2024.03.25

Új MNB index a lakásbiztosítási díjak alakulásáról

Az MNB új Lakásbiztosítás-indexe a fogyasztók és a közvélemény minél pontosabb és átláthatóbb tájékoztatását szolgálja az otthonbiztosítások díjainak alakulásáról. Tavaly év folyamán 18 százalékkal, 56 ezer forintra nőtt egy átlagos lakásbiztosítás éves díja, míg a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokért (MFO) közel 10 százalékkal kevesebbet, 51 ezer forintot kell fizetni. Az MFO termékek átlagosan közel 20 százalékkal magasabb szolgáltatást is nyújtanak, így ügyfélértékük még magasabb.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezentúl - a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) indexének mintájára - negyedévente a lakásbiztosítási díjak alakulását bemutató indexet is közzétesz. Az MNB honlapjának külön e célra létrehozott színes, könnyen átlátható felületén mutatja be a friss adatokat. A negyedévente publikálandó Lakásbiztosítás-index 2022 IV. negyedévi bázishoz viszonyítva jelzi a lakásbiztosítási díjszint változását, illetve információt ad a negyedéves elmozdulásról is.

Az index a teljes piac adatai alapján kalkulál, figyelembe veszi a biztosítót váltók, maradók és az újonnan lakásbiztosítást kötők szerződéseit és külön jelzi a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokra (MFO) vonatkozó díjváltozásokat is.

Az infláció miatt az építőanyagok ára és az építés-szerelési költségek is jelentősen nőttek az elmúlt években, emellett tavaly rekordmértékű viharkárokról számoltak be a biztosítók. A fővárosi és nem budapesti szerződések átlagdíja tavaly év végén 56 ezer forint volt, amely 2022 IV. negyedévhez képest 17, illetve 18 százalékos éves emelkedést jelez. Eközben – többek között a 2023. évi jelentős viharkárok hatására – a kárráfordítás harmadával, 35 százalékkal emelkedett, vagyis a díjemelkedés ütemét meghaladta a kárkifizetések növekedése.

A 3 millió darab, állandóan lakott ingatlanra kötött lakásbiztosítás 82 százaléka, azaz 2,5 millió nyújt teljeskörű (ingatlan és ingóság) fedezetet. A teljeskörű megkötött MFO szerződések átlagdíja 9,5 százalékkal volt kedvezőbb a lakott, teljeskörűen biztosított ingatlanok átlagdíjánál, míg kárráfordítása 19 százalékkal volt magasabb. Utóbbi tehát az ügyfelek számára magasabb – ráadásul az elmúlt egy évben bővülő – szolgáltatást jelent. Az ár- és szolgáltatási előnyt együttesen figyelembe véve az MFO termékek 31,4 százalékkal magasabb ügyfélértéket képviselnek. Azonos biztosítási összeg (50 millió forint) mellett a megkötött MFO szerződések díja átlagosan több, mint 16 ezer forinttal kedvezőbb volt.

A társasházbiztosítások közel 1,2 millió otthonra nyújtottak fedezetet tavaly év végén, s ezek átlagos éves díja albetétenként 28 ezer forintot tett ki. A csak ingóságra kötött lakásbiztosítások száma 386 ezer volt, amelyek átlagos éves díja 23 ezer forintra rúgott. Nem lakott ingatlanokra is van lehetőség lakásbiztosítást kötni, ezek jellemzően vidéken helyezkednek el, e szerződések száma bő 200 ezer volt 2023 végén.

E számok az átlagos díjváltozást mutatják, az egyes szerződések eltérően is módosulhattak. Ha egy ügyfél sokallja díját és/vagy nem elégedett a szolgáltatással, szerződéses évfordulóján és 2024--től a márciusi lakásbiztosítási kampány alkalmával van lehetősége kedvezőbb biztosítás kiválasztására, átszerződésre. Jó választás lehet az MNB védjegyével ellátott MFO, amely elektronikus, gyors ügyintézést, önrész és felesleges kiegészítők nélküli ajánlatot is jelent. A lakásbiztosítási piacon az ügyfelek eligazodását az MNB honlapjának Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) és Pénzügyi Navigátor fogyasztóvédelmi oldalaival is támogatja.

forrás: mnb.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában néhány kattintással összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Lakásbiztosítás
Tízmilliós büntetés a PSZÁF-tól
2010 október 04.
Kategória:
Általános

Tízmilliós büntetés a PSZÁF-tól

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mai határozatában 10 millió forint bírságot szabott ki a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-re. A felügyelet kötelezte a biztosítót, hogy üzleti információs, ellenőrzési és adatfeldolgozási rendszerét úgy alakítsa ki, hogy a biztosító a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) és egyéb üzleti tevékenysége során mindenkor a jogszabályoknak megfelelően tudjon eljárni, s az informatika terén csökkenjenek működési kockázatai - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

A biztosító 2010. november 1-ig köteles írásban beszámolni a hatóságnak a díjhátralékos szerződések megfelelő kezelésére, a kártörténeti igazolások jogszerű – időben történő – kiadására, a díjnemfizetés miatti megszűnésről való ügyfél-tájékoztatásra, a jogszabályoknak és a biztosító díjtarifájának megfelelő gépjárműflották állományba vételére, a szerződések létrejöttével kapcsolatos jogszabályok betartására, illetve a kgfb-szerződések fennállását tanúsító igazolóeszközök helyes tartalmára vonatkozóan tett intézkedéseiről.

Forrás: Privátbankár.hu

Ki fizet a MÁV biztosító helyett?
2010 október 04.
Kategória:
Általános

Ki fizet a MÁV biztosító helyett?

A csődbe jutott MÁV Biztosító ügyfelei nem értik, miért nekik kell fizetni a kárt.

A biztosítók által fizetett közös alap visszamenőlegesen adjon fedezetet a csődbe jutott társaságok kárrendezésére - ezt szeretné elérni az Indra Biztosítottak és Pénzintézeti Ügyfelek Érdekvédő Egyesülete. A MÁV Biztosító ugyanis nem tudja rendezni a tagjai által okozott károkat, amit most peres úton próbálnak behajtani az ügyfeleken.

A csődbe jutott MÁV Biztosító ügyfelei nem értik, hogy ha volt érvényes biztosításuk, akkor miért kell saját zsebből kifizetniük a kárt. A biztosítók szövetsége néhány esetben már rendezte a kifizetést.

A Mabisz válogatván a kárrendezések közül, kifizette a külföldi károsultak pénzét, és fizetett azoknak a károsultaknak is, akik részesei voltak személyi sérüléssel a balesetnek – mondta Pintér György, az INDRA Biztosítottak és Pénzintézeti Ügyfelek Országos Érdekvédő Egyesületének ügyvezető elnöke.

Az egyesület adatai szerint több mint 2000 MÁV Biztosítós ügyfelet fenyeget a per veszélye, ezért Alkotmánybírósághoz fordult, és azt remélik, hogy a testület kimondja: a 2010 elejétől a biztosítók által fizetett közös alap, melybe bevételük negyed százalékát kell befizetniük, visszamenőlegesen is adjon fedezetet MÁV Biztosító ügyfelei által okozott károkra.

Forrás: Dunatv.hu

Hét biztosítót büntetett a PSZÁF
2010 szeptember 30.
Kategória:
Általános

Hét biztosítót büntetett a PSZÁF

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 7 biztosítóra, 9 határozatban összesen 1,1 millió forint bírságot szabott ki a fogyasztóvédelmi szabályok megsértése miatt - a határozatok csütörtökön kerültek fel a felügyelet honlapjára. Mint korábban a PSZÁF illetékese az MTI-nek elmondta, miután a felügyelet lett a pénzügyi szolgáltatások fogyasztóvédelmi hatósága, a beérkező fogyasztói panaszokat kivizsgálja, és ha szükségesnek tartja, akkor bírságot szab ki. A mostani határozatok többsége a panaszkezelési szabályok megsértését regisztrálta.

Az Allianz két határozatban 100-100 ezer, míg a Groupama Garancia egy határozatban 100 ezer, egy másikban pedig 200 ezer forint bírságot kapott. A Wabard, az Uniqa, az Aegon és a Generali Providencia büntetése - egyenként - 100 ezer forint volt. Az Unionnak 200 ezer forint bírságot kell megfizetnie.

Szeptember 20. - Biztosítási világnap
2010 szeptember 20.
Kategória:
Általános

Szeptember 20. - Biztosítási világnap

Az osztrák biztosítók kezdeményezték megtartását.

Európai összehasonlításban Magyarország még mindig alulbiztosított, így pl. a magyarországi lakások egynegyedére még nem kötöttek biztosítást. A hazai biztosítók jövedelmezősége 2010. első negyedévében számottevően nőtt. A szektor előzetes adózott eredménye 20,4 milliárd forint volt, amely a 2009. évi azonos időszak eredményét 39,2 százalékkal haladja meg.

Forrás: Monitormagazin.hu

Az alkuszokra is vonatkozhat a bankadó
2010 szeptember 20.
Kategória:
Általános

Az alkuszokra is vonatkozhat a bankadó

A Nemzetgazdasági Minisztérium a jövő évi bankadó előkészítése során egyeztetésre várja a biztosításközvetítőket is - írta hétfői számában a Napi Gazdaság Papp Lajosra, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBMSZ) elnökére hivatkozva.

A biztosítási szakma és így az alkuszok jövőjét is befolyásolja, milyen körülmények között dolgozhatnak a piaci társaságok - mondta az elnök a bankadó kapcsán, amelyben szerinte méltánytalanul nagy terhet róttak a biztosítási szakmára.

A jövőt számos olyan elem nehezíti, amelyre hamarosan választ kell adnia a kormányzatnak - ilyen például az életbiztosítások adókedvezményének a kérdése, amelynek elvétele a konstrukciónak mint öngondoskodási formának a létét kérdőjelezte meg - olvasható a lapban.

Forrás: Stop.hu

Nem fizet a biztosító, ha "közös megegyezéssel" válnak meg a dolgozótól
2010 szeptember 13.
Kategória:
Munkanélküliség biztosítás

Nem fizet a biztosító, ha "közös megegyezéssel" válnak meg a dolgozótól

Nem fizet a biztosító annak, aki „közös megegyezéssel” válik meg a cégétől, hiába van érvényes, munkanélküliség támogatásra szóló biztosítása az ügyfélnek. Ez a bejegyzés – is – kizárja ugyanis a teljesítést, amelytől sokan büszkeség, vagy a múlt rossz beidegződése miatt esnek el. Ugyanis a hoppon maradtak többsége 50 év körüli munkanélkülivé vált ügyfél, ők azok, akik szégyellik a kirúgásukat, s ezért beleegyeznek – szinte kérik – a munkaadó számára kedvezőbb „közös megegyezéssel” bejegyzést. Ezzel viszont megfosztják magukat a jövedelem-kiegészítéstől. Ez az egyik oka annak, hogy ezt a biztosítási formát többnyire a fiatalabbak, 30-40 év közötti ügyfelek veszik igénybe - derül ki a CLB biztosítási alkusz cég és Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének is.

Köztisztviselők ezrei is utcára kerülhetnek még az idén, ezért nekik sem árt komolyan megfontolniuk a munkanélküliség esetére szóló biztosítást, amíg nem késő. A szerződés részleteit azonban érdemes átolvasni azoknak is, akiknek már van ilyen kötvényük, mert előfordulhat, hogy hiába van biztosítás, nem fizet a szolgáltató, mert a szerződés valamely pontjának nem felel meg az ügyfél – figyelmeztet Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. igazgatója. Sokan nem gondolják – mert nem tájékozódtak elég alaposan –, hogy mekkora kárt tesznek maguknak azzal, ha a munkáltatói felmondás helyett közös megegyezésre törekednek volt cégükkel, még akkor is, ha ez az egyezség csak papíron történik. Egyesek, főleg az 50 év körüliek hiúságból egyeznek bele a „közös megegyezéssel” bejegyzésbe – a múltban a „felmondás a munkaadó részéről” szégyen volt -, holott ez eleve kizárja őket a biztosítás kifizetéséből. Németh szerint érdemes mindenkinek bebiztosítania magát létszámleépítés esetére, ám gondosan át kell tanulmányozni a szerződés minden pontját.

A 40 ezer tagot számláló Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Székely Tamás szerint a kormányprogramban egyelőre nincsenek a dolgozók védelmére épült elemek, ezért az elnök szerint sem árt, maguknak a munkavállalóknak is gondolniuk az esetleges munkanélküliség időszakára, akár egy jó biztosítással. Az érdekképviselő úgy véli, a kormány beváltja a köztisztviselőkkel kapcsolatos létszám-leépítési terveit, így az elkövetkező időszakban még tömegek kerülhetnek utcára. Bár a szakszervezetek – így a VDSZ is – mindent megtesznek ennek megakadályozására, nem árt a legrosszabbra is felkészülni. Székely is úgy véli, hogy az 50-es a leginkább veszélyeztetett, a legérzékenyebb, s a legkevésbé „védett” korosztály.

A munkanélküli biztosítás iránt fokozatosan növekszik az érdeklődés, ám a CLB összegzéséből kiderült, hogy jellemzően a 30-35 évesek kötnek 9 hónapon keresztül havi 100 ezer forintot térítő módozatot. A fiatalok körében vélhetően azért népszerűbb ez a biztosítási fajta, mert gyerekeket tartanak el, s hiteleik vannak, s ezeknek a költségeknek legalább egy részét fedezi a 6 vagy 9 hónapra szóló – ez tetszőlegesen választható – jövedelempótló támogatás.

Az alkuszcég adatai szerint – noha munkanélküliség esetére igen széles határok között, 50 ezertől 250 ezer forintig választható a havi jövedelemtérítés összege – a legjellemzőbb a 100 ezer forintos biztosítási összeg. Az ügyfelek havonta átlagosan mintegy 2500 forintot fizetnek, miközben a legolcsóbb és legdrágább munkanélküli biztosítás havi díja között – az elérhető módozatok széles skálájának megfelelően - több mint 7000 forint különbség van:

A még viszonylag újnak számító biztosítási termék, a 22 és 55 év közötti, legalább 1 éve alkalmazásban álló, a munkaerőpiac mintegy kétharmadát kitevő, aktív keresőket célozza meg; valós alternatívát kínálva a munkakereséssel töltött hónapok pénzügyi nehézségeinek átvészelésére.

A munkanélküliségi havi kifizetés összegét a szerződő fél határozza meg, de ez nem lehet nagyobb, mint az előzetesen igazolt nettó jövedelem 70 százaléka. A baleset vagy betegség miatti átmeneti keresőképtelenség esetére szóló havi kifizetés mindig ennek a fele, a baleseti maradandó egészségkárosodás és a baleseti halál esetére pedig a fenti összeg hússzorosa.

Noha a munkaerő-piaci helyzet romlásával párhuzamosan a munkanélküliségi biztosítás iránti kérelmek elbírálása is szigorodott valamelyest, a CLB tapasztalatai szerint 10 alkalmazottból átlagosan hét továbbra is megfelel a szerződéskötéshez szükséges feltételeknek - adta hírül a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének és a 25 biztosító ajánlatát vizsgáló CLB Biztosítási Alkusz Kft közös közleménye.

Egy autókereskedő csak egy hitelt kínálhat októbertől
2010 szeptember 07.
Kategória:
Általános

Egy autókereskedő csak egy hitelt kínálhat októbertől

Az október elsejétől hatályos törvénymódosítás szerint csak azok az autókereskedések szerződhetnek több bankkal is, amelyek hitelközvetítővé válnak, vagyis független többes ügynöknek regisztráltatják magukat, ellenkező esetben csak egy bank hitelét kínálhatják - mondta Mészáros György, a CLB-Hitelinfo Kft. ügyvezetője. Ez az autóvásárlóknak azért fontos, mivel nem tudják, hogy a kereskedő valóban a legjobb konstrukciójú hitelt kínálja, vagy pedig azt az egyet, amelyre leszerződött az adott bankkal. Ezért azt javasolja az ügyvezető, hogy erre a vevő mindenképpen kérdezzen rá.

Miután a többes ügynöki regisztráció megszerzése a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által meghatározott személyi feltételtől függ, majd a működés során folyamatos költséggel jár, ezt kevés kereskedő cég vállalja magára. Egy közelmúltban tartott szakmai konferencián 150 autókereskedő egybehangzóan úgy vélekedett, hogy a kereskedők és a vásárlók számára is a független közvetítők bevonása lenne a legjobb megoldás. Ekkor az autókereskedő a független közvetítő alvállalkozójaként tevékenykedne, és több bank hitelét ajánlhatná a vevőjének.

Újabb PSZÁF-intézkedések biztosítók ellen
2010 szeptember 03.
Kategória:
Általános

Újabb PSZÁF-intézkedések biztosítók ellen

Egy biztosítóra 100 ezer forint bírságot rótt ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a fogyasztóvédelmi szabályok megsértése miatt, egyet pedig azok betartására kötelezett, míg a harmadiknak a nyilvántartását kell aktualizálnia - a határozatok a felügyelet honlapján jelentek meg.

A Wabard Biztosítót azért bírságolta 100 ezer forintra a PSZÁF, mivel a panaszkezelés során nem tartotta be a jogszabályba foglalt válaszadási határidőket.

A másik két biztosítóra nem rótt ki bírságot a felügyelet. Az Allianz Hungáriát arra kötelezte, hogy tartsa be a kárrendezési határidőket. A Groupama Garanciának úgy kell aktualizálnia a nyilvántartásait, hogy a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) bonuszok napra készek legyenek abban.

Az elmúlt napokban több biztosítóra rótt ki fogyasztóvédelmi bírságot a felügyelet.

Forrás: Vg.hu

Menő az online köthető munkanélküli biztosítás
2010 szeptember 01.
Kategória:
Munkanélküliség biztosítás

Menő az online köthető munkanélküli biztosítás

Az online biztosításközvetítő cégek manapság a máshol "uborkaszezonnak" számító nyári hónapokban is jelentős forgalmazással bírnak, ellentétben az öt évvel ezelőtti időszakhoz képest, amikor bevételük nagyobb részét kizárólag a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány idején könyvelhették el.

Bár a legtöbb biztosító rendelkezik webes felülettel, mégis az alkuszcégek birtokolják az online biztosítási piac nagyobb részét, vagyis - bármilyen meglepő - az internetes kötésben a direkt biztosítók szerepe minimális. Az egyik legismertebb online kötésre szakosodott biztosító a Genertel, az alkuszcégek közül pedig a Netrisk, a Biztosítás.hu és a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.

Kis Ervin Egon, e-commerce tanácsadó szerint az internetes biztosításkötésnek egyértelműen a "nagy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási verseny" adta meg a lendületet az elmúlt öt évben. "Ennek köszönhető a Netrisk nagy sikere, mivel elsőként állt rá erre az területre. Ha már kifejlesztették az online üzletágat, ésszerű volt, hogy ne csak az év kis részét kitevő kgfb-váltásra kínáljanak termékeket, hanem próbáljanak meg egész évben biztosításokat értékesíteni. Így jött a casco, az utazási és a lakásbiztosítás." - mondja a szakértő.

Nemcsak novemberben számolnak bevétellel

Egyre inkább jellemző az ügyfelekre, hogy online kötnek biztosítást és nem csak gépjárműre szerződnek. Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési igazgatója szerint az internetes penetráció már ötven százalék feletti, és ezzel arányosan növekszik a webes vásárlások és az online biztosításkötések száma is. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tavasszal készült felmérése alapján az elmúlt kampányidőszakban több mint másfélmillió járműre kötöttek új felelősségbiztosítási szerződést, és az esetek közel 60 százalékában internetes - jellemzően alkuszi - csatornán történt a biztosítóváltás.

Németh Péter elmondta, az online alkuszoknál a nyári időszakban sem csökken a látogatottság, csupán az érdeklődési kör változik. Sokkal többen érkeznek utasbiztosítás kötési szándékkal, illetve a viharos időszakokban, kiemelkedően sokan néznek új lakásbiztosítás után. Természetesen az alkuszok is tesznek róla, hogy a látogatottság év közben is megmaradjon, e-mail felhívásokkal és hírlevelekkel értesítik ügyfeleiket az éppen aktuális biztosítási termékekről és lehetőségekről, ennek hatására egyre többen szerződnek interneten casco és lakásbiztosításra, de a CLB-nél elégedettek a kockázati életbiztosítások weben kötött mennyiségével is, sőt a gazdasági környezet még az online köthető munkanélküliség- és keresőképtelenség biztosítások iránti keresletet is élénkítette.

Rácz István, a Biztosítás.hu ügyvezető igazgatója szerint akárcsak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetében, az utasbiztosítási piacot is átrendezi, hogy a vásárlók az interneten hasonlíthatják össze és választják ki az utasbiztosítási terméket. Az alkuszcég adatai szerint azok a biztosítótársaságok tudták növelni az elmúlt időszakban a bevételeiket, akik a termékeiket az utazók igényeihez igazították és megfeleltek a termék összehasonlítás támasztotta új versenyhelyzetnek. Mivel nem minden biztosító korszerűsítette a termékeit, így előfordul, hogy az egyes utasbiztosítások között tíz-, vagy akár hússzoros szolgáltatásbeli különbségeket is találunk, érdemes tehát körülnézni. Szerencsére az online felületeken pár perc alatt megismerhetők a díjak és a szolgáltatások, és néhány kattintással megrendelhető a számunkra leginkább megfelelő biztosítás.

Próbálják kiismerni az ügyfeleket

Németh Péter szerint az online megoldás másik előnye, hogy meggyorsítja az adminisztrációt, hiszen a szerződéskötés után a kommunikáció e-mailben történik az ügyféllel, így kapja meg a kötvényt, az igazolásokat és az értesítéseket, nem is beszélve arról, hogy a szerződő online igényelhet dokumentumokat és az esetleges kárbejelentéseket akár weben is megteheti.

Ezen előnyöket egyre többen ki is használják az utazók közül. A Biztositas.hu legfrissebb felmérése szerint - a gazdasági válság és az általában csökkenő utazási kedv ellenére - az interneten megkötött utasbiztosítások száma 2010. eddig eltelt időszakában mintegy 64 százalékkal emelkedett az előző év hasonló időszakához képest, ami azt mutatja, hogy egyre jobban megnézzük, mit mennyiért veszünk.

Az internetes szerződéskötések térhódításával ugyanakkor egyre inkább csökken az utazási irodák utasbiztosítási forgalma, ahol általában csak egy-két biztosító ajánlatával találkozhatunk, ami ma már kevésnek számít.

Különösen igaz ez a rövidesen aktuálissá váló síszezonban, ahol az egyszerűen és gyorsan beszerezhető utasbiztosításra még nagyobb az igény, hiszen a hóhelyzethez igazodva sokszor csak a hét utolsó napjaiban hozzuk meg a hétvégi kiruccanásról szóló döntésünket. Érdekesség, hogy az interneten sí-biztosításokat kötő ügyfelek közel 70 százaléka Budapestről és Pest megyéből került ki.

A Biztosítás.hu szerint ennek hátterében az állhat, hogy amíg a fővárosiak inkább az egyéni sí utakat választják (saját autójukkal megközelítve a legközelebbi terepeket), addig vidéki társaik a szervezett (buszos) utakat részesítik előnyben, melynek árában már sokszor benne van valamiféle utasbiztosítás. A Biztosítás.hu a téli szezonra a nyárihoz hasonló emelkedést prognosztizál az internetes utasbiztosítási piacon, és mintegy 300 ezer utasbiztosítás értékesítésére számít idén a világhálón.

A CLB értékesíti igazgatója szerint a jövőben az ügyfelek és az alkuszok között még intenzívebb kommunikációra lehet számítani. Bővülhet az online szolgáltatások köre, várhatóan a fiatalabb generációknak új termékek jelennek meg az online piacon, valamint az ügyfelek szokásainak alaposabb megismerésével a biztosításközvetítők egyre inkább élnek majd a keresztértékesítés lehetőségével. A biztosítási szektort érintő állami elvonások pedig felgyorsíthatják a költséghatékony adminisztráció elterjedését, amire az internet a legjobb eszköz.

Az online cégeket máshogy értékelik...

Kis Ervin Egon egyik korábbi cikkünkben úgy nyilatkozott, hogy az online biztosítási piacban még most is hatalmas a potenciál. "Az online cégek vagyonának értékelése különbözik a hagyományos cégekétől, mivel itt jellemzően nincsenek épületek, azaz nincs ingatlanvagyon, nincsenek olyan látható eszközök, amelyek termelik a jövedelmet. Vannak viszont olyan virtuális online eszközök, amelyek a könyvelésben nem számszerűsíthetők, a piac viszont értékeli őket. Az online cégek értékét emiatt nem csak az eredmény határozza meg, hanem az árbevétel, annak növelése, valamint a felhasználószám és annak bővülése."

A Netrisk hatékonyságát jól mutatja, hogy a cég árbevétel arányos nyeresége 2008-ban 44 százalékos, 2009-ben 50 százalékos volt, vagyonarányos jövedelmezősége pedig a 2008-as 1348 százalékról 2009-re 2047 százalékra ugrott. A cég a tavalyi évet közel 1,4 milliárdos nettó árbevétellel és közel 600 millió forintos adózott eredménnyel zárta - az összeget osztalék formájában teljes egészében ki is fizették a tulajdonosoknak. A cég a 2008-as évben is kiemelkedő eredményt produkált; akkor 977 milliós nettó árbevétellel és 361 milliós adózott eredménnyel zártak, amit ugyancsak teljes egészben osztalék-kifizetésre fordítottak.

 

Továbbra is érkeznek a kárbejelentések a biztosítókhoz
2010 augusztus 05.
Kategória:
Általános

Továbbra is érkeznek a kárbejelentések a biztosítókhoz

Felsőzsolca - Csaknem 30 milliárd forint kár keletkezett az Aegon Magyarország biztosító adatai szerint az országban a májusi-júniusi viharokat és árvizet követően.

Úgy számolják, minden tizedik ember érintett. A biztosító másfél millió forint támogatást nyújt a felsőzsolcai óvoda helyreállítására. A Generali május 5-e és július 31-e között csaknem 70 ezer bejelentést regisztrált, a becsült kárösszeg 10 milliárd forint nagyságrendű.

Vereczki András, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese a Független Hírügynökségnek elmondta: kedden a felsőzsolcai óvodának átadta azt a támogatást, amelynek felét a cég alkalmazottai gyűjtötték össze, másik felét a biztosító ajánlotta fel. Ezen kívül egyéves biztosítást kap az óvoda.

A vezérigazgató közölte: a biztosítónál összesítették a május-júniusi árvízkárokat. Hozzájuk 65 ezer kárbejelentés érkezett, 250 ezer lakóháznál csaknem 30 milliárd forint kárt számoltak.
Számításaink szerint minden tizedik ember érintett ebben a katasztrófában - mondta el a vezérigazgató-helyettes. Hozzátette: csak Borsodban az árvízkárokra 1,6 milliárd forintot fizettek ki az ügyfeleknek.

A legnagyobb pusztítás az árvíz miatt Felsőzsolcán volt, ott több mint kétszáz ház dőlt össze, vagy vált lakhatatlanná. A hétfői határidőig 171 háztulajdonos jelezte, igénybe szeretné venni az állami támogatást - mondta a Független Hírügynökségnek Fehér Attila polgármester.

Arról jövő hét elejéig döntenek, ki mennyit kap. Mindez attól is függ, hogy a biztosítással rendelkezőknek mennyit fizetnek a biztosítók. Az ügyintézés azonban sok biztosítónál lassú - mondta a polgármester. Az önkormányzat megpróbált segíteni, felvették a kapcsolatot a biztosítókkal, és folyamatosan szerveznek kihelyezett ügyfélfogadásokat, amelyekkel gyorsítják az ügyintézést, de több problémás esetet még nem sikerült megoldani.

A május elején kezdődő viharok és esőzések miatt továbbra is folyamatosan érkeznek a kárbejelentések a Generali biztosítóhoz is - közölte a Független Hírügynökséggel Olt Boglárka szóvivő. A társaság május 5-e és július 31-e között csaknem 70 ezer bejelentést regisztrált, a becsült kárösszeg 10 milliárd forint nagyságrendű. A kárbejelentések több mint 80 százalékát a Generali már lezárta.

A szóvivő hozzátette: a jelenlegi adatok alapján a leggyakoribb kártípus egyértelműen a vihar, a bejelentett viharkárok száma meghaladta a 38 ezret. Több mint 17 ezer bejelentéssel komoly arányt képviselnek a felhőszakadás okozta károk is.

Olt Boglárka kiemelte: a biztosító szakemberei folyamatosan mérik fel a károkat. Arra kérik az ügyfeleket, hogy a vihar következményei, a közvetlen élet- és balesetveszély mielőbbi elhárítása, valamint a kárenyhítés és a további károk megelőzése érdekében ne várják meg feltétlenül a kárszakértő jelentkezését, kezdjék meg a helyreállítást. Ha tehetik, a kár helyszínét fotózzák le, és a sérült, cserélt épületszerkezeteket őrizzék meg a biztosító jelentkezéséig.

A Generali a kárbejelentés megkönnyítése érdekében a 48 órás kárbejelentési kötelezettséget 2 hétre növelte. A cascóval rendelkező autótulajdonosok is számíthatnak segítségre.

Forrás: Független Hírügynökség

Oldalak