Tízből egy magyar egyáltalán nem számít állami nyugdíjra
Százezer forint mínusz: ekkora lesz a különbség az utolsó havi fizetés és az első állami nyugdíj között a magyarok várakozása szerint. A Groupama Biztosító megbízásából készült országos reprezentatív kutatás annak járt utána, milyen félelmek övezik a nyugdíjrendszert, s számszerűen milyen nagyságú időskori juttatásra számítanak a nyugdíj előtt álló magyarok.
Nyugtalan nyugdíjas évek?
A magyarok 71%-a már tudja, hogy nem lesz elég a nyugdíja a megélhetéshez sem, kétharmada egyenesen igazságtalannak érzi, milyen kevés összegre számíthat az állami rendszerből ahhoz képest, amennyit be fog fizetni élete során. Emiatt is van, hogy egyre kevesebben, a magyarok mindössze negyede (27%) várja a nyugdíjas éveket. Ezen belül az 50-es éveikben járók fele (48%), a 29 év alattiak pedig mindössze 15 százaléka gondol jó érzéssel előre erre az időszakra – derült ki abból a kutatásból, melyet a Groupama Biztosító készített az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft.-vel.
A kutatás eredményeinek feldolgozásában részt vevő szociológus szerint további oka is van az anyagiak mellett, hogy a 39 év alattiak nem várják ezt az időszakot. Szvetelszky Zsuzsa szerint számukra nem olyan vonzó az a jelenlegi állapot, amit ma „nyugdíjasságnak” nevezünk. A passzivitás, a kiszolgáltatottság és ezzel összefüggésben a társadalmi megbecsülés hiánya, amit ők hozzá társítanak. Ez a korosztály az előttük álló évtizedek során minden bizonnyal ki fogja találni magának a saját „nyugdíjas imidzsét”, amiben a jelenleginél nagyobb szerepe lesz az anyagi függetlenségnek, biztonságnak, az aktív, élményekben is gazdag időskori életnek.
Az álom: 200 ezer forint körüli fizetés, és ugyanekkora nyugdíj
A kutatásban megkérdezték az embereket, mekkora összegre számítanak utolsó havi jövedelemként, milyen mértékű kezdőnyugdíjjal lennének elégedettek, és végül mekkora nyugdíjra számítanak reálisan az államtól.
A válaszok alapján átlagosan 218.900 forintos utolsó havi jövedelemmel kalkulálnak, amelyből csak minimálisan adnának lejjebb a munkaerőpiacról való távozáskor: az ideális nyugdíj a magyarok szerint 198.600 forint lenne.
„Csakhogy a magyarok 11%-a – elsősorban a fiatal generáció – már egyáltalán nem is számít állami nyugdíjra, és csupán 6% azoknak az idealistáknak az aránya, akik szerint a vágyott 200 ezer vagy e fölötti nyugdíjat tud majd biztosítani az állam” – ismertette a kutatás eredményeit Halasi Melinda, a Groupama Biztosító Értékesítés Támogatási Főosztályának vezetője.
A fiatalok szerint jövedelmük 40%-át kapják majd nyugdíjként
A válaszok alapján nyugdíjasként átlagosan 118.400 forint fog hiányozni az utolsó jövedelmükből. Az, hogy a fiatalabb korosztályok pesszimistábbak, nem meglepő.
Míg az 50 év felettiek jövedelmük 57%-ára számítanak nyugdíjként, a 30 év alattiak úgy gondolják, hogy időskori megélhetésükhöz az államtól csupán utolsó jövedelmük 40%-át kapják majd.
Ezek a számok összhangban vannak azokkal az előrejelzésekkel, melyek szerint a demográfiai folyamatok következményeként a jelenlegi állami nyugdíjak 20-30 éven belül akár harmadára csökkenhetnek.
Bakancslista helyett realitáslista
A magyarok többsége alapvetően klasszikus nyugdíjasként látja magát; pihenéssel, utazással, olvasással és főzéssel töltené idejét családja és barátai körében, a terveik közül azonban nem mindegyiket tartják megvalósíthatónak. Azt 80%-ban reálisnak tartják, hogy több időt töltenek el családunk körében, és ugyanígy megvalósíthatónak tartják, hogy tévézzenek (87%), vagy olvassanak (83%). Ugyanakkor már csak 46%-ban tartják valószínűnek, hogy utazni is tudnak majd idős korunkban, és mindössze 56% tartja reálisnak a színházba járást, vagy, hogy fürdőbe is eljutnak nyugdíjasként (55%). A nagy valószínűséggel megvalósítható tervek között, azaz a „realitáslistán” tehát többnyire olyan programok szerepelnek, amelyek alapvetően nem kell, hogy pénzbe kerüljenek.
Valamivel bátrabban terveznek a fiatalabbak: náluk nagyobb hangsúlyt kapnak az újdonságok, mint például új hobbi, vagy új sportág kipróbálása. Ez megerősíti a Groupama Biztosító korábbi kutatásainak eredményeit, melyből egyértelművé vált, hogy a mai fiatalok idős korukban is aktívabb életre vágynak.
Forrás: www.biztositasiszemle.hu
CLB TIPP: Kezdjen el időben gondoskodni nyugdíjas éveiről! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>
Biztosítás fajta:
- Életbiztosítás
A CLB belép a munkanélküliség biztosítások piacára
A CLB Független Biztosítási Alkusz még ebben a hónapban belép a munkanélküliség biztosítások piacára.
Az alkusz által működtetett biztositastipp.hu portál az April biztosító termékét árulja majd, amely munkanélküliség és tartós keresetkiesés esetén nyújt fedezetet. A biztosítást minden 22-55 év közötti, magyarországi munkavállaló megkötheti, aki nem áll felmondás alatt és legkevesebb egy éve dolgozik jelenlegi munkahelyén, minimum heti 30 órás alkalmazásban.
Ezen a piacon a válság kitörése óta folyamatosan élénkült a verseny, mára már a biztosítást több csomagban is lehet választani. Például havi 3600 forintot kell fizetnie annak az ügyfélnek, aki havi 200 ezer forintos nettó bérű, határozatlan idejű munkaszerződéssel, heti 40 órában dolgozik és elbocsátása esetén nettó 150 ezer forintot szeretne kapni a biztosítótól.
Alkuszi segítség a kárrendezésben: immár az Interneten is!
Ingyenes kárügyintézés - nem csak ügyfeleknek
Az autósok jelentős részének szerencsére nincsen közvetlen tapasztalata, mit kell tennie, ha autója baleset során károsodik. A CLB Független Biztosítási Alkusz tapasztalatai szerint a károsultak számára a legtöbb problémát a kárbejelentés késedelme, pontatlansága, illetve - a gyakran információhiányból fakadó - elhúzódó ügymenet jelenti. Az alkuszcég ezt az általános igényt felismerve indította el tavaly tavasszal - elsőként Magyarországon - bárki által ingyenesen igénybe vehető alkuszi kárügyintézési szolgáltatását, mostantól pedig Kármester néven internetes oldal is segíti a szükséges lépések áttekintését csakúgy, mint az adott márkának megfelelő szakszerviz megtalálását.
Az ügyfelek kárügyeiben való aktív, ingyenes közreműködés a CLB esetében nem korlátozódik pusztán a kárbejelentés folyamatára: az alkuszcég immár hat, a gépjármű-biztosítási piacon meghatározó biztosítóval (Aegon, Generali, Genertel, Groupama-Garancia, Signal, Uniqa) is kötött olyan megállapodást, amelynek alapján a sérült jármű helyreállításának folyamatát (a jármű elszállítása, tárolása, szakműhely kiválasztása, cseregépkocsi szervezése, stb.) is koordinálhatja. A szolgáltatás a CLB ügyfelei számára eleve díjmentes, bárki más egy egyszerű internetes regisztráció nyomán szerezheti meg ezt a jogosultságot. Ilyen szolgáltatást más alkuszcég jelenleg nem kínál a biztosítási piacon.
Az elmúlt közel másfél év tapasztalataira alapozva a CLB a közelmúltban Kármester néven internetes szolgáltató oldalt is indított. A www.karmester.hu címen elérhető portálon a kárrendezésekkel kapcsolatos információk mellett a káreseményekkel kapcsolatos szolgáltatók (biztosítók, karosszéria-szervizek) széles körű adatbázisa is megtalálható. A csaknem ezer szerviz között nem csupán elhelyezkedésük, hanem többek között gépkocsimárka, illetve a szerződött biztosítók alapján is lehet válogatni.
A Kármester részletesen ismerteti a közúti baleset során szükséges teendőket, letölthető formában tartalmazza a biztosítók, illetve a velük kapcsolatban álló független szakértői irodák kárbejelentő dokumentumait. A szakszervizek mellett autómentő, autókölcsönző szolgáltatók adatbázisa is működik az oldalon. Az ügyfeleknek fórum keretében lehetőségük nyílik egyes kárügyek megvitatására, beleértve személyes tapasztalataik megosztását is a portálon feltüntetett cégek szolgáltatásaival kapcsolatban.
"Az elmúlt másfél év során egyre nagyobb lett az érdeklődés a kárrendezésben való aktív közreműködésünk iránt. - mondta Németh Péter, a CLB értékesítési igazgatója. - Ügyfeleink felismerték, hogy több mint tízéves piaci tapasztalatunk jelentős támogatást jelenthet. Az eközben szerzett tapasztalatainkat felhasználva alakítottuk ki új Kármester portálunkat, amivel fő célunk, hogy a kárrendezéssel kapcsolatos, az ügyfeleket leggyakrabban érdeklő információkat könnyen és gyorsan elérhetővé tegyük mindenki számára."
Vadonatúj biztosítási forma jelent meg: itt az önrész biztosítás!
A biztosításokra is lesz éves költségmutató
A szakmai szervezetben, a MABISZ-ban folynak az előkészítő munkák, de részletekről még nem tudott beszámolni Trunkó Barnabás. Úgy tervezik, hogy a jövő év elejétől kellene a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kiszámolni, és közzé tenni a TKM-et. Ezt követően a számítást és a közzétételt fokozatosan kiterjesztenék valamennyi biztosításra.
Előrehozott szakmai egyeztetés folyik a MABISZ és a felügyelet között a TKM-ről - mondta az MTI-nek Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt, hasonló önszabályozó módon készült egységes hozamszámítás a befektetési alapokra. Időnként maga a felügyelet is publikál költségszámításokat pénzügyi termékekre, ezeket a létező nemzetközi sztenderdek alapján készíti - tette hozzá a szóvivő.
Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!
- Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
- Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
- Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak – fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. – ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
- Egyes tevékenységek – pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf – esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
Gépjármű-biztosítások – casco akár egy hétre