Magyarországon évente csaknem 690 ezer, orvosi ellátást igénylő baleset történik, amelyek következményeként nemcsak tartós egészségkárosodás léphet fel, de a balesetet elszenvedőnek átmenetileg a jövedelmei is kieshetnek, továbbá nem várt kiadásai is fölmerülhetnek. Magyarországon a balesetbiztosítási szerződések száma jelenleg meghaladja a 700 ezret, a penetráció mértéke tehát nagyjából csupán 10 százalékos. Ezzel szemben az Egyesült Királyságban vagy Németországban a lakosság több mint 80 százaléka rendelkezik valamilyen balesetbiztosítással, hazánk tehát erősen alulbiztosított a fejlett európai országokhoz viszonyítva.
A Vienna Life Biztosító erre a problémára megoldást keresve fejlesztette ki a Neked is! balesetbiztosítást, amelyet a márkaismertségét növelő céllal elindított reklámkampánya keretében, mindenki számára ingyenesen elérhetővé tesz. A Neked is! biztosítással rendelkezők baleseti halála vagy maradandó egészségkárosodása esetén a Vienna Life Biztosító legfeljebb 500 ezer forint összegű anyagi támogatást nyújt, illetve amennyiben minimum 40 százalékos maradandó egészségkárosodás lép fel, egy éven keresztül további havi 100 ezer forintos járadékot fizet.
A Neked is! biztosítást november 30-ig bárki, korlátlan számú ismerősének elküldheti ajándékba oly módon, hogy a www.viennalife.hu/neked-is oldalon megadja ismerőse e-mail címét. Ezt követően a biztosító értesítést küld a megadott e-mail címre, amelynek tulajdonosa a biztosító honlapján, adatai megadásával fogadhatja el az egy évre szóló ingyenes biztosítást.
A Neked is! balesetbiztosítást minden 18-75 éves, magyar állampolgár, vagy magyarországi tartózkodási, illetve letelepedési engedéllyel rendelkező személy megkötheti. A biztosítás ajándékozása, illetve megkötése teljesen ingyenes és semmilyen kötelezettséggel nem jár sem az adatok rögzítésekor, sem később, például abban az esetben, ha a biztosított balesetet szenved.
A Vienna Life Biztosító tavaly június óta a Közép- és Kelet-Európa legnagyobb biztosítói csoportjának számító osztrák Vienna Insurance Group (VIG) három hazai leányvállalata közé tartozik. A Vienna Life Biztosító célja, hogy bécsi központú anyavállalata vezető biztosítójává váljon Magyarországon elsősorban a prémium szegmensben az egyéni élet-, nyugdíj- és utasbiztosítások, valamint a csoportos élet- és egészségbiztosítások piacán.
(forrás: Biztosítási Szemle)
Bár nem olyan vehemensen, mint a megelőző években, de az idén is ránk szakadt az autósok kötelező biztosításának kampánya.
Sok gépkocsi-tulajdonos ugyanis az év végi időszakban válthat egyszerűen talán olcsóbb biztosítóra. Nagy kérdés, hogy érdemes-e? Hogy ezt eldönthessük, tanácsos megnézni az internetes kalkulátorokat, illetve biztosítási szakértő ismerős tanácsát is kikérhetjük. November 2-tól indult a kampány, ekkor hozták nyilvánosságra új ajánlataikat az egyes biztosítók. Aki arra számít, hogy a korábbi évek biztosítási díjai szinte öngyilkos mértékű csökkentésének előnyeit élvezheti, téved.
Az első napok elemzései szerint egyértelműen rosszabbodott a helyzet: tavaly október vége óta több mint 25 százalékkal emelkedtek az évközi díjak. Bár az év végi biztosítóváltás egyre kevesebb tulajdonosra vonatkozik, a statisztika szerint így is 1,92 millió autós – az összes 44 százaléka – érintett a mostani kampányban (tehát még mindig bőven ez a legnagyobb változást hozó biztosítási időszak).
Akik most válthatnak, egyre értéktelenebbek a biztosítók számára. Ugyanis mind öregebb autókat használnak – csak azoknak fordul január 1-jén a biztosítása, akik 2010. január 1. előtt vásárolták a kocsijukat –, s ezekre a kötelező mellett egyre nehezebb eladni más biztosításokat, márpedig a társaságoknak ez utóbbiak hozzák az igazi üzletet, míg a kötelező alig. Ráadásul a mostani kampányban érintett autósok biztonságosabban vezetnek, azaz a bónuszuk magasabb, így a kötelező biztosításuk díja az alacsonyabb kategóriákba sorolódnak. Hogy végül a kampányban milyen átlagárakkal lehet kalkulálni, arra csak a hónap közepén derül fény: akkorra köttetik meg elegendő számú új szerződés, amiből kiderül, hogy a biztosítót váltók kit választanak.
(forrás: Szabad Föld)
Tízből négy autós a napokban kapja meg azt a levelet amiből kiderül, mennyi lesz a jövő évi kgfb díjuk. A tarifákkal azonban nem biztos, hogy mindenki elégedett lesz. Hogyan csökkenthetjük a biztosításunk díjait, mik azok a kedvezmények, amiket nem szabad kihagynunk idén?
Legkésőbb jövő héten minden autós megkapja a jövő évi kötelező biztosítás indexdíját levélben, feltéve, ha ahhoz a 40 százalékhoz tartozik, akinek január 1-én van a biztosítási fordulónapja. Ha biztosítót szeretnénk váltani, akkor 30 nappal a szerződés fordulónapja előtt fel kell mondanunk (december 1-ig) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításunkat (kgfb).
Az interneten már 60 nappal a forduló előtt megtalálhatóak a jövő évi díjak, a korábbi biztosításunk indexdíját azonban lehet, hogy csak 50 nappal előtte kapjuk meg, ami azt jelenti, hogy 20 napunk van arra, hogy eldöntsük, szeretnénk-e biztosítót váltani, de nem feltétlenül ez a legjobb megoldás, ugyanis:
- mondta a Pénzcentrum kérdésére Németh Péter, a CLB biztosítási alkusz értékesítési és kommunikációs igazgatója.
Mi a teendő, ha megkaptuk a levelet?
Akár a tavalyinál alacsonyabb, akár magasabb díjak szerepelnek az indexlevélben, mindenképp érdemes szétnéznünk a biztosítók ajánlatai között, ez ugyanis nem kerül pénzbe és nem kötelez semmire. Ez a legegyszerűbben az online kalkulátorok segítségével tehetjük meg. Arra viszont figyeljünk, hogy ha már felmondtuk a szerződésünket, akkor nem köthetjük újra ugyanazokkal a feltételekkel. Ha pedig már megkötöttük az új szerződést, akkor már nem köthetünk újat a jövő évi fordulóig.
Mivel csökkenhetjük a díjakat?
- javasolja Rácz István, a Biztosítás.HU portál ügyvezetője. Ez azért lényeges, mert a kedvezmények összevonhatók, így a biztosítási díjunk akár negyedével is csökkenhet.
A várhatóan legnépszerűbb kedvezményekkel számolva 5 és 20 százalék közötti díjcsökkenést is elérhetünk összesen. Az idei kampány legnépszerűbb kedvezménytípusai
- A díjfizetés gyakorisága és
- A díjfizetés módja lehetnek.
A díjfizetés gyakoriságánál annál nagyobb a kedvezmény mértéke, minél kevesebb részletben fizetjük be a díjunkat. A legnagyobb kedvezményt tehát akkor kaphatjuk, ha éves díjfizetést vállalunk, vagyis az egész éves díjat előre befizetjük.
A díjfizetés módjánál a csekkes befizetés helyett az elektronikus utak valamelyikét választva spórolhatunk. A banki átutalás mellett a bankkártyás fizetéssel és a csoportos beszedési megbízással is spórolhatunk.
A fenti két kedvezménytípuson felül a lakásbiztosítással egybekötött kgfb adja az egyik legjelentősebb kedvezményt.
- tette hozzá Rácz István.
Kinek lehet még kisebb a díja?
Tovább is csökkenhet a díjunk, ha néhány dologra odafigyelünk. A sportautók és nagyteljesítményű gépjárművek díjai jellemzően jóval magasabbak, a kifejezetten családi célra gyártott, átlagos teljesítményű autók díjai alacsonyabbak az átlagnál. Ha tehát ez utóbbi típus mellett tesszük le a voksunkat autóváltáskor, könnyen lehet, hogy a kötelező biztosításunk is olcsóbb lesz.
Az életkor is meghatározó, az idősebb, megfontoltabb vezetők díjai jellemzően alacsonyabbak. Azonban nemcsak a megfontoltságnak köszönhető ez, ők általában az autójukat is kevesebbet használják, vagyis kisebb az esélye egy általuk okozott balesetnek.
Szintén jelenetős eltérések lehetnek a díjszabáskor a lakóhely szerint. A Budapest belső kerületeiben lakó autósoknak a legdrágább a biztosításuk, míg a vidéki kis falvak lakóinak a legalacsonyabb.
Míg egy vidéki idősebb autós kis teljesítményű autója után 8-9 ezer forintos éves díjat fizethet, addig egy belvárosi középkorú férfi a sportos gépjárművére akár 35-40 ezer forintos kötelező díjjal is kalkulálhat.
(forrás: Pénzcentrum)
A november másodikán indult kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban az ügyfelek a legtöbb szerződést eddig a K&H Biztosítónál, valamint az Allianz Biztosítónál kötötték - közölték az online alkuszok az MTI-vel.
A három megkérdezett alkusz - a netrisk.hu, a biztositas.hu, továbbá a CLB - az első két helyet követő sorrendet már eltérően adta meg. Az Union, a Signal, valamint az MKB Biztosító került még dobogós helyre.
A netrisk.hu-nál az új szerződések kétharmadát a K&H, az Union és az Allianz vitte el. A CLB közleménye megjegyzi, hogy a K&H Biztosító új szerződőinek az egyharmada korábban is ennek a biztosítónak az ügyfele volt, de jobban jár azzal, ha felmondja, majd újra köti ugyanott a szerződését. Ugyanezt a jelenséget tapasztalta ez az alkusz - bár kisebb arányban - az Allianznál és az Unionnál is.
Még a kampány előtt a Genertel Biztosító azt valószínűsítette, hogy most már eltűnnek az ugyanannál a biztosítónál történő újrakötések, mert a biztosítók többre értékelik a meglévő ügyfeleiket az újaknál, így inkább azoknak kedveznek.
A tavalyi kampányban mért 12 500 forintos átlagdíjjal szemben az alkuszok 13 000 és 14 300 forint közé teszik az idei átlagdíjakat. A CLB szerint annyira közel vannak az egyes biztosítók díjai egymáshoz, hogy sok autós a kgfb-szerződés mellé kínált ajándékok alapján dönt a váltásról. Ilyen ajándék a műszaki cikk vásárlásánál kedvezményt adó kupon, vagy az asszisztencia szolgáltatás, illetve a balesetbiztosítás.
Eddig egyik alkusz sem találta meg a csődbe jutott romániai Astra Biztosító magyarországi fióktelepének eddig nem jelentkezett ügyfeleit, akik 15-20 ezren lehetnek. Ők az év végi kampányban kedvezőbb tarifával köthetnének új szerződést ahhoz képest, mintha kivárnak a jövő évig. Egy jogszabály ugyanis rendkívüli felmondást és újrakötést enged azoknak is, akiknek nem január elsején, hanem később jár le a szerződésük.
Az MNB folyamatosan vizsgálja a biztosítók frissen meghirdetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifáit. A naptári évfordulós ügyfelek - akik az összes kgfb-szerződés immár kevesebb, mint felét jelentik - egy héten belül kapnak értesítést biztosítójuktól jövő évi díjaikról. Ez alapján december 1-jéig dönthetnek a meglévő szerződésük felmondásáról, az esetleges biztosítóváltásró - hívjta fel a figyelmet a jegybank.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) piacon jelen lévő 15 biztosító közül 13 új díjtarifákat hirdetett meg október 30. és november 1. között a naptári - december 31-ei - évfordulós kgfb-üzembentartók számára. A jogszabályi előírások alapján az új díjak - amelyeket legalább 60 nappal életbe lépésük előtt kell közzétenni - egyebek közt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) internetes honlapján érhetők el a fogyasztók számára. Egy biztosító korábban változtatott díjtarifáin, az Astra Biztosító - amelynek tevékenységi engedélyét visszavonta a román pénzügyi felügyelet - magyarországi fióktelepe pedig nem hirdethetett új díjakat.
Az MNB fogyasztóvédelmi és prudenciális szempontból is folyamatosan vizsgálja a biztosítók friss kgfb díjhirdetéseit, illetve az elektronikus biztosítási alkuszi portálokat. Utóbbi kapcsán külön vizsgálati szempont, hogy az érintett biztosításközvetítők alkalmazzák-e a jegybank által többek között az online biztosításközvetítői portálok működésére vonatkozóan májusban kiadott ajánlást. Amennyiben az MNB szakemberei bármilyen hiányosságot, netán jogsértést találnak, a jegybank haladéktalanul intézkedést hoz. A díjtarifák ellenőrzése ugyanakkor - az évközi díjhirdetési lehetőségnek köszönhetően - folyamatos feladatot jelent: 2015-ben a piaci szereplők összesen 77 alkalommal hirdettek meg új kgfb-díjakat.
A piacon idén szeptember 30-án 4,497 millió gépjárműre vonatkozó kgfb-szerződés volt érvényben. Ezek közül tavaly 52,5 százalék, idén mintegy 44 százalék esetében esik a naptári év végére a biztosítási évforduló, s ez az arányszám fokozatosan csökken. Ezen állományból a tavaly év végi kampányban mindösszesen 246 ezer biztosítóváltás történt, amely valamivel több, mint 10 százaléka az összes lehetséges biztosítóváltásnak. Mindebből érzékelhető, hogy a tavalyi év végi kgfb kampány a korábbi években megszokottakhoz képest alacsonyabb intenzitású volt.
A kgfb-díjak 2008 óta tartó meredek csökkenése - amelynek következtében a díjak három éve már olyan alacsonyak voltak, hogy több szegmensben nem nyújtottak kellő fedezetet a károkra és a költségekre - tavaly megfordult. A naptári évfordulós szerződések tarifáit a biztosítók átlagosan 20,4 százalékkal növelték 2014 végén, az átlagdíj viszont csak 8,6 százalékkal nőtt 2015 elejére az egy évvel korábbihoz képest. A díjnövekedés jelentős részben a személyi sérüléses károk, illetve a balesetek növekvő számának volt köszönhető.
A legjelentősebb állományt jelentő személyautóknál az átlaghoz képest alacsonyabb, mindössze 4 százalékos átlagos díjemelkedés történt tavaly a piacon. Az éves szinten megfigyelhető mérsékeltebb díjemelkedést elsősorban az okozta, hogy az üzembentartók egy része - jellemzően kedvezőbb tarifájú biztosítónál kötötte újra szerződését. A legjelentősebb online alkuszok adatai szerint ugyanakkor a szerződést váltó ügyfelek 34 százaléka tavaly nem a legolcsóbb kgfb-ajánlatot választotta. Egy évvel korábban ez az arány még csak 26 százalék volt, tehát az árérzékenység mellett egyre nagyobb szerepet játszik a szolgáltatás minősége, a szolgáltató megbízhatósága és az együttkötési kedvezmények is.
A naptári évfordulós kgfb-ügyfeleknek jelenlegi biztosítójuk november 11-ig küldi el 2016-ra érvényes új díjtarifájukat. Ezt követően 2015. december 1-jéig dönthetnek arról, hogy maradnak-e eddigi biztosítójuknál (ebben az esetben jelenlegi biztosításuk díjfizetéssel automatikusan továbbél) vagy új kgfb-szerződést kötnek. Az MNB javasolja, hogy a már a jövő évre vonatkozó, január 1-jén esedékessé váló biztosítási díját minden szerződő mielőbb fizesse meg a biztosítójának, mert amennyiben a díj az esedékességétől számított 60. napig a biztosítóhoz nem érkezik meg, a kgfb szerződés megszűnik.
Csendesen indult a kgfb-kampány, holott százak kötöttek új szerződést már az első napon. Legtöbben a K&H Biztosítót választották, átlagosan 12922 forintos éves díjért. A legalacsonyabb éves tarifa 1530, a legmagasabb pedig 97 816 forint volt az első napon. Legalábbis a CLB biztosítási alkusznál. A cég szakértői szerint nem is kell kapkodni, érdemes mindenkinek megvárnia a saját biztosítója által kalkulált jövő évi index-díjat.
Nem kényeztetik el az ügyfeleket a biztosítók, a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díj-ajánlatokból eltűnt jó néhány korábbi kedvezmény, vannak viszont új, kemény büntetőelemek. Kimagaslóan jobb egyben befizetni az éves tarifát, mint bankba tenni a pénzt, mert nagyobb a kgfb-kedvezmény, mint a kamat. Az általános díjemelés alapján elképzelhető, hogy megkezdődött a híresen alacsony magyar díjak fokozatos, de határozott felzárkóztatása az európai országok átlagához – véli az ajánlatok első, gyors feldolgozása alapján a CLB biztosítási alkusz.
Látványosan kimaradt néhány korábbi, kedvezményre jogosító tétel a biztosítók idei kgfb-ajánlatából, újakat viszont szinte egyik cég sem épített be a jövő évi tarifakalkulációiba – mondta az ajánlatok első gyors áttekintése után Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési vezetője szerint a korábbi évek tendenciáival ellentétben most nem kényeztetik el különféle jutalomponttal járó extrákkal az ügyfeleiket a biztosítók, sőt úgy tűnik, az Astra csődje kapcsán próbálják a minőségi, megbízható szolgáltatásra szoktatni az embereket, még ha ez egy kicsit többe kerül is.
A CLB szakértője felhívja a figyelmet például a gyerekkedvezmények eltűnésére, ami azt jelenti, hogy a korábbiakkal ellentétben ma már nem kapnak engedményt a a nagycsaládosok, mint ahogy az 1-2 gyerekesek sem. De nincs már – vagy csak elszórtan – kiemelkedően nagy e-kedvezmény sem, ami az elmúlt években igen népszerű és elterjedt tétel volt, s azokra vonatkozott, akik a papíralapú értesítők helyett az emailes levelezést választották, s ennek fejében megadták az elektronikus elérhetőségüket. Ez a kommunikációs forma már annyira elterjedt, hogy nem jár érte extra engedmény.
A jövő évi tarifákat tartalmazó vaskos kötet feldolgozásakor a CLB-s szakértőket meglepte, hogy az eddigieknél is nagyobb kedvezményt kapnak viszont azok, akik negyedéves fizetés helyett előre, egy összegben letudják a kgfb-díjat. Ezek az ügyfelek többet nyernek így, mintha bankba tennék a pénzt, mert nagyobb a kedvezmény, mint a banki kamat.
Az ajánlatokból kiderül, hogy mostantól nem lehet, vagy csak kiemelkedően nagy pótdíj ellenében úgynevezett rejtett flottát, vagyis például öt autót – vagy ennél is többet – egyenként, s nem összevontan biztosítani ugyanannál a cégnél. A biztosítók erre külön „szűrő” módszert alkalmaznak, s annak, akit „rajtakapnak”, utólag is drasztikusan megemelhetik a díját – hívja fel a figyelmet a CLB.
Az alkusz cég szerint az általános díjemeléssel kettős célja van a biztosítási szakmának. Az egyik az, hogy az Astra csődjén okulva rászoktassák az ügyfeleket a valamivel drágább, ám megbízhatóbb szolgáltatásra. A másik magyarázat pedig az lehet, hogy megkezdődött a híresen alacsony magyar díjak fokozatos, de határozott felzárkóztatása az európai országok átlagához. Ez viszont még évekig eltarthat, s a folyamatos díjemelés hatására a következő években a kampány is egyre élesebbé válhat – összegzi közleményében a CLB.
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjai 10-15 százalékkal drágulhatnak a ma kezdődő kampányban, de még így is jóval elmaradnak a régió átlagától - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője az M1 aktuális műsorában hétfő reggel.
Romániában kétszer, Németországban négyszer annyit kell kifizetniük az autósoknak a kgfb-re, mint Magyarországon - tette hozzá.
A várható drágulás okai között említette, hogy 2015 első fél évének végén az átlagdíj Magyarországon évi 21 900 forint volt, miközben a biztosítók átlagosan egy kárra 490 ezer forintot fizettek ki. A kgfb átlagos díja 2009-ben még 34 800 forint volt - tette hozzá.
A főosztályvezető elmondta azt is, hogy a becslések szerint a kgfb-t nem fizetők számát a szakértők mintegy 100 ezerre becsülik.
A mostani kampányban a kgfb-vel rendelkezők mintegy 44 százaléka érintett, akik még 2010 előtt vásárolták gépjárművüket, az ő biztosításuk az év végén jár le. Az azóta vásárolt járműveknél a vásárlástól számítva egy évig tart a biztosítás hatálya, akkortól lehet másik biztosítót választani. (MTI)
Forrás: ProfitLine
A saját temetésről való gondoskodás igénye igen mélyen gyökerezik az idős emberek tudatában. Ennek a gondoskodásnak számos formája ismert, a saját bankszámlán gyűjtögetett megtakarítás mellett az ezredfordulót követően egyre népszerűbbek lettek a minimum a végtisztesség költségeit térítő biztosítások is. Míg az előző évtizedben a klasszikus költségfinanszírozó biztosítás volt a jellemző forma, ma már élethosszig tartó életbiztosítás formájában kínál speciális kockázati életbiztosítást erre a célra mintegy 8-10 hazai biztosító.
A méltó végtisztesség elrendezése nemcsak érzelmileg állít megterhelő időszak elé, hanem jelentős anyagi terhet is jelenthet. Halottak napja apropóján érdemes az emlékezés mellett a költségekről is tájékozódni, mivel azok mértéke – tág határok között mozogva – akár az átlagnyugdíj 6-8-szorosát is elérheti. Egyes kisebb településeken hamvasztásos temetést már akár 200 ezer forintért megtartanak, a kegyeleti szolgáltatás pedig koporsós formában is elrendezhető 250 ezer forintból. Egyes kiemelt fővárosi temetőkben ugyanakkor a hagyományos temetések díja még szerényebb elvárások esetén is a 700-800 ezer forintos intervallumban mozog.
Az okos városokról (smart city) rendezett londoni konferencián a biztosítási szakértő arra figyelmeztetett, hogy a vezető nélküli járművek rendkívüli gyorsasággal fejlődnek, ugyanakkor a felelősségi kérdések tisztázatlansága egyelőre komoly veszélyt is jelent a biztosítási iparág számára.
A brit biztosítási piac az egyik legfejlettebb a világon, ezért különösen fontos, hogy miként birkózik meg az ottani piac a vezető nélküli járművek és egyéb technológiai újítások jelentette jogi és biztosítástechnikai kihívásaival.
A KPMG egy év elején készített felmérésében azt állította, hogy a félig vezető nélküli járművek 2025-re teljesen hétköznapivá válhatnak, addig azonban számos kérdést tisztázni kell még, többek között azt, hogy milyen következményei lesznek a baleseteknek, ki viseli majd a felelősséget, ha az ütközésnél nem természetes személy irányította a járművet.
Forrás: Biztosítási Szemle