Évente több millió magyar utazik külföldre, azonban piaci adatok szerint csak minden harmadik utas gondoskodik biztosításról. A kényelmesen, akár néhány perc alatt interneten is megköthető utasbiztosítások ugyanakkor jelentős költségektől kímélhetik meg a külföldre utazókat baleset, betegség vagy poggyászkár esetén. Érdemes körültekintően választani, mivel a fedezetek köre és mértéke jelentősen eltérhet az egyes termékeknél.
Napi pár száz forint
Piaci becslések szerint az évente külföldre utazó több millió magyar közül csak minden harmadik köt utasbiztosítási szerződést. Ez annak ellenére így van , hogy egy átlagos európai nyaralásra – az utazás árának töredékéért – már napi pár száz forintért található biztosítás, de a magasabb összegű szolgáltatást nyújtó ajánlatok is elérhetőek jellemzően ezer forint alatt.
Az utasbiztosítások speciális termékek, melyek egyidejűleg nyújtanak fedezetet a külföldi utazás során bekövetkező betegségre, balesetre, poggyász kárra, s jellemzően magukba foglalják az utazási segítségnyújtást (asszisztencia szolgáltatás), a felelősségbiztosítást és a jogvédelem költségét is.
Jelentős eltérések az egyes biztosítók között
Az utasbiztosítás kiválasztásánál azonban érdemes körültekintően tájékozódni, az általános és egyedi szerződési feltételeket alaposan áttanulmányozni, mivel a hazai biztosítók termékei nem csak díjaikban, de a vállalt kockázatok körében és a fedezetek mértékében is jelentősen eltérhetnek. Figyelembe kell venni, hogy az úti cél, az utazás hossza, a közlekedési eszköz, a vagyontárgyak, és az utazás során végzett tevékenységek jellegétől függően az utasoknak más-más biztosítási szolgáltatásra lehet szükségük.
Egyes országokban (pl. USA) az egészségügyi ellátás rendkívül költséges, így az oda utazóknak érdemes magas vagy korlátlan fedezetet nyújtó biztosítási módozatot választaniuk. A sportolni vágyók számára hasznos lehet kiegészítő sportbiztosítást kötni, amely fedezetet nyújthat vadvízi evezés, búvárkodás és más sporttevékenység közben bekövetkezett baleset esetén. A nyaralás előre nem látható (pl. betegség miatti) meghiúsulására pedig célszerű útlemondási biztosítást is választani.
Érdemes előre tájékozódni
Fontos tudni, hogy valamennyi utasbiztosítási szerződés tartalmaz olyan eseteket (mentesülés, kizárt kockázat), melyre a biztosító nem vállalja a szolgáltatás nyújtását, továbbá fedezeti limiteket rögzíthet, és bizonyos esetekben az önrész vállalását is kikötheti. A napjainkban egyre jellemzőbb terrorveszélyből eredő biztosítási eseményeknél – kivéve, ha hivatalosan is utazásra nem javasolt országról van szó – a legtöbb biztosító nyújt szolgáltatást. A konkrét feltételekről azonban itt is érdemes előre tájékozódni.
Az egyéni utasbiztosítások mellett a fogyasztók igénybe vehetik az Európai Unió területén érvényes Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK), illetve a bankkártyákhoz kapcsolódó utazásbiztosításokat is. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál díjmentesen kiváltható EEK azonban csak korlátozottan – elsősorban sürgősségi ellátásra – használható, s azt kizárólag a helyi társadalombiztosítási szervvel szerződött szolgáltatók fogadják el. A bankkártyákhoz kapcsolódó utazási- és balesetbiztosítás tartalmáról javasolt részletesen tájékozódni a pénzügyi intézményeknél, ugyanis ezek a termékek nem személyre szabottak, sőt egyes esetekben a biztosítás csak akkor érvényes, ha a bankkártyát a célországban előzetesen használják.
Van, amire nem terjed ki a biztosítás
Az utasbiztosításokkal összefüggően jellemzően csekély számú fogyasztói beadvány vagy megkeresés érkezik a Magyar Nemzeti Bankhoz. Az elmúlt egy évben ezek leginkább a kárigények elutasítását, a kártérítések mértékét, valamint a poggyász,- és útlemondási biztosításokra vonatkozó ügyfél-tájékoztatást érintették.
Előfordult, hogy a biztosító az utas külföldi kórházi ellátását még megtérítette, a hazaszállítás költségét viszont már nem fizette, illetve olyan eset is, ahol a meglévő útlemondási biztosítás ellenére az ügyfélnek 20 százalék önrészt kellett vállalni a repülőjegy törlése miatt. Gyakori fogyasztói kifogás továbbá, hogy a bűncselekménnyel (lopás, rablás) összefüggő esetekre, külföldi munkavállalásra, vagy például járatkésésre nem terjed ki az utasbiztosítás.Érdemes előre tájékozódni.
Forrás: TőzsdeFórum
Biztosítás fajta:
- Utasbiztosítás
- Általános
A CLB belép a munkanélküliség biztosítások piacára
A CLB Független Biztosítási Alkusz még ebben a hónapban belép a munkanélküliség biztosítások piacára.
Az alkusz által működtetett biztositastipp.hu portál az April biztosító termékét árulja majd, amely munkanélküliség és tartós keresetkiesés esetén nyújt fedezetet. A biztosítást minden 22-55 év közötti, magyarországi munkavállaló megkötheti, aki nem áll felmondás alatt és legkevesebb egy éve dolgozik jelenlegi munkahelyén, minimum heti 30 órás alkalmazásban.
Ezen a piacon a válság kitörése óta folyamatosan élénkült a verseny, mára már a biztosítást több csomagban is lehet választani. Például havi 3600 forintot kell fizetnie annak az ügyfélnek, aki havi 200 ezer forintos nettó bérű, határozatlan idejű munkaszerződéssel, heti 40 órában dolgozik és elbocsátása esetén nettó 150 ezer forintot szeretne kapni a biztosítótól.
Alkuszi segítség a kárrendezésben: immár az Interneten is!
Ingyenes kárügyintézés - nem csak ügyfeleknek
Az autósok jelentős részének szerencsére nincsen közvetlen tapasztalata, mit kell tennie, ha autója baleset során károsodik. A CLB Független Biztosítási Alkusz tapasztalatai szerint a károsultak számára a legtöbb problémát a kárbejelentés késedelme, pontatlansága, illetve - a gyakran információhiányból fakadó - elhúzódó ügymenet jelenti. Az alkuszcég ezt az általános igényt felismerve indította el tavaly tavasszal - elsőként Magyarországon - bárki által ingyenesen igénybe vehető alkuszi kárügyintézési szolgáltatását, mostantól pedig Kármester néven internetes oldal is segíti a szükséges lépések áttekintését csakúgy, mint az adott márkának megfelelő szakszerviz megtalálását.
Az ügyfelek kárügyeiben való aktív, ingyenes közreműködés a CLB esetében nem korlátozódik pusztán a kárbejelentés folyamatára: az alkuszcég immár hat, a gépjármű-biztosítási piacon meghatározó biztosítóval (Aegon, Generali, Genertel, Groupama-Garancia, Signal, Uniqa) is kötött olyan megállapodást, amelynek alapján a sérült jármű helyreállításának folyamatát (a jármű elszállítása, tárolása, szakműhely kiválasztása, cseregépkocsi szervezése, stb.) is koordinálhatja. A szolgáltatás a CLB ügyfelei számára eleve díjmentes, bárki más egy egyszerű internetes regisztráció nyomán szerezheti meg ezt a jogosultságot. Ilyen szolgáltatást más alkuszcég jelenleg nem kínál a biztosítási piacon.
Az elmúlt közel másfél év tapasztalataira alapozva a CLB a közelmúltban Kármester néven internetes szolgáltató oldalt is indított. A www.karmester.hu címen elérhető portálon a kárrendezésekkel kapcsolatos információk mellett a káreseményekkel kapcsolatos szolgáltatók (biztosítók, karosszéria-szervizek) széles körű adatbázisa is megtalálható. A csaknem ezer szerviz között nem csupán elhelyezkedésük, hanem többek között gépkocsimárka, illetve a szerződött biztosítók alapján is lehet válogatni.
A Kármester részletesen ismerteti a közúti baleset során szükséges teendőket, letölthető formában tartalmazza a biztosítók, illetve a velük kapcsolatban álló független szakértői irodák kárbejelentő dokumentumait. A szakszervizek mellett autómentő, autókölcsönző szolgáltatók adatbázisa is működik az oldalon. Az ügyfeleknek fórum keretében lehetőségük nyílik egyes kárügyek megvitatására, beleértve személyes tapasztalataik megosztását is a portálon feltüntetett cégek szolgáltatásaival kapcsolatban.
"Az elmúlt másfél év során egyre nagyobb lett az érdeklődés a kárrendezésben való aktív közreműködésünk iránt. - mondta Németh Péter, a CLB értékesítési igazgatója. - Ügyfeleink felismerték, hogy több mint tízéves piaci tapasztalatunk jelentős támogatást jelenthet. Az eközben szerzett tapasztalatainkat felhasználva alakítottuk ki új Kármester portálunkat, amivel fő célunk, hogy a kárrendezéssel kapcsolatos, az ügyfeleket leggyakrabban érdeklő információkat könnyen és gyorsan elérhetővé tegyük mindenki számára."
Vadonatúj biztosítási forma jelent meg: itt az önrész biztosítás!
A biztosításokra is lesz éves költségmutató
A szakmai szervezetben, a MABISZ-ban folynak az előkészítő munkák, de részletekről még nem tudott beszámolni Trunkó Barnabás. Úgy tervezik, hogy a jövő év elejétől kellene a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kiszámolni, és közzé tenni a TKM-et. Ezt követően a számítást és a közzétételt fokozatosan kiterjesztenék valamennyi biztosításra.
Előrehozott szakmai egyeztetés folyik a MABISZ és a felügyelet között a TKM-ről - mondta az MTI-nek Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt, hasonló önszabályozó módon készült egységes hozamszámítás a befektetési alapokra. Időnként maga a felügyelet is publikál költségszámításokat pénzügyi termékekre, ezeket a létező nemzetközi sztenderdek alapján készíti - tette hozzá a szóvivő.
Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!
- Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
- Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
- Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak – fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. – ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
- Egyes tevékenységek – pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf – esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
Gépjármű-biztosítások – casco akár egy hétre