Kategória:
- Casco biztosítás
Kérdés:
Az alábbi kérdésemmel kapcsolatban kérem megtisztelő válaszát.
Van egy céges kisteher gépkocsink, amellyel soha nem okoztunk kárt és casco biztosítás terhére sem jelentettünk káreseményt. A cascot évfordulóra egy kedvezőbb díjat ajánló biztosítónál kötöttük meg, jelezvén, hogy B06 a casco besorolásunk. Ennek ellenére B0 alapdíjra állítottak be, ezt fizettették ki, mondván, hogy amíg nem érkezik meg a kártörténeti igazolás, addig nem módosítját az elvárt besorolásba. Az előző biztosító, akinél az elmúlt évben voltunk szerződéses viszonyban, végre kiállította a kártörténeti igazolást, melyben igazolták az elmúlt év kármentességét. Ennek hatására kizárólag egy bónusz fokozatot volt hajlandó a jelenlegi biztosító módosítani (b01), mert azt állítják, hogy ők így csak az utolsó év kármentességéről tudnak meggyőződni. Számomra ez teljesen érthetetlen, hisz tudomásom szerint a kártörténetben az utolsó évet tüntetik fel, és az addigi bonusz besorolást tényként kezelik. Nyilván nem is lehetnénk B06-ban az előző biztosítónál ha nem lettünk volna az azt megelőző években a korábbi biztosítónál is kármentesek. Kérem szíves válaszát, a helyzettel kapcsolatban, mert azt érzem szándékosan meg vagyunk tévesztve.
Előre is köszönöm válaszát!
Üdvözlettel:
K. Tamás
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Casco biztosításoknál a kártörténeti, bónusz igazolást a biztosítás, illetve a kármentességi időszak kezdetétől kell kérni, új biztosítója csak az igazolt időszak alapján állíthatja be bónuszát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1081 - 1100 / 2658Tisztelt Kérdező!
Z rendszámra a kötelező biztosítás kalkulátorunkban >> bármelyik partnerünknél tud KGFB-t kötni. Amennyiben a biztosítás megkötésében segítségre lenne szüksége, vegye fel bátran a kapcsolatot az ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók csak hivatalos megkeresésre adnak ki információt az ügyfelekről. A biztosítási kötvény tartalmazza az ehhez szükséges információkat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Munkagép biztosítást lehet kötni rá.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások fedezete nem terjed ki az ilyen jellegű károkra. Amennyiben rendelkezik casco biztosítással, akkor arra kérheti a kár rendezését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco fiatal gépjárműveknél nem avult értéken térít, ott nincs értékcsökkenés, a beépítendő gyári új alkatrészekre nem von le értékemelkedést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a szerviz jogosult a javítói tevékenységre és meghatalmazás alapján javít és a biztosító elfogadja a számláit, nem okozhat gondot a főtevékenység ként jegyzett vendéglátás a kár rendezésében.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a kárkifizetés nagysága nem haladhatja meg a tényleges kár nagyságát, ezért mindkét biztosító szolgáltatása a kárrendezésnél nem vehető igénybe. Bejelenthetik a kárt mindkét biztosítónál és választhatják az Önök számára kedvezőbb kártalanítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ennyire idős autóra sajnos nincs ilyen szolgáltatás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az üzembentartónak a biztosítása nem szűnik meg, azonban a tulajdonosváltást jelentenie kell a biztosítójának.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A korábbi tulajdonosnak az adásvételt követően le kell mondania a kötelező felelősségbiztosítását, mivel az csak szüneteltetve van. Az új tulajdonosnak pedig új biztosítást kell kötnie, amit szintén az ideiglenes kivonás miatt szüneteltetnie kell.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérdése nem biztosítással kapcsolatos. Javasoljuk, hogy forduljon a társasház közös képviselőjéhez.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az online kötésnél nem kötelező megadnia az azonosítót. A biztosítótól kért kártörténeti igazoláson rajta lesz az azonosító is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A probléma felfedezésétől fogva 2 napja van arra, hogy bejelentse a kárt a biztosító felé, majd ezután a kárszakértői vizsgálat alapján dönt a biztosító.
Amennyiben a kár szerkezeti hibából, elhasználódásból vagy korábbi kárból ered, akkor azt a lakásbiztosítások nem fedezik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az érvényes jogszabályok szerint be kell fizetniük a fedezetlenségi díjat, méltányosságot az adott biztosítótól, illetve az okmányirodától kérhetnek a forgalomból való kivonást illetően.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási évfordulót megelőző 60. és 30. nap között lehet felmondani. Az évforduló napja minden esetben az index levélen vagy a kötvényen szereplő dátum.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben lopáskockázatra is kiterjed a casco biztosítása, rendőrségi feljelentést követően a biztosítónak is jelentenie kell a kárt és az a feltételek szerint téríteni fog.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lehetősége van felmondani a biztosítást az évfordulót megelőző 60. és 30. nap között.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A keletkezett károkért az ott közlekedő zetorok és munkagépek üzemeltetői a felelősek, mindenképp velük kell felvenni a kapcsolatot. Amennyiben ők rendelkeznek felelősség biztosítással, arra kell bejelenteni a keletkezett károkat. Sajnos az Ön lakásbiztosítása az ilyen jellegű károkra nem nyújt fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jelentse be a kárt a biztosító felé, akik majd a kárszakértő felmérése után fognak dönteni az esetleges kárkifizetésről.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjármű eladása vagy üzembentartó váltása esetén a kötelező biztosítás felmondását a biztosítónál érdekmúlásra való hivatkozással kell kezdeményeznie. Amennyiben a CLB-n keresztül kötött szerződésével kapcsolatban ebben segítségre lenne szüksége, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.