt számítják ki, szedik be és fizetik meg a Nemzeti Adó és Vámhivatal részére, a vonatkozó jogszabály alapján. A baleseti adó mértéke a gépjármű kötelező felelősségbiztosítás után 2013-tól 30 százalék. Káresemények rendezésénél ez az adónem nem játszik szerepet, kártérítést az érintett biztosító fizet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Adataim törlése
2018 július 25.
Kategória:
Általános
Kérdés:
Tisztelt CLB , Kértem ügyfélkapum és adataim végleges törlését rendszerükből . Azonosítóm 1177162 . Ma próbáltam belépni a weboldalon , de nem engedett . Valószínű tehát , hogy sikerült . Azért egy értesítést küldhetett volna , 4 éve álltunk kapcsolatban . Celere Péter
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Köszönjük jelzését, pár perccel ezelőtt e-mail címére választ küldtünk.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Érdeklődés
2018 július 24.
Kategória:
Kárrendezés
Kérdés:
Jó Napot! Benedek Attila vagyok komárpmból. 13-ám komáromban bele mentem egy az úton lévő 4db kátyúba amik egymás után voltak és a negyedik egy nagyon nagy kátyú volt. A kocsimnak sérült a gumija illetve a felnije is. Hívtam rendőrt, ők értesítették a közútkezelőt illetve a közútkezelő felé én is küldtem értesítést illetve kitöltöttem a kárbejelentő lapjukat is. Azt mondták, hogy majd ők küldenek kárszakértőt. A kocsi gumija cserére szorul. A felni ami egy elég drága alufelni szintén sérült amit nem biztos, hogy tudok javíttatni. Érdeklődni szeretnék, hogy milyen eljárásra lehet számítani, milyen összegre lehet gondolni ilyen sérüléseknél illetve, hogy nekem kell-e még tennem valamit, kell-e nekem is kárszakértőt fogadni? Köszönöm! Tisztelettel: Benedek Attila
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Külön szakértőt nem kell fogadnia, a közútkezelőnek, illetve a biztosítójának kell rendeznie a kárát. A leírtakon kívül nem kell tennie egyenlőre semmit, meg kell várnia a szekértőt. Keletkezett kárát avult értéken fogják téríteni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Hangyakár
2018 július 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Kérdésem a következő : Kertes házban élük és sajnos nagy valószínűséggel faodvasító lóhangya került a házunkba. Bolyt találtunk a kertben ezt kezeltük de a rovarirtó szerint esélyes,hogy a házban van a központi boly ( bár a házban eddig 1 db-ot se találtunk ) A tetőszerkezetünk és az emelet könnyűszerkezetes,teljesen fából készült. Ha ide beköltöztek ezek a hangyák akkor az irtó szerint a gerendákat,a szigetelést és mindent cserélni kell...újra építeni az emeletet...hiszen a fát ,,megeszi,, a hangya és összedőlne az emelet. Ilyen esetben a biztosító fizethet legalább valamennyit ?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosítások fedezete nem terjed ki a rágcsálók, rovarok valamint a saját tulajdonú házi állatok által okozott károkra.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

robogó
2018 július 13.
Kategória:
Motor biztosítás
Kérdés:
Üdv. Érdeklődni szeretnék ,hogy vettem a feleségemnek egy robogót, az adásvételi az én nevemen van , a kötelező biztosítást kinek a nevére kössük? , ha túlnyomó részt a feleségem fogja használni a robogót.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mivel itt nincs lehetőség üzembentartót jelölni, a kötelező felelősségbiztosítást a tulajdonos nevére kell megkötni.

Oldalak