Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Egy figyelmetlenség miatt gépjárművemen a kgfb-szerződést díjnemfizetés miatt felmondták. A felmondás és az újrakötés közötti mintegy két hónap telt el. A felmondást követően, de még az újrakötés előtt nagyjából "félidőben", azaz egy hónap körül a gépjárművet a forgalomból ideiglenesen kivontuk. Az újrakötéskor annak rendje és módja szerint a teljes díjat - fedezetlenségi díjjal együtt - megfizettük, majd a szerződés életbe lépését követően jeleztük az ideiglenes kivonás tényét. A biztosító csak a biztosítási díjat fizette vissza - azt teljesen jogszerűen, teljes egészében -, azonban a fedezetlenségi díj vonatkozásában arról a közel egy hónapról, amelyre a fedezetlenségi díjat megfizettük, de egyébként a gépjármű ki volt vonva a forgalomból, nem rendelkezett. Meglátásom szerint arra az időszakra - tekintettel arra, hogy meglévő biztosítás esetén az ezen időszakra járó biztosítási díjat sem kellett volna megfizetni - a fedezetlenségi díj sem értelmezhető, de a jogszabályban erre irányuló utalást nem találtam. Nem járna vissza időarányosan az erre az időszakra megtérített fedezetlenségi díj is?
Várom megtisztelő válaszát.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Ahogy a biztosítási díj, úgy a fedezetlenségi díj is időarányosan visszajár, ha az ideglenes forgalomból való kivonás időszakára is fizettek. Ezt az összeget a biztosítójától kell kérnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 141 - 160 / 2684Tisztelt Kérdező!
Fő szabály szerint a biztosítók olyan károkra fizetnek, amelyek hirtelen fellépő, balesetszerű eseményből következtek, például egy vihar megrongálta a tetőt. A kivitelezési hibából vagy elhasználódásból fakadó károkra nem terjed ki a fedezet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A roncsot nem kötelező eladnia a nyertesnek, azt meg is tarthatja, értékesítheti másnak is, a biztosító a biztos vevő tudatában az így kiszámolt összeget téríti meg, így jelezze felé mindenképp az eladást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Magának a kárkifizetésnek nem feltétele a rendőrségi határozat, a jogalap megállapításának viszont igen.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárigényt általában azonnal kell jelezni a biztosító felé, amikor megtörtént a baleset. Nézze meg a biztosítási feltételeket.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kár elbírálásához szükséges valamennyi okirat biztosítóhoz történő beérkezésének időpontjától (év, hó, nap) számított 15 napon belül esedékes a szolgáltatás. Ha a biztosított igazoló okiratot tartozik bemutatni, vagy nyilatkozattételi kötelezettség terheli, a határidőt attól a naptól kell számítani, amikor az utolsó irat, nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett.
A szerződő (biztosított) kérheti, hogy a biztosítási szolgáltatást postai átutalással teljesítse a biztosító. Ebben az esetben a 15 napos teljesítési határidőbe a biztosító által teljesített postai befizetés és a posta általi kifizetés közötti időtartam nem számít be.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A CLB ügyfélkapujába belépve tudja feltölteni a hiányzó dokumentumokat. A casco bonus igazolást az előző biztosítójától tudja lekérni.
Ha elakadna, akkor az oldalunk jobb alsó sarkában található chat ikonra kattintva kérhet segítséget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jelentse be a biztosítónak minél előbb. Általánosságban 2 napon belül a kár észlelésétől be kell jelenteni a biztosító felé és elküldeni a kárról készült minden dokumentációt. Szerencsésebb még azelőtt felvenni a kapcsolatot a biztosítóval, hogy a helyreállítás megkezdődne.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Alapesetben a kazán meghibásodására csak abban az esetben terjed ki a biztosítás fedezete, ha vihar vagy villámlás okozta a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Általános eljárás a biztosítóknál, hogy 2 napos kárbejelentési határidőt szabnak (lakásbiztosításoknál is). Méltányossági kérelem alapján megpróbálhatja megfizettetni a kárt. Írjon egy hivatalos panaszlevelet, amelyben részletezi a történteket. Ebben a levélben hivatkozzon arra, hogy nem volt lehetősége időben bejelenteni a kárt technikai nehézségek miatt. Ha a biztosító nem hajlandó együttműködni, panaszt tehet a Magyar Nemzeti Banknál (MNB), amely felügyeli a biztosítók tevékenységét Magyarországon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amikor egy lakás biztosítója kártérítést fizet a biztosítottnak (a beázott lakás tulajdonosának), jogosult lehet visszakövetelni a kárért felelős személytől a kifizetett összeget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A KKNYR azonosítót a biztosító által küldött évfordulós értesítőn, vagy már felmondott biztosítás esetén a törlési értesítőn találja meg. A kalkuláció során egyébként üresen is hagyhatja a mezőt, ha nem tudja az azonosítóját.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel volt biztosítása, emiatt károkozás esetén a biztosítója fog Ön helyett fizetni. Ezt nem kell kifizetnie. Kifizetés összegével kapcsolatban fellebbezhet a biztosítójánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérését továbbított az ügyfélszolgálatunknak, akik hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Melléképületnek számít a nem lakhatásra kialakított helység, ami önálló bejárattal rendelkezik, így ez nem képzi a ház részét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérhet jelszóemlékeztetőt az ügyfélkapu belépési oldalán.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a kárkifizetés már lezárult, így az autó eladását nem befolyásolja a múltbéli baleset.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben beszéljen a közös képviselettel, mert ők intézik a társasház biztosítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön biztosítója az építési engedélytől függetlenül fizetni fog Önnek esetleges tűz esetén, ha a lakása be van biztosítva.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A Groupama biztosíttótól tud igazolást szerezni a kármentes évekről.