A szülők felelőtlensége miatt biztosítás nélkül sportolnak a magyar gyerekek, miközben akár már a 6 évesek is komoly edzéseken vesznek részt. Ezekben a napokban lehet sportágat választani az iskolákban, a lehetőségek tucatjaival bombázzák a szülőket, ám a pluszbiztosításról szó sem esik. Igaz, tanulóbiztosítás mindenkinek jár, ám a 3 ezer forintos kártérítés például egy törésért, még a benzinköltségre sem elég. Egy felmérés szerint naponta hatvan gyerek sérül meg, zömében sportolás közben.
Most kell sportágat választani az iskolákban, a lehetőségek tucatjaival bombázzák a szülőket és a gyerekeket ezekben a napokban, a labdajátékoktól a művészi tornán át a küzdősportokig szinte minden szerepel a palettán. Vélhetően ennek az erős sportlobbinak is köszönhető, hogy ma már csaknem minden második gyerek sportol valamit, minden ötödik, komoly fizikai terheléssel járó edzéseken vesz részt, fokozottan kitéve magát a sérüléseknek. Tapasztalatok szerint azonban a biztosításra senki nem gondol, a legtöbb szülő azt hiszi, a mindenre kiterjedő tanulóbiztosítással az állam ezt a problémát is megoldotta helyette. A hidegzuhany azonban a kártérítés kifizetésekor éri őket, ugyanis a leggyakoribb sérülésért, a csonttörésért járó 3 ezer forint gyakran a biztosítóig tartó út benzinköltségére sem elég, nemhogy a gyerek esetleges rehabilitációjára, a szülő táppénzének a kiegészítésére, nem is beszélve egy nagyobb korrekciós műtétről – ismertette egy gyors közvélemény kutatás eredményét Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója egyértelműen jónak tartja, hogy egyre több családban fontos a gyerekek egészséges életmódra, sportolásra való nevelése, azt viszont továbbra is sajnálattal tapasztalták a közelmúltban végzett felmérés során, hogy még a komoly fizikai megterhelésnek, esetleges sérüléseknek kitett sportpalántákra sem kötnek külön biztosítást a szülők. Pedig egyre olcsóbb és egyre korszerűbbek konstrukciókat kínálnak a biztosítók.
Németh szerint ez a felelőtlenség a megélhetési gondok mellett a magyarok alacsony biztosítási kultúrájával is magyarázható. Jellemző, hogy a még viszonylag stabil anyagi körülmények között élő családokban sem tervezik be a sportoló gyerek havonta 5-600 forintos biztosítási költségét – szögezi le a szakértő. Pedig a biztosítás teljes éves díja sem kerül annyiba, mint általában egyhavi edzés. Ez sok más országban, például Svájcban, Franciaországban, Németországban vagy Angliában elképzelhetetlen gyakorlat. A szakértő jónak tartaná, ha ezekben a napokban a tanévkezdéskor szokásos – egyébként dicséretes – sportlobbi mellett a sportbiztosításra is hangsúlyosan felhívnák a szülők figyelmét.
Idén 1,6 millió gyereknek jár a tanulóbiztosítás, ebből – becslések szerint – legalább 800 ezren sportolnak az oktatási intézményeken kívül is, az iskolákban pedig, mint ismert naponta van testnevelés óra. Mégis alig néhány ezer gyereknek van sportbiztosítása. Holott például az erre kidolgozott Junior Sportbiztosítás a tanulótarifának a sokszorosát fizeti a sérülésekre. A leggyakoribb balesetért, a csonttörésért például a 3 ezer forintos tanulói alappal szemben 25 ezer forintot lehet kapni, míg a baleseti műtétre 200 ezer, a kórházi ápolás idejére - 5-60 nap között - naponta 3 ezer, gyógyulási támogatás címén 100 ezer, s a szülő táppénze alatt 15 naponként 50 ezer forint a kártérítési tarifa.
Forrás: hirportal.clb.hu
Biztosítás fajta:
- Általános
A CLB belép a munkanélküliség biztosítások piacára
A CLB Független Biztosítási Alkusz még ebben a hónapban belép a munkanélküliség biztosítások piacára.
Az alkusz által működtetett biztositastipp.hu portál az April biztosító termékét árulja majd, amely munkanélküliség és tartós keresetkiesés esetén nyújt fedezetet. A biztosítást minden 22-55 év közötti, magyarországi munkavállaló megkötheti, aki nem áll felmondás alatt és legkevesebb egy éve dolgozik jelenlegi munkahelyén, minimum heti 30 órás alkalmazásban.
Ezen a piacon a válság kitörése óta folyamatosan élénkült a verseny, mára már a biztosítást több csomagban is lehet választani. Például havi 3600 forintot kell fizetnie annak az ügyfélnek, aki havi 200 ezer forintos nettó bérű, határozatlan idejű munkaszerződéssel, heti 40 órában dolgozik és elbocsátása esetén nettó 150 ezer forintot szeretne kapni a biztosítótól.
Alkuszi segítség a kárrendezésben: immár az Interneten is!
Ingyenes kárügyintézés - nem csak ügyfeleknek
Az autósok jelentős részének szerencsére nincsen közvetlen tapasztalata, mit kell tennie, ha autója baleset során károsodik. A CLB Független Biztosítási Alkusz tapasztalatai szerint a károsultak számára a legtöbb problémát a kárbejelentés késedelme, pontatlansága, illetve - a gyakran információhiányból fakadó - elhúzódó ügymenet jelenti. Az alkuszcég ezt az általános igényt felismerve indította el tavaly tavasszal - elsőként Magyarországon - bárki által ingyenesen igénybe vehető alkuszi kárügyintézési szolgáltatását, mostantól pedig Kármester néven internetes oldal is segíti a szükséges lépések áttekintését csakúgy, mint az adott márkának megfelelő szakszerviz megtalálását.
Az ügyfelek kárügyeiben való aktív, ingyenes közreműködés a CLB esetében nem korlátozódik pusztán a kárbejelentés folyamatára: az alkuszcég immár hat, a gépjármű-biztosítási piacon meghatározó biztosítóval (Aegon, Generali, Genertel, Groupama-Garancia, Signal, Uniqa) is kötött olyan megállapodást, amelynek alapján a sérült jármű helyreállításának folyamatát (a jármű elszállítása, tárolása, szakműhely kiválasztása, cseregépkocsi szervezése, stb.) is koordinálhatja. A szolgáltatás a CLB ügyfelei számára eleve díjmentes, bárki más egy egyszerű internetes regisztráció nyomán szerezheti meg ezt a jogosultságot. Ilyen szolgáltatást más alkuszcég jelenleg nem kínál a biztosítási piacon.
Az elmúlt közel másfél év tapasztalataira alapozva a CLB a közelmúltban Kármester néven internetes szolgáltató oldalt is indított. A www.karmester.hu címen elérhető portálon a kárrendezésekkel kapcsolatos információk mellett a káreseményekkel kapcsolatos szolgáltatók (biztosítók, karosszéria-szervizek) széles körű adatbázisa is megtalálható. A csaknem ezer szerviz között nem csupán elhelyezkedésük, hanem többek között gépkocsimárka, illetve a szerződött biztosítók alapján is lehet válogatni.
A Kármester részletesen ismerteti a közúti baleset során szükséges teendőket, letölthető formában tartalmazza a biztosítók, illetve a velük kapcsolatban álló független szakértői irodák kárbejelentő dokumentumait. A szakszervizek mellett autómentő, autókölcsönző szolgáltatók adatbázisa is működik az oldalon. Az ügyfeleknek fórum keretében lehetőségük nyílik egyes kárügyek megvitatására, beleértve személyes tapasztalataik megosztását is a portálon feltüntetett cégek szolgáltatásaival kapcsolatban.
"Az elmúlt másfél év során egyre nagyobb lett az érdeklődés a kárrendezésben való aktív közreműködésünk iránt. - mondta Németh Péter, a CLB értékesítési igazgatója. - Ügyfeleink felismerték, hogy több mint tízéves piaci tapasztalatunk jelentős támogatást jelenthet. Az eközben szerzett tapasztalatainkat felhasználva alakítottuk ki új Kármester portálunkat, amivel fő célunk, hogy a kárrendezéssel kapcsolatos, az ügyfeleket leggyakrabban érdeklő információkat könnyen és gyorsan elérhetővé tegyük mindenki számára."
Vadonatúj biztosítási forma jelent meg: itt az önrész biztosítás!
A biztosításokra is lesz éves költségmutató
A szakmai szervezetben, a MABISZ-ban folynak az előkészítő munkák, de részletekről még nem tudott beszámolni Trunkó Barnabás. Úgy tervezik, hogy a jövő év elejétől kellene a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kiszámolni, és közzé tenni a TKM-et. Ezt követően a számítást és a közzétételt fokozatosan kiterjesztenék valamennyi biztosításra.
Előrehozott szakmai egyeztetés folyik a MABISZ és a felügyelet között a TKM-ről - mondta az MTI-nek Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt, hasonló önszabályozó módon készült egységes hozamszámítás a befektetési alapokra. Időnként maga a felügyelet is publikál költségszámításokat pénzügyi termékekre, ezeket a létező nemzetközi sztenderdek alapján készíti - tette hozzá a szóvivő.
Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!
- Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
- Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
- Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak – fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. – ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
- Egyes tevékenységek – pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf – esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
Gépjármű-biztosítások – casco akár egy hétre