Kategória:
- Casco biztosítás
Kérdés:
Történt velünk egy baleset, mely után a casco-s kárrendezésnél az autónkat gazdasági totálkárossá minősítették. Mi szeretnénk megjavíttatni az autót, de ez talán most mindegy is. Hívogattuk a biztosítót, hogy tudnak-e már számokat mondani, mire az egyik hívásnál azt mondták, hogy megvan a roncsérték, ami 310eFt, de még nincsenek meg a papírok. Eltelt egy kis idő, és hívtuk megint őket, mire egy másik ügyintéző azt mondta, hogy a roncsérték 515eFt. Kérdeztük, hogy ez hogyan lehetséges, azt mondta, hogy a múltkori érték még nem volt végleges, a kárszakértőjük még felülbírálhatja az összeget. Ezt nem igazán értjük, ha ez az összeg a roncsbörze eredményét jelenti. Ma megjött a hivatalos levél az 515eFt-os összeggel, és a leírásban azzal a szöveggel, hogy kihez fordulhatunk ha el akarjuk adni a roncsot, és hogy ha nem veszik meg tőlünk a jelzett összegért, akkor a biztosító kifizeti az általa jelzett roncsérték és a roncsfelvásárló által adott ár különbözetét. Ez nekem olyan, mintha arra játszana a biztosító, hogy úgyse adom el roncsként, mert túl jó ahhoz az autó, vagy mert elárultuk a kárfelvevőnek, hogy nem akarjuk stb. és jól megemeli a roncsértéket, hogy kevesebbet kelljen fizetnie.
Hogyan járhatunk utána a roncsbörzés eredménynek, ha a megadott felvásárló is összejátszik a biztosítóval? Kötelezi a roncsbörzés eredmény a biztosítót arra, hogy ezt az összeget használja?
Előre is köszönöm a válaszukat!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A roncs a biztosító által jelzett összegért kvázi elkelt, aki az utolsó ajánlatot tette, annak záros határidőn belül a roncsot át kell vennie. Önnek lehetősége van a roncsot megtartani, de a biztosító, mivel konkrét árajánlatot kapott nem számolhat más összegen.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1741 - 1760 / 2529Tisztelt Kérdező!
Ügyével kapcsolatban felkerestük a biztosítót, kollégánk hamarosan jelentkezni fog a megadott elérhetőségen. Válaszadásig szíves türelmét kérjük.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a balesetszerűen bekövetkező káreseményeknél nyújt fedezetet. Egyetlen biztosítás kockázati köre sem terjed ki a felújításokra, korszerűsítésekre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Csak annak a biztosításnak a Bonus Malus besorolása fog változni, amely a balesetben érintett, de a másik két biztosításának jövő éves díjára is hatással lehet a történt károkozás, a károkozói szorzó miatt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a vízelfolyás a vízóra előtt történik, az a vízművek felelőssége, velük kell rendeznie a kárigényt. Amennyiben a csőtörés (elfolyás) az óra után történt, az viszont az Ön lakásbiztosításának a kockázatába tartozik. Javasoljuk, a vízművekhez történt bejelentés mellett jelentse a lakásbiztosítójához is, mivel jelenleg még nem tisztázott a tényleges hiba. A kártérítés maximuma egyébként összességében (vízművek és biztosító) nem haladhatja meg a tényleges kár nagyságát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérdésével kapcsolatosan forduljon az Aegon ügyfélszolgálatához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Klasszikus életbiztosítások esetén, a biztosító határozza meg a befektetési formákat. Itt a költségek levonása után megmaradó díjrész egy kisebb része a teljes veszélyközösségben bekövetkező haláleseti kifizetések alapjául szolgál, a nagyobbik díjrész lesz az alapja azoknak a kifizetéseknek, amelyeket lejáratkor kapnak meg az akkor életben lévő biztosítottak. Hagyományos biztosítások esetén a biztosítónak a vállalt szolgáltatást (a szerződésben előre meghatározott biztosítási összeg) akkor is teljesítenie kell, ha a befektetési eredménye elmaradna a várttól. A befektetési egységekhez kötött életbiztosítás esetében szemben a klasszikus életbiztosításokkal - a szerződő megválaszthatja, hogy az általa befizetett díj egy részét, az életbiztosítási díjtartalékot milyen típusú és kockázatú befektetésekbe helyezze el a biztosító. Fontos tudni, hogy a befektetési életbiztosításoknál a biztosító jellemzően nem vállal tőke- és hozamgaranciát a befektetésekre. Előfordulhat az is, hogy befektetéseink értéke csökken. A biztosítók az évfordulós levelekben tájékoztatják az ügyfeleiket a befektetési eredményekről.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás kockázatviselése nem terjed ki az építés, bővítés, átépítés alatt álló épületekre és épületrészekre, illetve az építkezés következtében fellépő felelősségi károkra. A biztosítás fedezete csak abban az esetben terjed ki az ilyen kockázatokra, ha a lakásbiztosítása tartalmaz az építés, bővítés és felújítás alatt álló épületekre szóló kiegészítő biztosítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Biztosítását az évfordulóját megelőző 60. és 30. nap között van lehetősége felmondani, helyesen járt el.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kártérítési összeget a biztosító a roncsra adott legmagasabb vételár ismeretében tud megállapítani. A biztosító a sérült gépjármű kárkori értékéből vonja le a roncsértéket, a különbözet a kártérítés. Roncsbörzén a sérült gépjárművek adatai három napig vannak kint egy egy licit alkalmával, hogy ezt meddig, hány alkalommal teheti a biztosító, az nincs szabályozva.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a balesetszerűen bekövetkező eseményekre nyújt fedezetet. A felújításokra, korszerűsítésekre nem nem nyújt segítséget a lakásbiztosítás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jogosítvány nélkül is meg tudja kötni a kötelező biztosítást a tulajdonos.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárszakértők a bejelentés sorrendjében mennek kárfelmérésre a helyszínekre. Mivel a kérdésből nem derül ki, milyen biztosítással rendelkezik, bővebb információt nem tudunk adni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt szemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: pbt@mnb.hu honlap: www.felugyelet.mnb.hu/pbt).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az okozó biztosítójától kell igényelnie az időarányos díj megtérítését, ami a kár időpontjától a casco biztosításának évfordulójáig jár. Ez nem visszatérítés, casco biztosítója feltételszerűen vonta le ezt az összeget a kártérítéséből, az okozó biztosítójának kell ezt a többletköltséget a casco kárelszámolással bizonylatolva megtérítenie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, lehetséges.

A gépjármű kötelező felelősségbiztosítást szabályozó törvény a gépjármű üzembentartóját kötelezi a biztosítás megkötésére, ha bármi nemű tartozása van, azt a biztosító új szerződés kötés estén is behajthatja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel nem biztosítást érintő kérdésről van szó, forduljon az erre szakosodott közigazgatási hivatalhoz.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kártérítési összeget az Ön által megadott bankszámla számra utalja a biztosító, vagy postai úton küldi ki a megadott címre. A biztosító szolgáltatása az igénybejelentést, az utolsó bekért irat beérkezését követő 15 napon belül esedékes.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Indokolnia és bizonyítania kell, dokumentumokkal, tanúvallomással, hogy mi az, ami a balesettel kapcsolatban felülírja korábbi elismerő nyilatkozatát. Sajnos, unokája egészségi állapota önmagában nem módosítja, nem mentesíti a felelősség alól, ha van a balesettel kapcsolatban új, a biztosító által nem ismert információ, azzal kezdeményezheti ügyének felülvizsgálatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel jelen esetben sem a károkozónak, sem Önnek, sem a társasháznak nincs biztosítása, csak megegyezéssel vagy peres úton orvosolható a probléma.