Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Szerencsére sikerült úgy elkapnom a kormányt, hogy csak egy karcolás volt az előttem lévő kocsi műanyag szpoileren, lökhárítón és nem jöttek szembe. Tekintettel arra, hogy az említett jármű már több mint 12 éves volt, az adat- és telefonszám csere és a bejelentőlap kitöltése után egyességet ajánlottam fel, hogy kifizetem a kárt, akár előre, akár utólag, ugyanis a biztosító az amortizáció miatt jelképes összeget fizet, de az én biztosítóm a Bónusz 2 vel csökkentése mellett 3—5 évig kárpótlási díjat fizettet, ami dupla az éves díjamnak. Sajnos ezt nem értette meg és természetesen a jelképes összeget kapta meg, ami ne fedezte a karcolás helyreállítását sem.
Kérdésem: Ha ilyenkor rendőrt hívok, nem a vétkesség megállapítására, hanem arra, hogy az egyességet segítse megkötni, kvázi tanúmként a hiteles egyességre és adatcserére, ilyenkor van-e erre lehetőség, vagy a kötelező biztosítás és kész?
Tisztelettel és köszönettel
Budapest, 2022-08-04
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Biztosítója a GFB törvényben meghatározott módon, a károsult gépjármű korának, műszaki állapotának megfelelően számolta ki a kártérítési összeget. Módjában áll a biztosítója által kifizetett kártérítési összeg megtérítésére, amint megkapta erről az értesítést, így bónusz fokozata sem csökken.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1721 - 1740 / 2630Tisztelt Kérdező!
A baleset bekövetkezésekor (2018. április) természetesen be kellett jelenteni a biztosítónak a baleseti eseményt illetve a kártérítési igényt. Ha ez megtörtént, akkor a biztosítási esemény időpontja a baleset időpontja, vagyis a biztosítás kockázati tartamán belül történt, így természetesen jár a biztosító szolgáltatása. A maradandó rokkantság megállapítási ideje általában két év.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A 2005. évi XXV. törvény alapján a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésektől való elállásra 14 nap áll rendelkezésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A károsultnak a kár időpontjától számított 30 napon belül kell jelentenie az okozó biztosítója felé a kárt, a kártérítési igény elévülési ideje 5 év.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a társasház biztosítása tartalmazza a kiegészítő felelősségbiztosítást, abban az esetben be kell jelenteni a biztosítónak. (felelősségi kár)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felújításokkal kapcsolatos költségekre nem terjed ki sem a társasház biztosítás, sem pedig a lakásbiztosítás fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hiányzó dokumentumok a CLB Ügyfélkapu "hiánypótlás" fülön láthatóak, ott van lehetősége pótolni azokat, akár digitálisan aláírva, vagy kinyomtatva, aláírva és visszatöltve. A "dokumentumok" fülön a már beérkezett, vagy visszaküldést nem igénylő dokumentumok szerepelnek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező felelősségbiztosítás esetén a korábbi gépjármű eladásától, annak biztosításának megszűnésétől számított két évig vihető át megszerzett bónusz fokozata azonos kategóriájú (személygépjárműről-személygépjárműre) új gépjárművére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben ügyfelünk, úgy Ügyfélkapujában kezdeményezheti szerződése lezárását. Szerződése, majd az online ügyintézés kiválasztásával, a lezárás, majd eladás lehetőségre kattintva teheti ezt meg, az adás-vételi szerződés feltöltésével együtt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Bárki lehet üzembentartó, a jogszabály nem köti a jogosítvány meglétéhez, a megszerzett jogokat tovább viheti a felesége, ha ő lesz az új gépjárművük üzembentartója.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Legközelebb az index, évfordulós értesítőjén kap tájékoztatást bónusz besorolásáról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Optimalizálni a díjaikat a jelenlegi állapothoz képest jobban nem tudják, az üzembentartó váltás a 26 éves fiára új biztosítás kötésére kötelezi, életkora miatt a díj arányosan növekedne.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Elviekben kapnia kell egy értesítést biztosítójától, melyben kártérítési összegének tételes elszámolása található. Az értesítés tartalmazza az összes levonást, annak okát és összegét. Az Allianz Casco Light biztosítása egyes alkatrészek cseréjénél limitálja az arra fordítható összegeket, illetve meghatározza a javításra elszámolható óradíjak mértékét is. Kérdésére pontos választ csak a biztosító értesítő levele adhat amit, ha nem kapott meg, ki kell kérnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, Magyarországon is elérhető ez a biztosítástípus. Keresse bizalommal vállalati biztosítás szakértőinket további információért, illetve a kötésben való teljeskörű segítségért: ide kattintva a kitöltött űrlap elküldése után kollégánk rövid időn belül felveszi Önnel a kapcsolatot a megadott elérhetőségei egyikén. Az ajánlatkérés során kérjük, jelölje be a "Felelősségbiztosítás" vagy a "Szakmai felelősségbiztosítás" mezőt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján biztosítójának tájékoztató levelet kellet küldenie arról, hogy biztosítási szerződése terhére mekkora összegű kártérítést fizettek ki a károsult javára. A 21/2011. (VI.10.) számú NGM rendelet 7.§ (1) és (2) bekezdése szerint az értesítés kézhezvételétől számított 45 napon belül fizetheti vissza a kártérítési összeget, hogy díjbesorolását ne rontsa. Ha nem kapott értesítést forduljon biztosítójához, hogy élhessen jogaival.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok, csőtörés) nyújt fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az akkor köthető, megtakarítás jellegű életbiztosítások a kötéstől számított első két évben nem rendelkeztek visszavásárlási értékkel.
Egyébként az életbiztosítási szerződésekből eredő igények elévülési ideje általában 5 év.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Bérlemény esetében megállapodás kérdése, hogy a bérlő vagy a bérbeadó feladata a biztosítás megkötése. Mint írta, a szerződés szerint a bérlő kötelezettsége a biztosítás megkötése.
A csőtörés miatt keletkezett kár az üzlet üzemeltetőjének a felelőssége, így biztosítás híján a kártérítés az üzemeltetőtől követelhető. Az, hogy ez milyen formában és milyen mértékben hajtható be Öntől, az már nem biztosítási, hanem jogi kérdés.
A történteket mindenesetre be kell jelenteni a könyvesbolt biztosítójához, de amennyiben az rendezi a kárt, akkor a biztosítónak is van lehetősége behajtani Öntől a kárrendezésre kifizetett összeget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásfelújítással kapcsolatosan keletkezett károkra a lakásbiztosítás fedezete nem terjed ki. Az eseményt be kell jelenteni a biztosítónál és a szemléző kárszakértő amennyiben biztosítási eseményről van szó közli, hogy milyen dokumentumok beszerzése szükséges.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A túlfeszültség okozta károk biztosítása kiegészítő biztosítások formájában köthetőek egyes biztosítók lakás illetve társasház biztosításához. Ezt meg kell nézni az Önök biztosításának a feltételében, hogy tartalmaz-e ilyen fedezetet, a feltételek elérhetők online is. Illetve amennyiben a környezetében több ilyen panasz előfordult, jelezni kell az áramszolgáltatónak, akik minden bizonnyal rendelkeznek felelősségbiztosítással.