Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Az alábbi kérdéssel fordulnék Önhöz.
2018 decemberében vettem meg első autómat friss jogosítvány tulajdonosként, azonban 2019 június hónapjában ezzel a tulajdonomban lévő autóval egy másik autó hátsó sarkát meghúztam, mely olyan kis mértékű volt, hogy az én autómban semmi kárt nem tett. Ennek fényében a biztosító által lett rendezve a kár, melynek mértékéről/összegéről a biztosítóm semmilyen tájékoztatással nem szolgált, sem az esetleges további lehetőségekről. Nemrégiben kaptam egy levelet a biztosítótól, hogy az eddig fizetett negyedéves 29.000ft-os díj 2020. januárjától 59.000ft-ra növekedik. Személy szerint érthetetlennek tartom, hogy egy autó meghúzásáért 100%osan emelik a biztosítási díjat. A kérdésem ezzel kapcsolatos lenne.
Mivel tájékoztatás hiányában nem tudtam dönteni, van e olyan lehetőség, hogy a biztosítónak kifizessem/visszafizessem az évforduló előtt még az általuk kifizetett költségeket, amelyek következtében a biztosítási díjam nem nő meg, hiszen rendezném feléjük annak összegét?
(Union biztosító)
Előre is köszönöm:
L. Brigitta
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján biztosítójának tájékoztató levelet kellet küldenie arról, hogy biztosítási szerződése terhére mekkora összegű kártérítést fizettek ki a károsult javára. A 21/2011. (VI.10.) számú NGM rendelet 7.§ (1) és (2) bekezdése szerint az értesítés kézhezvételétől számított 45 napon belül fizetheti vissza a kártérítési összeget, hogy díjbesorolását ne rontsa. Ha nem kapott értesítést forduljon biztosítójához, hogy élhessen jogaival.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 281 - 300 / 2628Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosításban külön kell jelölni a melléképületet, megadni a méretét, funkcióját, akkor is, ha az a lakóépülettel egybe van építve. Érdemes felvenni a biztosítóval a kapcsolatot és ha szükséges, módosítani a szerződést, vagy ha évforduló előtt áll és biztosítást szeretne váltani, akkor a CLB lakásbiztosítás kalkulátorában >> a helyes paraméterekkel kiszámolni és összehasonlítani a biztosítók ajánlatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító az elbíráláshoz szükséges valamennyi okmány beérkezését követően általában 15 napon belül teljesíti a kifizetést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A megállapított kártérítés jogosságáról nem áll módunkban véleményt alkotni. Azonban ha a biztosítónál való fellebbezéssel sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes). A Pénzügyi Békéltető Testület feladata az ilyen vitás ügyekben állást foglalni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárrendezési eljárással, lehetősége van a biztosítónál fellebbezni és ismételt eljárást kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes). A Pénzügyi Békéltető Testület feladata az ilyen vitás ügyekben állást foglalni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, az elmaradt biztosítási díjak és a fedezetlenségi díjak befizetésére is 5 év az elévülési idő. Javasoljuk, hogy vegye fel a kapcsolatot a biztosítóval.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező biztosítás esetén az elmaradt és a fedezetlenségi díjak befizetésére is 5 év az elévülési idő.

A CSÉB biztosítással kapcsolatos kérdésekkel és ügyintézéssel kérjük, forduljon az Alfa Biztosító ügyfélszolgálatához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a biztosítás megszűnésének napja utáni időszakra befizetett díjat utalhatja vissza, így attól függ, milyen dátummal lett megszüntetve a biztosítás. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre az adott biztosító ügyfélszolgálata tud választ adni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Amennyiben a kötelezőt a CLB-n keresztül kötötte, érdeklődhet ügyfélszolgálatunkon (a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>) a neve, születési dátuma és rendszáma megadásával. Ha nem rajtunk keresztül kötötte a biztosítást, javasoljuk, forduljon a MABISZ-hoz a biztosítása lekérdezéséért.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ahhoz, hogy az autót eladhassák, előbb át kell íratniuk azt a saját nevükre egy okmányirodában. Ezt egyikük is megteheti a többi tulajdonos meghatalmazásával (a forgalmiban üzembentartóként egyébként is csak egy személy tüntethető fel). Az ügyintézéshez az okmányirodában tudnak segítséget nyújtani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók gazdasági totálkár esetén a sérült gépjármű kategóriájáig térítik az átírási költségeket. Ha nem ért egyet a biztosító döntésével, lehetősége van megfellebbezni azt. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Biztosításkötéshez keresse bizalommal munkatársainkat az alábbi elérhetőségeken keresztül >> online, telefonon vagy személyesen.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A GFB törvény (a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény) rendelkezik a kárbejelentésről.
A vonatkozó paragrafusok az alábbiak:
29. § (1) A biztosítási esemény bekövetkeztekor a baleset részesei a helyszínen kötelesek átadni egymásnak a személy, a gépjármű és a biztosítási szerződés azonosításához szükséges – a 46. § (2) bekezdésének a), b) és d) pontjaiban meghatározott – adatokat, valamint a baleset lényeges körülményeire vonatkozó információkat. Az így átadott adatok az e törvényben meghatározott feladatainak ellátása céljából kizárólag a biztosítóhoz, a Nemzeti Irodához, a Kártalanítási Számla kezelőjéhez, a Kártalanítási Szervezethez, a MABISZ mint az e-kárbejelentő működtetője részére, a levelezőhöz, a kárrendezési megbízotthoz, a kárképviselőhöz, az egészségbiztosítási szervhez, a nyugdíjbiztosítási szervhez továbbíthatók és a Bit. biztosítási titokra vonatkozó szabályai szerint kezelendők.
(2) A károsult a káreseményt – annak bekövetkeztétől, illetve a tudomásszerzéstől számított – 30 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A határidő elmulasztása esetén – kivéve, ha a károsult bizonyítja, hogy az önhibáján kívül történt – a késedelmes teljesítés jogkövetkezményei a káresemény bekövetkezése és a káresemény bejelentése közötti időszakra a biztosítóval, a kárrendezési megbízottal, a levelezővel, a Kártalanítási Számla kezelőjével, a kárképviselővel és a Nemzeti Irodával szemben nem alkalmazhatók.
e-kárbejelentő: a MABISZ által üzemeltetett, a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási káresemények bejelentésére szolgáló online formában működtetett informatikai megoldás;
46. § (2) bekezdése
a) az üzembentartó vagy ideiglenes rendszámtábla jogosultjának nevét (jogi személy vagy egyéni vállalkozó, egyéni cég nevét, továbbá cégjegyzékszámát, illetve nyilvántartási számát), születési helyét, születési idejét, anyja nevét és lakcímét (székhelyét, telephelyét);
b) a gépjármű rendszámát és alvázszámát, egy adott gépjárműhöz nem köthető ideiglenes rendszámra kötött biztosítási szerződés esetén a rendszámot, valamint az ideiglenes rendszám kiadásának évét;
d) a biztosító nevét, a biztosítást igazoló okirat számát;
Fentiek alapján sehol nincs arra vonatkozóan rendelkezés, hogy csak a kék-sárga baleseti bejelentőn lehetne a káresemény bejelenteni.
A kárüggyel kapcsolatban a jogalapot, a felelősséget kell igazolni, erre pedig a rendőrségi igazolás vagy rendőrségi határozat alkalmas.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítás megszűnésével az azt követő időszakra előre befizetett díjat a biztosító visszafizeti Önnek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, lehet biztosítót váltani évfordulóval, az évforduló dátumát megelőző 60 és 30 nap között. Fontos, hogy meg legyen jelölve a lízingcég, mint társbiztosított.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ahogyan kötelező biztosítást, úgy cascót is köthet a gépjárműre a tulajdonos és az üzembentartó is. Ha a biztosítójuk nem ad Önöknek díjat a gépjárműre, javasoljuk, nézzék meg casco biztosítás kalkulátorunkban >> a többi biztosító ajánlatát. Kalkulátorunkban egyszerűen össze tudják hasonlítani a díjakat, és meg is tudják kötni a kiválasztott biztosítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító köteles a kárrendezéshez nélkülözhetetlen dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül, de ezek beérkezésének hiányában is legkésőbb a kártérítési igény benyújtásától számított három hónapon belül értesíteni a károsultat az igény elbírálásáról.
Ha nem ért egyet a biztosító által megállapított összeggel, lehetősége van megfellebbezni azt. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).