Kategória:
- Casco biztosítás
Kérdés:
Sajnos az a helyzet áll fenn, hogy a céges autóm slusszkulcsa elveszett, a pótkulcs pedig kiderült, hogy nincsen meg. Így az a helyzet áll fenn, hogy azon túl, hogy az autót fel kell nyitatni, a szervízbe is el kell szállíttatni. Az autó jelenleg a cég saját mélygarázsában áll bezárva, innen ellopni nem tudják, persze, ha megtörténne, az tiszta számomra, hogy ennek a felelőssége nem a biztosítónál lenne, mert a lopáskár esetén nem tudnám bemutatni mindkét kulcsot, (sőt, ugyebár egyet sem). A kulcsvesztés miatt, ha jól tudom mindenképpen amúgyis ki kell cserélni a teljes zárat és új kulcsok kerülnek kiadásra. Ennek a költségét a casco biztosító a másik kulcs bemutatása mellett az önrész kifizetésének fejében alapesetben ha jól tudom fedezi (Jól az tudom ezt?). Az egyik kérdés az, hogy amennyiben a másik kulcsot sem tudja bemutatni a biztosított(mert nincsen meg, elveszett, egy gyűrűn volt a másik kulccsal, hasonló esetek), ilyenkor mi az eljárás? Fizet ettől még a biztosító? A felnyitás, elszállítás, zárcsere plusz új kulcsok költségeit milyen mértékben fedezi a biztosító? Fontos itt megjegyezni, hogy egy nagy multicég tulajdonában van az autó, minden díjfizetés és jogviszony értelemszerűen 100%-ban rendezett, visszaélés gyanúja, vagy bármi ilyesmi nem merülhet fel szerencsére. A másik kérdés: Mit és hogyan kell lejelenteni a biztosítónak? Nyilván nem szeretném az egész folyamat költségeit a cégre/magamra venni, mert az garanciális autó révén 4-500e Ft-ba kerülhetne akár. Köszönöm válaszát előre is tisztelettel! R
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Be kell jelentenie a casco biztosítójánál a kárt, a kulcsok elvesztését, kártérítésnél az önrész biztosítótól függően a választott százalék, vagy 50%. Az önrész mértéke a biztosítási feltételekben szerepel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1 - 20 / 2743Tisztelt Kérdező!
A CSÉB biztosítással kapcsolatos kérdésekkel és ügyintézéssel kérjük, forduljon az Alfa Biztosító ügyfélszolgálatához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás az ilyen jellegű káreseményt nem fedezi, az csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező károkat téríti meg, illetve egy kárigényt amúgy sem lehet, ilyen hosszú idő után érvényesíteni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Először is írásbeli felszólítást lehet küldeni a flottakezelő felé, majd hivatalos panaszt a biztosító felé. Ezután panaszt nyújthat be a MABISZ vagy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felé. Végső esetben jogi útra lehet terelni az ügyet, ügyvédi felszólító levél küldése után per indítható.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Tisztelt Kérdező!
Tűzkár esetén saját casco biztosítását is érdemes átnézni. Az épületben bekövetkezett károk estén a társasháznál érdemes érdeklődni, hogy milyen biztosítást kötöttek rá.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítónak jogában áll felmondania a szerződést évfordulókor, indoklás nélkül. Használja online kalkulátorunkat, ahol összevetheti a különböző biztosítók ajánlatit, így biztosan megtalálja a megfelelőt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha az Ön jelenlegi biztosítása M2 kategóriában van és eladja ezt az autót, akkor az új autóra kötött biztosítás is M2 kategóriában fog indulni, nem A0-ból. Amennyiben nem adja el a régi autót és vesz egy újat, akkor az új A0-ban lesz. A bónuszfokozat nem járműhöz, hanem a szerződő személyhez kötődik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ameddig az autó forgalomban van, és nincs lejelentve, hogy megsemmisítésre került, addig a biztosításra a fizetési kötelezettség élni fog.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás az ilyen jellegű káreseményt nem fedezi, az csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező károkat téríti meg. Ha nem biztos benne, hogy a vonatforgalom okozza a repedést, akkor érdemes lehet bejelenteni és felméretni kárszakártővel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben polgári peres eljárásban van lehetőség sérelemdíj igénylésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Érdeklődje meg saját biztosítójánál, hogy van-e lehetőség fedezetbővítésre. Más biztosítóknál ebben az esetben szerződésváltásra lenne szükség.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Új Casco biztosítás megkötésére bármikor van lehetőség, de a biztosítók jellemzően a kockázatvállalás megkezdésének napján vagy azt követően léptetik életbe az új szerződést. A korábbi szerződést az évforduló előtti 60. és 30. nap között van lehetősége felmondani, javaslom, hogy éljen a lehetőséggel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, amennyiben az adott biztosító nem zárja ki kifejezetten ezt az országot a fedezeti területből, úgy érvényes a biztosítás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos nem ismerjük a biztosítási szerződése pontos részleteit, érdemes lenne a K&H ügyfélszolgálatához fordulni ebben a kérdésben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Cascora történő kártérítés esetén nincs lehetőség értékcsökkenést kérni, részkárok esetén általában a biztosítók a kopó forgó alkatrészek kivételével 6-8 éves korig minden beépített alkatrészt új értéken térítenek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Állami Biztosító jogutódja ma az Allianz Hungária Biztosító Zrt.. Ők vették át az ÁB életbiztosítási szerződéseinek kezelését. Vegye fel velük a kapcsolatot az ügyben. Allianz ügyfélszolgálat elérhetőségei:
Telefonszám: +36 1 421 1 421 Web: www.allianz.hu Postai cím: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjármű-biztosítás ( KGFB) másoknak okozott kárt fedez, szerencsére nem történt közúti baleset, ezért kártérítés sem jár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a szervező összes útja törlésre kerül, ami egy biztosítási esemény, ezért jogosult kártérítésre a biztosítótól. Az Alfa biztosító közleménye szerint, a kárbejelentést a vagyonkar@alfa.hu címen kell megtenni a kötvényszámmal, az utazók neveivel, lakcímükkel és elérhetőségeikkel (telefon vagy e-mail). A biztosítónak az írásos kárbejelentésre 30 napon belül reagálnia kell.
A biztosítás felmondását a biztosítók szabályozzák, azonban ha felmondja a biztosítási szerződést, akkor az utazás elmaradásáért nem számíthat kártérítésre, csupán a biztosítási díj fog visszajárni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Érdemes lehet független gépjármű-kárszakértőt megbízni, vagy jogi képviselőt bevonni, aki segíthet Önnek a kárigény érvényesítésében akár polgári peres úton is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal.