Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Olyan ügyben kerestem Önöket, hogy a héten kettő cserép leesett a ház melletti garázs tetejére (hullámpalára) ami összetört és ráesett a bent álló személygépkocsira. A házbiztosításban benne van a "biztosított vagyoncsoport"-ban külön a "gépjármű biztosítás" 10.000.000 ft-ig így bejelentettem a házbiztosítójánál. Sajnos nagy kapkodásban gyorsan kiálltam a kocsival, hogy ne legyen nagyobb baja és nem készítettem róla fényképeket törmelékekkel együtt. Pár napra rá kijött a kárfelmérő és csinált fényképeket, jegyzőkönyvet, de addigra ki lettek pótolva a cserepek, mert nagy esőzés volt utána. Megemlítette, hogy itt jobban a meteorológia dönti el, hogy volt-e szél ami lefújhatta a cserepeket a garázsra. Mondta, hogy a személygépkocsihoz várható még egy kárszakértő külön és addig nem vihetem javításra. Mire készüljek lelkileg?
Köszönöm válaszukat előre!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A viharkár elbírálásánál a biztosítók valóban az OMSZ meteorológiai adatait veszik alapul annak eldöntésére, hogy a kár idején és helyszínén viharos szél volt-e. Mindazonáltal ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel: a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 801 - 820 / 2612Tisztelt Kérdező!
Jelentse be a kárt biztosítójának minél előbb. Van amelyik biztosítónál a kerti ingóságokra külön kiegészítő biztosítást kell kötni, így meg kell nézni, hogy mi szerepel a biztosítási feltételekben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lakatlan épületet nem lehet biztosítani, illetve csak magyarországi címmel rendelkező személy vagy cég lehet vagyonbiztosításoknál a szerződő.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felújítási munkákból eredő károk megtérítését a kivitelezőtől, vagy ha rendelkezik ilyennel, az ő felelősségbiztosítására lehet kérni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások csak a balesetszerűen bekövetkezett károkat térítik meg, így ilyen jellegű biztosítást nem tudunk ajánlani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

A károsult az okozó biztosítója felé élhet kifogással, mindennemű kárigényt a KGFB törvény alapján az okozó biztosítójának kell rendeznie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Vélhetően nincs elég információja a jogalap elbírásához a biztosítónak, ezért kéri az okozói nyilatkozatot. Mielőtt közvetlenül érvényesítené kárigényét, javaslom ügyvéd közreműködésével még egy lehetőséget adni a károkozónak a nyilatkozatok megtételére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kötelező biztosítás megkötéséhez szükségesek a jármű adatai (gyártási év, típus, forgalombahelyezés ideje stb.), valamint az Ön személyes adatai.
Amennyiben évfordulós váltást szeretne, akkor az előzménybiztosítás adataira is szükség van.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az utazási irodák rendelkeznek kötelező felelősségbiztosítással az ilyen esetekre. Náluk érdeklődjön a kártérítéssel kapcsolatban.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, hogy jelentse be a kárt a biztosítójánál, a kiérkező kárszakértő felméri, hogy mi okozhatta a kárt és hogy fedezi-e azt a lakásbiztosítása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben a helyzetben a szlovákiai rendőrség az illetékes hatóság, nem a magyar, feléjük bejelenteni nem szükséges az esetet. A továbbiakról a biztosítója fogja értesíteni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a hirtelen fellépő, balesetszerű károkat téríti, az elhasználódásból, kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra nem terjed ki a fedezete. Javasoljuk, hogy jelentse be a biztosítónál a kárt, a kiérkező kárszakértő majd felméri és a helyzetet és megállapítja, hogy fizet-e a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjármű felelősségbiztosításra fizeti az okozott kárt a biztosító. Cascora a biztosítási feltételek alapján térít a biztosító, csak jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás estén mentesül a kár kifizetés alól. Ha a gépjárművet vezető személynek rendben volt a jogosítványa és nem szándékosan okozta a kárt, illetve bizonyíthatóan nem jogellenesen vezette a gépjárművet, a biztosító nem utasíthatja el a kár rendezését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás csak a forgalomból való kivonás ideje alatt szüneteltethető, amennyiben volt olyan időszak az adásvétel kezdetétől, amikor gépjárműve nem volt kivonva a forgalomból, számíthat fedezetlenségi díjra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A javítás idejére a biztosítók általában (bizonyos feltételek mellett, guruló költség levonásával) megtérítik a kölcsönzött bérautó költségét. Ehhez igazolni kell, hogy feltétlenül szükséges a csereautó igénybevétele. Javasoljuk, hogy érdeklődjönenek a biztosítónál erről a lehetőségről.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a felelősségbiztosítás a szerződésben foglalt limit erejéig fedezi a szomszédoknak okozott kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A társasházi biztosítás alapvetően a ház közös tulajdonát védi (közös használatú épületrészek, pl. falak, tető, vezetékhálózat, lépcsőház és pince), de köthető olyan szerződés is, ami a közös tulajdonú ingatlanrészeken kívül a lakásokra is kiterjed. A lakásbiztosítás ingatlan fedezete csak a lakáson belüli károkat érinti. Érdemes felkeresni a közös képviselőt és nála érdeklődni, hogy a ház biztosítása pontosan milyen fedezeteket tartalmaz.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítónál lehetősége van fellebbezni a döntés ellen és ismételt szemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ennek biztosítására nincs lehetőség.