Az aszály miatt a tavalyi négyszeresére rúg a növénykár
Október végéig csak aszálykárokra négyszer akkora összeget fizettek ki a biztosítók, mint tavaly növénykárokra (döntően a jégverések miatt) összesen. Az elkövetkező időszakban ez a számla előreláthatólag még 1,2 milliárd forinttal nő, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményéből.
Október végéig a mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra, közel 8500 bejelentés nyomán. Ennek keretében az augusztusi, a kártérítések kifizetését, valamint a biztosítók kárrendezését gyorsítani hivatott kormányrendelet alapján 68 bejelentés érkezett, 138 millió forint kifizetéssel. Akadt biztosító, amely szemle nélküli végleges kárrendezési folyamatot is kialakított.
A kifizetések nagyságrendjét érzékelteti, hogy tavaly ugyanebben az időszakban az összes növénybiztosítási kárbejelentés száma hétezer körül volt, a kárösszeg pedig tízmilliárd forintot ért el, amiből majd nyolcmilliárd forintot tett ki a több mint négy és félezer jégkár. Most csak az aszálykárok ennek négyszeresénél tartanak, és a továbbiakban még további 1,2 milliárd forintnyi kifizetésre lehet számítani.
A bejelentések alapján az aszálykárok tizenkét megyét érintettek különösen súlyosan. Szabolcs-Szatmár-Bereg kivételével valamennyi, a Dunától keletre fekvő megyét, valamint Fejért, Veszprémet és Győr-Moson-Sopront. Leginkább a kukoricát és a napraforgót, mellettük a búzát, árpát, repcét, tritikálét, szóját, valamint az almát, körtét, szilvát, szőlőt viselte meg a szárazság.
Jelenleg a mezőgazdasági biztosítást a 24 MABISZ tag biztosítóból csak 4 műveli országos lefedettséggel. Mellettük 8 helyi kisbiztosító egyesület is jelen van lokálisan. A mezőgazdaság ugyanis a MABISZ szerint nem túlzottan jövedelmező és nagy kockázatokkal járó ágazata a biztosításoknak. Az idei ágazati adatok összegzése áprilisra várható, a tavalyi adatok alapján a biztosítók mezőgazdasági díjbevétele 2021-ben összesen 22 milliárd forint volt, vagyis csak az idei aszálykároknak alig több mint a fele.
Ebből a növénybiztosításoknál a díjfizetés 19,2 milliárd forintot tett ki, amiből mintegy 17,2 milliárd forint (a befizetések közel 90 százaléka) után kívánták a termelők igénybe venni az utólagos állami díjtámogatást. Közel 20 ezer termelő kötött díjtámogatott biztosítást. A MABISZ által gyűjtött adatok szerint 9602 biztosítási szerződésben szerepel aszálykárra fedezet, mely 683.309 hektár termőterületre vonatkozik.
forrás: azenpenzem.hu
CLB TIPP: Kérjen biztosítási ajánlatot vállalkozására a weboldalunkon található űrlap segítségével:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>
Biztosítás fajta:
- Vállalkozói biztosítás
Nagy alakjától köszönt el a magyar biztosítási szakma
Ünnepi fogadáson köszöntötték pénteken az 1993-ban alapított Signal Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatóját, a nyugdíjba vonuló Filvig Istvánt. A biztosító életében és a magyar biztosítási szakma két évtizedes sikereiben elévülhetetlen érdemeket szerző szakembert Dr. Kálózdi Tamás, az Allianz Biztosító korábbi vezérigazgató-helyettese váltja a társaság élén.
Kálózdi Tamás szavai szerint a Signal Biztosító mérföldkőhöz érkezett nem csak a vezetőváltás, de a nehéz piaci környezet miatt is. Beszédében elődje munkájának folytatását ígérve kiemelte a Signal legfontosabb partnerei, többek között a takarékszövetkezetek és az alkuszok munkáját, akikre támaszkodva a biztosító új növekedési korszakba kíván lépni.
Filvig István munkájának méltatása és elismerése mellett a középosztály, illetve a kis- és középvállalatok támogatásának szükségességét emelte ki beszédében Reinhold Schulte, az anyacég Signal Iduna konszern igazgatóságának elnöke. Hangsúlyozta: a válságban Németország erejét a kis- és középvállalatok adták. Míg Európa nagy részében probléma a fiatalok magas munkanélkülisége, Németországban e cégeknek köszönhetően jelentős a kereslet a munkájuk iránt. A Signal Iduna konszern 5,7 milliárd eurós díjbevételével és 53 milliárd eurónyi befektetésével ill. ügyfélvagyonával Németország tíz legnagyobb biztosítójának egyike.
A karaván halad - fogalmazott Németh Zsolt külügyi államtitkár a rendezvényen, utalva a német-magyar gazdasági kapcsolatokra, melyek a médiában időnként megjelenő negatív hangok ellenére továbbra is jók. Magyarország kiszámítható, gazdasági és erkölcsi értelemben is hitelképes partner - mondta, hangsúlyozva ebben az erkölcsi megújulás jelentőségét.
A magyar biztosítási szakma sikereiben elévülhetetlen érdemeket szerző Filvig István magas erkölcsi mércéjével is kivívta a szakma és a partnerek elismerését - derült ki Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára, Turi Dénes, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség alelnöke, valamint Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke ünnepi szavaiból.
Forrás: Portfolio.hu
Átrendeződhet a biztosítási piac
Az államnak megtakarítási célokat kellene támogatnia és fair szabályokat alkotnia, miközben a biztosítóknak nem szabadna elfelejteniük, miért is jöttek létre.
A Signal Biztosító új elnök-vezérigazgatója, Kálózdi Tamás a privátbankár.hu-nak adott interjújában elmondta, modernizálni szeretné a Signal Biztosító cégkultúráját, az eddigieknél sokkal teljesítményorientáltabb, versenyző szervezetet szeretne létrehozni, amely házon belül is verseng a különböző erőforrásokért, és amely a piaci ellenfelek legyőzésére is szövetséget köt. Lényegesen ambiciózusabb áttörési terveket kell megvalósítanunk – tette hozzá az új vezér.
Az elmúlt 20 évben a magyar biztosítási piac eléggé lefagyott állapotban volt, egészen az elmúlt évekig, ez igaz az élet- és a nemélet-biztosítási ágakra. A számok egyértelműen alátámasztják ezt. A helyzet azonban változik: eddig körülbelül négy társaság volt, mely a magyar piac közel 80%-át lefedte. Csakhogy az ő piaci helyzetük egyre labilisabb, előfordulhat, hogy az ügyfélvesztés felgyorsul náluk, - így veszítenek piaci súlyukból is - és nem tudják ezt megállítani. Ennek külső és belső okai egyaránt vannak. Magyarul a következő 10-15 évben a piac újrafelosztása, de legalábbis a koncentráció oldódása fog megtörténni – erre számít legalábbis Kálózdi.
A válság nyomán nagyon súlyos költségproblémák léptek fel a cégeknél: kicsiknél, nagyoknál egyaránt. A díjak szabadesésben vannak több területen, gondoljunk csak a vagyonbiztosításokra. Ez súlyos költség- és profitproblémákhoz vezetettmegindultak az átszervezések, a menedzsmentekben személycserék történtek. A jövőben nem az lesz a kérdés, hogy kicsi vagy nagy-e a biztosító, hanem hogy gyors vagy bürokratikus-e egy társaság, kreatív és innovatív vagy elkényelmesedett-e?
A biztosítási szektorban nincsenek nem másolható termékek, versenyelőnyre itt csak pár hónapig tud valaki szert tenni egy piaci újdonsággal. A nagy társaságok között a különbséget a költségszerkezet, ebből fakadóan a termékek árazása és az értékesítési képesség jelenti, hogy hogyan tudják a különböző értékesítési csatornákon keresztül megszólítani az ügyfeleket a cégek, és miként tudják őket megtartani. Ez az, amiben a Signalnak is változnia kell – tette hozzá Kálózdi: „alapvetően egy nagyon szegmentált, erős, többcsatornás értékesítési hálózat bővítésében látom a Signal gyors felkapaszkodásának receptjét”.
Vannak nálunk is doboztermékek, ilyen például az egyszerű lakásbiztosítás is, ahol nincs szükség személyes viszonyra. A nyugdíjcélú megtakarításokhoz már analízis is kell, jövőképet kell kutatni. Emiatt nagyon fontos, hogy kinek van hatékony és hiteles személyes tanácsadó-hálózata. Az életbiztosítások, a befektetések és a komolyabb lakásbiztosítások soha sem a Facebook-on fognak létrejönni, ahhoz kell egy ember, egy arc – mondta a privátbankár.hu-nak a vezérigazgató.
Ami a szabályozókat illeti, a legtöbb bírság a kötelezőt és az unit-linked termékeket érinti. Ez a két terület az, amelynek nagy az adminisztrációja - a PSZÁF joggal elvárja a biztosítóktól, hogy betartsák a jogszabályokat. A felügyelet az ügyfél érdekeit nézi, mint az átláthatóságban, mind az adatok kezelésében, a bírságokat elnézve Kálózdi nem tud vitatkozni a PSZÁF-fal. Persze lenne mit javítani, tette hozzá Kálózdi: kgfb-nél el kéne tolódni az éves díjfizetés és a banki lehívásos díjfizetés felé ilyen alacsony díjak mellett, és egy évre kiadni az igazolást az ügyfeleknek. Ha ilyen irányba haladna a szabályozás, az biztos segítene a szektor szereplőinek.
Forrás: privatbankar.hu
Nemzetközi elismerést kapott az Uniqa
A londoni székhelyű World Finance Magazin 2011-ben az UNIQA Biztosítónak ítélte oda a 4 évvel ezelőtt alapított World Finance Insurance díjat Magyarországon. A díjátadásra Londonban, a Stock Exchange épületében 2011. augusztus 30–án került sor. „Nagy megtiszteltetés ez számunkra, hogy nem csak a hazai, hanem nemzetközi szinten is elismerte a szakma tudásunkat és munkánkat.”- nyilatkozta Othmar Michl úr, vezérigazgató a díjátadáskor.
A 2007-ben létrehozott pénzügyi díj célja, hogy azonosítsa az iparági vezetőket, szervezeteket a világon, akik a legjobb teljesítményt, gyakorlatot képviselik a pénzügyi és üzleti világban, és ezáltal más vállalat számára is példaként szolgálhassanak.
A díj elbírálói a vállalatok innovatív fejlesztéseit, a minőségi ügyfélkiszolgálást és a tényleges piaci fejlődést vizsgálták meg. Így vélhetően sokat nyomott a latba, hogy az elmúlt évek során felmerülő ügyféligényekre válaszul az UNIQA vezette be elsőként Magyarországon a károk megelőzését célzó Viharjelző szolgáltatást, az első euróban garantált kifizetésű unit-linked biztosítást és az életet is mentő Safeline assistance gépjármű-biztosítást.
Forrás: Privátbankár
Első féléves nyereségét megnégyszerezte az AXA
Négyszeresére, 4 milliárd euróra növelte első féléves nyereségét Európa második legnagyobb biztosítótársasága, a francia AXA – derül ki a társaság gyorsjelentéséből.
A vagyon-és balesetbiztosítási ágazat bevétele 3 százalékkal, 15,4 milliárd euróra emelkedett, melynek köszönhetően az összesített kárhányad 3,8 százalékponttal, 99,2 százalékosra csökkent. Összességében a biztosítási díjak átlagosan 3,5 százalékkal emelkedtek.
Régiók szerinti bontásban Észak-, Közép- és Kelet-Európában 7 százalékkal, 5,76 milliárd euróra emelkedett a vagyon- és balesetbiztosítási ágazat díjbevétele. Spanyolországban 5 százalékkal, 1,16 milliárd euróra csökkent az ágazat díjbevétele, míg Olaszországban 1 százalékkal, 719 millióra, Franciaországban 2 százalékkal, 3,04 milliárd euróra nőtt a díjbevétel.
Henri de Castries, az Axa elnök-vezérigazgatója szerint az AXA az idei második félévet jóval nagyobb kitettséggel kezdi a gyorsan növekvő piacok irányába, köszönhetően mind az erős organikus növekedésnek, mind az aktív működő tőke kezelésnek, beleértve a kanadai üzletág már bejelentett értékesítését, valamint az ausztrál és új-zélandi műveletek eladását, és az ázsiai akvizíciókat.
Forrás: Privátbankár.hu
A Szigeten is jól jöhet a biztosítás
Néhány körültekintő lépéssel megelőzhetők vagy enyhíthetők a nyári fesztiválokon előforduló károk, amelyek megkeseríthetik a felhőtlen szórakozást.
A pénzforgalom biztonságát nagyban javítja az idén bevezetett Metapay Fesztiválkártya: ez a készpénz és a bankkártya használatát – a feltöltést követően – szükségtelenné teszi, így a fesztiválozóknak nem szükséges sem készpénzt, sem bankkártyát maguknál tartani, ezzel is megelőzve, hogy azokat esetleg eltulajdonítsák. A Metapay Fesztiválkártya biztonságos, és regisztrációval annak eltulajdonítása esetén azonnal, már a helyszínen letiltható.
Az AEGON Magyarország szakértői azt tanácsolják: a lakáskulcsot soha ne tartsuk a személyes iratok mellett, mert azok elvesztésekor, eltulajdonításakor a távollétünk alatt a lakásunkat is feltörhetik a személyi iratban lévő cím alapján. Legjobb, ha a lakáskulcsot, iratokat, bankkártyát az értékmegőrzőben helyezzük el. Amennyiben mégis ellopják a kártyát, vagy elveszítjük azt, azonnal tiltassuk le; ha kulcsunkkal történik ugyanez, intézkedjünk a zárcseréről. Érdemes tudni, hogy amennyiben a lakásbiztosításunkban van erre kiegészítő fedezet, akkor a biztosító megtéríti a letiltás és pótlás, illetve a zárcsere költségeit.
Értékesebb dolgokat – digitális fényképezőgépet, kamerát, mobiltelefont – viszont soha ne tartsunk a sátorban, mert azok eltulajdonítására a biztosítás nem terjed ki. Az értékeket érdemes elhelyezni a Szigeten lévő értékmegőrzőkben, a pár száz forintos kiadással megelőzhető az eltulajdonítással járó értékvesztés és bosszúság. Ha mégis bekövetkezik a lopás, azonnal forduljunk a Sziget rendezőihez, akik a lehetőségeikhez képest megpróbálnak segítséget nyújtani. Rablás esetén kérjük a biztonságiak segítségét, és azonnal tegyünk rendőrségi feljelentést. A rendőrségi feljelentéssel együtt be kell jelenteni a kárt a biztosítónak, és a lakásbiztosítás rablás biztosítási esemény alapján, a biztosító megtéríti a személy elleni erőszakkal történt eltulajdonítási károkat.
A Sziget a bulizás, koncertezés mellett sportolási lehetőséget is biztosít. Nem csak a mászófal használata közben, de akár kötélhúzás, röplabdázás, teniszezés közben is történhet baleset. A szervezők egészségügyi járőröket biztosítanak, akik a fesztivál területén mozognak, és azonnali segítséget tudnak nyújtani (a biztonsági őrökhöz és az információs pontok dolgozóihoz szintén lehet fordulni egészségügyi probléma esetén). Mellettük szakképzett orvosok, ápolónők, a súlyosabb esetek ellátására mentőszolgálat is biztosítja az orvosi ellátást.
A balesetbiztosítás - az extrém sportok kivételével - már csonttörésre is nyújt szolgáltatást. Táppénz, kórházi ellátás vagy műtéti beavatkozás esetén az egészségbiztosítás kockázatvállalás körét kell ellenőrizni, az egészségügyi ellátás során a kapott orvosi dokumentumokat, a baleseti jegyzőkönyvet meg kell őrizni, mert szolgáltatási igényt ezek birtokában lehet érvényesíteni. Csonttörés esetén már az orvosi ellátást követően azonnal, kórházi ellátás esetén az egészségügyi intézményből való távozás után kell a biztosítónak bejelenteni a balesetet.
A Szigetre lehetőleg tömegközlekedéssel menjen mindenki, ha valaki mégis gépkocsival megy, akkor próbáljon biztonságos helyen parkolni, ahol lehetőleg nem törik fel gépjárművét. Ha mégis megtörténik a baj, be kell jelenteni a rendőrségen, és ha van Casco poggyászbiztosítás, akkor az alapján lehet a keletkezett kárt megtéríteni. Vereczki András, az AEGON vezérigazgató-helyettese azt mondta: a vagyon- és balesetbiztosítások különféle módozatai sokféle, a nyári fesztiválokon előforduló káreseményre fedezetet nyújtanak. Ezért baj esetén feltétlenül érdemes ellenőrizni, hogy biztosításaink pontosan mire terjednek ki. Fontos ugyanakkor az is, hogy a kárbejelentést minél előbb tegyük meg a biztosítónak.
Forrás: Privátbankár.hu
Hihetetlen, de munkanélküliség esetére is lehet biztosítást kötni
A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint bár a munkanélküliség esetére kötött biztosítás mindenre nem nyújthat fedezetet, mégis megoldást adhat a fizetési nehézségek átmeneti áthidalására.
Dr. Burján Zsuzsanna úgy látja, az elmúlt időszak válsága előre vetítette sokak számára, hogy esetleges munkanélküliségük esetére is legyen számukra egy olyan kiút, mely megélhetésüket, vagy legalább fizetési terhüket biztosítani tudja.
Az úgynevezett munkanélküliség esetére kötött biztosítási szerződés leginkább a gazdasági válság megjelenésével, és kiteljesedésével kapott teret a közvéleményben. E biztosítás bár Nyugat-Európában már több évtizede teret hódított, Magyarországon az átlagember még csak most ismerkedik ezzel a biztosítási formával.
A biztosítás lényegét általánosságban az adja, hogy amennyiben a biztosított személy munkaviszonya a biztosítási szerződésben meghatározott okból megszűnik, akkor erre az esetre - a biztosítási díj fizetésének fejében - a biztosító egy korlátozott időtartamra átvállalja a hitelszerződés esedékes részleteinek a kifizetését a bank, vagy pénzintézet irányába.
Így megelőzhetővé vált a hitelszerződés egyoldalú, bank által történő felmondása, mely alapvetően a késedelmes, illetve a nem fizetés jogkövetkezménye.
Notórius munkakerülőnek kevés az esélye
Persze ahány biztosító, annyi termék, és megannyi szerződési feltétel, mely alapvetően a biztosító szoláltatásának feltételeit, módját és kizártságának eseteit tartalmazza. Annyi azonban leszögezhető, hogy ilyen szerződést tartósan munkaviszonyban álló személyekkel kötnek a biztosítók - húzta alá a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Ez egy sarkalatos példával szemléltetve azt jeleni, hogy amennyiben a szerződő fél notórius munkakerülő, és havi rendszerességgel változtatja munkaviszonyát, akkor bizony nem valószínű, hogy a biztosítási ajánlatát a biztosító el fogja fogadni, és nem valószínű, hogy szerződni is fog vele.
A szolgáltatás igénybe vételének feltételeként - azaz a kárbejelentés során - a biztosítók általában azt is megkövetelik, hogy a biztosított az illetékes munkaügyi központnál álláskeresőként regisztráltassa magát, és ezt a hatóság határozatával igazolja.
Általában hatvan nap szükséges
A munkanélküliség kezdeti időtartama sem elhanyagolható tényező, mivel a biztosítási szolgáltatás nyújtásához, azaz a kifizetés teljesítéséhez, általában legalább hatvan napig fenn kell állnia (várakozási időszak) a regisztrált munkanélküliségnek.
Ez azt jelenti, hogy a biztosító a helytállását csak és kizárólag ezen időtartam elteltét követően nyújtja. A biztosítási szolgáltatás nyújtásának időtartama korlátozott, így a kifizetést a biztosító addig nyújtja, amíg a biztosított személy munkaviszonyt nem létesít.
Ettől függetlenül van egy objektív határidő, mely általában hat havi, olykor tizenkét havi helytállást jelent. Természetesen a biztosító szerződési feltételei részletesen tartalmazzák ezeket a korlátozásokat.
A biztosított ellentmondásos "közrehatása"
A gyakorlat azt mutatja, hogy a szolgáltatás azokban az esetekben nyújtható, amikor is a munkáltató él rendes felmondással, vagy éppen a munkaviszony megszűnése csoportos létszámleépítés következménye volt, adott esetben az elbocsátás a munkáltatói gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnésével kapcsolatos (például: felszámolták a munkáltatói céget).
A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint meg kell említeni a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszűntetésének esetét is.
Ugyanis, míg az imént felsorolt esetek a munkáltató érdekkörében merültek fel, vagy munkáltató egyoldalú nyilatkozatát fejezik ki, addig a közös megegyezéssel történő megszűntetés egy olyan megállapodás, mely arra enged következtetni, hogy mindkét fél szabad akaratából, és egységes elhatározás alapján, közösen kívánták a munkaviszony megszűntetését.
E körülmény pedig a jog szempontjából azt jelenti, hogy a biztosított tulajdonképpen maga is közrehatott az őt hátrányosan érintő állapothoz, ám ez a szituáció, értelemszerűen nem tükrözi a valódi helyzetet.
Látszat és valóság
Az élet azonban sokszor megmutatta, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a munkavállalónak nincs választása, és alá "kell" akkor is írnia a közös megegyezéssel történő megszűntetési megállapodást, amikor ő ezt nem kívánja.
Ez a körülmény - még ha bizonyítható is - sem teszi lehetővé a biztosító szolgáltatását, legfeljebb csak méltányossági alapon, üzletpolitikai szempontokat figyelembe véve kérhető szolgáltatás.
Így, a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszűntetése akár kizárt jogi kockázat is lehet, ugyanúgy, mint a munkáltató által eszközölt rendkívüli felmondás is - mutatott rá dr. Burján Zsuzsanna.
Forrás: origo.hu
Egyre többen szerződnek az interneten
Magyarországon tíz emberből egy már kötött biztosítást az interneten, ezzel az aránnyal Európában a második helyen állunk Nagy-Britannia mögött – mutatja be a Népszabadság az Eurostat 2009-es, nemzetközi online pénzügyi felhasználói szokásokat elemző statisztikáit.
Az online biztosítás gyors térnyerésének számos oka van. Marosvölgyi Péter, az Aegondirekt.hu szakmai igazgatója szerint az online biztosításokhoz kapcsolódó fogyasztói attitűd alapvetően nem különbözik attól, ami más internetes vásárlásnál is megfigyelhető: az ügyfeleknek elsősorban az érthetőség, a kezelhetőség és az egyszerűség számít. A legnagyobb netes értékesítési arányt produkáló kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál egyértelműen a díjszint a meghatározó, az ügyfelek a legolcsóbb kötelezőt keresik. Az utóbbi két-három évben azonban már az is megfigyelhető, hogy ha a legolcsóbb ajánlatot adó társaság kisebb vagy kevésbé ismert, akkor mind többen inkább az esetükben ár alapján a második-harmadik helyen álló nagyobb ügyfélkörrel rendelkező biztosítót választják.
A lakásbiztosításoknál a kínált szolgáltatások köre is fontos az ügyfeleknek. Ugyanarra az ingatlanra találhatunk a neten 16 ezer és 26 ezer forint éves díjú ajánlatot is, a drágább biztosítások azonban általában több szolgáltatást tartalmaznak, és/vagy sokkal lazább feltételek mentén magasabb összeget térítenek. Utasbiztosítás esetén az ügyfelek közül mind többen mérlegelik a külföldön eltölteni kívánt napok számát, valamint a célország sajátosságait és ennek megfelelően sokan már a magasabb szolgáltatásokat kínáló, drágább csomagokat választják – tette hozzá.
Az online biztosításkötés során lehetőség van az ár mellett a szolgáltatás összehasonlítására is, amely lehetőséggel egyre inkább élnek az ügyfelek. A Netrisk.hu idén nyáron indult új utasbiztosítási kalkulátora például már nemcsak az ár, de öt, szabadon súlyozható szempont alapján ad lehetőséget a biztosítói ajánlatok listázására, s ezt a szolgáltatást egyre nagyobb arányban használják is az ügyfelek – tudta meg a Népszabadság Ertl Páltól, az alkuszcég vezérigazgatójától.
Az internetes kötés növekvő népszerűségének magyarázata az árelőny mellett a termékek könnyebb áttekinthetősége, összehasonlításuk lehetősége, valamint a szerződés felmondásának és az új megkötésének egyszerűsége, hiszen a nagyobb online biztosításközvetítők mögött komoly háttércsapat áll, akik az átszerződéssel járó papírmunkát elintézik az ügyfél helyett – mondta Ertl Pál.
Forrás: Biztosítási szemle
Csaló telefonálgat a PSZÁF nevében
Az állampolgárokat megtévesztve, magát jogtalanul a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) képviselőjének mondva keres meg biztosítási szerződéssel rendelkező ügyfeleket egy magánszemély. A Felügyelet feljelentést tett az ügyben.
A PSZÁF ügyfélszolgálatára érkezett fogyasztói bejelentések szerint egy ismeretlen személy 2011 júniusától telefonon biztosítási szerződéssel rendelkező magánszemélyeket keresett meg, azt közölve, hogy a Felügyelet képviseletében személyes találkozó során átvizsgálná biztosítási szerződéseiket. Az elkövető a PSZÁF hatósági tevékenységének látszatát kívánta felhasználni arra, hogy a megkeresett személyeknek biztosítási termékeket értékesítsen, meglévő szerződéseik helyett újat kínáljon, vagy más módon megkárosítsa őket. Az ismertté vált ügyekben kár eddig nem merült föl.
A PSZÁF nem adott senkinek semmilyen megbízást ilyen célú vizsgálati tevékenységre, s a Felügyeletnek nincs olyan feladata, hogy bármelyik felügyelt intézmény konstrukcióját ajánlja. A PSZÁF vizsgálatait minden esetben hivatalos okirat előzetes kikézbesítésével, a megadott jogszabályi keretek között végzi. A vizsgálat megkezdése előtt a felügyeleti munkatársak hivatalos megbízólevelük és arcképes igazolványuk bemutatásával igazolják magukat.
A PSZÁF ezért felszólítja a biztosítással rendelkező állampolgárokat, hogy ne működjenek együtt az elkövetővel és a megkeresésről haladéktalanul értesítsék a Felügyeletet. Mivel az elkövető magatartása felvetheti a biztosítási és üzleti titok sérelmét, illetve alkalmas a PSZÁF működésébe vetett közbizalom megsértésére, a Felügyelet rendőrségi feljelentést tett az eset kapcsán.
Forrás: Biztosítási szemle
Paradigmaváltásra van szükség a biztosítási piacon - ING elemzés
Jelentős eltérések mutatkoznak a magyarok biztosítókkal kapcsolatos attitűdjében a globális átlaggal szemben. Így a következetes teljesítmény, az empatikus-emocionális megközelítés alapvető fontosságú a számunkra, amikor megítélünk egy biztosítót. Az ING Biztosító hollandiai anyacégének Magyarországon frissen publikált kutatásából kiderül az is: 40 százalékunk az úgynevezett „elkerülők” csoportjába tartozik, ők azok, akik komplexebb szolgáltatásokat már nem igen vesznek igénybe. A kutatás alapján világosan látszik: a szakmában paradigmaváltásra van szükség.
A hosszú időre visszanyúló, következetesen jó teljesítmény az egyik legfontosabb szempont a magyarok számára, amikor megítélik biztosítójukat – derül ki az ING Biztosító hollandiai anyacégének Magyarországon frissen publikált kutatásából. Az anyag által konzisztenciának nevezett tulajdonság a harmadik helyen áll a magyarok prioritási rangsorában, míg a globális sorrendben az első öt között sem szerepel. Rajtunk kívül még a csehek számára kimagaslóan fontos ez az érték, náluk szintén a harmadik helyen szerepel.
„Az ok világos: egy olyan bizalomhiányos átmeneti társadalomban, mint a magyar, a biztosítók, és általában a pénzügyi szolgáltatók megítéléséhez fogódzókat keresnek az emberek. A kutatásunkban konzisztenciának nevezett fogalom pedig pontosan ilyen fogódzó” – vélekedik Kovács Zsolt, az ING Biztosító elnök-vezérigazgatója.
A kutatást az ING Group nyolc országban készíttette el; hazánk mellett Csehország, Dél-Korea, Hollandia, India, Lengyelország Malajzia, Mexikó, Románia és az USA lakosságát kérdezték meg a biztosítási szektorral kapcsolatos véleményéről. A válaszok alapján négy alapdimenzió rajzolódott ki, amelyek mentén az emberek megítélik a biztosítókat, ezek az egyszerűség, a biztonság, az ismertség és a színvonal. Az alapdimenziók mindegyikét öt további aldimenzióra bontották.
A kutatás további érdekessége, hogy arra a kérdésre, hogy miként látják a pénzügyi jövőjüket, a magyarok szignifikánsan eltérő érzelmi reakciót adtak, mint a globális átlag. A pozitív érzelmek oldaláról a remény kiugróan magas – több mint 50 százalékos – gyakorisággal szerepelt a magyarok válaszaiban, amitől a globális átlag mintegy húsz százalékponttal elmaradt. Abban nem volt eltérés az országok között, hogy az aggodalom volt a leggyakrabban – több mint 50 százalékos gyakorisággal – megjelenő válasz, ám a magyarok szűk ötöde emellett még a kétségbeesést is megjelölte, mint jellemző negatív érzelmet – a globális átlagban ez az emóció alig-alig jelent meg.
„Nagy örömünkre szolgált a kutatásnak az az eredménye, hogy a magyar ügyfél számára az egyedi – részben érzelmi – igényeire maximális ráhangolódást szavatoló megoldások jelentik az igazi értéket” – vonja le a következtetést Kovács Zsolt.
Az ING Biztosító elnök-vezérigazgatójának meglátását támasztja alá a kutatásnak az az eredménye is, amely szerint a magyar ügyfelek számára a globális átlagnál fontosabb az emocionális-empatikus megközelítés a pénzügyi szolgáltató oldaláról. Míg ugyanis a magyarok válaszaiban 51 százalékos súllyal szerepel ez az érték, a globális mintában csak 46 százalékkal. A racionális-funkcionális megközelítés ugyanakkor kevésbé fontos a számunkra, súlya 49 százalék, szemben az 54 százalékos globális átlaggal.
Végezetül fontos megállapítása a kutatásnak az is, hogy az erős negatív érzelmek következtében a magyarok jelentős hányada egyszerűen ki sem lép a pénzügyi szolgáltatások piacára. A kutatás ezt az arányt ugyan nem számszerűsíti, ám már az is sokatmondó, hogy a megkérdezett honfitársaink 40 százaléka az „elkerülő” kategóriába tartozik. Ők azok, akik nem bíznak a biztosítóban, ám maguknak sem tulajdonítanak olyan készségeket, amelyek alapján igénybe mernének venni egy komplexebb szolgáltatást, emiatt jellemzően távol maradnak a piactól. További 20 százalék ugyan szintén nem bízik magában, ám biztosítójában igen („delegátorok”), 18 százalék csak magában bízik („gyanakvók”), így mindössze 22 százalék azoknak az aránya, akik megbíznak biztosítójukban is, és magukról is feltételezik, hogy képesek átlátni egy bonyolultabb szolgáltatást („kompetensek”).
„A számok magukért beszélnek: a pénzügyi szolgáltatói szektornak bizony igen komoly bizalmi deficitet kell ledolgoznia” – vélekedik Kovács Zsolt. „A jó hír, hogy a megoldás is világosan látszik: alapvető változásokra van szükség a közvetlen ügyfélkapcsolatban. A valódi ügyféligények felismerése és kiszolgálása, párosulva egy ügyfélcentrikus érzelmi attitűddel – ez a kiút a jelenlegi helyzetből. Mindez persze új gondolkodásmódot, és nem mellesleg rengeteg munkát követel meg valamennyiünktől: a közvetítőktől, a biztosítóktól, a szabályozótól. Azonban a jelzett paradigmaváltás nélkül nincs esély az előrelépésre” – hangsúlyozza az ING Biztosító elnök-vezérigazgatója.
Forrás: Biztosítási szemle
Kipróbált belső ember vezeti tovább az Union Biztosítót
Lehel Gábor három éve az Union Biztosító igazgatósági tagja, július 16-tól pedig ő a Vienna Insurance Group magyarországi leánybiztosítójának az elnök-vezérigazgatója.
„Lehel Gábor munkájával az Union Biztosító hosszú távú fejlődését, a vállalat sikeres jövőjét fogja biztosítani. Személyében olyan vezetőt köszönthetünk, aki sokéves biztosítási szaktudással, nemzetközi tapasztalokkal rendelkezik, és a cégcsoportunkat is kiválóan ismeri. Lehel Gábor a Vienna Insurance Groupnál az elmúlt években különböző vezető pozíciókban bizonyította rátermettségét. Nagyon örülök, hogy a fő piacainkhoz tartozó Magyarországon egy fiatal, de nagyon tapasztalt menedzserre bízhatjuk ezt a fontos pozíciót“ - mondta Dr. Günter Geyer, a Vienna Insurance Group vezérigazgatója, az Union Biztosító Felügyelő Bizottságának elnöke.
Lehel Gábor az Union Biztosító anyavállalatánál, a bécsi székhelyű Vienna Insurance Groupnál 2003-ban kezdett el dolgozni, a főtitkárság munkatársaként. 2005-től a csoport controlling- és rating- vezetője, majd 2006-tól a főtitkárság vezetője. 2008 óta az Union Biztosító igazgatóságának tagja, ezzel párhuzamosan 2010-ben a szlovák Kooperativában is igazgatósági taggá nevezték ki.
A Szombathelyről származó menedzser tanulmányait Tatabányán és Budapesten végezte, közgazdász diplomával rendelkezik. A Vienna Insurance Groupot megelőzően Lehel Gábor elemzőként, brókerként Budapesten dolgozott.
Forrás: Privátbankár.hu