Kategória:
- Kárrendezés
Kérdés:
Családi házunk emelet-ráépítési munkálatainál építési-szerelési biztosítást kötöttünk az egyik biztosítónál, melyet később az építkezés befejeztével lakábiztosításra váltottunk ugyanannál a biztosítónál. Az alsó fürdőszobánál a gipszkarton felhelyezése során teljes keresztmetszetében átfúrták az egyik csövet, ahol a víz a használatbavételt követően folyamatosan szivárgott. Mivel egy viszonylag lassabb folyamatról volt szó, a fal átnedvesedése fokozatosan következett be, így a kár nagysága csak több mint egy év után vált láthatóvá. A fal teljesen átázott, a ház külső felületén is le kellett szednünk a szigetelést egy részen, hogy a száradás biztosított legyen, illetve a házon belül a feltárás miatt falbontásra volt szükség. A fal salétromosodott, a szakember szerint előfordulhat, hogy teljes egészében soha nem lehet majd tökéletesen helyreállítani. A hiba felfedezése után a csövön keletkezett lyukakat a kivitelező betömte. A biztosító kárszakértőt küldött ki, majd azt a választ kaptuk, hogy biztosítási esemény okozta károsodás nem volt azonosítható, biztosítási esemény nem történt. Az általunk becsült kár 150.000 Ft. Az építési-szerelési biztosításnál azt olvasom, az elévülési idő 1 év. Érdeklődni szeretnék, hogy ilyen esetben, úgy, hogy folyamatosan biztosítva voltunk, és a mai napig fizetjük a biztosítást, valóban semmilyen címszó alatt nem jár nekünk kártérítés? Válaszukat előre is köszönöm. Üdvözlettel: Attila
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A konkrét esetet csak leveléből ismerjük, nem tudjuk, hogy milyen biztosítással rendelkezik, illetve mit tartalmaznak a kötvényéhez tartozó biztosítási feltételek idevonatkozó rendelkezései, ugyanis a kárrendezés minden esetben a biztosítási feltételekben leírtak alapján történik.
Az Ön által leírt káresemény véleményünk szerint a kivitelezés során történt felelősségi hiba következménye. Mint írta, az építési-szerelési biztosításnál az elévülési idő 1 év. Amennyiben ez letelt, véleményünk szerint kártérítési igényével közvetlenül a kivitelezőhöz kell fordulnia.
Mivel a lakásbiztosításon belül kötött építés-szerelés kiegészítő biztosítás fedezetének a tartama és elévülési ideje is eltelt már, a továbbra is élő lakásbiztosítás fedezeti kör már nem terjed ki a megszűnt kiegészítő biztosítás kockázataira. Amennyiben a kárszakértő véleményével nem ért egyet, lehetősége van a biztosítónál új kárszemlét kérni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 161 - 180 / 2629Tisztelt Kérdező!
A Malusz 2 fokozatban egy évig marad, ezt követően pedig minden balesetmentes év után általában egy fokozattal javul a besorolás. A következő évforduló után emelkedni fog a biztosítás díja, erről a biztosító fogja tájékoztatni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco biztosítási feltételekben a biztosítók a jogszerűséget vizsgálják, mentesülnek a kár kifizetése alól, ha a kárt jogellenesen, szándékosan, vagy súlyosan gondatlan magatartással, a szerződő, vagy a biztosított, a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozója, vagy az a jármű használatával együtt járó munkakört betöltő alkalmazottjuk, tagjuk vagy megbízottjuk okozta. Ettől függetlenül lehetnek kivételek, be kell kérni a munkáltatótól a biztosítási feltételeket.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem ismerjük a pontos körülményeket, így nem áll módunkban érdemi
választ adni.
Ha nem ért egyet a kárrendezéssel, lehetősége van a biztosítónál
megfellebbezni a döntést és új elbírálást kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a
Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap:
www.mnb.hu/bekeltetes).
A Pénzügyi Békéltető Testület feladata az ilyen vitás ügyekben állást
foglalni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nincs és nem is lehet hivatkozási alap az értékcsökkenés kiszámításánál, hogy az adott gépjárművet milyen formában üzemeltették.
Az értékcsökkenés jár, ha csak nem extrém módon haladták meg, illetve lépték túl az átlagos futásteljesítményt, vagy korábbi károkból eredő sérüléseket szakszerűtlenül javították meg.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, minden esetben az assistance szolgáltatás igénybevételéről számlát kell bemutatni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A javítást követően, amint a biztosító rendezte a kárt kérhető és kérnie is kell az értékcsökkenés térítését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

A GFB törvény alapján az EGT országokból és Svájcból hozott kárelőzményi igazolást veszik figyelembe a biztosítók. A Brexit következményeként az Egyesült Királyságból hozott kárelőzményi igazolásokat a KGFB-ben a továbbiakban nem fogadják el.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a társasház biztosítás úgy kötődött, hogy kiterjed a közös tulajdonú pincerészekre is,
attól még nem biztos, hogy az ott tárolt vagyontárgyakra is nyújt fedezetet.
Ezt a fedezetet közös tulajdonú pincerészben tárolt vagyontárgyakra általában kiegészítő biztosításként kell megkötni.
Ha ezzel rendelkezik a társasház és Ön igazolhatóan rendelkezik egy lezárt területtel, mely a biztosítási feltételben szabályozott
betörésvédelmi szintnek megfelelő valamennyi védelmi előírásnak megfelel, terjedhet ki a biztosítási fedezet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítást a biztosítási évfordulót megelőző 60. és 30. nap között vagy minden év márciusában lehet felmondani. Ha nem ért egyet a biztosító döntésével, akkor lehetősége van a biztosítónál fellebbezni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a biztosító eljárásával, akkor lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a társasház biztosítás úgy kötődött, hogy kiterjed a közös tulajdonú pincerészekre is, attól még nem biztos, hogy az ott tárolt vagyontárgyakra is nyújt fedezetet.
Ezt a fedezetet közös tulajdonú pincerészben tárolt vagyontárgyakra általában kiegészítő biztosításként kell megkötni.
Ha ezzel rendelkezik a társasház és Ön igazolhatóan rendelkezik egy lezárt területtel, mely a biztosítási feltételben szabályozott betörésvédelmi szintnek megfelelő valamennyi védelmi előírásnak megfelel, terjedhet ki a biztosítási fedezet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben nem lesz újabb károkozása, úgy a bonus malus besorolása idővel visszakerül b10-be.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a biztosító által összeget elfogadta, így nincs lehetőség az összeg módosítására.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítás jogszerű felmondására az évfordulót megelőző 60. és 30. nap között van lehetőség. Ezen kívül kezdeményezheti a biztosítónál a méltányossági alapon történő felmondást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jelentenie kell a gépjármű kötelező felelősségbiztosítójának az okozott kárt, mellékelve a parkolóház üzenetét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lehetősége van a biztosítónál fellebbezni és újbóli kárfelmérést kezdeményezni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hagyatéki eljárás lezárulásától kezdve rendelkezhet az örökös sajátjaként a járműről - ekkor történhet meg a kötelező biztosítás megkötése.