Kategória:
- Életbiztosítás
Kérdés:
Idén februárban történt egy balesetem, egy nehéz zsákot kellett arrébb pakolnom, aminek következtében alhasi lágyéksérvem lett. Az emeléskor nagy fájdalmat éreztem és egy hangot is hallottam, tudtam, hogy baj történt. A sérvemet műteni kellett, a műtéten már túl vagyok, 1 hónap táppénzen is.
Rendelkezem egy kockázati életbiztosítással a Groupama biztosítónál, amely tartalmaz baleseti műtéti térítést. A szolgáltatás bejelentést megtettem, de a biztosító elutasította azt. Több levelezést váltottunk azóta, az utolsó válaszban az alábbiakat írják.
A GB761 jelű Releva Kockázati Életbiztosítási szerződés a jelen különös feltételek és a Groupama Biztosító Zrt. Életbiztosítási Általános Feltételei alapján jön létre. Az Életbiztosítási Általános Feltételek 3. paragrafus 13. pontja értelmében baleset: a biztosított akaratán kívül, hirtelen fellépő külső behatás, amelyből eredően a biztosított a bekövetkezésétől számított egy éven belül meghal vagy 2 éven belül végleges munkaképtelenséget, maradandó egészségkárosodást (rokkantságot) és/vagy azonnali múlékony sérülést szenved.
Hivatkozással a kórházi zárójelentésben, valamint a szolgáltatási igénybejelentésben leírtakra, megállapításra került, hogy a lágyéksérv egy zsák emelését követően alakult ki, mely esemény nem baleset, mivel nem a biztosított akaratán kívül, hirtelen fellépő külső behatás.
A fentiekre való tekintettel, jelen esetben szolgáltatási igénybejelentésének teljesítésére - korábbi álláspontunkat fenntartva - sajnos nincs lehetőség.
A segítségét kérném, mi a véleménye az esetről. Számomra abszurd, hogy ilyen indoklással akarják lerázni az ügyfeleket. Életem során nem ez volt az első nehéz dolog amit arrébb kellett raknom, és ezek után sem ez lesz. Nyilván nem gondoltam, hogy ez ilyen következménnyel jár. A biztosító ezek alapján, akkor ha én autóba ülök és elakarok utazni valahova, de véletlenül egy fának ütközöm és az miatt meg kell operáljanak, azt is elutasítaná olyan indokkal, hogy saját akaratomból ültem a járműbe? Nem minősíteném őket tovább.
Kíváncsian várom a válaszát,
Tisztelettel Kemény Veronika
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosítások feltétele pontosan meghatározza, hogy mi számít balesetnek. Általában a hasi sérv kialakulása nem számít baleseti sérülésnek, kivéve, ha a hasi sérv az egyébként ép hasfalat kívülről közvetlenül érő, egyszeri, extrém, mechanikus behatás következménye.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1441 - 1460 / 2653Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a kár bekövetkezés előtti állapot visszaállítását biztosítja. Korszerűsítési, valamint felújítási munkálatokra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elhasználódásból, valamilyen kivitelezési, szerkezeti hibából eredő károkra, valamint felújítási munkálatokra nem terjed ki sem a lakásbiztosítás, sem pedig a társasház biztosítása fedezete. Egyébként vagyoni károk esetében egy káreseményre csak egy kárkifizetés vehető igénybe.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítási szerződésekben köthető baleset biztosítás, biztosítótól függően, tartalmazhat csonttörés illetve baleseti műtéti térítés fedezetet. Hogy az Ön lakásbiztosítása tartalmazza-e ezeket a kockázatokat, arról a biztosítási kötvényéből győződhet meg.
Az életbiztosításokhoz köthető "közlekedési baleseti egészségkárosodás" kiegészítő biztosításnál biztosítási esemény az a bekövetkezett közlekedési baleset, melynek következtében a biztosított maradandó egészségkárosodást szenved.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A CSÉB biztosítással kapcsolatos ügyintézésért forduljon az Aegon Biztosító ügyfélszolgálatához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nincs jogszabályba foglalva a károkozói pótdíj, azt a biztosítók külön külön a saját üzletpolitikájuk szerint alkalmazzák. Érdemes évforduló előtt az index értesítőt követően tájékozódni a biztosítók díjairól, van ahol egy kár esetén nincs károkozói pótdíj.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjármű kötelező felelősségbiztosítást a vásárlás napjától kell megkötni. A biztosítást szüneteltetni csak az adott gépjármű ideiglenes kivonásával lehet, a fedezetlenségi díjat be kell fizetnie, minél előbb rendeznie kell biztosítását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Üzembentartó váltástól független a biztosító behajthatja a hátralékot, beleértve a fedezetlenségi díjat is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha magyarországi telephelyű a gépjármű, tehát Magyar forgalmi rendszámmal rendelkezik, akkor itthon kell megkötnie a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást, ami Kárpátalján is érvényes.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások/társasházi biztosítások a szerkezeti hibákból eredő károkra nem nyújtanak fedezetet. Kárigényével a probléma észlelésekor lett volna érdemes a kivitelezőhöz fordulnia, akinek a felelősségbiztosítására (ha rendelkezett vele) esetleg rendezhető lett volna a kár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a biztosító részéről a kárbejelentéstől számított 5 munkanapon belül nem történik meg a kár megszemlélése, a szerződő intézkedhet a javításról vagy a megsérült vagyontárgy helyreállításáról. Ilyen esetben a biztosítási eseménynek, illetve annak következményeinek a kárrendezési folyamat során történő igazolhatósága érdekében célszerű, hogy a sérült vagyontárgyak, a helyreállítást vagy kijavítást megelőzően, rögzítésre kerüljenek. Ennek módja, ha a szerződő a kockázatviselési helyről és a sérült vagyontárgyakról fényképfelvételeket készít. A kiszerelt, illetve kiselejtezett alkatrészeket, berendezéseket a biztosítóval történt előzetes egyeztetést követően, további 30 napig változatlan állapotban meg kell őrizni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók általában a kárhoz kapcsolható utolsó irat beérkeztét követő tizenöt napon belül utalják a kártérítést. Érdeklődjön, hogy mire van még szüksége a biztosítónak ahhoz, hogy a kárt rendezze.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárkifizetés a kárrendezéshez szükséges okiratok biztosítóhoz történt beérkezését követően 15 napon belül esedékes.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Minden változást, így a biztosított gépjármű értékesítését is jelentenie kell a biztosítónak. Érdekmúlásos törlés esetén a biztosító elszámol a többletdíjjal, az értékesítés időpontját követő időszakra befolyt díjat visszautalja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felújítási, korszerűsítési munkák során keletkezett károk esetében a lakásbiztosítás nincs fedezetben. Ha a kivitelező rendelkezik felelősségbiztosítással, úgy az fedezheti a keletkezett károkat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Vagyoni károk esetében egy káreseményre csak egy kárkifizetés vehető igénybe.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az utasbiztosítások az utazás megkezdése (pontosabban a kockázatviselés kezdete) előtt lemondhatók.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a felújítási munkálatokra, szerkezeti hibákból vagy elhasználódásból eredő károkra, valamint a karbantartás elmaradásából eredő károkra nem nyújt fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjármű kötelező felelősségbiztosítást az üzembentartónak kell megkötnie, a biztosítási kötelezettség őt terheli. A kötés folyamán kalkulátorunkban válassza ki, hogy „Üzembentartó és tulajdonos személye NEM azonos.”
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A vaddal való ütközést a casco biztosítás feltételei szerint fizeti a biztosító, casco biztosítójánál jelentse a káreseményt.