Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Szerencsére sikerült úgy elkapnom a kormányt, hogy csak egy karcolás volt az előttem lévő kocsi műanyag szpoileren, lökhárítón és nem jöttek szembe. Tekintettel arra, hogy az említett jármű már több mint 12 éves volt, az adat- és telefonszám csere és a bejelentőlap kitöltése után egyességet ajánlottam fel, hogy kifizetem a kárt, akár előre, akár utólag, ugyanis a biztosító az amortizáció miatt jelképes összeget fizet, de az én biztosítóm a Bónusz 2 vel csökkentése mellett 3—5 évig kárpótlási díjat fizettet, ami dupla az éves díjamnak. Sajnos ezt nem értette meg és természetesen a jelképes összeget kapta meg, ami ne fedezte a karcolás helyreállítását sem.
Kérdésem: Ha ilyenkor rendőrt hívok, nem a vétkesség megállapítására, hanem arra, hogy az egyességet segítse megkötni, kvázi tanúmként a hiteles egyességre és adatcserére, ilyenkor van-e erre lehetőség, vagy a kötelező biztosítás és kész?
Tisztelettel és köszönettel
Budapest, 2022-08-04
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Biztosítója a GFB törvényben meghatározott módon, a károsult gépjármű korának, műszaki állapotának megfelelően számolta ki a kártérítési összeget. Módjában áll a biztosítója által kifizetett kártérítési összeg megtérítésére, amint megkapta erről az értesítést, így bónusz fokozata sem csökken.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 521 - 540 / 2611Tisztelt Kérdező!
A biztosítók feltételei ezzel kapcsolatban jelentősen eltérhetnek egymástól, ezért érdemes gondosan utánaolvasni. Előfordul olyan útlemondás biztosítási termék, amit az út lefoglalását követő 15 napon túl már nem lehet megkötni, de olyan is, aminél ugyan nincs szabályozva a megkötés határideje, azonban a megkötéstől számított 48 óra múlva veszi csak kezdetét a hatálya.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nyitva volt az ablak és úgy ázott be a szoba, a biztosítók a legtöbb esetben nem nyújtanak kártérítést, kivéve, ha erre szolgáló kiegészítő fedezetet is tartalmaz a lakásbiztosítás. Ha a hálószobában csukott ablaknál ázott be a plafon, azt érdemes bejelenteni a biztosítónál, illetve megkeresni a felső szomszédot, amennyiben tőle származik a beázás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A fedezetlenségi díjat akkor is ki kell fizetnie a biztosítás megszűnése és a forgalomból való kivonás kezdete közötti időszakra. Fontos tudni, hogy amennyiben mégis újra szeretné kötni a biztosítást, azt csak ugyanannál a biztosítónál teheti meg, ahol díjnemfizetés miatt megszűnt az előző szerződése.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás fedezi az ilyen jellegű felelősségi károkat (a szerződésben foglalt kártérítési limit erejéig).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A Magyarországon megkötött kötelező biztosítás Európában, illetve a zöldkártya-rendszer egyéb országaiban érvényes. A casco biztosítás területi hatálya biztosítónként eltérhet, ennek érdemes utánaolvasni a biztosítási feltételekben, de egyes termékek fedezetet nyújthatnak Európán belül. Külföldre költözés esetén (tehát nem ideiglenes tartózkodás során) azonban regisztrálnia kell autóját az adott országban, és ekkor előfordulhat, hogy új biztosítást is kell kötnie. Érdemes utánaolvasni a kérdéses országban érvényes jogszabályoknak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben az iskolának van felelősségbiztosítása, akkor az iskolához fordulhat, a biztosító fizet, ha nincs, akkor az iskolától kérheti a kár megtérítését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Első lépésként mindenképp jelezze a biztosító felé, hogy nem fogadta el a kártérítési ajánlatot és az összeg mégis kifizetésre került. A biztosítóval előre tisztáznia kell, hogy a javítási számlák alapján szeretné rendezni a kártérítést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ez sajnos nem biztosítási probléma, a lakótársakkal kell rendezniük ezt a vitát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók az utasbiztosítás esetében általában a terhesség 24-28. hetéig vállalják be a fedezetet, ezután a terhességgel összefüggő sürgősségi ellátás költségeit nem, vagy csak korlátozottan térítik. Érdemes elolvasni a biztosítási feltételeket, mert a várandósággal kapcsolatos feltételek biztosítónként eltérhetnek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Megpróbálhatja írásban jelezni a biztosítójának, hogy kifogása van a kifizetett kártérítési összeggel kapcsolatban. Azonban a kártérítési összeget a biztosító szigorúan meghatározott metódus alapján számolja ki, és a kötelező felelősségbiztosítás nem csak a dologi károkra nyújt fedezetet, hanem a balesettel kapcsolatos összes igazolt kiadást (utazási költségek, keresetkiesés, értékcsökkenés, bérautó stb.) is téríti.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos a kérdéséből nem derül ki, pontosan mire vár választ. Mindenesetre javasoljuk, hogy jelentse be a lakásbiztosítására a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az utasbiztosítás gépjármű assistance kiegészítő fedezete jellemzően a menetképtelen jármű szervizbe történő szállítását (ha a helyszínen nem megoldható a menetképtelenség elhárítása), tárolását vagy hazaszállítását téríti, illetve terméktől függően pl. az utasok továbbutazásának költségeit. Az alkatrészek költségét ez általában nem tartalmazza, illetve azokat a kockázatokat sem, amikre meglévő casco biztosítás fedezetet nyújt. Ha van casco biztosítása, érdemes ellenőrizni a biztosítási feltételeket, mert kiterjedhet Európa területére a fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A megkötött biztosítások biztosítóba történő leadása folyamatosan történik, türelmét kérjük. A CLB Ügyfélkapujába belépve tudja követni a szerződése státuszát és ott láthatja, ha bármilyen pótolandó hiányosság merült volna fel a biztosítási ajánlatával kapcsolatban.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Magyarországon gépjármű biztosítás csak Magyarországon forgalomba helyezett gépjárműre köthető.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Több ország meglátogatása esetén jelölje be az utasbiztosítás kalkulátorban az összes országot, amelyet érinteni fog az utazás során.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Károkozás után (hacsak az üzembentartó nem dönt úgy, hogy kifizeti a kártérítés összegét) a bonus-malus besorolás két fokozattal visszaesik, ez pedig hatással van a biztosítási díjra. Ettől függetlenül a biztosítók alkalmazhatnak károkozói pótdíjat is, aminek mértékére és gyakorlatára azonban nincs egységes szabályozás, az biztosítónként változik, így az is, hogy mennyi ideig szabják ki az üzembentartóra.
Ha eladja az autóját, a biztosító nem hajt be sem kártérítést, sem biztosítási díjat (a szerződés megszűnésének napjától), azonban amikor legközelebb új biztosítást köt, a kártörténetben fel kell tüntetnie az okozott kárt. Ezenkívül arra érdemes figyelnie, hogy ha 2 éven keresztül nem köt új autóra biztosítást üzembentartóként, akkor a meglévő bonus-malus fokozata elveszik és az új autó besorolása A0-val kezd majd. Ha inkább mégis megtartaná az autót, érdemes az évfordulós váltási időszakban a kártörténet megadásával újraszámolni a biztosítók díjait, mert előfordulhat, hogy egy másik biztosító kedvezőbb díjat ajánl.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben érdekmúlás miatt szűnt meg a szerződése, mindenképpen új biztosítást kell kötnie, különben az érvényes biztosítás által nem fedezett napokra fedezetlenségi díj lesz felszámítva.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Regisztráljon a MABISZ oldalán és mint szerződő üzembentartó vagy tulajdonos lekérheti, hogy korábban, a kár időpontjában hol volt biztosítása. Amennyiben ismerté válik biztosítójának neve, ott kérhet tájékoztatást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Központi Állomány Nyilvántartó rendszerhez a biztosítóknak van hozzáférése, így ha téves adatok kerültek rögzítésre, a korrekció az ő feladatuk.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítás felmondására az biztosítási évforduló előtti 60. és 30. nap között van lehetősége.