Tragédia a magyar családoknál: így bukják otthonaikat, pénzüket is
Jelzáloghitelekkel rendelkező olvasóink bizonyára emlékeznek rá, hogy hitelük felvételekor lakásbiztosítás kötését is megkövetelte tőlük a hitelező bank. A biztosítás megkötésekor pedig felmerülhetett a kérdés, hogy mégis mekkora értékre kell kötni a biztosítást: újjáépítésire, forgalmira, vagy esetleg a bank felé fennálló tartozás értékére? Merthogy nagyon nem mindegy: egy rosszul megválasztott biztosítási összegen alapuló szerződés talán nem is nyújt valós védelmet. Ebben az esetbet pedig előfordulhat - legalábbis elviekben -, hogy egy tragédiát követően a hiteladós úgy marad ingatlan nélkül, hogy mellette még a banknak is milliókkal tartozik.
Lakásbiztosítással rendelkező olvasóink talán már találkoztak azzal a helyzettel, hogy a biztosító alacsonyabb - esetenként akár jelentősen alacsonyabb - összegre javasolja biztosítani az ingatlant annak piaci értékénél. Ez különösen akkor ütközhet ki, ha valaki közvetlenül egy ingatlan megvásárlását követően szeretne biztosítást kötni új szerzeményére, és azzal szembesül, hogy a biztosító kisebb értékre javasolja megkötni a szerződést annál, mint amennyit ő éppen kiadott az előző tulajdonosnak.
A helyzetet még bonyolultabbá teheti, ha az ingatlan megvásárlása jelzáloghitelből történt, hiszen ilyenkor már három, egymástól eltérő összegünk is lehet: egy, a biztosító által megállapított újjáépítési érték; egy, az adásvételben szereplő forgalmi érték; az adós bank felé fennálló tartozása. Adódik a kérdés, hogy melyikre kell megkötni a biztosítást?
Hiszen az én házam annál többet ér!
Új szerződéskötés esetén a biztosítók alapvetően az általuk kalkulált újjáépítési költségre tesznek ajánlatot. Tehát a biztosító - a birtokában lévő, ingatannal kapcsolatos adatok alapján - azt állapítja meg, hogy mennyibe kerülne az adott ingatlant újjáépíteni abban az esetben, ha az valamilyen okból kifolyólag megsemmisülne. Ez az összeg azonban lehet alacsonyabb az adott ingatlan forgalmi értékénél: tehát elképzelhető, hogy az ingatlan újjáépíthető 18 millió forintból, miközben eladható 20 millió forintért.
Ugyanakkor a biztosítási összeget az ügyfél határozza meg. Tehát ha úgy gondoljuk, hogy mi magasabb összegre szeretnénk biztosítani az ingatlanunkat, akkor ehhez minden jogunk megvan. Fontos tudni azonban, hogy egy bekövetkezett káresemény után a biztosítási szakértő az újjáépítési-helyreállítási munkálatok költségét fogja kiszámítani, tehát az esetek többségében nem érdemes a biztosító által felajánlottnál jelentősen magasabb összegre szerződnünk. (Természetesen lehetnek kivételes esetek, mondjuk ha különleges, az átlagnál jóval drágább burkolatokat használtunk a lakáson belül, hogy csak egy példát említsünk.)
Jön a bank
Ahogy fentebb már említettük, a jelzáloghitel fedezeteként szolgáló ingatlanok esetében a helyzet egy fokkal bonyolultabb, hiszen a hitelösszeg maximális értékét a forgalmi érték alapján számítják ki a hitelfelvétel során. Tehát elviekben elképzelhető, hogy egy ingatlan forgalmi értéke 20 millió forint, az újjáépítési 15, ám a hitelösszeg 16.
Ebben az elképzelt példában tehát előfordulhat, hogy az ügyfél megköt egy biztosítást az újjáépítési értékre, majd tragédia esetén elveszíti az otthonát, és még tartozik is a banknak.
Megkérdeztünk néhány bankot ezzel kapcsolatban, ugyanis kíváncsiak voltunk, hogy mekkora összegre kötelezik a finanszírozott ügyfeleiket a lakásbiztosítás megkötésének tekintetében. Az általunk megkérdezett bankok válaszaiból kiderül, hogy a fenti, elképzelt példánk elviekben csak a Raiffeisen Banknál fordulhat elő. Ők ugyanis megelégednek azzal, ha az ügyfél az újjáépítési értékre köti a lakásbiztosítását, így bizonyos esetekben előfordulhat, hogy az ügyfél hiteltartozása magasabb a biztosított összegnél.
Más bankok, mint például a Budapest Bank, a CIB Bank és az OTP Bank kikötik, hogy a biztosítás legalább a hitelösszeget - az OTP esetében a hitelösszeget és annak 1 éves járulékait - fedezze. Az általunk megkérdezett bankok közül ugyanakkor egyik sem várja el, hogy a forgalmi érték alapján kerüljön megkötésre a szerződés. Ez az ügyfél szempontjából pozitívum, hiszen így nem fordulhat elő olyan eset, hogy feleslegesen fizet magasabb díjat a biztosítónak.
Megkérdeztük a biztosítókat is ezzel kapcsolatban, nekik mi a tapasztalatuk ezen a téren. Többnyire azonban nem tudtak válaszolni erre a kérdésre, hiszen - ahogy már említettük -, végül az ügyfél dönt a szerződéses összegre vonatkozóan, de hogy saját elhatározásból dönt egy adott összeg mellett, vagy a bank kötelezi őt erre, azt nem tudni. Az egyetlen kivétel a Generali Biztosító: az ő tapasztalatuk viszont éppen az, hogy többnyire forgalmi értékre köttetnek a bankok biztosítást a hitelezett ügyfeleikkel.
Hány "rossz" szerződés lehet?
Szerettük volna megtudni, hogy hány olyan ügyfél lehet, akiknél előfordulhat, hogy nem a megfelelő összegre kötöttek lakásbiztosítást, és emiatt nem élveznek igazi védelmet az esetleges balesetek ellen. Ezt azonban nem sikerült megtudnunk.
"Amennyiben a szerződő elfogadja a biztosító ajánlott értékét, a biztosító nem vizsgálja az alulbiztosítottságot. Így túl-, vagy alulbiztosítottság kérdéséről csak akkor beszélhetünk, amikor a szerződő eltér az ajánlott értéktől. Így konkrét számadatok nincsenek, ezek mind egyedi élethelyzetek, csak egy esetleges kárnál merül fel ez a kérdés." - tudtuk meg például a K&H Biztosítótól, de lényegében ezt válaszolta a többi biztosító is.
Érdeklődtünk a bankoknál is: évente nagyjából hány olyan eset fordul elő, hogy egy megsemmisült ingatlan esetén a biztosítási összeg nem fedezi az adós bank felé fennálló tartozását. Pontos számokat azonban egyik bank sem árult el, ugyanakkor mindegyik azt válaszolta, hogy rendkívül kevés az ilyen esetek száma.
Hasonlóképpen nehéz megmondani, hogy mennyire "tartják karban" az ügyfelek az ilyen, hitel mellé kötött lakásbiztosításokat, illetve a meglévő, régi szerződések mekkora része lehet elavult.
"Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy ügyfeleink a hitel mellé kötött otthonbiztosítások esetében sok esetben nehezebben lépnek, ha a biztosítási szerződésük módosításáról, esetleg egy korszerűbb biztosításra váltásról van szó, hiszen ebben az esetben a bankintézetükkel is fel kell venniük a kapcsolatot, jelezniük feléjük a szerződésváltozást, az ezzel járó banki ügyintézés pedig megnövekedett banki adminisztrációs terhet jelenthet számukra. Arra vonatkozóan, hogy ügyfeleink jelenlegi otthonbiztosításainak mekkora része nincsen folyamatosan aktualizálva, jelenleg nincs rendelkezésünkre álló adat, mivel a szerződés módosítását, amennyiben azt az ingatlanban bekövetkezett változások indikálják, ügyfeleink kezdeményezésére végezzük el." - derült ki Deliága Judit, az Allianz Biztosító Lakossági vagyon termék- és portfoliómenedzsment csoportvezetőjétől.
Mi történik az ingatlan megsemmisülése esetén?
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mi történik olyankor, ha megtörténik a legrosszabb, azaz megsemmisül az ingatlan. Mint kiderült, erre nincsen pontos válasz, többnyire a bank és az ügyfél megállapodásán múlik minden.
"Tapasztalataink szerint a banktól, az adóstól, az ingatlantól, valamint a bank és adós közötti üzleti viszonytól is függ a rendezés módja abban az esetben, ha az ingatlan megsemmisül. Egyes esetekben - mint zálogjogosult- a teljes kártérítési összegre a bank tart igény, miközben előfordul az is, hogy a bank lemond kedvezményezetti jogáról, és az ügyfélnek engedélyt ad a teljes szolgáltatási összeget felvételére, továbbá láttunk arra is példát, hogy a hitelező pénzintézet megosztva kéri az utalást maga (vélelmezhetően az aktuális tőkeösszeg erejéig) illetve az ügyfél felé." - tudtuk meg Tallárom Tamástól, a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület kárigazgatójától. Ezzel megegyező válaszokat kaptunk az illetékesektől, azaz a bankoktól is, tehát erre a kérdésre nincsen egyértelmű válasz.
Összességében tehát elmondható, hogy a bankok által támasztott követelmények többnyire megóvják az adósokat attól, hogy túlságosan alacsony összegre kössenek biztosítást. Ugyanakkor láthattuk, hogy van olyan bank, amely az újjáépítési költségre kötött biztosítást is elfogadja, míg a Generali válaszából kiderül, hogy van amelyik a forgalmi értékre köttet biztosítást. Az előbbi veszélyes lehet, míg utóbbi esetben előfordulhat, hogy túlbiztosítottságra van kényszerítve az ügyfél. (Ha már túlbiztosítottság: társasházak esetében viszonylag gyakori, hogy a jelzáloghitel felvételekor az ügyfél lakásbiztosítást köt, pedig az ingatlant már védi egy társasházi biztosítás. Előfordulhat, hogy ezt teljesen feleslegesen teszi, ugyanis az általunk megkérdezett bankok közül az összes elfogadja a társasházi biztosítást, feltéve persze, ha az megfelel a pénzintézet által megkövetelt feltételeknek.)
Érdemes tehát tájékozódni a biztosítás megkötése előtt, a szerződést pedig csak azt követően aláírni, hogy már alaposan átolvastuk. Hiszen nyilvánvaló, hogy senki sem szeretne évekig, évtizedekig fizetni egy olyan biztosítást, amely baj esetén nem nyújt számára valós védelmet.
Forrás: www.penzcentrum.hu
Biztosítás fajta:
- Lakásbiztosítás
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjai 10-15 százalékkal drágulhatnak a ma kezdődő kampányban, de még így is jóval elmaradnak a régió átlagától - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője az M1 aktuális műsorában hétfő reggel.
Romániában kétszer, Németországban négyszer annyit kell kifizetniük az autósoknak a kgfb-re, mint Magyarországon - tette hozzá.
A várható drágulás okai között említette, hogy 2015 első fél évének végén az átlagdíj Magyarországon évi 21 900 forint volt, miközben a biztosítók átlagosan egy kárra 490 ezer forintot fizettek ki. A kgfb átlagos díja 2009-ben még 34 800 forint volt - tette hozzá.
A főosztályvezető elmondta azt is, hogy a becslések szerint a kgfb-t nem fizetők számát a szakértők mintegy 100 ezerre becsülik.
A mostani kampányban a kgfb-vel rendelkezők mintegy 44 százaléka érintett, akik még 2010 előtt vásárolták gépjárművüket, az ő biztosításuk az év végén jár le. Az azóta vásárolt járműveknél a vásárlástól számítva egy évig tart a biztosítás hatálya, akkortól lehet másik biztosítót választani. (MTI)
Forrás: ProfitLine
A saját temetésről való gondoskodás igénye igen mélyen gyökerezik az idős emberek tudatában. Ennek a gondoskodásnak számos formája ismert, a saját bankszámlán gyűjtögetett megtakarítás mellett az ezredfordulót követően egyre népszerűbbek lettek a minimum a végtisztesség költségeit térítő biztosítások is. Míg az előző évtizedben a klasszikus költségfinanszírozó biztosítás volt a jellemző forma, ma már élethosszig tartó életbiztosítás formájában kínál speciális kockázati életbiztosítást erre a célra mintegy 8-10 hazai biztosító.
A méltó végtisztesség elrendezése nemcsak érzelmileg állít megterhelő időszak elé, hanem jelentős anyagi terhet is jelenthet. Halottak napja apropóján érdemes az emlékezés mellett a költségekről is tájékozódni, mivel azok mértéke – tág határok között mozogva – akár az átlagnyugdíj 6-8-szorosát is elérheti. Egyes kisebb településeken hamvasztásos temetést már akár 200 ezer forintért megtartanak, a kegyeleti szolgáltatás pedig koporsós formában is elrendezhető 250 ezer forintból. Egyes kiemelt fővárosi temetőkben ugyanakkor a hagyományos temetések díja még szerényebb elvárások esetén is a 700-800 ezer forintos intervallumban mozog.
Az okos városokról (smart city) rendezett londoni konferencián a biztosítási szakértő arra figyelmeztetett, hogy a vezető nélküli járművek rendkívüli gyorsasággal fejlődnek, ugyanakkor a felelősségi kérdések tisztázatlansága egyelőre komoly veszélyt is jelent a biztosítási iparág számára.
A brit biztosítási piac az egyik legfejlettebb a világon, ezért különösen fontos, hogy miként birkózik meg az ottani piac a vezető nélküli járművek és egyéb technológiai újítások jelentette jogi és biztosítástechnikai kihívásaival.
A KPMG egy év elején készített felmérésében azt állította, hogy a félig vezető nélküli járművek 2025-re teljesen hétköznapivá válhatnak, addig azonban számos kérdést tisztázni kell még, többek között azt, hogy milyen következményei lesznek a baleseteknek, ki viseli majd a felelősséget, ha az ütközésnél nem természetes személy irányította a járművet.
Forrás: Biztosítási Szemle
Egyre több baleset történik munka közben: a KSH adatai alapján az elmúlt két évben itthon 15 százalékkal emelkedett a munkahelyi balesetek száma. Kevesen gondolnák azonban, hogy egy irodai lábujjtörés után is több százezer forintot fizethet a biztosító. A balesetekben a stressz is közrejátszhat, ezért fontos a bizalomépítés, amiben a megfelelő, személyre szabott biztosítások is segíthetnek.
Egy amerikai kutatóintézet szerint a munka során bekövetkezett káresetek legnagyobb része túlterhelésből, cipekedésből fakad. A második leggyakoribb probléma az egyszerű megbotlás, ami esetében még emelet vagy lépcső sem játszik közre. Igaz, magasból is sokan esnek le, ez a rangsorban a negyedik helyen szerepel. A tárgyakkal, felszerelésekkel történő összeütközés került fel még a dobogóra, ez a harmadik leggyakoribb oka a munkahelyi baleseteknek.
A KSH kutatása alapján 2012-ben itthon 17 ezer164-en szenvedtek balesetet a munkahelyükön, ugyanez a szám 2014-ben már 19 ezer787-re emelkedett. A Generali szakértői szerint a káresetek számának növekedésével párhuzamosan egyre fontosabbá válik a munkáltatói balesetbiztosítás, hiszen napi pár száz forintért, azaz mindössze egy csésze kávé áráért cserébe már széleskörűen biztonságban tudhatják a vállalkozások a kollégáikat. Munka közben ugyanis bárkivel megeshetnek balesetek, de kevesen gondolnák, hogy egy egyszerű lábujjtörés után akár több mint 700 ezer forintot is téríthet a biztosító.
Úgy tűnik, a hasonló problémák a világsztárokat sem kímélik, akiknek az utóbbi időben is bőven kijutott a bajból – derül ki a listából, amit a Generali készített az elmúlt hónapok legmeglepőbb munkabaleseteiről.
De mit tehetünk a hétköznapokban alkalmazottaink biztonságáért? „Ebben a bizalomhiányos környezetben kitűnő döntés lehet egy cégvezető részéről, ha gondoskodik munkavállalóiról. Sajnos a Generali adatai is azt támasztják alá, hogy egyre több munkahelyi baleset történik. A munkáltatói kockázati élet-, baleset- és egészségbiztosítás nemcsak abban segíthet, hogy a kollégák hamarabb felépüljenek, hanem béren kívüli juttatásként növelheti a vállalat iránti elkötelezettséget is. Az elérhető konstrukciók pedig igyekeznek az egyéni igényeket is kielégíteni” – mondja Schaub Erika, a Generali személybiztosítási igazgatója.
A jó biztosítás a védettségnek csupán egyik feltétele. Ahogy lakásunk esetében, a nyaralóknál is fontos, hogy mi is megtegyük a szükséges óvintézkedéseket a téli hónapok előtt. Azt talán már mindenki tudja, hogy az üresen hagyott ingatlanokban el kell zárni a víz- és gázvezetékeket, illetve ajánlott lekapcsolni az áramot. Éjszaka, amikor a hőmérséklet fagypont alá csökken, egy-egy vezeték megrepedése százezres tételű kiadást is okozhat. Fontos, hogy ezekre odafigyeljünk, hiszen, ha gondatlanul járunk el, akkor minket terhel a felelősség és a helyreállítás költsége is.
5 tipp a betörések megelőzésére
- Ajtókra, alacsonyabban fekvő ablakokra szereljük biztonsági rácsot!
- Alkalmazzunk riasztóberendezéseket!
- Szereljünk fel mozgásérzékelő lámpákat, amelyek elbizonytalaníthatják a betörőket!
- Zárjuk be a kerti szerszámokat és bútorokat!
- Ritkítsuk meg a növényzetet!
5 tipp a kármegelőzésre
- Áramtalanítsuk az épületet!
- Zárjuk el a vizet és a gázt!
- Ha aknában vagy nem szigetelt helyiségben van a vízóra, akkor lehetőség szerint valamilyen hőszigetelő anyaggal burkoljuk, csomagoljuk be.
- Gondoskodjunk a vízelvezető csatornák (eresz, árok) tisztaságáról, akadálymentesítéséről!
- A hó komoly gondokat okozhat, ellenőrizzük a tetőt, a héjazatot, hogy elkerüljük a beázást!
Sok múlik a gondosságunkon a betörések megakadályozásában is, mert a jó állapotban lévő, nem állandóan lakott épületek és kint hagyott tárgyak vonzzák a betörőket. Fontos észben tartanunk azt is, hogy függetlenül attól, hogy milyen típusú ingatlanról van szó, a kárbejelentési kötelezettség határideje kettő nap. A nyaralókat viszont ennél ritkábban látogatják, ezért érdemes – különösen télen – a környéken állandóan lakó szomszédokkal együttműködni, hogy nézzenek rá a nyaralóra legalább kétnaponta, illetve a nagyobb viharokat, esőzéseket követően.
Forrás: Biztosítási Szemle
Budapest, 2015. október 21. – A biztosítóknak október 1-jei határidővel akkor is be kell fogadniuk a – korábbi szerződésüket szeptember 30-ig közös megegyezéssel megszüntetett, és ezt jelző – volt Astra-biztosítottak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlatát, ha az Astra Biztosító még nem jelentette be a központi kártörténeti nyilvántartási rendszerben a régi szerződés lezárultát.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztosításközvetítők, illetve ügyfelek jelzése alapján értesült egy, néhány korábbi Astra-ügyfelet érintő biztosítói gyakorlatról. Eszerint az Astra Biztosító hazai fióktelepénél 2015. szeptember 30-ig kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésüket közös megegyezéssel megszüntetett egyes üzembentartók (autósok) új, másik biztosítónál megkötött kgfb-szerződését visszamenőleges hatállyal törlik, s a már befizetett díjat az ügyfél részére visszafizetik, ha a biztosítók központi kártörténeti nyilvántartási rendszerében (KKNYR) a korábbi kgfb-szerződés megszűnését az Astra Biztosító még nem jelentette be. (Ilyenkor az új biztosítónak a kárelőzmény igazolás lekérdezésekor a KKNYR jelzi, hogy az adott gépjármű üzembentartójának az új szerződés első napjára még másutt élő biztosítása van.)
Az MNB álláspontja szerint – függetlenül attól, hogy a régi szerződés kapcsán a kötvénynyilvántartásban, illetve a KKNYR-ben milyen adatok szerepelnek (vagy nem szerepelnek) – a biztosítóknak az új szerződést érvényesnek kell elfogadniuk, és ekként rögzíteni belső nyilvántartásukban. Ha egy biztosító a KKNYR-ből visszakapott hibaüzenet miatt – visszamenőleges hatállyal – esetlegesen saját belső nyilvántartásában törölte a nála kötött új szerződést, azt ismételten köteles rögzíteni és a tartalma szerint kezelni.
Előbbiek feltétele, hogy az ügyfél az új biztosítóhoz benyújtott kgfb-szerződéskötési ajánlatán előző biztosítóként az Astra Biztosítót, a régi kgfb-szerződés megszűnésének okaként közös megegyezést, az újszerződés kockázatviselési kezdeteként pedig 2015. október 1-ét tüntette fel. Az új biztosítótól elvárt az is, hogy az Astra Biztosítóval kötött régi kgfb-szerződés 2015. szeptember 30-i időponttal, közös megegyezéssel történt megszüntetéséről a kötvénynyilvántartásnak és a KKNYR-nek adatot szolgáltasson.
Mint ismert, a kgfb-t szabályozó törvénynek a Parlament által sürgősséggel elfogadott és 2015. október 8-án hatályba lépett módosítása szerint egy itthon fióktelepet működtető vagy határon átnyúló szolgáltatást nyújtó biztosító – így az Astra – anyaországi felügyeleti engedélyének visszavonása (és az MNB erről szóló nyilvános tájékoztatása) után annak magyarországi kgfb-ügyfelei azonnal új szerződést köthetnek egy másik biztosítónál. Régi biztosításuk az új szerződés kockázatviselésének kezdete előtti napon automatikusan megszűnik. Így tehát a probléma a továbbiakban átszerződni kívánó Astra kgfb-ügyfeleket már nem érinti.
Forrás: Magyar Nemzeti Bank
A biztosítóknak október 1-jei határidővel akkor is be kell fogadniuk a - korábbi szerződésüket szeptember 30-ig közös megegyezéssel megszüntetett, és ezt jelző - volt Astra-biztosítottak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlatát, ha az Astra Biztosító még nem jelentette be a központi kártörténeti nyilvántartási rendszerben (KKNYR) a régi szerződés lezárultát - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A jegybank biztosításközvetítőktől és ügyfelektől értesült arról, hogy egyes ügyfeleknél, ahol ez a bejelentés az Astra részéről elmaradt, az új biztosító törölte az ügyféllel kötött új biztosítást, mert a KKNYR azt jelezte, hogy az adott gépjármű üzembentartójának még másutt élő biztosítása volt. Ezekben az esetekben az új biztosító a megkötött kgfb-szerződést visszamenőleges hatállyal törölte, a már befizetett díjat az ügyfél részére visszafizette.
Az MNB álláspontja szerint - függetlenül attól, hogy a régi szerződés kapcsán a kötvénynyilvántartásban, illetve a KKNYR-ben milyen adatok szerepelnek (vagy nem szerepelnek) - a biztosítóknak az új szerződést érvényesnek kell elfogadniuk, és ekként rögzíteni belső nyilvántartásukban. Ha egy biztosító a KKNYR-ből visszakapott hibaüzenet miatt - visszamenőleges hatállyal - esetlegesen saját belső nyilvántartásában törölte a nála kötött új szerződést, azt ismételten köteles rögzíteni és a tartalma szerint kezelni.
A jegybank megjegyzi: ennek feltétele, hogy az ügyfél az új biztosítóhoz benyújtott kgfb-szerződéskötési ajánlatán előző biztosítóként az Astra Biztosítót, a régi kgfb-szerződés megszűnésének okaként közös megegyezést, az új szerződés kockázatviselési kezdeteként pedig 2015. október 1-jét tüntette fel. Az új biztosítótól elvárt az is, hogy az Astra Biztosítóval kötött régi kgfb-szerződés 2015. szeptember 30-i időponttal, közös megegyezéssel történt megszüntetéséről a kötvénynyilvántartásnak és a KKNYR-nek adatot szolgáltasson.
Az MNB felidézi, hogy a kgfb-t szabályozó törvény 2015. október 8-án hatályba lépett módosítása szerint egy itthon fióktelepet működtető vagy határon átnyúló szolgáltatást nyújtó biztosító - így az Astra - anyaországi felügyeleti engedélyének visszavonása, illetve az MNB erről szóló nyilvános tájékoztatása után annak magyarországi kgfb-ügyfelei azonnal új szerződést köthetnek egy másik biztosítónál. Régi biztosításuk az új szerződés kockázatviselésének kezdete előtti napon automatikusan megszűnik. Így tehát a probléma a továbbiakban átszerződni kívánó Astra kgfb-ügyfeleket már nem érinti.
A román pénzügyi felügyelet (ASF) augusztus 26-án nyilvánította fizetésképtelenné a Magyarországon is működő Astra biztosítótársaságot, megvonta működési engedélyét és csődeljárást kezdeményezett ellene, miután a társaság nem hajtotta végre a hatóság által előírt feltőkésítést. A társaság Magyarországon többek között kgfb-biztosításokat kötött nagyobb számban.
Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnöke a múlt héten elmondta: az Astra Biztosító 160 ezer kgfb-ügyfele közül eddig 124 ezer váltott biztosítót közös megegyezéssel. Javasolta, hogy akik eddig elmulasztották a váltást, tegyék meg mielőbb.
(forrás: napi.hu)
A 161 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadott változtatás alapján az ügyfélnek 30 napja lesz a javasolt módosítás elutasítására, ha így dönt, a biztosító akkor sem mondhatja fel a szerződést. Amennyiben az ügyfél a 30 nap lejártáig nem tesz semmit, akkor a szerződése a biztosító által javasolt módosításokkal él tovább.
A jövőben ha a biztosítási szerződés után igénybe vehető adókedvezmény vagy adójóváírás változik, akkor a biztosítók 60 napon belül olyan szerződésmódosítást dolgozhatnak ki az ügyfélnek, amely továbbra is lehetővé teszi a kedvezmény igénybevételét.
Az életbiztosítás díját úgy kell kalkulálni, hogy az elegendő legyen a biztosító valamennyi kötelezettségének a teljesítésére, különös tekintettel a biztosítástechnikai tartalékok képzésére.
Változnak a biztosítási titok szabályai is. Jelenleg a kiszervezett tevékenységet végzőnek nem kell megtartania a biztosítási titkot. A módosítás ezt kiterjeszti a könyvvizsgálóra is, a könyvvizsgálói feladatok ellátásához szükséges adatokra.
Egy új szabály a biztosítók kötelességévé teszi a felügyeleti határozat rendelkező részének közzétételét a honlapjukon; azt 5 évig kell ott tartani.
Az elfogadott csomag a tőkepiacról szóló törvényt is módosítja. Az értékpapírok kibocsátóival kapcsolatos információkra vonatkozó uniós, úgynevezett transzparencia-irányelvnek való megfelelés érdekében szükségessé vált a székhely szerinti tagállam definíciójának meghatározása. A változtatás rögzíti, hogy a rendszeres tájékoztatás körébe eső információnak nem öt, hanem tíz évig kell nyilvánosan hozzáférhetőnek lennie. Pontosították az éves és féléves jelentések alóli kivételek körét. A jövőben csak a szabályozott piacra bevezetett értékpapír-kibocsátókra vonatkozik a mentesség.
Figyelembe véve az egyidejűleg több uniós piacon is jelen lévő kibocsátókat, módosult a féléves jelentések közzétételének határideje is. A jelenlegi szabályozás szerint a beszámolási időszakot követő két hónapon belül kell közzétenni a féléves jelentést, a jövőben ez az időszak három hónapra emelkedik.
A Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítása nyomán az európai hosszú távú befektetési alapok felügyeletét az MNB látja el.
A képviselők átültették a magyar jogrendbe az EU-s irányelv által a tájékoztatási kötelezettségek megsértése esetére bevezetett új szankciókat is. A törvény legnagyobb része november 26-án hatályba lép. (MTI)