2018.01.02

Mi lesz a magyar biztosítókkal 2018-ban? Megszólaltak a vezérek

A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2018-ra. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

  1. 1. Hogy értékeli 2017-et saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
  2. 2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2018-ra?
  3. 3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést 2018 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

Kisbenedek Péter elnök-vezérigazgató, Allianz

1. A magyar gazdaság erősödése 2017-ben tovább folytatódott, mely egyértelműen kedvező hatást gyakorol a biztosítási szektor működésére és további bővülésére is, ami a gépjármű-biztosítási piac gyarapodásán túl többek között a lakásbiztosítási piac fellendülésében, a vállalati -és a nyugdíjbiztosítási konstrukciók folyamatos térnyerésében öltött testet. Az Allianz Hungária Zrt. az egyre virágzó magyar biztosítási piac vezető biztosítótársaságaként újabb eredményes évet zárt, díjbevétel-növekedésünk az egész évet tekintve meghaladta a tervezettet is, ugyanígy működési eredményünk is terv felett bővült, mely profitábilis növekedésnek és egyben kimagasló eredménynek tekinthető. Számainkat és teljesítményünket tekintve külön kiemelném még, hogy az idei évben kiegyensúlyozottan növekedtünk minden biztosítási szegmensben, ezek közül is hangsúlyos növekedésről tudok beszámolni a lakossági gépjárműszerződéseink terén, ahol jelentős a növekedésünk az előző évhez képest is, így még több ügyfél bizalmát tudhatjuk a magunkénak. Piacvezető biztosítóként ekképpen az is a célunk, hogy ügyfeleink lojalitásáért cserébe a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsuk, így éllovasai legyünk olyan átfogó, rendszerszintű fejlesztéseknek, amelyeknek a bevezetésével és használatával a megszokottnál is gyorsabbak és egyszerűbbek a kárrendezési folyamataink. 2017-ben ezáltal több olyan újítást is bevezettünk, amely jelentősen növelte az ügyfeleinknek és partnereinknek nyújtott szolgáltatási élményét, így például decembertől kezdve a magyar biztosítási piacon elsőként az Allianznál már a legnépszerűbb közösségi oldal chatjéből is könnyedén meg tudjuk kötni az utasbiztosításunkat.

2. A nemzetközi szabályozási környezet 2018-ban is kihívások elé állítja a biztosítási szektor egészét: 2018 februárjában kerül bevezetésre az új európai uniós biztosítás értékesítési direktíva, az IDD, májusban pedig hatályba lép az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR), így az ezekre való felkészülés és a megfelelés a jövő év egyik nagy feladata lesz számunkra. 2018-ra nézve továbbra is kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy az Allianz Hungária egyet jelentsen a biztonsággal és a stabilitással. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor arra is törekszünk, hogy ügyfeleink az innovatív jelzőt is egyre inkább hozzánk tudják társítani, továbbá igényeiket a digitális kornak, valamint elvárásaiknak megfelelően beépítsük működésünkbe. A jövőben is követjük a fogyasztói trendeket, figyeljük az új lehetőségeket, majd ezeknek megfelelően optimalizálunk, fejlesztjük termékeinket és szolgáltatásainkat, mindemellett folyamatosan invesztálunk a digitalizációba, melyet alapvető eszköznek látunk mind ügyfeleink, mind pedig partnereink életének könnyedebbé és biztonságosabbá tételéhez, ily módon a nagyobb ügyfélélményhez. Innovatívnak maradni, folyamatosan digitális újdonságokkal a piacra lépni és kiváló ügyfélélményt nyújtani ugyanakkor valódi kihívást is jelent nem csupán nekünk, de a biztosítási piac egészének is, hiszen azt érzékeljük, hogy a korábbinál gyorsabb ütemben változnak az ügyféligények, így egyre rövidebb időtávra szükséges stratégiai döntéseket hoznunk a digitalizációt és az innovációt érintő, valamint az ügyfélélményt jelentő szolgáltatások bevezetésével kapcsolatosan.

3. A gazdasági növekedés jótékony hatása társaságunknál 2017-ben a nem-életbiztosítások területén az ipari vagyon- és felelősségbiztosítások, valamint a mezőgazdasági biztosítások, azon belül is a díjtámogatott növénybiztosítások jó teljesítményében mutatkozott meg leginkább, míg az életbiztosítások területén továbbra is jelentős szerepe volt az évben a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarításoknak, melyek jelenleg is az Allianz Hungária Zrt. értékesítési fókuszában állnak. A motor szegmenst vizsgálva is érzékelhető növekedésről tudok beszámolni a naptári évben, köszönhetően a használt gépjárművek importjának folytatólagos sikere és az új típusú támogatott gépjárműbeszerzési lehetőségek megjelenésének is. Úgy vélem, hogy a tendencia 2018-ban is hasonló lesz és a már említett területek további dinamikus fejlődését irányozzuk előre a magunk számára. Ami a biztosítási szakma egészét illeti, a fent említetteken túl a növekvő öngondoskodási hajlandóság nyomán a nyugdíjbiztosítások értékesítésének további erősödésére, valamint az életbiztosítási piac növekedésére számítok a 2018-as évben. Mindemellett az építési beruházások az utóbbi években tapasztalt ugrásszerű növekedése és a lakásbiztosítások piacán továbbra is jelentős alulbiztosítottság fennállása folytán a jövő évre nézve is sok lehetőséget látok a növekedésre a lakásbiztosítási piacon. Végül jelentős növekedési potenciált érzékelek az infokommunikációs vívmányoknak a biztosítási szektor szolgálatába állításában a legkülönbözőbb területeken, kiemelten pedig a gépjármű-és a lakásbiztosítások kapcsán, melyekkel kapcsolatban tapasztalatunk szerint egyre nagyobb igényt támasztanak a fiatalabb generációk tagjai.

Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali

1. Ha csak két szóban foglalhatnám össze az elmúlt évet, a változás és a megfelelés szavakat választanám. Hosszú története során a biztosítási szektor megélt jó és rossz időszakokat egyaránt, volt már mélyrepülésben és szárnyalt is: képes volt átalakulni, alkalmazkodni és megfelelni. Most mégis úgy látszik, a legnagyobb transzformáció előtt állunk; ennyire volatilis még nem volt a változás, és soha nem volt ilyen gyors sem - felvesszük a versenyt. 2017-ben elindultunk egy egyszerűbb, okosabb és gyorsabb úton. Például a jogi környezet változására gyorsan reagálva társaságunk az elsők között lépett piacra az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítással január elsejével. A termék kialakításánál a gyorsaság mellett fontos volt az is, hogy minél egyszerűbben megfeleljünk a jogszabályi előírásoknak. Egy kiváló ár-érték arányú termékkel tudtunk megjelenni, amit a kiváló értékesítési teljesítmény, az ügyfelek fokozott érdeklődése is visszaigazolt. Az etikus életbiztosítási koncepciónak megfelelő új termékcsaládunk rajtja némiképp elmaradt az előzetes várakozásainktól, de ez megfelel a referenciának tekintett piaci tendenciának. A tavaly év végi kiváló teljesítménynek köszönhetően, valamint a nyugdíjbiztosítások jó megmaradási arányából fakadóan azonban nőtt az élet állománydíjunk, ennek következtében a folyamatos életbiztosítási díjbevételünk is magasabb. A gépjármű- és lakásbiztosítások körében mind a lakossági biztosítások, mind a flotta illetve társasházi szerződéseink körében darabszám és díjbevétel-növekedést realizáltunk. Kihasználva a kínálkozó piaci lehetőségeket biztosítónk egy újabb eredményes év zárása előtt áll. Kitűzött céljainkat elértük, mind a tervezett eredmények, mind a cégcsoportunk stratégiája mentén megfogalmazott fejlesztések tekintetében - egyszerűbben, okosabban, gyorsabban működünk: fontos lépéseket tettünk például az önkiszolgáló tranzakcióink bővítése, illetve az ügyfelek naprakész tájékoztatása terén is.

2. A már említett felgyorsult transzformáció, a gyors változás mentén a digitalizáció adta lehetőségeket említeném a szektorunkra váró kihívásokról szólva. Várakozásaink szerint a digitalizáció a biztosítási szektort is ki kell, hogy mozdítsa a komfortzónájából. Hiszen a jövőben arra számíthatunk, hogy új szereplők is megjelennek a szektorunkban, merőben új megoldásokkal. Ugyanakkor a biztosítás továbbra is egy személyes üzlet, ami a bizalomra épül. Így a technológia adta lehetőségeket annak a szolgálatába kell állítanunk, hogy tovább erősítsük az ügyfeleink bizalmát és munkatársaink elhivatottságát. Az új technológia megoldások mellett azonban azt is látjuk, hogy az egyes generációk elvárásai eltérők, és nekünk tudnunk kell minden igénynek megfelelő megoldásokat kínálunk. Így például az önkiszolgáló online tranzakciók, vagy a chat funkciók fejlesztése mellett a személyes és telefonos ügyfélszolgálati területen is törekednünk kell a legmagasabb szintű ügyfélkiszolgálásra, párhuzamosan fejlesztve a területeket.

3. Változás és megfelelés: vállalatunk működésének kulcsa egyértelműen az ügyfélközpontúság, ügyfeleink elvárásainak való megfelelés. Büszke vagyok arra a szemléletbeli változásra, amelyet ez a fókusz az elmúlt időszakban eredményezett minden területünkön. Ügyfél-elégedettségi felmérésünk keretében immár több mint 43 ezer ügyfelünket kérdeztünk meg, hogy pontosabban megértsük a vállalatunkkal kapcsolatos vélekedésük okait. A kapott visszajelzések alapján már számos fejlesztést indítottunk el, és ezt a dinamikát a továbbiakban is szeretnénk megőrizni. Fő törekvéseink között szerepel az ügyfeleinkkel való kommunikáció további egyszerűsítése és gyorsítása. Termék oldalon azt látjuk, hogy a moduláris, egyedi igényekre szabható módozatok nagyon népszerűek az ügyfelek körében, mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben. Továbbá egyre nagyobb a különböző asszisztencia típusú megoldások iránti igény, és ez a tendencia a várakozásaink szerint erősödni fog, hiszen az anyagi segítségnyújtáson túl az ilyen típusú termékekkel azonnali, gyors vészhelyzet-elhárítással állhatunk ügyfeleink rendelkezésére. A kiegészítő magán-egészségbiztosítási piacban óriás potenciál van: itt az egyre fokozódó kereslethez kell a biztosítóknak vonzó ár-érték arányú megoldásokat kidolgozniuk mind a lakossági, mind a vállalati szegmens számára. És ezekkel a termékekkel szintén edukációs hatásunk lehet, hiszen a megelőzés, a prevenció, az egészséges életmód jutalmazása meg kell, hogy jelenjen ezekben a biztosítási megoldásokban.

Bertrand Woirhaye vezérigazgató, Groupama

1. 2017 sikeres év volt a Groupama Biztosító és az egész biztosítási piac számára. Az egyéni személy-, és vagyonbiztosítások területén is erősíteni tudtuk helyzetünket. A vállalati biztosítások területén a javuló növekedési számok is visszaigazolták azon erőfeszítéseinket, amellyel fejlesztettük a kockázatvállalási képességinket és az értékesítési csatornák és partnereink kiszolgálási színvonalát. Mivel életbiztosítási termékeinket már tavaly az etikus termékkoncepciónak megfelelően alakítottuk át, így számunkra 2017 inkább igazolása volt annak, hogy helyes volt az irány, amit tavaly választottunk, azaz a teljes transzparencia és termékeink megemelt értéke ügyfeleink számára. Ennek a korai döntésünknek is köszönhető, hogy az értékesítési partnereink is felkészülten várták a változást, és ezeket visszaigazolták értékesítési eredményeink is. A pénzügyi folyamatokat tekintve elmondható, hogy a károk növekedését figyelhettük meg piaci szinten és társaságunknál is. A megfelelően diverzifikált biztosítási portfoliónknak köszönhetően még így is tartani tudtuk magas szolvencia megfelelésünket és továbbra is szolid, biztos pénzügyi hátteret nyújtunk ügyfeleink számára.

2. 2018-ban a biztosítási piac további fejlődését várjuk, amelyet egyrészt a gazdasági növekedés táplál, másrészt a személyes biztonság iránti növekvő igény (nyugdíj, előtakarékosság, egészség). A Groupama szándéka az, hogy növelje piaci szerepét és erősítse ismertségét azáltal, hogy 1. magas minőségű tanácsadást és szolgáltatásokat nyújt ügyfelei számára, illetve 2. megbízható és innovatív partnere marad értékesítési csatornái számára. A fő kihívást jövőre az jelenti számunkra, hogy biztosítsuk munkavállalóinknak azt az ideális munkakörnyezetet, amelyben ők minden energiájukat és tehetségüket arra tudják fordítani, hogy társaságunk megfelelő megoldást adjon a személyes, családi és üzleti biztonságukat megteremteni kívánó ügyfeleink igényeire. Az IDD irányelvek hatályba lépése 2018-ban ismét egy igazolása lehet annak a stratégiánknak, amelyben a magas színvonalú személyes tanácsadást tűztük ki célunkként minden ügyfelünk számára.

3. 2018-ban nem számítunk a piacot gyökeresen megváltoztató innovációra vagy változásra. A kihívás ehelyett az lesz, hogy miképpen fogják a piaci szereplők elsajátítani és használni a már rendelkezésre álló új technológiákat, annak érdekében, hogy minél jobban leírják és leképezzék az egyéni ügyféligényeket, és ezáltal jobb tanácsadást adjanak, és megfelelőbben mutassák be az ügyfelek számára javasolt és részükre összeállított biztosítási megoldásokat. A Groupama Biztosító 2018-as új termékeit és szolgáltatásait már mind ennek megfelelően alakítottuk és meggyőződésem, hogy ügyfeleink ugyananolyan nagy kedvvel fogják fogadni őket, mint amilyennel mi fejlesztettük azokat számukra.

Zatykó Péter elnök-vezérigazgató, Aegon

1. A biztosítási piacon az elmúlt években nagyon enyhe bővülést tapasztalhattunk, de ezzel együtt most vagyunk ott, ahol a válság előtt voltunk. A növekedés lehetséges okai között mindenképpen meg kell említenünk a megváltozott fogyasztói magatartást, amely a vagyon- és élet- (elsősorban nyugdíj) biztosítások tekintetében egyaránt megjelent. A biztosítótárasságok folyamatos edukációs programjainak, kampányainak is köszönhető, hogy társadalmi szinten fokozott tudatosság, tudatosabb tervezés és előrelátás érzékelhető. Kockázati életbiztosítások tekintetében még mindig alulbiztosítottak vagyunk, erre érdemes jobban koncentrálnunk. A vagyonbiztosítási piac bővülését tapasztalatunk szerint a gfb biztosítások díjkorrekciója, valamint a meglévő vagyonbiztosítások (lakossági és vállalati egyaránt!) esetében a biztosítási fedezetek növekedése vagy új kockázatok fedezése - úgy, mint szakmai felelősségbiztosítások, D&O, kiterjesztett garancia biztosítások - együttesen okozták. Meg kell említenünk még az egyszerű, online köthető termékek folyamatos előretörését, különösen a fiatalabb generációk esetében, ami mindenképpen iránymutató a jövőre nézve. Az Aegon Magyarország ismét nagyon jó évet zárt. Szinte minden termékeladás tekintetében növekedtünk. A legnagyobb növekedést a vállalati vagyon-, és utasbiztosításból hoztuk, de életbiztosításból is a piaci átlagnál jobban teljesítettünk. Annak kifejezetten örülünk, hogy évek óta tartani tudjuk vezető pozíciónkat a lakásbiztosítások piacán. Nagy előnyünk, hogy miénk az ország legnagyobb hálózata. Ugyanakkor az alternatív csatornák - alkuszi /banki partnerek, áruházláncokkal való együttműködések, call-center, online - szintén nagyon jól teljesítenek.

2. Körülbelül 10 éve indult el a pénzpiacokon a szabályozói környezet folyamatos változása, ami a biztosítási piacot is egyre kiélezettebben érinti. A Solvencia I., II. után most itt a GDPR, IDD, PRIIPS, és még sorolhatnám a mozaikszavakat. Az tisztán látszik, hogy ezek az új, kockázatalapú szabályok radikális változást eredményeznek, de összetettségük okán nagyon nehéz előre felmérni, miként befolyásolják majd üzleti folyamatainkat, hogyan hatnak az ügyfélkapcsolatainkra. Az előírások miatt szükséges fejlesztések iszonyatos mennyiségű erőforrást kötnek le, hiszen általában rendkívül kevés idő áll rendelkezésünkre a felkészülésre és az átállásra. A mennyiségi szempontokra való összpontosítás miatt sokszor úgy érezzük, hogy kevesebb idő jut a szabályozások valódi céljának megértésére. A legtöbb szabályozás ugyanis az üzletmenet szempontjából hasznos, kockázatalapú szemlélet átvételére ösztönöz, növeli a transzparenciát, ami hosszú távon minden piaci szereplő számára előnyös.

3. A jövő évben a nyugdíjbiztosítás mellett a kockázati életbiztosítások piacára érdemes jobban koncentrálnunk. Számtalan példát tudnék hozni arra, amikor egy-egy kockázati életbiztosítás életet ment, illetve hozzásegíti a családokat egzisztenciájuk megőrzéséhez egy sajnálatos tragédia után. Ebben a tekintetben tovább kell folytatnunk azt az edukációs tevékenységet, amelyet pár éve a biztosítók közösen indítottak. A lakásbiztosítások terén piacvezetőként szinte kötelességünk évről évre megújulni és ezzel utat mutatni a versenytársainknak. Folyamatosan frissítjük lakástermékünket, újabb és újabb kiegészítőket ajánlunk, jövőre pedig új termékkel jövünk ki, amitől a piac élénkülését várjuk. A világ arra halad, így a hosszú távú ügyfél-kiszolgálási stratégiai célunk is a digitális átállás folyamatának elősegítése, és áttérés a kézi vezérelt folyamatokról a teljesen automatizált, de személyre szabott szolgáltatásokra. Ehhez teljesen átalakítjuk az informatikai rendszerünket, illetve továbbfejlesztjük az ügyfélkiszolgálás minőségére ható folyamatainkat. Az ügyfelekkel való jobb kapcsolattartás és az ajánlataink differenciálása érdekében nagy lehetőséget látunk az IoT-ben. Európa vezető biztosítóinak többsége már "connected-" megoldásokat is kínál, ami feltétlenül iránymutató számunkra. Arra készülünk, hogy először a gépjármű biztosítások piacán fog megjelenni ez az innováció.

Sztanó Imre elnök-vezérigazgató, NN

1. Az NN Biztosítónál sikeres évet zárunk mind pénzügyi, mind stratégiai szempontból. Majdnem két éve köteleztük el magunkat a digitalizáció mellett, mert hisszük, hogy ezáltal még relevánsabbá válhatunk az ügyfeleink szemében. Nagy öröm számomra, hogy a digitalizációs programunk első gyümölcsei beértek az idei évben. Számos, a piacon jelenleg egyedülálló megoldást vezettünk be. 2017-ben az értékesítés folyamat során az ajánlatok mintegy 90%-át már papírmentesen, elektronikus aláírás segítségével vettük fel. Nagyot léptünk előre a kockázatelbírálás automatizálásban is. Ma már minden ötödik életbiztosítási ajánlat esetében emberi beavatkozás nélküli a kockázatelbírálás, melynek eredményeként az ajánlat elfogadása után akár öt perc alatt is megkaphatja ügyfelünk a kötvényét. Ezeknek - és számos egyéb kezdeményezésnek - köszönhetően ügyfeleink elégedettsége jelentősen nőtt a 2017-es évben. Az innováció szempontjából meghatározó lépés volt idén a Sparklab nevű inkubátor programunk elindítása is. Olyan ötleteket és együttműködéseket keresünk, amelyek hozzájárulnak az emberek életminőségének javításához. Szélesre tártuk az ajtókat az innováció előtt; az inkubátor programban ugyanúgy szívesen látjuk a startup-ok kezdeményezéseit, mint a nagyvállalati együttműködéseket és a saját kollégáink ötleteit.

2. A legfontosabb kihívás, hogy hogyan tudjuk szélesebb tömegekhez eljuttatni az üzenetet az öngondoskodás szükségességéről. Különösen a fiatalokhoz kell hatékonyabban szólnunk, hiszen minél korábban kezdi valaki az öngondoskodást, annál könnyebb dolga van. Ehhez nem csak érthetőbbé és átláthatóbbá kell tennünk a szolgáltatásainkat, máshogy is kell megszólítanunk a fiatalokat. Számos lépést tettünk ezen a téren már az idei évben is. Például májusban léptünk piacra a runaddict mobilalkalmazással, amely a futók számára kitűzött kihívások teljesítését vásárlási kedvezményekkel és ingyenes biztosítással jutalmazza. Az applikáció mára huszonkétezer letöltésen van túl. De említhetném üzleti szimulációs versenyünket, az NN InsuRace-t is, amellyel szintén újfajta módon igyekszünk közelebb hozni a biztosítási iparág működését a fiatalokhoz. A 2018-as év további nagy kihívása (és egyben lehetősége) a saját működésünk átalakítása. Az ügyfélközpontú, digitális megoldások létrehozásában nem elsősorban az új technológia jelenti a kihívást. Sokkal inkább az, hogy olyan szervezetet és belső működést kell kialakítanunk, amely valóban képes a mai technológia által teremtett lehetőségeket kihasználni. Ehhez a jelenleginél gyorsabb, rugalmasabb, az ügyfelek igényeit mindenkor szem előtt tartó működésre van szükségünk. Ezért kezdtük el 2017-ben az agilis munkamódszer bevezetését, amelyből rengeteget tanultunk. A jövő évben ezen tapasztalatokat felhasználva szeretnénk az agilis módszertant szélesebb körben kiterjeszteni. Hiszem, hogy ezáltal - a jobb, hatékonyabb működésen túl - vonzóbb munkahely is leszünk.

3. Az NN Biztosító hagyományosan nagy fókuszt helyez a kockázati életbiztosításokra. Ebben továbbra is nagy lehetőséget látunk. Számos olyan kezdeményezésünk van, amely reményeink szerint jelentős növekedést hozhat a kockázati életbiztosítások terén. Emellett a növekedéshez véleményünk szerint továbbra is stabilan hozzá fognak járulni a nyugdíjbiztosítások. Növekedésünk másik motorja a már nagyjából két éve zajló digitális átállásunk további kiterjesztése lesz. Egyrészt a jelenlegi működésünk digitalizációjában szeretnénk tovább lépni. Szélesítjük az automatikus kockázatelbírálást, valamit nagyságrendileg egyszerűsítjük fő folyamatainkat, például a kárrendezési folyamatot. Emellett ügyfeleink számos új funkcióval találkozhatnak majd NN Direkt személyes oldalukon. Rengeteget invesztálunk adatelemzési képességeink fejlesztésébe is. Ezzel összefüggésben például partnereinket teljesen új címanyag mechanizmussal támogatjuk. Tovább folytatjuk kezdeményezéseinket az ügyfelek új módon történő megszólítására. Ebben a "dolgok internete" rengeteg új lehetőséget kínál. Jó példa erre a prototípus fázisban lévő - Vodafone-nal közösen fejlesztett - Diablog mobilalkalmazásunk, amely a cukorbetegséggel élők életét könnyíti. A célunk az, hogy azok a cukorbetegséggel élők, akik megfelelősen karbantartják állapotukat és a Diablog applikáció segítségével rögzítik mérési eredményeiket, ne fizessenek magasabb biztosítási díjat, mint nem diabéteszes társaik. További innovatív kezdeményezéseket várunk a Sparklab februárban induló következő inkubációs programjától is. Itt már javában folyik a résztvevők toborzása. Bár a jelentkezési határidő még nem zárult le, már eddig is ígéretes ötletekkel találkoztunk.

Pandurics Anett elnök-vezérigazgató, Posta Biztosító

1. A piac az idei évben organikusan fejlődött, sőt, a nyugdíjbiztosítások terén az új kötésekkel (az év végére 250 ezer darab felett lehet a szerződéses állomány) és a közel 220 ezer forint/éves átlagdíjjal a szektor bebizonyította, hogy nem alaptalanul érvelt amellett, hogy messze a legszélesebb rétegeket tudja majd elérni az öngondoskodási termékek közül. Jól sikerült az átállás az etikus életbiztosítási koncepcióra: a termékek száma ugyan megfeleződött, de az MNB-vel közösen kidolgozott új koncepció valóban növelte a bizalmat a termékek iránt, s így az átlagdíj-növekedés ellensúlyozta a szerződések számában tapasztalt visszaesést. A nem életágban a kgfb-piacon megszűnt a 100% feletti combined ratio - az üzletág immár nem okoz szektor szintű veszteséget. A fentiek ellenére nem lehetünk teljesen elégedettek: a díjbevétel-növekedés dinamikája még mindig csak alkalmi jelleggel haladja meg a GDP bővülését, ami azt mutatja, hogy a szektornak magasabb fokozatra kell kapcsolnia. A Posta Biztosító szempontjából komoly fegyverténynek tartom, hogy idén is sikerült túlteljesítenünk a terveinket, és számos új termékkel léptünk piacra. Megújítottuk a lakásbiztosításunkat, a PostaÉdesOtthon a piac egyik legkorszerűbb terméke lett, és emellett a kárrendezés területén is sok ügyfélkényelmi megoldást kínál. A mobilapplikáción keresztüli fotós kárbejelentés és a videós kárrendezés mellett ehhez a biztosításunkhoz a piacon egyedülálló 5 napos kárügyintézési garanciát is bevezettünk. A PostaGyógyír termékünkkel az egészségbiztosítás irányába tettünk egy lépést. Ez a biztosításunk a rákos megbetegedések esetén nyújt anyagi segítséget ügyfeleinknek. Az utolsó negyedévben nagy sikerrel debütált PostaNyugdíj Prémium éves díjfizetésű nyugdíjbiztosításunk. Idén indítottuk útjára a kerékpárosoknak szánt baleset-, vagyon- és felelősségbiztosítást kínáló, Hello Bringás termékünket. A Hello Bringás biztosítás az ugyanezen a néven futó mobilapplikáción és weboldalon köthető. Az appban a biztosításon kívül más funkciók is megjelennek, amelyek segíthetik a kerékpárosok mindennapi életét, pl. bringakereső, kárbejelentő, vagy szervizkereső szolgáltatás.

2. A legnagyobb kihívások talán nem is piaci jellegűek: az épphogy átélt Szolvencia II. szabályozás gyakorlatba állítását követően 2018-ban újabb uniós elvárások teljesítése köti majd le a szektor kapacitásainak jelentős részét. Az üzleti oldalon egyértelműen az alacsony kamatkörnyezet jelenti az egyik fő kihívást. Különösen nehéz ebből a szempontból a hazai környezet, hiszen az MNB jelezte: hosszú évekig akár negatív maradhat a reálkamat. Ahogy idén is, jövőre is folyamatos téma lesz a digitalizáció kérdése, ami akár új termékeket, új szolgáltatásokat hozhat a piacra. Ezek a változások a mi mindennapjainkra is hatással lesznek.

3. Természetesen a nyugdíjbiztosításban hiszünk - meggyőződésem, hogy a piac legtranszparensebb és az átlagdíjra vetítve egyik legolcsóbb konstrukcióját alkottuk meg és vezettük be novemberben. Szeretnénk növekedést elérni a kockázati biztosítások terén is, itt is készülünk meglepetéssel. A lakáspiac élénkülésével párhuzamosan lakásbiztosítási piacon is növekedést várok. Sokan kérdeznek bennünket az Insurtech lehetőségekről is: igen, teret nyer a digitalizáció, de látni kell, hogy a biztosítási piac eddig is jól teljesített ezen a téren. Ugyanis nálunk már korábban is lehetővé vált az online szerződéskötés, a kárakták már minden biztosítónál elektronikusak, és azt se felejtsük el, hogy mind a mai napig a biztosítás az a termék, ahol érdemi díjkedvezmény jár az elektronikus szerződésért és díjfizetésért. Ha a digitalizáció szempontjából keresünk kitörési pontot a piacon, akkor azt gondolom, az ügyfélélmény javításában nagy lehetőségek rejlenek, így mi is több újdonság bevezetését tervezzük 2018-ban ezen a téren.

Lehel Gábor elnök-vezérigazgató, Union

1. Az idei év egyrészt kedvező környezetet biztosított a gazdasági szereplők számára, másrészt januártól az etikus életbiztosításokkal új szabályozás lépett életbe, ami év elején még nehezen prognosztizálhatóvá tette az üzleti eredmények alakulását. Összességében a biztosítási piac kedvező évet tudhat maga mögött: az MNB adatai szerint a szektor díjbevétele szeptember végéig több mint 6 százalékkal bővült. Ráadásul mind az életbiztosítási, mind a nem-életbiztosítási ág kiegyensúlyozott növekedést mutatott, ami azt jelenti, hogy nem csupán egyszeri hatások eredményeképpen fejlődött a terület. Az Union Biztosító ebben a környezetben sikeresen tudta kihasználni az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményét, és várhatóan a teljes évet is a piaci átlagot meghaladó eredménnyel zárja. Természetesen 2018-ban kiemelt feladat számunkra a három hazai VIG biztosító várhatóan áprilisban megvalósuló egyesülése.

2. A teljes piacot tekintve elmondható, hogy az elmúlt időszakban a működésünk szabályozása egyre inkább szigorodott, folyamatosan egyre több és egyre komplexebb elvárásnak, előírásnak kell megfelelnünk. Ez a tendencia tovább folytatódik a következő években is. Lesznek olyan új szabályozások, amelyeknek már 2018-ban meg kell felelnünk. Emellett várhatóak olyanok, amelyeket ugyan később kell teljesíteni, ám az üzleti modellekre, a működésre gyakorolt jelentős hatásaik miatt már most komoly elemzéseket, előkészületeket és nem utolsósorban stratégiai döntéseket igényelnek. 2018-ban meg kell felelnünk például az IDD és a PRIIPSs előírásainak, ugyanakkor már foglalkoznunk kell többek között az IFRS17 bevezetésével is, amely újraírja szinte az összes játékszabályt. A megfelelés, bevezetés komoly erőforrásokat köt le, ugyanakkor a nagy kihívások, projektek, háttérmunka közben sem felejthetjük el egy percre sem, hogy a fő fókuszba az ügyfélnek kell kerülnie. Az új, integrált Union biztosítónak arra kell törekednie, hogy a vele kapcsolatba lépő ügyfél egyre magasabb színvonalú kiszolgálást kapjon az értékesítéstől kezdve a kapcsolattartáson át egészen a szolgáltatásnyújtásig. Ez folyamatos és tudatos igényfelmérést, termékfejlesztést, sok esetben a core-tevékenységen túlmutató szolgáltatásokat, folyamatoptimalizálást, és minden téren megjelenő ügyfélközpontú kultúrát jelent. Az idei év kulcsfeladata számunkra a Vienna Insurance Group (VIG) három hazai biztosítótársasága egyesülésének előkészítése volt. Az Erste Biztosító, az UNION Biztosító és a Vienna Life Biztosító együttesen mintegy egymillió ügyfelet szolgál ki, így az erőforrások egyesítése és az új, optimalizált értékesítési struktúrának a sikeres megteremtése különös gondot igényel valamennyi egyesülő tagvállalat részéről.

3. A jelenlegi pozitív piaci tendenciák folytatódása a nem-életbiztosítási ágon mind lakossági, mind vállalati szinten kedvez a vagyonbiztosítások gyarapodásának. Emellett a privát egészségbiztosítások jelenthetnek továbbra is kitörési pontot. Mi ezen a területen újabb termékmegoldásokat illetve a háttérterületek folyamatainak optimalizálását tervezzük. Személybiztosítási területen továbbra is a kockázati, valamint a folyamatos díjas termékekre helyezzük a hangsúlyt, és jövőre is szeretnénk hatékonyan kielégíteni a nyugdíjbiztosítási területen érzékelhető keresletet. Mindkét nagy területen erőteljesen igyekszünk támaszkodni a biztosítási piacon is felhasználható technológiai fejlesztésekre, megoldásokra. Folyamataink optimalizálásának keretében - kihasználva a VIG-cégek egyesülése kapcsán amúgy is jelentkező átalakítási lehetőségeket - új lendületet adtunk a digitalizációs fejlesztéseknek a működés legkülönbözőbb területein.

Forrás: www.portfolio.hu

Biztosítás fajta: 

  • Általános
Kgfb: BKV-bérlettel olcsóbb lehet
2019 november 04.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Kgfb: BKV-bérlettel olcsóbb lehet

A BKV-bérletesek lehetnek a novemberi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampány nyertesei, de azok is kaphatnak kedvezményt, akik nem napi ingázásra használják a kocsijukat. Pótdíjazza viszont némelyik biztosító egyebek között a gázüzemi járművek tulajdonosait és azokra a kocsikra is magasabb díjat szabnak ki, amelyeket, például egy családban több felnőtt közösen használ – derül ki a CLB biztosítási alkusz első, gyors értékeléséből, miután a biztosítók a napokban közzétették a jövőre várható kgfb tarifáikat.

Kgfb díjban nagyjából azt hozták a biztosítók, amit a szakma kalkulált: átlagosan 15 százalékkal emelik a jövő évi tarifát. Ez azonban valóban egy erős átlag, mert nagy a szórás: lesznek, akik az interneten a jelenleginél akár 40 százalékkal magasabb díjat is találnak maguknak, míg mások az ideinél 10 százalékkal olcsóbbra is bukkanhatnak – figyelmeztet Németh Péter. A CLB biztosítási alkusz cég kommunikációs és értékesítési igazgatója szerint éppen ezért nem szabad kapkodni, érdemes figyelmesen válogatni az ajánlatok között.

Az alkusz szerint idei újdonság a BKV-kedvezmény. Ez azonban nem a közösségi közlekedésben való díjkedvezményt jelenti, hanem azt, hogy van olyan biztosító, amelyik jutalmazza azt az autóst, aki legalább tíz hónapig BKV-bérletet vesz. A jövő évre szóló ajánlatok között speciális és új tételeket is fel lehet fedezni, ilyen például a repülőtéri kiszolgálóként dolgozókra szabott kedvezmény. Jutalompont – vagyis, kedvezmény – illeti meg némelyik biztosítónál azokat is, akik nem mindennapos ingázásra használják a járművüket, legalábbis nem 80 kilométernél nagyobb távolságból – sorolja a kedvezőbb ajánlatokat a szakértő.

A közzétett tarifatételek elemzése során a CLB számára kiderült, hogy ezúttal is határozott hátrányt jelent, ha valaki gyakran okoz balesetet. Ám némelyik biztosító magasabb díjat fog fizettetni jövőre azokkal is, akik bérbe adják az autójukat. Drágább kgfb-re számíthatnak azonban azok is, akiknek a járművét többen is használják, például a családban. A „büntetés” súlyossága attól függ, hogy hány személy vezeti rendszeresen a járművet – sorolja az újdonságokat és a buktatókat Németh. Érdemes résen lenniük a taxisoknak is, főként azoknak, akiknek a saját használatú autójukra személyszállítási engedély is van – figyelmeztet a CLB szakértője.

Németh Péter szerint az idei kampány lényegesen csendesebb a szokásosnál, hiszen évről, évre csökken - jelenleg nagyjából 1 millió - azoknak a járműveknek a száma, amelyeknek év végén van a fordulója.

CLB TIPP: Összehasonlítjuk az elérhető biztosítók ajánlatait, hogy Ön az igényeinek megfelelőt választhassa ki és köthesse meg online, egyszerűen, otthona kényelméből. KGFB Kalkulátor >>

Kötelező biztosítás: megjöttek az új díjak
2019 november 04.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Kötelező biztosítás: megjöttek az új díjak

Meghirdették a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifákat - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap délelőtt.

Közölték: a becslések szerint még mindig minden ötödik autóst érint a január 1-jei évforduló. Az új díjakról november 11-ig kell tájékoztatni az ügyfeleket. A biztosítót váltóknak legkésőbb december 1-jéig kell felmondaniuk szerződésüket, majd az év végéig kell megkötniük az újat.

Mint elhangzott, az átlagosnál több baleset és a munkaerőhiány (autószerelőből és karosszériásból) miatt átlagosan mintegy 15 százalékkal emelkednek a díjak.

Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője az M1-nek azt mondta: a magyarországi kgfb-díjak európai összehasonlításban még mindig a legolcsóbbak közé tartoznak. Az itthoninál csak Romániában és Litvániában alacsonyabbak a kgfb-díjak - közölte.

Egy korábbi MABISZ-közlemény szerint a mostani kampány az 5 313 207 közúti gépjármű-állományból még mindig több mint 1 216 013 gépjárművet, köztük több mint 726 143 személygépkocsit érint.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Oldalunkon pár perc alatt kiszámolhatja, milyen kötelező díjakat kínálnak a különböző biztosítók gépjárművére: Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Kgfb: plusz 10-15 százalék?
2019 október 31.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Kgfb: plusz 10-15 százalék? Kevés az autószerelő, ettől is drágulhat a biztosítás

A munkaerőhiány és az alkatrészek drágulása is emelheti, átlagosan 10-15 százalékkal is a gépjárművek jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díját (kgfb) – véli a CLB biztosítási alkusz cég. A drágulás most azokat is érzékenyen érintheti, akiket öreg járműveik és a legkedvezőbb B10-es bónuszfokozatuk miatt eddig megkíméltek – vagy legalábbis nem büntettek magasabb díjjal – a biztosítók. Év végi fordulója még mintegy 1 millió autósnak van. Az új tarifát november 2-án hirdetik ki a biztosítók.

Általános szakmai vélemény szerint is átlagosan 10-15 százalékkal drágulhatnak a jövő évi kgfb-díjak, amelyeket a legtöbb biztosító az átlagosnál több idei balesettel indokol. Ez vélhetően jelentősen befolyásolja a jövő évi tarifát, ám a CLB független biztosítási alkusz szakértője szerint nem szabad megfeledkezni a munkaerőhiány árdrágító hatásáról sem. Márpedig autószerelőből és karosszériásból legalább akkora hiány van, mint a munkaerőpiac többi területén, így egyre jobban meg kell becsülni – értsd: meg kell fizetni – azokat, akik még megmaradtak ebben a szakmában. Az ő jelentősen megemelt bérüket elsősorban a vállalási díjból pótolják az autószerelő cégek, vagyis: drágul a javítás,miközben az alkatrészárak is nőttek, s ez kihat a biztosítási díjra is. Méghozzá jelentősen – magyarázza Németh Péter. A CLB online értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint azonban ennek ellenére sem fog az egekbe szállni az éves átlagtarifa, az alkuszcégnél úgy kalkulálnak, hogy legfeljebb 10-15 százalékos lesz az emelés. A cég szakértői szerint a biztosítók egyenként arra is figyelnek, hogy lehetőleg ne kalkuláljanak kiugróan magas díjat, mert azzal ügyfeleik tömegeit veszíthetik el.

A CLB már azt is évek óta jelzi, hogy a novemberi kampány egyre kevesebbeket érint, hiszen év végén már csak a 2010 előtt vásárolt járműveknek van kgfb fordulója. Igaz, ezekből a viszonylag idős járművekből is még egymilliónál több fut az országban, így ennyi jármű tulajdonosának még mindig hozhat izgalmakat és meglepetéseket is a november – hívta fel a figyelmet a szakértő.

Fontos időpontok

Németh felhívja a figyelmet: az új tarifát november 2-án ismertetik a biztosítók, s meglévő ügyfeleiknek legkésőbb november 11-éig küldik ki azt a levelet – postán vagy emailben –, amelyben közlik a jövő évre megajánlott díjat. A jelenlegi szerződés felmondására legkésőbb december elseje éjfélig van lehetőség, az új biztosítás kiválasztásának határideje pedig december 31.

Nem kell kapkodni

A CLB szakértője szerint idén sem kell elhamarkodottan az első napokban váltani, mindenkinek érdemes megvárnia, hogy a saját biztosítója milyen tarifaajánlatot küld. Ezt egyébként az alkusz ügyfelei a cég honlapján a novemberi kampány idején maguk is megnézhetik majd. Németh leszögezi: semmit nem kell tenniük azoknak, akik maradnak régi biztosítójuknál, a válasz nélkül hagyott értesítést a cég érvényesnek tekinti, s a megajánlott tarifát fogja érvényesíteni.

CLB TIPP: Nálunk hamarosan összehasonlíthatja a biztosítók 2020-as kötelező biztosítási díjait! Mindenképpen tanácsoljuk, hogy nézze meg, melyik biztosító, milyen díjjal kínál Önnek szerződést. Amennyiben a váltás mellett dönt, akkor a biztosítási szerződést évfordulóra - az évfordulót megelőzően legalább 30 nappal - írásban kell felmondani.

Rossz és egyben jó hír egymillió autósnak
2019 október 29.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Rossz és egyben jó hír egymillió autósnak

November elején indul a jelenlegi személyautó-állomány ötödét érintő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási évfordulós kampány. Átlagosan 15 százalékos díjemelésre számíthatnak az autósok az előzetes becslések alapján.

Az idei kampányban összességében mintegy 1,1 millió gépjármű szerepel, mindebből 700 ezerre tehető a személygépkocsik száma – ismertette az InfoRádióban Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) gépjármű szekciójának elnöke, hozzátéve: 1-jei évfordulós kampány már csak a 2010. január 1-je előtt vásárolt gépjárműveket érinti.

A FBAMSZ-nál úgy vélik, hasonlóan az előző évekhez, az érintettek 10 százaléka él majd a váltással, ezért 100 ezer körülire teszik az ő számukat. Papp Lajos meglátása szerint van az érdemi verseny a biztosítók között, és nemcsak a kötelező, hanem a casco piacán is.

Az új autók piacának fellendülésével a casco-piacon is javult némiképp a helyzet – folytatta a szakember –, azonban még mindig 20 százalék alatt van a gépjárműparkhoz képest a casco-biztosítások száma, aminek inkább 40 százalék körül kellene lennie. Az új autók esetében 80 százalék körüli, vagy efölötti a biztosítási arány, a régebbi, használt autóknál maradozik el a casco megkötése, illetve ezek esetében figyelhető meg, hogy a tulajdonosok lemondják a cascót. A szakember rendkívül erősnek látja a biztosítói versenyt, elsősorban ár tekintetében, de természetesen létezik minőségbeli verseny is. A szövetség becslése szerint 33-34 ezer forint körül lehet majd az az átlagos díj, amely már a biztosítási adót is magában foglalja – ez a tavalyi árakhoz képest 15 százalékos emelésnek számít.

Ugyanakkor az teljesen egyértelmű, hogy ezek az átlagdíjak – még az emelkedés ellenére is – jóval alacsonyabbak, mint az évközi átlag díjak, amik inkább 50 ezer forint körül alakulnak – jegyezte meg.

A 15 százalakos díjnövekedés mögött elsősorban a káralakulás állhat, illetve, hogy a karambolos javítások mellett, amik jelentősen megdrágultak, megemelkedtek a személyi sérülések során kifizetett kárösszegek is – vélekedett az InfoRádiónak Papp Lajos.

Az első határidő november 2-a, amikor is majd elkezdenek megjelenni a biztosítói díjak – hívta föl a figyelmet a FBAMSZ munkatársa, aki szerint mindenképp érdemes megvárni a jelenlegi biztosítás díjának alakulását, ami legkésőbb november 11-ig meg fog jelenni. A következő fontos dátum december 1-je éjfél, a szerződések felmondásának határideje, végül december 31-e, ameddig meg kell kötni legkésőbb a következő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást – ismertette.

forrás: infostart.hu

CLB TIPP: Vesse össze egy oldalon különböző biztosítók kgfb díjait, hogy okosan köthessen biztosítást! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Tizenöt százalékkal lehet drágább a kötelező gépjármű-biztosítás
2019 október 29.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Tizenöt százalékkal lehet drágább a kötelező gépjármű-biztosítás

Átlagosan 15 százalék körüli emelkedés várható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjainál az év végén váltók esetében - közölte Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének képviselője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Papp Lajos elmondta, a 2010. január elseje előtt vásárolt autóknál egységesen január elseje a biztosítási évforduló, és ezeknél november 2-án hirdetik majd meg az új díjakat. Az erről szóló értesítést - postai úton vagy e-mailben - november 11-ig kell megkapniuk az érintetteknek.

Aki biztosítót akar váltani, az december elsején éjfélig mondhatja fel a biztosítását, az újat pedig december 31-ig kell megkötnie.

A szakember jelezte, az év végi kampány az autósok 20 százalékát, nagyjából 1,1 millió autót érint. A biztosítót váltók aránya általában nagyjából tíz százalék - tette hozzá.

Papp Lajos beszélt arról is, hogy a CASCO-biztosítottsági arány Magyarországon 20 százalék alatt van, ami nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számít.

forrás: origo.hu

CLB TIPP: A CLB kalkulátorában könnyedén összehasonlíthatja különböző biztosítók díjait és feltételeit, majd ugyanilyen kényelmesen és gyorsan meg is kötheti biztosítását: Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Egyre tudatosabbak a magyar utazók
2019 október 08.
Kategória:
Utasbiztosítás

Egyre tudatosabbak a magyar utazók

Az utasbiztosítás kötése a nyaralás előtt kezd egyre elterjedtebb lenni a köztudatban. Volt is rá szükség medúzacsípés, tengeri sünbe lépés, és volt, akit emiatt torpedónaszáddal mentettek ki.

Kalmár László, a Europ Assistance Magyarország kft. ügyvezető igazgatója elmondása szerint idén nyáron 78 ezer esetben segítettek a rászorulóknak. Ez az éves segítségadások számának több mint egyharmadát jelenti.

A legtöbb hívást az utazáshoz kapcsolódó segítségnyújtások területén fogadták: a betelefonálók külföldről jelentkeztek valamilyen egészségügyi problémával.

A leggyakoribb a medúzacsípés, a tengerisünbe lépés és a fülgyulladás volt, az esetek 10 százalékában azonban súlyosabb esetek történtek. Ilyen volt a thaiföldi lány esete, akit mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani, vagy az a sebesült, akit torpedónaszáddal hozott a partra a hadsereg Egyiptomban.

Arra a kérdésre, hogy arányaikban mennyire nőttek meg utóbbi időben a nyári időszakban kötött biztosítások, Kalmár László azt válaszolta: észrevehető a növekedés, ami egy jó dolog, mivel azt jelenti, hogy az emberek egyre odafigyelőbbek és a biztosítás kötése egy külföldi utazás előtt egyre jobban kezd beépülni a köztudatba.

forrás: infostart.hu

CLB TIPP: Oldalunkon pár perc alatt számolhatja ki és hasonlíthatja össze a különböző biztosítók utasbiztosítás ajánlatait, hogy azt köthesse meg, amelyik igazán megfelel az igényeinek. Utasbiztosítás kalkulátor >>

Érdemes minél fiatalabb korban megkötni az életbiztosítást
2019 szeptember 30.
Kategória:
Életbiztosítás

Érdemes minél fiatalabb korban megkötni az életbiztosítást

A fiatalabb korban megkötött kockázati életbiztosítás díja jellemzően alacsonyabb, ezért kifejezetten érdemes fiatalon biztosítást kötni. 20-as, 30-as éveinkben általában jobb az egészségi állapotunk, mint 40 vagy 50 évesen, így várhatóan kedvezőbb lesz a biztosítási díjunk, ami akár hosszú éveken át ilyen kedvező is maradhat.

Az életbiztosítások igény szerint, személyre szabhatóan nyújtanak lehetőséget arra, hogy váratlan tragédia esetén gondoskodjunk a családunkról, vagy előre tervezett módon gyűjtsünk pénzt céljainkra. A kiegészítőként vásárolható baleset- és egészségbiztosításokkal együtt a biztosítás széles körű fedezetet nyújt az egyén és a család számára – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) tájékoztatásából.

Nincs olyan élethelyzet, amikor ne érné meg

Életbiztosítást mindenkinek érdemes kötnie, hiszen váratlan esemény bárkivel, bármikor történhet. Családosok esetében a fő kereső halála a család anyagi helyzetét alapjaiban változtathatja meg, drámaian csökkenhet az életszínvonal, az anyagi lehetőségek – tájékoztatta a Portfolio-t az Aegon Biztosító. Kockázati életbiztosítással a család jövőjét biztosítjuk, így gondoskodhatunk a gyermekek, illetve a hátrahagyottak anyagi biztonságának fenntartásáról. A hitellel rendelkezőknek is kézenfekvő megoldás lehet, hiszen a hitelt felvevő biztosított halála esetén kiváltható a hitel, vagy nagymértékben könnyíthetők a hitel öröklésével együtt járó terhek.

2018-ban 45,3 milliárd forint volt az életbiztosítások új szerzésének értéke. Átalakult az eladott életbiztosítások struktúrája: nőtt a nyugdíjbiztosítások és a nem megtakarítási célú biztosítások aránya (ma nagyjából 1/3 nyugdíj, 1/3 kockázati, 1/3 unit-linked megtakarítási az arány), valamint nőttek a közvetítők egy főre eső jutalékbevételei – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból.

Az egyedülállók számára azért jelent biztonságot, mert a szerződéshez választható kiegészítő biztosításokkal teljes körű védelmet vásárolhatnak maguknak egy váratlan betegség vagy egészségi állapot változás esetére. Továbbra is vannak olyan munkáltatók, akik kockázati életbiztosítással gondoskodnak kulcsembereik védelméről.

FONTOS TUDNI, HOGY A FIATALABB KORBAN MEGKÖTÖTT KOCKÁZATI ÉLETBIZTOSÍTÁS DÍJA JELLEMZŐEN ALACSONYABB, EZÉRT KIFEJEZETTEN ÉRDEMES AKÁR MÁR A 20-AS ÉVEINKBEN KÖTNI – TANÁCSOLJÁK A BIZTOSÍTÓ SZAKÉRTŐI. EZ ABBÓL ADÓDIK, HOGY FIATALON ÁLTALÁBAN JOBB AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTUNK, MINT 40 VAGY 50 ÉVESEN, ÍGY VÁRHATÓAN KEDVEZŐBB LESZ A BIZTOSÍTÁSI DÍJUNK, AMI AKÁR HOSSZÚ ÉVEKEN ÁT IS ILYEN KEDVEZŐ MARADHAT.

Mit vizsgál a biztosító?

Sokan nem tudják, hogy melyek azok a tényezők, amelyek a kockázati életbiztosítás díját befolyásolják. Az Aegon tájékoztatása szerint a legfontosabb tényezők a biztosított életkora és az egészségi állapota, de a választott tartam és a foglalkozás is fontos szempont a biztosító számára. Ezen felül az is befolyásolja az életbiztosítás díját, hogy a szerződésbe bevonunk-e társbiztosítottat, illetve kötünk-e a még teljesebb védelemért kiegészítő biztosításokat.

Az életbiztosítás is változik

Az évek múlásával természetes dolog, hogy igényeink, elvárásaink változnak: az autónkat újabbra, korszerűbbre cseréljük, a háztartásunkat modernebb eszközökkel szereljük fel, újabb szolgáltatásokat veszünk igénybe, és az is természetes, hogy a biztosítók palettáján az életbiztosítások kínálata, szolgáltatásai is folyamatosan bővülnek és megújulnak ennek megfelelően.

Egy kockázati életbiztosításnak hosszú éveken át kell beteljesítenie a feladatát, azaz teljes körű védelmet kell nyújtania az ügyfélnek, ezért az új, korszerűbb szolgáltatások megjelenésével a tanácsadók általában felkeresik régi ügyfeleiket is, akik mérlegelik, hogy élethelyzetüknek megfelelően mire van igényük.

Mire érdemes figyelni, amikor életbiztosítást kötünk?

  • Ha biztosítási szerződést kötünk, ne döntsünk azonnal, szerződéskötés előtt alaposan tájékozódjunk;
  • A biztosítási ajánlat megtétele előtt mindig tanulmányozzuk át a szerződési feltételeket, szabályzatot;
  • Ha valamit nem értünk, kérjük szakember segítségét, magyaráztassuk el a számunkra nem egyértelmű fogalmakat;
  • A felmerülő kérdéseket ajánlott írásban feltenni, és a választ is ilyen módon kérni.Fontos tudni, hogy a biztosító köteles a szerződéskötést megelőzően kellő időben, bizonyítható és azonosítható módon, pontos, közérthető, egyértelmű, nem félrevezető, tisztességes, részletes és díjmentes írásbeli tájékoztatást adni többek között a biztosítási szerződés jellemzőiről. A tájékoztatónak tartalmaznia kell a biztosító mentesülésének a szabályait, a biztosító által nyújtott szolgáltatás korlátozásának a feltételeit, a biztosítási szerződésben alkalmazott kizárásokat, valamint minden, a szokásos szerződési gyakorlattól eltérő feltételt is.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze oldalunkon a biztosítók életbiztosítás ajánlatait, és kösse meg akár azonnal, online: Életbiztosítás kalkulátor >>

Ha bajba kerülnek a gyerekek: kevesebből is megúszható
2019 szeptember 30.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Ha bajba kerülnek a gyerekek: kevesebből is megúszható

A gyerekbalaeseteket nyilván nem teszik megtörténtté, de az azokhoz kötődő kiadásokat csökkenthetik a biztosítások. Alapesetben is jár, de érdemes a lakásbiztosításokat is átnézni.

Mint annyi mindenben a biztosítási ügyekben is fontos a tudatosság. Bár a mindennapokban igyekszik mindenki előrelátóan cselekedni és tudatosan irányítani az életünket mégis könnyű a sok információ áramában figyelmen kívül hagyni egyet-egyet.

Ilyenek lehetne például a biztosítások is. Bár a többség tudatosan választ biztosítást az autójához, ingatlanához és az ezekkel kapcsolatos káreseteket viszonylag rutinosan is kezeli, a balesetek esetében ez nem mindig igaz.

A gyermekeket ért kisebb, nagyobb balesetek esetében természetesen az első reakció az aggodalom, ijedtség, aztán igyekszik mindenki biztosítani, hogy a gyermek a megfelelő ellátást megkapja. Majd jön a családi élet esetleges átszervezése az új helyzetben. Gyakran elmarad az utolsó lépés, hogy a biztosítónak is szólni kell.

Talán nem mindenki tudja

Magyarországon minden állandó lakhellyel rendelkező, 3-18 év közötti gyermeknek alapesetben jár az állami baleset-biztosítás. Ez többek között csonttörés vagy maradandó egészségkárosodás esetére nyújt kártérítést.

Bármilyen baleset - akár egy játszóterezés, akár egy új emeletes ágy kipróbálása - , vagy gyerekcsíny következtében bármelyik szülő kerülhet abba a helyzetbe, hogy gyermeke ellátásra szorul. A fájdalmon és a szülői aggódáson túl különböző kiadások merülhetnek fel ilyen esetekben, például egy könnyített gipsz ára, kezelések járulékos költségei vagy a szülő táppénz miatti jövedelem kiesése.

Az állami baleset-biztosítás esetében az ügyintézést 30 napon belül kell megkezdeni az előírt dokumentumok benyújtásával, akár a biztosító (jelenleg Generali) honlapján keresztül. A szolgáltatási összeget jogszabály határozza meg. Ez baleseti halál esetén 200 ezer forint, maradandó egészségkárosodás esetén 3-300 ezer forintig terjedhet. Csonttörés esetén például a biztosító 3 ezer forintot fizet az alapbiztosítás esetén, amiből épp kijöhet egy könnyített gipsz ára.

Átnézni a meglévőket

Itt érdemes végiggondolni, hogy milyen biztosítások vannak a családban. Gyakori eset, hogy eleve van a családra kötött baleset-biztosítás, amit sokan elfelejtenek. Ha nincs kimondottan balesetbiztosítás, akkor is érdemes egyéb biztosításainkat is sorra venni, ugyanis bizonyos lakásbiztosítások illetve bankkártyához tartozó biztosítások szintén tartalmazhatnak gyermekekkel - és akár a házi kedvencekkel - történt balesetekre szóló biztosítási védelmet is.

Bár a biztosító által fizetett összeg a balesetet nem fogja meg nem történtté tenni, mégis talán könnyebbséget jelenthet, ha a bajhoz kötődő kiadások így mérsékelhetőek.

forrás: napi.hu

CLB TIPP: Lakásbiztosításához is számos biztosítónál igényelheti a balesetbiztosítást kiegészítő elemként, de önálló biztosításként is megkötheti. Kalkuláljon és hasonlítsa össze az ajánlatokat! Balesetbiztosítás kalkulátor >> Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Nagyszabású programok indultak a magyar lakosság pénzügyi oktatására
2019 szeptember 24.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Általános

Nagyszabású programok indultak a magyar lakosság pénzügyi oktatására

Egyre több pénzt tesznek félre a magyar emberek és egyre több biztosítást kötnek. Főleg a nyugdíjbiztosítások és az egészségbiztosítások pörögnek, valamint a kgfb-termékek díjbevétele is robusztusan növekszik – hangzott el mindez a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) mai konferenciáján. Mind e szervezet, mind a MABISZ, mind pedig az MNB stratégiai prioritásnak tartja a magyar lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését, ezt a célkitűzéseket most már tankönyvek és tájékoztató füzetek is segítik, de hamarosan az alaptanterv része is lehet a pénzügyi oktatás.

Sebestyén László, az FBAMSZ elnöke a következő fontosabb gondolatokat osztotta meg a konferencián:

  • Minél nagyobb a pénzügyi tudatosság, annál nagyobb szeletet szakít ki a biztosítás a nemzeti össztermékből. Magyarországon a Casco-penetráció 20% körül mozog, ez 30 év alatt szinte semmit nem változott. Annak érdekében, hogy a penetráció növekedjen, az oktatásra rendkívül nagy hangsúlyt kell fektetni.
  • A biztosítási alkuszok és többes ügynökök az új szerzések darabszámának 45%-át adják már az MNB adatai szerint. Csak tavaly 2,15 millió biztosítási szerződést adtak el. Az FBAMSZ-tagok az összes biztosítási szerződés 21%-át kezelik Magyarországon.
  • Az FBAMSZ alapszabályába is bekerült 2016-ban az, hogy a nyilvánosság edukációja és tájékoztatása is a szervezet célja. Az MNB támogatásával több mint 30 animatic készült, melynek célja az oktatás, valamint külön microsite-ot és „kabalát” is létrehoztak Füge néven.
  • Az edukáció egyébként összefügg a kormány abbéli statégiájával, hogy 2023-ig elmélyítsék a lakosság pénzügyi ismereteit.

Hergár Eszter, az MNB társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója az MNB pénzügyi edukációs programjáról beszélt:

  • 2014-ben hirdette meg az MNB a társadalmi felelősségvállalási programját, melynek kiemelt célja volt a lakosság pénzügyi tudatosságának növelése. Létrehoztak egy pénzügyi navigátor tájékoztatófüzet-sorozatot, ezek többek közt a bankoknál is elérhetők, de készítettek tankönyveket is.
  • Új mobilalkalmazásokat is fejlesztettek: ilyen például a családi költségvetési kalkulátor, a számlaválasztó program, a betétválasztó és a hitelkalkulátor, a betétkalkulátor, hitel- és lízingválasztó, vagy az országos ATM-kereső.
  • Országos pénzügyi tanácsadó hálózatot hoztak létre. Itt minden tanácsadás ingyenes és elfogulatlan, nem értékesítenek semmit. Tavaly több mint 21 ezer ügyfélmegkereséssel számolhatott a tanácsadórendszer.
  • Hátrányos helyzetű fogyasztóknak a kormányhivatallal együttműködve előre meghatározott falvakba kimennek buszokkal és ingyenes pénzügyi tanácsadást végeznek. Eddig ez Borsod megyében működik, kísérleti jelleggel. A legtöbb probléma egyébként a tájékoztatások értelmezésével van, az MNB arra buzdít minden szolgáltatót, hogy fogalmazzon érthetően.
  • Az MNB reméli, hogy az új nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli majd a pénzügyi és gazdasági alapismereteket. Az MNB tankönyvei körülbelül 400 ezer diákhoz érnek el. Tavaly ez a szám még csak 210 ezer volt.

Almássy Gabriella, az Union Biztosító igazgatósági tagja a MABISZ statisztikáiról és terveiről beszélt:

  • A háztartások pénzügyi vagyona növekszik, 5%-kal nőtt az idei év első negyedévében. A legnagyobb növekedést az állampapírok produkálták, de enyhén nőttek a nyugdíjpénztári és életbiztosítási díjtartalékok is. A kötvénypiac robusztus növekedését elsősorban a MÁP+-nak lehet köszönni. 1400 milliárd forintnyi MÁP+-t jegyzett eddig a magyar lakosság.
  • A biztosítási piac díjbevétele 12,3%-ot növekedett, 592 milliárd forinttal 2019 Q2-ben, a növekedés oroszlánrészét a nem-életbiztosítások adták.
  • A növekedési potenciál jelenleg az edukációban, a nyugdíjbiztosításban és az olyan újfajta biztosításokban, mint a cyberbiztosítás van.
  • 20% fölötti növekedést tudott produkálni az utóbbi egy évben a nyugdíjbiztosítás díjbevételi szempontból mind a befektetési egységekhez kötött (UL), mind pedig a vegyes termékek esetén.
  • A nyugdíjbiztosítások szerződésszáma 19,7%-ot nőtt 2019 Q2-ben, míg az önkéntes nyugdíjpénztáraknál 1,5% taglétszám-csökkenés volt megfigyelhető. A befizetések a nyugdíjbiztosításnál 21,6%-ot növekedtek, míg a nyugdíjpénztárnál 7,5% csökkenés volt tapasztalható.
  • Nem-életbiztosítási termékeknél a kgfb-nél volt a legnagyobb növekedés, 31,7%, ez részben az adózási változásoknak köszönhető. Egyébként minden nem-élet termékkategória 10% fölötti növekedést produkált.
  • A MABISZ stratégiai priorításai jelenleg az EU-s szabályozásokra való felkészülés, a nyugdíjbiztosítások jelentőségének növelése, az egészségbiztosítás, a pénzügyi tudatosság növelése és a digitalizációs felkészülés.

Sz. Pap Judit MNB tanácsadó egy 2018-as felmérés fontosabb eredményeit ismertette:

  • 29 országból 22. lett Magyarország a pénzügyi tudatosságról készült nemzetközi felmérésen, de egyes alkategóriákon belül (pl. családi költségvetést készítők aránya és a rendszeres megtakarítás) Magyarország az utolsó lett.
  • A magyar jövedelembővülés sokkal inkább a fogyasztás növelésére ment el, ezért szinte semmivel nem kevésbé sérülékenyek a magyar háztartások, mint 2010-ben.

forrás: portfolio.hu

Országos programsorozattal jön a Biztonság Hete
2019 szeptember 23.
Kategória:
Általános

Országos programsorozattal jön a Biztonság Hete

A jövő héten immár harmadik alkalommal rendezik meg a MABISZ kezdeményezésére elindult tematikus programhetet.

Az Országos Rendőr-Főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által megrendezett Biztonság Hete szeptember 23-28. között lesz. Az országos programsorozat megnyitóját szeptember 23-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezik meg. Míg első évben több, mint 5 ezer, 2018-ban már több, mint 15 ezer diákot sikerült bevonni a programba, 2019-ben pedig már a 25-30 ezer főt is elérheti a programokra ellátogatók száma.

A Biztonság Hete célja a mindennapok biztonságának erősítése, amit nemcsak a közlekedési balesetek és egyéb sérülések megelőzése révén szolgál, hanem a biztonságot igen tágan értelmezve, más területeken is értéket teremt. A héten szó lesz közlekedésbiztonságról, a kerékpárok valamint az új közlekedési eszközök biztonságos használatáról, passzív biztonsági eszközökről és azok alkalmazásáról, a katasztrófavédelem és a kutyás mentőszolgálatok révén mentési feladatokról, és tűzmegelőzésről, társterületként a foglalkoztatásban igen kiemelt szerepet kapó munkavédelemről is. Hangsúlyt helyezünk a mindenkit érintő élelmiszerbiztonságra, a biztonságos ivóvíz fontosságára, és ha már a vízről van szó, az árvízvédelemre is. A biztosítások mindezek kapcsán szóba kerülnek a vagyonbiztonsági kérdéseknél, vagy akár a háztartási- és sportbalesetek megelőzésekor, kezelésekor. Mindemellett a hulladékbiztonság, a biztonságos mobilhasználat, vagy az erdőtüzek megelőzése is napirenden lesz. Vezető szimulátortól balesethelyszínelő versenyen át rengeteg interaktív és játékos módszerrel várják a résztvevőket.

A hét folyamán a MABISZ oktatási szakértői a különböző helyszíneken egységes tematika alapján, játékos formában szeretnék közelebb hozni az iskolás korosztályokhoz a biztonság témáját. Idén kibővült a paletta vagyonvédelmi edukációval, jó gyakorlatok és játékok bemutatásával. Ezt a célt szolgálják a MABISZ honlapján elérhető képregények is, amelyek a 9-14 éves korosztálynak magyaráznak el biztosítási alapfogalmakat. A középiskolások számára interaktív, gyakorlatias oktatási segédanyag készült, amely önállóan, személyes szakértői jelenlét nélkül is feldolgozható minden osztályban és csoportban. Szintén a Biztonság Hetén kerül sor a májusban meghirdetett Tanári óravázlat verseny pályamunkáinak díjazására is, melynek célja olyan közkinccsé tehető órai anyagok elkészítése, amelyeket országosan használhatnak tanárok és diákok a gyakorlatias közlekedési és a baleset-megelőzésről szóló ismeretek átadására, elsajátítására. A kezdeményezők vállalt célja és törekvése az is, hogy a mindennapok biztonságának a kérdésköre egyre jobban beépüljön a közoktatás rendjébe is.

forrás: privatbankar.hu

CLB TIPP: Vegyen részt családjával együtt a Biztonság Hete keretében rendezett programokon, hogy gyermekei is megismerkedjenek a biztonságos mindennapok alapjaival!

Oldalak