Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Egy több mint 100 éves bérházban lakunk. A fölöttünk lévő lakást felújítják már hónapok óta, ami többszörös falbontással (áthelyezéssel) is járt. A mi lakásunk is berezonált rendesen egy-egy fúrás, illetve más tevékenységek közepette. A fenti felújítás következménye az lett, hogy majd minden szobánkban repedések jelentek meg a plafonon, amik eddig nem voltak jellemzőek. Egy-két helyen kisebb porszerű vakolatomlás is volt, de szerencsére nem jelentős mértékű. A kérdésem, hogy a biztosítás az ilyesmit fedezi? Hogy kell ilyen esetben eljárni? Az új szomszéddal nem szívesen kerülnénk konfliktusba emiatt, mert egyébként rendes embereknek tűnnek, de sok repedés jelent meg a plafonon, ami viszont nekünk mégiscsak gond.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A felújításból keletkező károkra nem terjed ki a lakásbiztosítás kivéve, ha az újítás alatt lévő lakásra kötöttek kiegészítő biztosítást, ami ezt is fedezi.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2621 - 2630 / 2630Tisztelt Kérdező!
Első körben a biztosítójához, ahol az ellopott gépjárművére plusz olyan adatokkal is szolgálhat, ami értéknövekedést eredményezhet, például kilométer futás, tárolás, szervizkönyv, sérülés mentesség, megkímélt üzemeltetés. Végső esetben perre is mehet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felelősségbiztosítást olyan helyzetekre találta ki a jogalkotó, amikor a közös képviselő kötelezettségeit saját hibájából nem hajtja végre, és ennek következtében a társasház és/vagy a tulajdonostársak vagyonában, életében, egészségében okozott kárért felelősséggel és kártérítési kötelezettséggel tartozik.
Azonban ez nem biztos, hogy növeli a biztosítási díjat, mert bizonyos csomagok alapból tartalmazzák ezt a védelmet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A tényleges használat dönti el, ha lakásnak használták és nem folytattak az ingatlanban kereső, vállalkozói tevékenységet, a biztosítónak fizetnie kell.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben kötelező biztosítás terhére nyújtja be az üvegkár kártérítési igényét, akkor azt nagy valószínűséggel el fogják utasítani, mivel a kárt nem közvetlenül az elöl haladó gépjármű okozta, annak vezetője nem tehető felelőssé a kárért, ezért ha nincs erre kiterjedő cascoja, akkor Önnek kell állnia a javítás költségét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!!
Felelősségi kár esetén az okozónak, illetve biztosítójának a sérült gépjármű kár időpontjában fennálló értékéig van kártérítési kötelezettsége, mely összeget lehet vitatni, fontos szempont lehet, hogy hányadik tulajdonosai, hol tárolták, hány kilométer futott, volt-e előzménykára, szervizkönyve a sérült gépjárműnek. A nyolc napon túl gyógyuló sérülést a hatóságoknak vizsgálniuk kell és nagy valószínűséggel a biztosítónak a személyi sérülésre is kártérítési kötelezettsége lesz. Kérjük szíveskedjen felkeresni valamelyik ügyfélszolgálatunkat az alábbi elérhetőségek egyikén, hogy segíthessünk Önnek
http://www.clb.hu/kapcsolat/elerhetoseg
Vagy üzenjen nekünk az alábbi linken: http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk
s felvesszük Önnel a kapcsolatot!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Tájékoztatom, hogy név alapján nem találtunk szerződést az Ön nevére, kérjük keresse ügyfélszolgálatunkat, vagy írjon nekünk az info@clb.hu-ra. Levelében hivatkozzon a kötvény/ajánlatszámra.
Kártérítés a szerződésben foglaltakra vonatkozik, amennyiben erre is kiterjed, akkor igénybe vehet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nagyon ritka esetben fizet a biztosító ráhatásos balesetek esetén, még akkor is, ha elismeri az így okozó a felelősségét. Az ön előtt haladó gépjárműben okozott károkat felelősségbiztosítójának kell rendeznie, saját kárának rendezése, a leírtak alapján csak casco biztosításra lehetséges.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A fedezetlenségi díj Önt terheli, abban az esetben ha ismételten biztosítani szeretné gépjárművét. Értékesítés esetén az új tulajdonosnak a vétel napjával kell biztosítást kötnie, az Ön felhalmozott fedezetlenségi díja rá nem terhelhető át.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Felelősségi kár esetén az okozónak, illetve biztosítójának a sérült gépjármű kár időpontjában fennálló értékéig van kártérítési kötelezettsége, többet nem kérhet és nem is kaphat, mert az törvénybe ütközik, káron haszna senkinek sem lehet. Kérjen a biztosítótól javítási határt, ami egyben jelzés, hogy az Ön számára nem a totál kár után járó összeg az elsődleges, hanem a javítás. Mozgástere igazán a javítónak lehet utángyártott és minősített, bevizsgált bontott alkatrészek beépítésével. Totál kár az, amikor a biztosító úgy ítéli meg, hogy a javítás gazdaságosan már nem végezhető el, a gépjármű kárkori értékéből levonva a roncsot fizeti ki a kártérítési összeget. A roncs értékesítésében természetesen a biztosító segít és tevékenyen részt vesz, a roncs értéke és a kártérítési összeg együttesen adja a gépjármű káridőpontjában érvényes értéket.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a gépjármű felelősségbiztosítás keretein belül minden kárigényt ki kell, hogy elégítsen a károkozó helyett, dologi károk esetén kárkori avult értéken. Vélhetően a szakszerviz a javítási kalkulációit új elemek beépítésével végezte, ami egy 12 éves gépjármű esetén értékemelkedést jelent. Javaslom kérjenek a biztosítótól javítási határt, minden bizonnyal találnak olyan megbízható szervizt, aki eltudja vállalni a javítást a biztosító által felkínált összegért.