Kategória:
- Kárrendezés
Kérdés:
Családi házunk emelet-ráépítési munkálatainál építési-szerelési biztosítást kötöttünk az egyik biztosítónál, melyet később az építkezés befejeztével lakábiztosításra váltottunk ugyanannál a biztosítónál. Az alsó fürdőszobánál a gipszkarton felhelyezése során teljes keresztmetszetében átfúrták az egyik csövet, ahol a víz a használatbavételt követően folyamatosan szivárgott. Mivel egy viszonylag lassabb folyamatról volt szó, a fal átnedvesedése fokozatosan következett be, így a kár nagysága csak több mint egy év után vált láthatóvá. A fal teljesen átázott, a ház külső felületén is le kellett szednünk a szigetelést egy részen, hogy a száradás biztosított legyen, illetve a házon belül a feltárás miatt falbontásra volt szükség. A fal salétromosodott, a szakember szerint előfordulhat, hogy teljes egészében soha nem lehet majd tökéletesen helyreállítani. A hiba felfedezése után a csövön keletkezett lyukakat a kivitelező betömte. A biztosító kárszakértőt küldött ki, majd azt a választ kaptuk, hogy biztosítási esemény okozta károsodás nem volt azonosítható, biztosítási esemény nem történt. Az általunk becsült kár 150.000 Ft. Az építési-szerelési biztosításnál azt olvasom, az elévülési idő 1 év. Érdeklődni szeretnék, hogy ilyen esetben, úgy, hogy folyamatosan biztosítva voltunk, és a mai napig fizetjük a biztosítást, valóban semmilyen címszó alatt nem jár nekünk kártérítés? Válaszukat előre is köszönöm. Üdvözlettel: Attila
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A konkrét esetet csak leveléből ismerjük, nem tudjuk, hogy milyen biztosítással rendelkezik, illetve mit tartalmaznak a kötvényéhez tartozó biztosítási feltételek idevonatkozó rendelkezései, ugyanis a kárrendezés minden esetben a biztosítási feltételekben leírtak alapján történik.
Az Ön által leírt káresemény véleményünk szerint a kivitelezés során történt felelősségi hiba következménye. Mint írta, az építési-szerelési biztosításnál az elévülési idő 1 év. Amennyiben ez letelt, véleményünk szerint kártérítési igényével közvetlenül a kivitelezőhöz kell fordulnia.
Mivel a lakásbiztosításon belül kötött építés-szerelés kiegészítő biztosítás fedezetének a tartama és elévülési ideje is eltelt már, a továbbra is élő lakásbiztosítás fedezeti kör már nem terjed ki a megszűnt kiegészítő biztosítás kockázataira. Amennyiben a kárszakértő véleményével nem ért egyet, lehetősége van a biztosítónál új kárszemlét kérni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 441 - 460 / 2629Tisztelt Kérdező!
Az útlemondás biztosítás arra nyújt fedezetet, ha a biztosítottal vagy közvetlen hozzátartozójával történik baleset, súlyos betegség, és a biztosított emiatt nem tud elutazni. Járattörlésre vagy egyéb, légi közlekedéssel kapcsolatos fennakadásra nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A más által okozott kárra a károkozó biztosítása nyújt fedezetet, ebben az esetben tehát a pizzafutár biztosítására kell bejelenteni a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel az Okmányiroda a jogviszony kezdetét az elhalálozás időpontjával jegyezte be és ezzel az időponttal a gépjármű forgalomból való kivonása is megtörtént, és mind ez kötelező felelősségbiztosítás nélkül, nincs teendője az újra forgalomba helyezés időpontjáig.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco szerződésekben általában egy fix és egy százalékos önrész szerepel, kár esetén pedig a biztosítók jellemzően a magasabb összeget érvényesítik. Azonban mivel nem ismerjük, pontosan milyen önrésszel lett megkötve a biztosítás, javasoljuk, hogy nézzen utána a megkötött szerződésben. Kifogás esetén pedig a biztosító felé élhet fellebbezéssel. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A vízkár általában szerepel a lakásbiztosítások fedezetei között, így próbálja meg bejelenteni a biztosítójánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a kalkuláció során fel kell tüntetnie a károkozást az okozó jármű kategóriájával és rendszámával együtt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ezt sajnos nem áll módunkban megjósolni. Ha azonban a fal a bejelentés óta omlott le, a biztosító figyelembe veszi, hogy a károsult a kárenyhítési kötelezettségének (a már bekövetkezett kár hatásainak csökkentése, a további károk megelőzése) eleget tett-e.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

A biztosítási feltételek egyértelműen rendelkeznek a kockázatkizárásokról és a mentesülésekről. A kizárások a vezető személyét illetően általában a jogszerűséget vizsgálja: jogszerű vezetőnek olyan személy minősül, aki a szerződő vagy a gépjármű felett rendelkezésre jogosult személy tudtával és beleegyezésével vezeti a gépjárművet. A mentesülések a szándékos és súlyos gondatlanságot vizsgálják. A casco feltételek nem írják elő a jogszerű vezető minősítésekor az írásbeliséget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Magyarországi utasbiztosító biztosítottja az lehet, akinek állandó lakóhelye Magyarországon van (egyes biztosítók esetében elfogadott, ha az Európai Unió országaiban, illetve Svájc, Norvégia, Liechtenstein), a lakóhelye szerinti országban érvényes kötelező egészségbiztosítással rendelkezik és a szerződés megkötésének időpontjában Magyarországon tartózkodik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a kár a felső szomszéd lakásából ered, akkor a Ptk. rendelkezései szerint ő köteles állni a beázás okozta kár helyreállításának költségeit. Ha a szomszédjának van lakásbiztosítása, arra megpróbálhatja bejelenteni a kárt, azonban kérdéses, megtéríti-e a biztosító, ugyanis a lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező káreseményekre (tűz, elemi károk, viharkárok) nyújt fedezetet. Az elhasználódásból, felújítás hiányából eredő károkra nem terjed ki a fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Meghatalmazás híján lényegtelen, hogy a munkavállaló vagy a házastársa vezette az autót, a kárért az üzembentartó felel. Ha a céges autó egy munkavállaló használatában van, akkor a feltételeket és a károkozás szankcióit a munkaszerződésnek kellene rögzítenie (pl. hogy károkozás esetén a munkavállaló köteles-e megfizetni az önrészt).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítást csak az üzembentartó nevére lehet megkötni, így Ön csak azután tudja, miután megtörtént az üzembentartó-váltás. Javasoljuk azonban, hogy minél előbb történjen meg az ügyintézés, ugyanis ha az autó forgalomban van, akkor minden egyes kötelező biztosítás nélküli napra fedezetlenségi díj lesz felszámolva. A kötelező biztosítás megkötéséig természetesen nem közlekedhetnek vele.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a huzat miatt keletkezett károkat általában nem téríti meg. Az ajtó sérüléséért is a károkozó vagy annak felelősségbiztosítása fizethet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben a helyzetben a károkozó a lakásbiztosításának felelősségbiztosítás fedezetére rendezhetné a kárt, ha van neki. Ha nincs, nem ismeri el a felelősségét vagy nem tudják vele felvenni a kapcsolatot, akkor a polgári peres út lehetne a megoldás. Azonban ha Önöknek van casco biztosításuk, a gyorsabb kárrendezés érdekében elindíthatják náluk is a kárrendezést. A károkozó ismeretében a biztosító utólag rá fogja terhelni a teljes kártérítési összeget, az önrésszel együtt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, nézzék át, pontosan milyen fedezeteket tartalmaz a lakásbiztosításuk, de valószínűleg az alapkockázatok között szerepel a "Betöréses lopás, rablás, rongálás, vandalizmus" kockázat, ami fedezetet nyújt erre a kárra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás az ilyen jellegű káreseményt nem fedezi, az csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező károkat téríti meg. Mindenesetre érdemes lehet bejelenteni a kárt és kárszakértővel felmérni, hogy valóban a vonatforgalom okozta-e a repedést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító által küldött kárszakértő felméri a kár helyszínét, a kár mértékét, illetve az azt kiváltó okot is megállapítja (viharkárnál ehhez általában az OMSZ adatait szokták alapul venni arra vonatkozóan, hogy a kár időpontjában valóban vihar volt-e a környéken. A biztosítók általában az 54 km/h-s vagy annál nagyobb szélerősséget tekintik viharosnak).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, ellenőrizze, hogy minden más adatot megadott az oldalon a továbblépés előtt. Amennyiben így sem sikerül továbblépnie a kalkulációban és segítséget szeretne kérni a biztosításkötés befejezéséhez, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a 06-1-999-0620 telefonszámon, vagy kérjen visszahívást munkatársainktól a kalkulátor tetején található "Visszahívjuk" gombon keresztül.