Kategória:
- Casco biztosítás
Kérdés:
Nem rég egy igen szerencsétlen helyzetbe kerültünk: autópályán egy 4-es ráfutásos baleset egyik köztes gépjárműve lettünk, azaz sérült az autó eleje, illetve hátulja is. A helyszínen a rendőrség az első autós kivételével a többi felet egyenlő arányban találta vétkesnek, így alapvetően tiszta a folyamat: az autóm elejét Casco-ra, a hátulját a mögöttem lévő KGFB biztosítására tudom rendezni. A dolog viszont jelentősen megbonyolódott azáltal, hogy egy fiatal, kevés futott km-rel rendelkező autóm van, így már az autó elejét ért sérülés miatt is (ami csak casco-ra tud rendeződni) gazdasági totálkárt mond a biztosítóm. Utána is olvastam a folyamatnak: roncsbörze, forgalmi érték, különbözet, stb. , ám a biztosító a kártalanítás segítsége helyett azon lovagol, hogy "a roncs is sérült". Valahol értem, hogy ez az ő szempontjukból azt jelenti, hogy a roncsbörzén egy esetlegesen nagyobb összeget is kaphattak volna (ergo kisebb különbözetet kellene nekem kifizetni), ha az autó hátulja nem sérült, mégis úgy gondolom, hogy ez már egy olyan dolog, amit az én kártalanításom után a két biztosítónak egymás között kellene lerendeznie.
Mivel sajnos nagyon úgy éreztem, hogy a fenti kgfb érintettség miatt húzza a biztosító az ügyet, így jeleztem, hogy az autóm hátulját is szeretném Casco-ra rendezni. A kérdésem viszont az, hogy ha már úgy is GTK az autó az elejét ért sérülések miatt, akkor nekem, mint ügyfélnek miért számít már, hogy a hátulja is megsérült? Nyertem, vagy buktam azzal, hogy úgy döntöttem, hogy Casco-ra csináltatnám meg a hátulját is? (gtk esetében úgy sincs mit javítani)
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Helyesen döntött, hogy cascora kéri rendezni a teljes kárt, biztosítójának kötelezős károk esetén is teljesítenie kell ügyfelei előzetes cascos kár igényeit. Gazdasági totál kár esetén a végeredmény ugyan az, kárkori értéken számol a casco és a GFB is. Ügyintézés és a kár mielőbbi megtérülése szempontjából előnyösebb cascora rendeznie a teljes kárt. Casco biztosítójának mindenképp fel kell vennie a kapcsolatot az okozó biztosítójával, ahol elszámolnak egymással, melynek eredményeként a cascora levont önrész egy rész is megtérül, visszautalásra kerül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 141 - 160 / 220Tisztelt Kérdező!
A jogalap elbírálásáig lehetőség van előzetesen cascora rendezni a kárt. Amennyiben a baleset időpontjában volt érvényes casco biztosításuk jelentsék be a kárt, a casco biztosítója nem utasíthatja el a kár rendezését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az autósiskolával kötött szerződés, az autósiskola biztosítása és a károkozás ismerete nélkül felelősen nem ítélhető meg, hogy jogszerű-e az autósiskola eljárása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A totálkáros gépjárműveket a biztosító felteszi a roncsbörzére és a legmagasabb árat kínáló partnerének kínálja azt megvételre. A kár időpontjában megállapított értékből (kárkori érték) a biztosító levonja a roncsértéket, a különbözet adja a kártérítési összeget. A kártérítés, amit a biztosító fizet és a roncs érték, amit a börzén legmagasabb licitet elérő vásárló fizet összesen fedezi a motor kárkori értékét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Elviekben kapnia kell egy értesítést biztosítójától, melyben kártérítési összegének tételes elszámolása található. Az értesítés tartalmazza az összes levonást, annak okát és összegét. Az Allianz Casco Light biztosítása egyes alkatrészek cseréjénél limitálja az arra fordítható összegeket, illetve meghatározza a javításra elszámolható óradíjak mértékét is. Kérdésére pontos választ csak a biztosító értesítő levele adhat amit, ha nem kapott meg, ki kell kérnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a casco biztosítása megkötésének időpontjában sérült volt a szélvédő, annak nyoma van az ajánlaton és szerepelnie kell záradék formájában a kötvényen is. Kifogással élhet biztosítója felé, ha casco szerződésének időpontjában szélvédője sértetlen volt és kizárások nélkül jött létre biztosítási szerződése.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Totálkár esetén először a kárkori értéket határozza meg a biztosító az Allianz casco biztosítás Ügyféltájékoztató és Általános szerződési feltételek lent kiemelt pontja alapján. A kárkori értékből a biztosító levonja a szerződésben vállalt önrészt és az évfordulóig esedékes biztosítási díjat.
14.1.b. A kárkori érték megállapítása az Eurotax értékelési módszerrel – a biztosítási esemény napján érvényben lévő belföldi eladási (használt) árjegyzés (katalógusérték) alapján, a biztosított jármű pontos kivitele, műszaki és esztétikai állapota, kártörténete és futásteljesítménye, valamint az aktuális piaci értéket befolyásoló értékmódosító tényezők figyelembe vételével – történik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hibás javításból eredő károkat a casco biztosítás nem fedezi, azt vagy garanciában rendezi a szerviz vagy, ha a javítónak van szerviz felelősségbiztosítása, arra jelenthető a kár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha történt kár kifizetés, akkor az befolyásolja a casco bónuszát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha károkozó nem ismert és van casco biztosítás, csak cascora rendezhető a kár. Ez esetben két kárról van szó, tehát a biztosító mind két kár esetében levonja az önrészt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kulcs elvesztése nem számít biztosítási eseménynek, így a biztosító nem térít, de a szerződőt a feltételek szerint többek között az alábbi kötelezettségek terhelik:
- A biztosított/szerződő lopáskár tekintetében köteles különösen, de nem kizárólagosan: mindazon zárakat, eszközöket, berendezéseket (a gépjármű gyújtáskapcsolóját is ideértve) haladéktalanul kicseréltetni, illetőleg megjavíttatni, amelyeknek kulcsához illetéktelenek biztosítási esemény (lopás, rablás vagy ezek kísérlete, rongálás) vagy nem biztosítási esemény (elvesztés, a járműtől elkülönítetten tárolt kulcs eltulajdonítása stb.) útján hozzájuthattak, vagy amelyek bármilyen egyéb okból (pl. kopás miatt) az eredeti kulcsok nélkül is működtethetővé váltak.
- A biztosított, illetőleg a szerződő a változástól számított 15 napon belül, írásban köteles a biztosítónak bejelenteni ha a jármű nyitásához és indításához szükséges tartozékok (kulcsok, indítókártyák stb.) bármelyikének elvesztését, ellopását, pótlását, másolását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Többféle azonosított módon lehetősége van bejelenteni adattörlési igényét, amit úgy fogunk tekinteni, hogy egyúttal az alkuszi megbízását is visszavonta valamennyi általunk kezelt biztosításra.
Ez történhet:
· rögzített vonalon, ha felhívja az ügyfélszolgálatunkat a lenti telefonszámon, vagy
· CLB Ügyfélkapujába belépve üzen nekünk, vagy
· ide kattintva üzen nekünk: Üzenjen nekünk >>
· postai úton írásban üzen nekünk, vagy
· faxon írásban, vagy
· személyesen ügyfélszolgálataink egyikén
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az évforduló napját megelőző 30. napig van lehetősége felmondani kötelező/casco biztosítását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az okozó biztosítójától kell igényelnie az időarányos díj megtérítését, ami a kár időpontjától a casco biztosításának évfordulójáig jár. Ez nem visszatérítés, casco biztosítója feltételszerűen vonta le ezt az összeget a kártérítéséből, az okozó biztosítójának kell ezt a többletköltséget a casco kárelszámolással bizonylatolva megtérítenie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, lehetséges.

Kármegelőzési kötelezettség körében felmerülő költségről van szó, nem érinti a bónuszát, ezért nem, más egyéb okok miatt indexálhat a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ez egy jogi kérdés, így nem áll módunkban segítséget adni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Casco bónusz tekintetében nincs egységes szabály, a biztosítók saját üzletpolitikájuk szerint alkalmazzák a hozott elért bónuszokat. A legtöbb biztosító a kötelező felelősségbiztosításban elért bónusz osztályt konvertálja, érvényesíti új casco szerződés kötések esetén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Be kell jelentenie a casco biztosítójánál a kárt, a kulcsok elvesztését, kártérítésnél az önrész biztosítótól függően a választott százalék, vagy 50%. Az önrész mértéke a biztosítási feltételekben szerepel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ennyi információ kevés a motorkerékpárról, ha van a vásárolandó motornak eurotax besorolása és forgalmi rendszáma, akkor van esély a casco biztosításra.