Május 15-ig lehet pályázni a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatásra
A mezőgazdasági biztosítási díjtámogatásra május 15-ig pályázhatnak a gazdálkodók, ezt követően június 9-ig a benyújtott kérelmek támogatási összege munkanaponként 1 százalékkal csökken – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
A közlemény szerint már megnyílt az egységes kérelem (EK) kitöltési felülete, ezzel lehetővé vált a biztosítási díjtámogatás igénylése is. Az eddigi 30 százalék helyett idén már a 20 százalékot meghaladó mértékű hozamcsökkenést okozó éghajlati jelenségek esetén is segít a díjtámogatott biztosítás, illetve a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 65 százaléka helyett annak 70 százalékára nőtt.
A támogatás forrásösszege 2018-tól 5 milliárd forint. Amennyiben az igények meghaladják a rendelkezésre álló keretet, a támogatási összeget arányosan csökkentik – tette hozzá a szakmai szervezet.
Kitértek arra is, hogy az egységes kárenyhítő alapból csak azok a termelők jogosultak a megítélt kárenyhítő juttatás teljes összegére, akik rendelkeznek a hozamérték legalább 50 százalékára vonatkozó mezőgazdasági biztosítási szerződéssel, amit díjtámogatott mezőgazdasági biztosítással is teljesíthetnek. Megfelelő biztosítás hiányában az egyébként járó kárenyhítő juttatásnak csak a felére jogosultak. A biztosítás hiányában nem kifizethető összeg 2018-ban közel 3 milliárd forintra rúgott az államkincstár és a Nébih adatai alapján.
forrás: agroinform.hu
CLB TIPP: Vállalati biztosításkötéshez kérjen ajánlatot oldalunkon: Vállalati biztosítás ajánlatkérés >>
Biztosítás fajta:
- Vállalkozói biztosítás
A biztosításokra is lesz éves költségmutató
A szakmai szervezetben, a MABISZ-ban folynak az előkészítő munkák, de részletekről még nem tudott beszámolni Trunkó Barnabás. Úgy tervezik, hogy a jövő év elejétől kellene a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kiszámolni, és közzé tenni a TKM-et. Ezt követően a számítást és a közzétételt fokozatosan kiterjesztenék valamennyi biztosításra.
Előrehozott szakmai egyeztetés folyik a MABISZ és a felügyelet között a TKM-ről - mondta az MTI-nek Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt, hasonló önszabályozó módon készült egységes hozamszámítás a befektetési alapokra. Időnként maga a felügyelet is publikál költségszámításokat pénzügyi termékekre, ezeket a létező nemzetközi sztenderdek alapján készíti - tette hozzá a szóvivő.
Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!
- Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
- Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
- Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak – fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. – ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
- Egyes tevékenységek – pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf – esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
Gépjármű-biztosítások – casco akár egy hétre