Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
A bizosítója a teherautónak semmit nem fizet kgb alapon . Magán úton kell rendezni a kárt. Kérdezem jogos ez így? Csak a saját cascoval tudom rendezni a kárt vagy fellebbezhetek?
• Gépjármű kár jogcímén kártérítést nyújtani nem áll módunkban. A rendelkezésünkre álló kárleírás és a helyszín alapján (táblával védett útra való kikanyarodás) a kárügyben a jogalap fordított. A biztosító nem elismerésre, hanem a szituációra és a kressz szabályait figyelembe véve kezeli a kárügyeket.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a személygépjármű sofőrje megszegte a KRESZ szabályait, úgy jogos a biztosító rendelkezése, hiszen ő volt a kár okozója, nem pedig a károsult.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2421 - 2440 / 2616Tisztelt Kérdező!
Csak a konkrétumok ismeretében tudunk segíteni, kérem a fentieket
rendszámokkal, dátumokkal és biztosítók neveivel írja meg a CLB
ügyfélkapujába. Az alábbi linken üzenhet nekünk:
http://www.clb.hu/online_ugyfelszolgalat
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hagyatéki végzésig csak az elhunyt férje nevén tarthatja fenn a
kötelező felelősségbiztosítást, addig az Astra biztosítónál
díjfizetési kötelezettsége él, a biztosított gépjármű használható,
részt vehet a forgalomban. A hagyatéki végzést követően a biztosítás
érdekmúlással megszűnik, a törvényes örökös bármelyik biztosítónál a
számára legkedvezőbb biztosítást megkötheti.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szerződésen lévő bónuszfokozat, ha édesapja valóban nem okozott kárt, valószínűleg a legmagasabb fokozatban, B10-ben van.
A biztosítójával, vagy alkuszával egyeztessen ezzel kapcsolatban, egy friss biztosítási kötvény kikérésével minden, szerződését érintő információról értesül.
A biztosítók ezt az adatot a Központi Kárnyilvántartó Rendszerből kérdezik le.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Weboldalunkon (http://www.clb.hu/) minden ezzel kapcsolatos ügyet el tud intézni, a közös
megegyezéssel való felmondást és az új biztosítás megkötését egyaránt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos évfordulóra már nem kötheti át szerződését, mivel
felmondásának az évfordulót megelőző 30. nap éjfélig kellett volna a
biztosítóhoz beérkeznie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A megszerzett bónuszbesorolása megmarad, ha szerződése eladás miatt
érdekmúlással szűnik meg és a megszűnést követő két éven belül
ugyanazon járműkategóriába tartozó gépjárműre új szerződést köt,
akár ugyanazon, akár másik biztosítónál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az adásvételi szerződésben, illetve alapító okiratban szereplő nm az irányadó.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hagyatéki végzésig nincs rendelkezési joga, a végzés időpontjáig
tartható fenn a biztosítás az elhunyt nevén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Szíveskedjen felkeresni call centerünket, hogy járműve adatai megadásának segítségével kollégáink segíthessenek az igazolást kiadni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Évfordulóját megelőző 30 napig válthat biztosítót, azt követően csak közös megegyezéssel. Vélhetően most változott korábbi balesete miatti a Központi Nyilvántartó Rendszerben bónusz besorolása, ez is okozhatta díjának növekedését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Astra kezdeményezi a közös megegyezéssel való felmondást, a
biztosítás megszűnéséhez ebben az esetben mindkét fél beleegyezése
szükséges. Az ön esetében nincs tennivaló, a jogszabályoknak
megfelelően évfordulóra szűnik meg az Astra biztosítása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az újra forgalomba helyezésnél igazolnia kell, hogy van érvényes
kötelező felelősségbiztosítása, mivel az Astra tevékenységi
engedélyét visszavonták más biztosítónál kell új biztosítást kötnie.
Biztosításának évfordulóját nem írta meg, a szüneteltetéstől
független javaslom szeptember 30-ával közös megegyezéssel szüntesse
meg Astra biztosítását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Fogadja el az Astra szerződésének közös megegyezéssel való
megszüntetését. Jogszabály szerin van és évfordulóig lehet
biztosítása egy olyan biztosítónál, akinek a romániai felügyelet
döntése értelmében már nincs tevékenységi engedélye. Károkozás
esetén az Astra biztosító Ön helyett már nem fizet, erősen limitált
összeg erejéig a romániai felszámoló fizet, ami időben és
összegszerűségében a magyarországi kártérítési gyakorlathoz képest
nem nyújthat elégséges és biztonságos fedezetet. Javaslom a KH-nál
módosítsa új szerződésének kockázat viselés kezdetét október 1-re,
az Astrának befizetett díjtöbbletet a Román felszámoló téríti majd
vissza.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Elvileg igen, azonban erre vonatkozóan pontos információk még nem állnak rendelkezésre. Kérem figyelje az MNB ide vonatkozó híradásait, emlyet mi is minden esetben frissítünk weboldalunkon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Fogadja el az Astra ajánlatát és kössön új biztosítást október
1-jével, mivel egy esetleges károkozás során az Astra
Biztosító már nem fizet Ön helyett a károsultnak. Az év végéig
befizette díjat nem veszítette el, azt a román felszámoló fogja
majd visszatéríteni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A CLB weboldalán mindent el tud intézni, új szerződésének
megkötésekor felkínáljuk azt a formanyomtatványt, amivel Ön is
kezdeményezheti biztosításának 2015. szeptember 30-val a közös
megegyezéssel való megszüntetést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Weboldalunkon az eredményoldalon még a végleges megkötés előtt megtalálja és elolvashatja a kívánt biztosítási ajánlat teljes dokumentációját és szertződéses feltételeit. Ha nem boldogul, hívja ügyfélszolgálatos kollégáinkat bizalommal munkaidőben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön Édesapjának természetesen jogában áll a biztosítás
szolgáltatását felvenni és saját igényei szerint felhasználni.
Ebben az esetben Önöknek jelezni kell a biztosító felé, hogy
lejáratkor milyen számlára kérik a szolgáltatás teljesítését.
Valószínűleg a biztosító munkatársa ebben kívánt segíteni, illetve
felajánlja a segítségét, hogy a lejáró életbiztosítás után
egy újabb életbiztosításban folytassa Édesapja a megtakarítást,
esetleg egy egyszeri díjas befektetést ajánl fel.
Édesapja döntésével ráér a meglévő életbiztosításának a lejáratáig.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem tudja és nem is célszerű a januári évfordulót megtartania, ha
ebben az évben nem okozott kárt, a bónuszfokozata október 1-től
emelkedni fog, ami annak köszönhető, hogy január 1-től pont a kilenc
hónap megfigyelési időszakkal azonos idő telt el. A már befizetett
díját a román felszámoló fogja visszatéríteni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjármű kötelező felelősségbiztosításoknál az elévülési idő öt
év, követelések tekintetében ez az időszak megszakadhat, a kezdete
módosulhat, kérjen személyes egyeztetést a MABISZ-tól. Mivel a
károkozás időpontjában nincs nyoma a jogtalan gépjárműhasználatnak,
(a károkozó rendelkezett az indítókulccsal és a gépjármű
okmányaival) nem történt rendőrségi feljelentés, a MABISZ csak az
üzembentartón hajthatja be a kifizetett kártérítési összeget. A
károkozóval személyesen, vagy polgári peres úton tudja rendezni az
Ön által megtérített összeget.