Veszélyek sora leselkedik a viharban autózókra
Útra dőlt fák, harminc centiméteres vízben csapdaként megbújó kátyúk, a hegyvidéki utakon pedig sárátfolyások nehezítik a szakadó eső mellett az autósok dolgát hatalmas viharok idején. Ezen kívül a városokban elromlanak egyes közlekedési lámpák, valamint lelassul a tömegközlekedés, sőt egyes járatok teljesen megállnak. Mit tehet szélvihar és szakadó eső idején az autós, aki nem szeretné összetörni, tönkretenni a kocsiját?
"Ilyenkor függőlegesen és vízszintesen is akadályozza az autóst a víz" - foglalta össze tömören a hirtelen jött hatalmas viharok okozta problémákat Havasi Zsolt, a Fővinform ügyeletese. Tapasztalataik szerint a kedd esti felhőszakadáshoz hasonló időjárás alatt "az autósok tudása és az ösztöneik" miatt egyértelműen lelassul a közlekedés Budapesten. "Elég csak arra gondolni, hogy a zuhogó víz miatt alig látnak ki a sofőrök a kocsijaikból" - tette hozzá Havasi.
Ennél is komolyabb balesetveszélyt képes okozni az úton elterülő, vagy azon átfolyó víz és sár. Amint a cikkben szereplő több fotón is jól látható, a csatornázott fővárosban is percek alatt teniszpálya méretű útszakaszokat és kereszteződéseket fed be összefüggő vízréteg, helyenként akár fél méter mélyen is. Az adott utcát vagy teret helyismeretük miatt rutinosan használók is képtelenek ilyenkor kikerülni a víz alatt rejtőzködő kátyúkat, amelyek kisebb kár esetén a gumit vagy a felnit teszik tönkre, nagyobb úthibák viszont a futóműben is kárt tehetnek.
Vízátfolyástól árokba borulni
A belvárosi részek mellett a kanyargósabb, kevésbé belátható útszakaszokon a lehulló ágak, vagy gyökerestül az aszfaltra dőlt fák okoznak komoly balesetveszélyt Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint. Hogy mennyi ilyen helyzetből alakult ki balesetveszély a mögöttünk álló viharos hetekben, azt megtippelni sem tudta Szentes. Egy példát azért mondott a nagyságrend érzékeltetésére: csak Veszprém megyében a néhány hete végigsöpört szélvihar idején 600 alkalommal hívták őket, nagyrészt széltépte fák miatt.
Szentes szerint legalább ekkora probléma a hegyes, dombos vidékeken és városrészekben az úton átfolyó víz és sár. Mindkettő könnyen irányíthatatlanná teszi a figyelmetlenül és túl gyorsan haladó autókat. A katasztrófavédelem szóvivője konkrét példákat is mondott: Győr-Moson-Sopron megyében egy autó a tetejére borulva az árokban kötött ki, miután megcsúszott a sáros úton, míg egy másik jármű szintén megsérült egy másik vízátfolyás következtében.
A villamos sem bír a vízzel
Jelentős problémát okoz alkalmanként a tömegközlekedésben is a hatalmas esőzés. Kedden este például 19 óra 19 perctől 21 óra 52-ig állt egy szakaszon a 28-as villamos, mert a X. kerületi Gitár utcánál állt a víz - közölte az [origo]-val Freud András fődiszpécser. A BKV munkatársa szerint "itt nincs csatornázás, és így annyira magas volt a víz, hogy nem lehetett az elektromos hajtású villamossal bemenni erre a szakaszra". A közlekedési vállalat sajtóosztálya szerint problémát okozhatnak még a sínpályákon eltömődő váltók, vagy a felsővezetékekre, áramszedőkre hulló faágak.
Az aszfaltozott utakat betakaró víz elvileg nem okozna gondot Freud szerint a személyautóknál nagyobb kerekű buszoknak, ezeket viszont alkalmanként a többi jármű lassítja. A fődiszpécser állítja, hogy a viharok alatti menetidőcsúszások a buszok és a trolik esetében jellemzően abból adódnak, hogy a többi autós lelassít, ezzel hátráltatva a tömegközlekedést.
Megsínylették az elmúlt hetek szélsőséges időjárását a BKV korosabb buszai. A legtöbb problémát az intenzív eső okozta, amely az öreg járművek ablaktörlő berendezéseit veszi fokozottan igénybe. A cég sajtóosztálya szerint főleg az idős autóbuszoknál, trolibuszoknál fordul elő beázás, míg az utakon álló víz a dobfékes járművek fékeire van "kedvezőtlen hatással", a felverődő víz pedig az elektromos kábelkötegekre.
Tíz éve foglalkoznak a megoldással
Több, általunk megkérdezett szakember is a vihar okozta problémák között említette, hogy alkalmanként beáznak a közlekedési lámpák, amelyek így egy ideig nem képesek irányítani a forgalmat. Sárgán villognak, még rosszabb esetben teljesen elsötétülnek, tovább nehezítve a kereszteződésekben a közlekedést. Megkerestük ezzel kapcsolatban a Fővárosi Önkormányzatot, ahol a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez irányítottak, amelynek szóvivője közölte, hogy egy külső cég üzemelteti a lámpákat. A cég illetékesét nem tudtuk elérni.
Sokhelyütt az országban szintén problémát okoznak a mélyen fekvő aluljárók, amelyekben vihar idején felgyűlik a víz. Sok településről lehetne példát hozni, mi a Dunakeszin, a Gyártelepi Vasútállomásnál lévő aluljáróval kapcsolatban kérdeztük meg a helyi önkormányzatot, mit tesznek a probléma megoldása érdekében. "Az elmúlt huszonöt évben már nagyon sok autó ragadt itt a felgyülemlett esővíz fogságában" - állította egy helyi lakos, ami könnyen hihető, hiszen az önkormányzatnál meg azt mondták az [origo]-nak, nekik már tíz éve okoz fejtörést a probléma.
Az önkormányzat műszaki osztályának munkatársa szerint a csőrendszer túlterheltsége miatt gyűlik itt össze az esővíz rendszeresen. Állítása szerint felhőszakadás idején hamar emelkedik a vízszint, viszont alig egy óra után csökken is. Ennek a helyzetnek a végső megoldására idén nyáron kerülhet sor, mint mondta, az önkormányzat pályázatot nyert a hálózat fejlesztésére. Egy ideje jelzőlámpát szerelt fel a városvezetés az aluljáró elé, amely 15 centiméteres vízszintnél automatikusan pirosra vált, ami mellett esőben vagy a polgárőrök, vagy egy rendőr próbálja megakadályozni, hogy behajtsanak az autósok. Ennek ellenére az önkormányzat szerint többször előfordult már, hogy mégis behajtottak egyesek a vízzel teli aluljáróba.
Hogyan vezessünk autót viharban?
Szakadó esőben és szélviharban a legtöbb helyen ugyanakkor magára van hagyatva az autós. Mit tehet ilyenkor, hogy elkerülje a balesetet? A csődöt mondott lámpákkal teli kereszteződésekben el kell kerülni a rutinból autózást, és szinte lépésben érdemes megközelíteni ezeket a helyeket, még akkor is, ha előttünk halad a forgalom.
Más helyzetekben is a legfontosabb tanács a normál körülmények között megengedettnél jóval alacsonyabb sebesség, különösen a víz alatti kátyús utakon. Ha nemcsak az eső szakad, hanem viharos erejű szél is fúj, akkor a fás, kanyargós területen különösen indokolt a lassú haladás és a megszokottnál nagyobb figyelem, ugyanis bármelyik kanyarban feltűnhet váratlanul az autó előtt egy kidőlt fa, vagy lehullott ág.
Hogyan óvjuk a kocsinkat a sok víztől?
Nem vitás, hogy a sok víz baleset nélkül is komoly kárt okozhat az autóban. Az elsőszámú szabály az, hogy az előttünk levő víztömegen nem szerencsés nagy sebességgel áthajtani. Hiába lenne jobb érzés gyorsan túl menni rajta, a technika megóvása megkívánja az óvatosságot. Lassan kell megközelíteni, időben fékezni, hogy a mögöttünk haladók is reagálni tudjanak, visszakapcsolni kettesbe, és kis fordulaton, minél kevesebb vizet felverve túljutni rajta.
Egy átlagos személyautó így küszöbmagasságig érő vízben jó eséllyel el tud boldogulni, de nem mindegy, hogy az adott típus elektromos részegységei hol helyezkednek el. Nem tesz jót, ha ezeket megáztatjuk, tudnunk kell hát, hogy a gyújtás és a motorvezérlés elemei milyen magasságban vannak. A légszűrőn bejutó víz tönkreteszi a motort, ha levegő helyett az összepréselhetetlen víz kerül az égéstérbe, ilyenkor elhajolhatnak a hajtókarok is, és máris több százezer forintos a kár. Figyelni kell a turbófeltöltők levegőbelépő nyílására, a feltöltőn keresztül is vízbe lehet fojtani ugyanis a motort.
A gyakorlatban általában nem ebből, hanem az elektromosság vízzel való találkozásból lesznek a bajok. Ma már minden autó villamossági berendezéseit úgy tervezik, hogy lehetőleg ellenálljanak a fröccsenő víznek, de a derékig érőt egyik nem bírja jól. Általában a vezérlő elektronika viszonylag magasan helyezkedik el a motortérben, valószínűbb, hogy a gyújtásrendszer elázásakor fog megállni autónk, és ha ez épp félméteres vízben történik, akkor lassan tovább ázhat sok minden.
Ha mélyebb vízben ragadunk a kocsival, tönkremehet a vezetőülés alá, a padlóba telepített légzsákvezérlés, ennek cseréje legalább százezer forint. Az autó középtájékán, szintén a padlózat alatt van a menetstabilizáló elektronika, az ESP központi érzékelője. Jobb nem belegondolni, mivel jár ennek a cseréje. Amikor a tengelyig érő vízben autózunk, az elektromos csatlakozók és a világítás is károsodhat. A fontosabb alkatrészek közül tönkremehet a hűtőventillátor, a drágábbak közül a xenon lámpák trafója, ami egy új autónál közel százezer forint.
Hasonló a helyzet, ha olyan helyen parkolunk, ahol elönti az ár az autót. Annyival talán jobb a helyzet, hogy ilyenkor a motor legbelsejébe nem kerül víz, viszont az áradással járó homokszemcsék és kosz minden mást beborít. Hiába az ajtókeretek gumikéderei, ezeknek a résein és más helyeken is be tud jutni a víz. Apró gumidugókkal van tele minden karosszéria, ezek lehetnek gyárilag előkészített alagutak, ahol fúrás-faragás nélkül lehet plusz vezetékeket behúzni, például a hifinek. Emellett vannak olyanok, amelyeket épp azért építettek be, hogy ha úszik minden, utána ki lehessen ereszteni a vizet. Az áradáskor elöntött autóknál a kipufogóval is lehet gond, és a katalizátorbetétet is ki kell szárítani, hogy rendesen működjön.
Forrás: Origo.hu
Biztosítás fajta:
- Általános
Már kisebb károkkal is a biztosítóhoz fordulnak az emberek
A válság hatására egyre több kárigény-bejelentés érkezik a biztosítókhoz.
Az életbiztosítások területén egyre több a csalás és visszalépés a szerződéstől, a nem életbiztosítások területén pedig sokkal több kis kárt jelentenek be, mint az eddigiekben.
Más biztosítások terén éppen hogy kedveztek a körülmények a biztosítótársaságoknak. Például a természeti katasztrófák híján, a kedvező időjárásnak köszönhetően az ilyen jellegű kártalanítás kevesebb kiadást jelentett.
Ugyanígy csökkent az autók utáni kifizetések nagysága, mivel az emberek valószínűleg kevesebbet közlekednek, és jobban is vigyáznak értékeikre, autóikra.
Az életbiztosításokat azonban egyre növekvő arányban mondják vissza az emberek. Valószínűleg azért, mert ez plusz kiadást jelent számukra.
Jövedelempótló biztosítás
Fél, hogy munkanélküli lesz? Itt a segítség!
A mai gazdasági helyzetben egyre bizonytalanabbá váltak a munkahelyek. Ugyanakkor az állami álláskeresési járadék alacsony, ez szükségessé teszi az öngondoskodást.
Ennek megfizethető formája az egyre jobban terjedő munkanélküliség biztosítás, melynek lényege - tudtuk meg Bravik Attilától, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetőhelyettesétől, hogy ha a munkavállaló rendes felmondással veszti el az állását, és regisztráltatja magát munkanélküliként, akkor az állás keresési járadékát kiegészítik 50 ezer és 250 ezer forint közötti összeggel. (A közös megegyezés esetén, vagy a dolgozó mond fel, akkor a biztosító nem fizet.) A biztosítás összege a szerződéskötéskori nettó bérnek legfeljebb 70 százaléka lehet. Azonban a biztosító nem szolgáltat azonnal az állásvesztés napjától, hanem alapesetben csak 180 napos várakozási idő után. De ez az időszak lerövidül a felére, 90 napra, ha a dolgozónak van olyan hitelszerződése, amelyet a biztosítási szerződéskötést megelőzően legfeljebb hat hónappal írt alá. A biztosítási szolgáltatás legfeljebb kilenc egymást követő hónapon keresztül térít, viszont ha időközben talál a dolgozó munkát, akkor a biztosítási térítés megszűnik. Gyakran előfordul, hogy a dolgozót csak próbaidőre veszik fel, majd nem tartják meg, ebben az esetbe azonnal újraindul a kártérítés és a kilenc hónapból hátralévő időre - ha nem talált ismét munkát - folyosítják a térítést.
A munkanélküli biztosításnak életkori korlátai vannak: csak 22 és 55 év közötti magyarországi lakóhellyel rendelkező, jelenlegi munkáltatójánál legalább egy éve folyamatos, legalább heti 30 órás alkalmazásban álló, határozatlan munkaviszonnyal rendelkező személy megkötheti meg.
Jogszerű a 6,8 milliárd forintos bírság - Másodfokon GVH győzelem született a biztosítókartell perében
A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a biztosítókartellben érintett valamennyi vállalkozás keresetét. A másodfokon eljáró bíróság döntése azt jelenti, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogszerűen marasztalta el versenykorlátozó megállapodásért a cégeket és jogosan rótt ki rájuk összesen 6,8 milliárd forint bírságot.
A GVH 2006. decemberében állapította meg, hogy a verseny korlátozására alkalmas magatartást tanúsított
- a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége az Allianz Hungária Biztosító Rt., illetve a Generali-Providencia Biztosító Zrt. a 2003., a 2004. és a 2005. évben a márkakereskedések esetében alkalmazott javítói óradíjakról szóló megállapodások tárgyában hozott döntéseivel,
- az Allianz Hungária Biztosító Rt. a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségével, illetve az egyes márkakereskedésekkel az Allianz Hungária Biztosító Rt. által a 2004. és a 2005. évben a márkakereskedések esetében alkalmazott javítói óradíjakról szóló, a javítói óradíjak mértékét az Allianz Hungária Biztosító Rt. biztosításainak értékesítésében elért teljesítménnyel összekapcsoló megállapodások megkötésével,
- a Generali-Providencia Biztosító Zrt. az egyes márkakereskedésekkel az általa a 2004. és a 2005. évben a márkakereskedések esetében alkalmazott javítói óradíjakról szóló, a javítói óradíjak mértékét a Generali-Providencia Biztosító Zrt. biztosításainak értékesítésében elért teljesítménnyel összekapcsoló megállapodások megkötésével,
- az Allianz Hungária Biztosító Rt. és a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft. az általuk 2000. október 4. és 2005. március 9. között megkötött, a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal,
- az Allianz Hungária Biztosító Rt. és a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft. az általuk 2002. április 16. és 2005. március 21. között megkötött, a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal,
- az Allianz Hungária Biztosító Rt. és a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. az általuk 2002. április 24. és 2005. március között megkötött, a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal,
- a Generali-Providencia Biztosító Zrt. és a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft. az általuk 2000. október 11. és 2005. március 1. között megkötött, a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal,
- a Generali-Providencia Biztosító Zrt. és a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft. az általuk 2001. december 21. és 2005. augusztus 10. között megkötött, a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal,
- a Generali-Providencia Biztosító Zrt. és a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. az általuk 2002. január 21. és 2005. augusztus 31. között megkötött, a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal.
A GVH a jogsértő magatartások további folytatását megtiltotta. Emellett kötelezte az Allianz Hungária Biztosító Rt.-t 5,319.milliárd forint, a Generali-Providencia Biztosító Zrt.-t 1,046 milliárd forint, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségét 360 millió forint, a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft.-t 13,6 millió forint, a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft.-t 45 millió forint, a Porsche Biztosítási Alkusz Kft.-t 30,7 millió forint bírság megfizetésére.
A versenyhatóság döntése ellen az érintettek - a Porsche Biztosítási Alkusz kivételével - bírósághoz fordultak. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság 2009. január végén részben megváltoztatta a GVH döntését. Helybenhagyta a GVH határozatának a), b) és c) részeit, míg a d), e), g), és h) részeit teljes egészében, az f) és i) pontokat pedig az Allianz és a Generali tekintetében hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatását rendelte el. A bíróság tehát nem látta bizonyítottnak, hogy a biztosítók és az alkuszcégek tiltott versenykorlátozó megállapodást kötöttek volna.
Mivel a Fővárosi Bíróság a GVH határozatában felrótt egyik jogsértést nem találta megalapozottnak, így értelemszerűen az e jogsértésért kiszabott részét a bírságnak mellőzte, ezáltal csökkentve az ügyben kirótt bírságokat. Végül az Allianz Hungária Biztosító Rt. 5,319 milliárd helyett 4,97 milliárd forint, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. 1,046 milliárd helyett 880 millió forint bírságot kapott. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének 360 millió forintos, a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. 30,7 millió forintos bírságát a Fővárosi Bíróság változatlanul hagyta, míg a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft-re valamint a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft-re kirótt GVH bírságot eltörölte.
Az első fokú bírósági döntés ellen mindkét fél fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla 2009. szeptember 24-én teljes egészében elutasította a versenyhatóság által elmarasztalt vállalkozások kereseteit. A másodfokon eljáró bíróság így a GVH határozatában megállapított valamennyi jogsértést, és a teljes bírságösszeget jogszerűnek találta. Az ítélet jogerős, ám a felperesek felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz fordulhatnak.
A GVH által kiszabott bírság egy részét az érintett vállalkozások már befizették. Az Allianz Zrt., a Generali Zrt, a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. még 2007 márciusában befizette a teljes bírságösszeget. A Magyar Opelkereskedők Kft. 13,6 millió forintot fizetett be. A Gémoszt és a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft-t a bíróság a jogerős döntésig mentesítette a bírság befizetése alól. A jogerős döntés kézhezvétele után a Gémosznak 360 millió forintot, a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft-nek 13,6 millió forintot, a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft-nek 31,4 millió forintot kell kamatostul befizetnie bírságként.
Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-51/2005.
Forrás: Jogiforum.hu
A CLB belép a munkanélküliség biztosítások piacára
A CLB Független Biztosítási Alkusz még ebben a hónapban belép a munkanélküliség biztosítások piacára.
Az alkusz által működtetett biztositastipp.hu portál az April biztosító termékét árulja majd, amely munkanélküliség és tartós keresetkiesés esetén nyújt fedezetet. A biztosítást minden 22-55 év közötti, magyarországi munkavállaló megkötheti, aki nem áll felmondás alatt és legkevesebb egy éve dolgozik jelenlegi munkahelyén, minimum heti 30 órás alkalmazásban.
Ezen a piacon a válság kitörése óta folyamatosan élénkült a verseny, mára már a biztosítást több csomagban is lehet választani. Például havi 3600 forintot kell fizetnie annak az ügyfélnek, aki havi 200 ezer forintos nettó bérű, határozatlan idejű munkaszerződéssel, heti 40 órában dolgozik és elbocsátása esetén nettó 150 ezer forintot szeretne kapni a biztosítótól.
Alkuszi segítség a kárrendezésben: immár az Interneten is!
Ingyenes kárügyintézés - nem csak ügyfeleknek
Az autósok jelentős részének szerencsére nincsen közvetlen tapasztalata, mit kell tennie, ha autója baleset során károsodik. A CLB Független Biztosítási Alkusz tapasztalatai szerint a károsultak számára a legtöbb problémát a kárbejelentés késedelme, pontatlansága, illetve - a gyakran információhiányból fakadó - elhúzódó ügymenet jelenti. Az alkuszcég ezt az általános igényt felismerve indította el tavaly tavasszal - elsőként Magyarországon - bárki által ingyenesen igénybe vehető alkuszi kárügyintézési szolgáltatását, mostantól pedig Kármester néven internetes oldal is segíti a szükséges lépések áttekintését csakúgy, mint az adott márkának megfelelő szakszerviz megtalálását.
Az ügyfelek kárügyeiben való aktív, ingyenes közreműködés a CLB esetében nem korlátozódik pusztán a kárbejelentés folyamatára: az alkuszcég immár hat, a gépjármű-biztosítási piacon meghatározó biztosítóval (Aegon, Generali, Genertel, Groupama-Garancia, Signal, Uniqa) is kötött olyan megállapodást, amelynek alapján a sérült jármű helyreállításának folyamatát (a jármű elszállítása, tárolása, szakműhely kiválasztása, cseregépkocsi szervezése, stb.) is koordinálhatja. A szolgáltatás a CLB ügyfelei számára eleve díjmentes, bárki más egy egyszerű internetes regisztráció nyomán szerezheti meg ezt a jogosultságot. Ilyen szolgáltatást más alkuszcég jelenleg nem kínál a biztosítási piacon.
Az elmúlt közel másfél év tapasztalataira alapozva a CLB a közelmúltban Kármester néven internetes szolgáltató oldalt is indított. A www.karmester.hu címen elérhető portálon a kárrendezésekkel kapcsolatos információk mellett a káreseményekkel kapcsolatos szolgáltatók (biztosítók, karosszéria-szervizek) széles körű adatbázisa is megtalálható. A csaknem ezer szerviz között nem csupán elhelyezkedésük, hanem többek között gépkocsimárka, illetve a szerződött biztosítók alapján is lehet válogatni.
A Kármester részletesen ismerteti a közúti baleset során szükséges teendőket, letölthető formában tartalmazza a biztosítók, illetve a velük kapcsolatban álló független szakértői irodák kárbejelentő dokumentumait. A szakszervizek mellett autómentő, autókölcsönző szolgáltatók adatbázisa is működik az oldalon. Az ügyfeleknek fórum keretében lehetőségük nyílik egyes kárügyek megvitatására, beleértve személyes tapasztalataik megosztását is a portálon feltüntetett cégek szolgáltatásaival kapcsolatban.
"Az elmúlt másfél év során egyre nagyobb lett az érdeklődés a kárrendezésben való aktív közreműködésünk iránt. - mondta Németh Péter, a CLB értékesítési igazgatója. - Ügyfeleink felismerték, hogy több mint tízéves piaci tapasztalatunk jelentős támogatást jelenthet. Az eközben szerzett tapasztalatainkat felhasználva alakítottuk ki új Kármester portálunkat, amivel fő célunk, hogy a kárrendezéssel kapcsolatos, az ügyfeleket leggyakrabban érdeklő információkat könnyen és gyorsan elérhetővé tegyük mindenki számára."
Vadonatúj biztosítási forma jelent meg: itt az önrész biztosítás!
A biztosításokra is lesz éves költségmutató
A szakmai szervezetben, a MABISZ-ban folynak az előkészítő munkák, de részletekről még nem tudott beszámolni Trunkó Barnabás. Úgy tervezik, hogy a jövő év elejétől kellene a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kiszámolni, és közzé tenni a TKM-et. Ezt követően a számítást és a közzétételt fokozatosan kiterjesztenék valamennyi biztosításra.
Előrehozott szakmai egyeztetés folyik a MABISZ és a felügyelet között a TKM-ről - mondta az MTI-nek Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt, hasonló önszabályozó módon készült egységes hozamszámítás a befektetési alapokra. Időnként maga a felügyelet is publikál költségszámításokat pénzügyi termékekre, ezeket a létező nemzetközi sztenderdek alapján készíti - tette hozzá a szóvivő.
Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!
- Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
- Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
- Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak – fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. – ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
- Egyes tevékenységek – pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf – esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
Gépjármű-biztosítások – casco akár egy hétre