Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Májusban történt egy viharkárunk amit elég nagy huza vona után elbíráltak, azzal a feltétellel , hogy ismét kijönnek szemlézni. A kár a tetőnket érte májusban, így mondta a kárszakértő, hogy a padlásra is fel akar menni.
Ennek semmi akadálya nem volt, viszont közöltük vele nem járható a padlás a gerendákon tudja bejárni a tetőt de mindenképp figyeljen mert gipszkarton a mennyezet és fűtéscső van benne, ha belelép akkor be fog szakadni. A férjem fel is ment vele, ment előtte a gerendán mutatta neki, hogy hova lépjen természetesen az első lépésnél belelépett a mennyezetbe, ami beszakadt a fűtéscső meg ott van szabadon, persze felhívta a kollégáját, hogy mi van ilyenkor, mert ő még nem járt így, a férjem hallotta, azt mondta neki a telefonba , hogy úgyse fog fizetni a biztosító, az úr mondta, hogy 50-60 ezret hozzá fog írni, mondtam neki az nem lesz elég mivel ezek táblába vannak ennek a cseréje nem annyi mint egy sima gipszkarton ezekbe bele van integrálva a fűtéscső , le kell engedni a rendszert , ki kell cserélni a komplett táblát, glettelni és festeni kell. A régi káron felül 4000 Ft -al kaptam többet, írtam a kárszakértőnek, hogy nem értem az összeget , mivel ahhoz képest is kevés mint a régi kár , de abból egy tételt ha kiveszek amiről várom a számlát ahhoz képest több 4 ezerrel. Írtam nem válaszolt , hívtam nem veszi fel a telefont és nem hívott vissza. Mit lehet ilyenkor tenni? Írjak a központjuknak? kihez tudok ezzel kapcsolatban fordulni, mivel ő munkaidőben a munkáltatója megbízásából járt el de nekem Ő okozott kárt ami nem lett megtérítve. Lehet durva de már gondolkoztam , hogy rongálás miatt feljelentem.
Köszönöm előre is a válaszát!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 461 - 480 / 2611Tisztelt Kérdező!
Jelentse be a biztosítója felé a kárt és a kárszakértő véleménye alapján fogják megítélni a kártérítés összegét. Előre nem lehet megmondani, hogy mennyivel fog nőni a biztosítás a kár következtében, mivel a károkozói pótdíjak eltérnek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító kérheti a kár okának független szakértő által történő megállapítását, ilyen esetben a független szakértő költségét megtéríti.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárbejelentők és a kárképek, illetve a vélt okozók nyilatkozatai alapján felülbírálhatják egymás állásfoglalásait a biztosítók, kérnie kell az Allianz biztosító felülvizsgálatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítónál lehetősége van fellebbezni az ügyben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a balesettel kapcsolatos körülményekeket vizsgálva, mindig az érvényes jogszabályok szerint, és ha szükséges, helyszíni szemlét is tartva dönthet a felelősség kérdéséről, különösen, ha nem volt rendőrségi határozat az ügyben. A biztosító döntését jogában áll megfellebbezni, ha a balesettel kapcsolatban van még kiegészítenivalója, ami módosíthatja a megállapított felelősséget, azt mindenképpen jelezze feléjük.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Rendőrségi határozat nélkül, rendőrségi igazolással is rendben lehet a jogalap a kár kifizetéséhez. Amennyiben a biztosító visszaigazolta, hogy rendezi és téríti a kárt, a ronccsal azt tesz, amit jónak lát, kötelezettsége csak a börzén nyertes licitálónak van. A biztosító a kárkori értékből levonja a roncsbörzén felkínált nyertes összeget és a különbözetet fizeti ki kártérítésként.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha Ön a károsult egy balesetben, akkor a károkozó fél kötelező biztosítása fog fizetni. Ha Ön a károkozó, akkor pedig a casco biztosításra lehet a saját kárt rendezni. A kettő együtt nem működik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az új biztosítást ilyen formában nem befolyásolja. Ha az új biztosítás kötvényesítésének pillanatában nem szerepelt a károkozás a Kártörténeti Nyilvántartó Rendszerben, akkor a díjat sem befolyásolja egyelőre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Tudomásunk szerint az elektromos autók parkolása nem tilos a mélygarázsokban, így biztosítási szempontból rendben van.
Viszont a társasház biztosítás fedezete csak az előírásoknak megfelelően kialakított elektromos rendszerekre, töltőpontokra terjed ki .
Az Ön által leírt töltőpont kialakítása ennek az előírásnak nem valószínű hogy megfelelne. /egy ebből fakadó tűz esetén a lakó felelőssége merül fel/.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Casco bónusz tekintetében nincs egységes szabály, a biztosítók saját üzletpolitikájuk szerint alkalmazzák a hozott elért bónuszokat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Osztatlan közös tulajdon esetében ha az ingatlanban az összes lakás biztosítva van, akkor a közös részek is biztosítva vannak a lakások m2-nek megfelelő arányában.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos a meghibásodás, vagy a természetes elhasználódás nem számít biztosítási eseménynek, csak abban az esetben, ha a bojler valamilyen természeti kár, külső tényező hatására hibásodott meg.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A társasház biztosítás kötésének feltétele, hogy a közgyűlésen a lakók többsége szavazza meg. Egyébként ezen felül a lakók még egyénileg is köthetnek lakásbiztosítást a saját tulajdonukra. (Tudomásunk szerint csak a lakóház tetejére nem köthető külön biztosítás.)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben Önnel közös háztartásban élő személy okozta a kárt, akivel közös lakásbiztosítási szerződés biztosítottjai, arra jellemzően nem nyújt fedezetet a kiegészítő felelősségbiztosítás. Ha egy szomszédjáról van szó, az ő lakásbiztosítására természetesen kérhetik a kár megtérítését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lakásbiztosítást bárki köthet egy ingatlanra, akinek érdekében áll annak védelme, nincs olyan előírás, hogy minden tulajdonosnak kötelező fizetnie, ahogyan olyan sem, hogy annak kell megkötnie, aki az adott házban lakik. Ezt a kérdést a testvérével maguk között kell elrendezniük.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Please contact our customer service via chat on our website.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a kártérítési összeg megállapításánál mindig az autó kárkori értékét veszi alapul, nem azt, hogy mennyiből lehetne új autót venni. Azonban ha nem ért egyet a biztosító által megállapított összeggel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést.
Totálkár esetén az új autó átírási költségeit a korábbi károsodott gépjármű kategóriájáig téríti a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az útlemondás biztosítás csak abban terjed ki betegség miatti visszamondásra, ha orvosi szakvélemény igazolja, hogy a beteg utazása nem javasolt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kár összegét az édesapjának csak abban az esetben kell visszafizetnie, ha úgy dönt, hogy azt választja a bónusz-besorolás megőrzése érdekében. Választhatja azt is, hogy a besorolása két fokozattal visszaesik, ekkor a biztosító nem követelheti rajta a kárösszeget.
Ha az édesapja eladja az autóját, arra érdemes figyelnie, hogy ha 2 éven belül nem köt új kötelező biztosítást, a megszerzett bónusz-besorolása (akár B10, akár B8) elveszik. Emellett ha valamikor mégis új kötelező biztosítást kötne, a korábban okozott károkat meg kell majd adnia, és az eltelt időtől függően előfordulhat, hogy az új biztosító is kiszab károkozói pótdíjat. A károkozói pótdíj mértékére és gyakorlatára nincs egységes szabályozás, így nehéz megmondani, hogy mennyivel magasabb díjat jelentene.